Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-27 / 13. szám
/ Nagybánya, 1910. Március 27. — 1B. szám. / d XXXVI. évfolyam. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK INtfUHNIDEIIXr ■vla.sáueuxt.a.ip ov Hl *23 +f Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre Á K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész Tános. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 20. szám alatt. — ■ ■ TELEFON. NAGYBÁNYA 18. SZÁM. ======== Szokatlanul korán köszöntött be a husvét az idén s bár telünk alig volt, a tavasz azért rendes szokása szerint bontogatja csendesen szárnyait. A feltámadás egyházi ünnepével rendszerint együtt ünnepel a nagy természet is s ez a kettő lehetetlen, hogy az ember lelkére mély hatással ne legyen. A lázas munka közben a békés pihenés, a tengernyi földi gond között a mennyei hit, megnyugtató, vigasztaló, erősítő hatással száll ja meg a gondolkozni tudó embert. Éppen a nagyhét első napjaira jutott az az országos jelentőségű történelmi mozzanat is, hogy a négy évig működött országgyűlést feloszlatták s a nemzet nagy nehéz feladat előtt áll, midőn bizalmát uj honatyákra kell ruháznia. A befejezés visszataszító volt, nem méltó a nagyhét komolyságához és egy küzdő nemzet méltóságához. A tettlegesség nem tartozik a parlamenti fegyverekhez s a szenvedély és gyűlölet ritkán szolgál bölcs tanácscsal. Egy nagy, alapvető föltámadásnak kellene következnie most a hazára is, annyi Getsemane, Golgota, Nagypéntek után. Vájjon eljön-é? Ki tudja? Vajha a szeretet szent szelleme hatná át az egész megújuló országot, hogy ne veszítené el hitét, reménységét s az egyik nagy ünnep után következnék a másik, lélekemelő, elragadó hatásával. Ünnep alatt bizonyára csend lesz, a templomok áhítata, az ősrégi szép keresztény szokások szent békességet teremtenek legalább ezekben a napokban. De mi következik azután? Csak tőlünk függ. Vigyük át a hétköznapokra is a szelídséget, barátságot, egyetértést, ezekkel kétségkívül hazánk javát is elő fogjuk mozdítani. Csak tőlünk függ, hogy az ünnepi felbuzdulás ne legyen csupán szalmaláng, hanem Jézus magasztos igéjének áldó szellemét tegyük valóban alapjává a közéletnek. Boldog ünneplést! Boldog feltámadást! Vármegyei telefon. A közigazgatás egyszerűsítésére és gyorsabb menetére nézve sokat várt mindig Szat- már-vármegye a törvényhatósági távbeszélő hálózattól. Eddig azonban létesíteni nem sikerült. Most a »Nagykároly«-ból arról értesülünk, hogy az uj kormány a távbeszélő létesítéséhez az engedélyt, a támogatást megadta s igv az befejezett dolgnak tekinthető. A vármegye már négy évvel ezelőtt elhatározta, hogy távbeszélő hálózatot létesít. A főispán közben is járt a kormánynál, azonban eredménytelenül, a határozat csak Írott malaszt maradt. A múlt év októberében Nagykárolyban tartott vármegyei közgyűlés ismét megsürgette az államsegély iránt beadott kérvényt, de válasz sem érkezett a sürgetésre. A »Nagykároly« most az uj főispánnak, Csaba Adorjánnak tulajdonítja, hogy a rendkívül nagy jelentőséggel biró dolog elintézést nyert, hogy a feliratra a Héderváry-kormány- tól kedvező válasz érkezeit. Március 21-én ugyanis a belügyminiszter értesítést küldött a vármegyének, melyben tudatja, hogy a hálózat céljára 20000 korona segélyt engedélyezett és ezt az összeget a nagykárolyi m. kir. adóhivatalnál ki is utalta. Némely, kevésbbé fáradhatatlan tisztviselők talán bosszankodni is fognak ezen, mert a központi ellenőrzés ilyen módon minden valószínűség szerint hatékonyabb lesz. Ám a vármegye lakóira nézve kétségkívül ünnepi öröm az, hogy minden szolgabiróság s minden körjegyzőség közvetlenül össze lesz kötve ezután a megye vezetőségével s az ügyes-bajos dolgok elintézése már most sokkal könnyebben fog menni. A hálózat létesítését ünnepek után megkezdik. Fazekas őrmester*) — Irta: Zempléni Árpád. — Mutatvány a költőnek a napokban megjelent »Turáni Dalok« cimü kötetéből. Ára fűzve 5 K, kötve 8 K. Kapható Zempléni Árpádnál Budapest, 4. Bástya-u. 11. Májnc alatt a gyepen Táboroz az osztrák, Napóleon félti is: Beveszik, kifosztják. Póstagalamb repül Párisba minden nap, Májncért imádkozik Párisba’ minden pap. Hejh ! valaha, valaha Büszkébb volt Babilon! Nem szorult a papokra A nagy Napóleon. Májnc alatt a gyepen Rézágyuk szólanak. Bástya-falak, sánc-falak Egymásra omlanak. Felelget a francia Egy hétig, kettőig. De elfogy a lőpora, Nagy-Ida kezdődik. Megrohanják öt felől Gyalogok, huszárok, Vért taposnak a lovak, Vért viszen az árok. Ök nyomulnak, véd amaz Köröm-szakadásig. Egyik utca diadal, Ütközet a másik. Tárogaió sipít, Döngenek a dobok, Máriás lobogónk Füstfellegen lobog. Fazekas Mihálynak Hószinü a lova, Megy utána füstösen Száz lovas katona. Megállnak a piacon, Jön a vén óbester : — »Szabad rablás két óra, Menjen minden ember!« — Szemre-főre összenéz, Összezug a dandár; — Egy kis szabad pihenés Többet érne annál 1 — Fazekas őrmester Fővárul leszálla. Véres lett a nagy sárban Kordovány csizmája. Vélement egy közhuszár, Hosszú kardja zörgött; Sáros, mint a kőmivés, Kormos, mint az ördög. Piac-utcán úri ház Kapuján betörnek. Van ott virág felfutó, Nyoma sincs embernek. Árnyékol az udvaron Gömb akácfák lombja. Violás ágy közepén Fészket vájt a bomba. Nagy csörgéssel, zörgéssel A tornáczba lépnek, Higyjék őket odabent Egész hadi népnek. Az első szobában állt Az agg német gazda, Neje, lánya mögötte Reszket a sarokba. Nyájasan néz Fazekas A szelíd lánykára, Az meg őrá félve, mint Galamb a kányára. Megszólal az ősz német S bemutat ujjával, Öt nagy szoba teli van Fénynyel, drágasággal. »Vénségemig dolgoztam, Raboljatok, van mit, Álmotokban se láttok, Haramiák annyit. De aki a lányomra Szemét veti, meghal!« S fölemelte pisztolyát Reszkető marokkal. Fazekas őrmester Intelt huszárjának Neki dőlt az, keresztbe, Az ajtófélfának. Ö bement a szobákba Kobozni, rabolni; Ott fénylett a sok arany, A sok ezüst holmi. Szorongott kint a gazda: Mit szed össze? mit hágy? Ahol ennyi kincs hever, Nagy lesz ott az étvágy. *) Fazekas Mihály, a »Ludas Matyi« költője, élt 1760— 1828-ig. XjSLp-uxilE mai száma, S oldal. Fazekas őrmester Kihúzott egy széket. Majdegy könyvethozott ki Újból' visszatérett. Leült aztán a székre Háttal az ajtónak. Mögé állt a huszárja Őriző karónak. Ült a széken, olvasott Csendesen magában. A sarokban a család Sirt csodálatában. Sok cserepár benézett Megrakva podgyászszal. Látta, itt nincs kereset, S odább ment egy házzal. Ült a széken, olvasott, Eltelt a két óra. Hozzájok lép Fazekas Szives búcsuzóra. Karperecét a leány, Óráját az atyja, Mind kötne rá valamit, De ő nem fogadja. Rábízná már az öreg Házát, kincsét, lányát, Úgy nézi mint a szentet, Becsület bálványát. Tartóztatják estére Szives hála-zajjal, De ott künn már szól a kürt A lovasnép nyargal. Kíván nekik Fazekas Szerencsés jó estét: »Nem jár ezért köszönet, Emberség szívesség! Nem szoktam én rabolni, Harcolok a karddal.« De kinn újra hiv a kürt, A lovasnép nyargal Ezt már ők sem nézheték Szótalanul, veszteg. Sirva-ríva, ujjongva Mind nyakába estek. »Ajándékot pedig El sem is fogadok, Mert én magyar vagyok, Magyar huszár vagyok !< (1891-1896.) FELTÁMADÁS.
