Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-11 / 50. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1910. December 11 (4) 50. szám. Máterny Lajos debreczeni, Gyürky Pál rimaszombati, Terray Gyula rozsnyói, Szontag Sándor szepesi főesperes, Geduly Henrik nyíregyházi, Korbély Géza eperjesi lelkész A hangulat az, hogy főesperest fognak előléptetni, lehet hogy éppen a mi főesperesünket: Materny Lajost. Segítse az Isten! Zelenkát Miskolczon temették el a családi sírboltba, a mindszenti temetőben. Nyugodjék békében az oszlopférfiu, aki fáradhatatlan tevékenysége miatt egész éltében valóban nem tudott nyugodni! A tél a gyümölcsöskertben. A falevelek rég lehullottak, kedvenceink téli álmukat aluszszák. A nedvkeringés s vele a növekedés is egy időre szünetel. A tél beköszöntött s nekünk is alkalmunk van a meleg szobában azon gondolkodnunk, milyen volt a múlt esztendő s milyen lesz a jövő. Alkalmunk van végigfutni az elmúlt gazdasági év munkáin, alkalmunk van meggondolni, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk el s mi volt munkásságunk eredménye s alkalmunk van terveinket a jövő évre kimenőleg összeállítani s megfontolni mindazt, amit ápoltjaink, gyümölcsfáink érdekében előnyösnek, megteendőnek vélelmeznünk. Tegyük meg ezt! De fontoljuk meg a múltat elfogulatlanul és tervezzük meg a jövőt. Számot vetve erőnkkel s ama szilárd elhatározással, hogy amit most tervezünk, az ne szalmatüz legyen, hanem vázlata szigorúan betartandó munkatervünknek. Tekintsünk vissza a múltra! Látni fogjuk, hogy az eredmény többnyire nem volt kielégítő. Vérmes reményeink, melyeket gyümölcsfáink virágzásakor tápláltunk, a nyár folyamán mind jobban és jobban csökkentek, mig a termés leszedésekor majdnem semmivé olvadtak össze. Már a virágzáskor a rügyfuró megtizedelte termésünket s mihelyt bevégezte alattomos aknamunkáját s virágjában ölte el termésreménységünket, átadta működési terét az almamolynak, mely ismét a növekvő gyümölcs szivéhez, magházához hatolt s megtámadta, megroncsolta a gyümölcs szivét, amelynek épsége nélkül élet nem képzelhető. Jött a nyár s termésünk ama része, mely a fenti két állati ellenségtől ment maradt, martaléka lett a fekete pecsétek alakjában jelentkező rettenetes gombabetegségnek, a fusikla- diumnak. Ami termés megmaradt, csak selejtes árut adott, amelyet olcsó áron eladni is elég művészet volt. Szomorú jelenségek ! Vigasztaló és lesújtó tapasztalat egyaránt azonban az, hogy mig legtöbbünknél igy, egyformán állottak a viszonyok, egyes termelőink remek gyümölcsöt arattak s azt mesés árakon értékesítették. Prima almáért 60 — 70 koronás, körtéért 70—80 koronás ár nem volt ritkaság, amely ár mellett a vasúti szállítást is a vevő fizette. Ezen körülmény gondolkodóba kell ejtsen bennünket. Amire az egyik képes, amit az egyik elérhet, miért nem érhetjük el azt valamennyien ? Legyünk őszinték s valljuk be, hogy azért, mert a gyümölcsfát még most is azon kultúrnövények közé sorozzuk, amely ápolásra nem szorul, hanem csak úgy magától ontja a termést a tétlenül álldogáló tulajdonos ölébe. Magunknak, saját tétlenségünknek tulajdoníthatjuk a sikertelenséget. S most nézzünk a jövőbe s gondoljuk meg, hogy ami egynek lehetséges, miért ne volna az lehetséges valamennyiünknek? Miért ne volnánk képesek valamennyien egyöntetű, elsőrendű gyümölcsöt termelni, amely nagyobb tömegben lévén piacra hozható, könnyebben is fog jó vevőre találni ? Ne tekintsük a gyümölcsészetet továbbra is oly fejőstehénnek, amelyet csak fejni kell, amelyet azonban táplálni és különösen ápolni, tisztogatni, állati és növényi ellenségeitől megóvni kárbaveszett fáradság. Tegyük fel szilárdul, hogy megteszünk mindent a jövő esztendőben s hogy eddigi mostoha gyermekeinket mostantól fogva igaz szeretettel és gondossággal fogjuk ápolni s tegyük fel még azt is, hogy ezen ápolást — ha az évek során át való elhanyagolás egy év alatt ellensúlyozható nem lenne — néhány évig rendszeresen folytatni fogjuk. Elhatározásunknak meglesz az eredménye, nagy tömeg mosolygó gyümölcs alakjában. Célom közzéteendő cikksorozatomban amaz állati és növényi ellenségekkel és életmódjukkal foglalkoznom, amelyek a gyümölcsfa fejlődésére, vagy a termésre veszedelmesek, felsorolván ama' módozatokat, amelyek betartásával azok ellen legjobban védekezhetünk. Előre bocsáthatom, hogy a gyümölcsfának és termésének nagyon sok ellensége van, ezek legtöbbje azonban olyan, hogy ha az ellenük folytatandó védekezési eljárást csak néhány évig folytatjuk rendszeresen, annak kártételei majdnem teljesen elenyésznek. Három élősdink azonban van, kettő az állati, egy pedig a növényvilágból, amelyeket apasztani, kártételeiket kisebbíteni tudjuk ugyan, de amelyek teljes kipusztitása egy szebb jövő zenéje. Ez a három kártevő leginkább az almafát és termését támadja meg Nevük: vértetü, almamoly és fusikladium. Foglalkozzunk valamennyivel s ha gyümölcsész- társaim soraimból csak némi kedvet is merítenek a védekezésre, csak némi tanulságos utasítást találnak gyümölcstermésük értékesebbé tételére, fáradságuk gazdagon meg lesz jutalmazva. Sziliház. Színi évadunk nagy hete zajlott le legutóbb, mikor három előadáson Fáy Szeréna, a Nemzeti Színház országos hírű drámai művésznője vendégszerepeit. Az előadások mérsékelten emelt helyárakkal folytak s a közönség, amely legutóbb már-már kimerülni látszott, most újból odaözönlött Thalia templomába, hogy felkent papnőjének szivét, szavát figyelve, áldozzon a művészet oltárán. Van is abban valami természetfölötti, valami imás, áldozatos, mikor 3—400 ember mint hivő lélek, lélekzetét visszafojtva, átengedi a lelkét, a szivét, hadd vezesse, csábítsa vagy ragadja magával az ihletett papnő az érzelmek ezerszinü skáláján, a mindent átölelő szeretet, a legönzöbb szerelem, a mindent pusztító gyűlölet s a többi lélekbetöltő vagy lélekölő érzelem mesgyéin át. S itt-ott megrezdül szivünkben egy-egy rokonhang; a porlepte emlékek raja előtérbe tolul, régen érzett örömök, vágyak élednek, el nem csókolt csókok, el nem suttogott csábos szavak életet követelnek; a szív legelrejtettebb zugában fcltve őrzött, vagy felejtésre Ítélt kép kedves vonásai kibontakoznak előttünk. Majd belemarkol szivünkbe egy-egy sebző szó, amely az elhantoltnak hitt fájdalmak kínzó rezgését idézi föl. Már csak magunkat érezzük, a magunk öröme ujjong, vagy a magunk bánata sir a papnő lágyan suttogó, vagy metszőén feljajduló szavában. Az intenzivebben érzők lelkének emelkedése ez a lélekegyesülés a művésznő közvetett, de egy szőke vagy barna szépség, egy vágyaktól körülrajzott fantom, vagy egy emlékektől kisért álom vezetésével. Ezt az exaltált állapotot nevezte egy müvészlélek — istentiszteletnek. Ezek a gondolatok támadnak föl bennünk, mikor arról kell Írnunk, hogy eljött közénk a szép kultuszának egyik hivatottja, a mindenható művészetnek egyik fölkentje. Mesét mond vagy játszik, amely olyan egyszerű, de olyan mély is, mint a kelet virághimes regevilága ; s amint a mese elhal, csodálatos rezgéseit ott érezzük magunkban. Vagy táltosszerüen súlyos igazságokat mond, vagy játszik, melyek ezer és ezer ember lelkén átszürődve s a századokon át mintegy kijegece- sedve, úgy hatnak reánk, mint a kinyilatkoztatások, mikor az embernek, az érző és gondolkodó egyénnek szabad érvényesüléséhez való jogát hangoztatják, követelik. S mikor kijelentései elhangzanak, úgy érezzük, hogy a mi érzésünket, gondolatunkat fejezte ki. Erre a művészi mámorbaejtésre szerencsésen egyesülnek Fáy Szerénában a külső sikert biztositó tulajdonságok, a színpadi alak, a rokonszenves megjelenés, a csodálato • san zengő, meleg, tömör hang, amellett a mélyebb művészi intelligencia, mely az alakítás realitását, a művészi igazságot keresi és adja vissza. S a felzugó tetszésnyilvánítás, mely sokszor nyílt színen hangzott feléje, legjobb fokmérője annak, mennyire tudott a mi nyelvünkön szólani. A hét színi krónikája egyébként a következő : Szombaton Herczeg Ferenc és Huszka Jenő társszerzők operettjét, »Rébusz bárót« mutatta be a színtársulat. A darabnak szervi hibája, hogy alig történik valami benne, illetőleg annyi minden történik a mese pointje kedvéért, hogy ez épen nehezen érvényesül. A hasonló cimü novella tárgyát viszi Herczeg a librettójában színpadra. Stopp Kató ágyú gyárosnő nagy áldozatok árán szerez magának egy gépembert férjül. Ez a Rébusz báró ki van stafirozva mindazzal a sok jó tulajdonsággal, amelyet a nők bennünk, illetőleg — pardon — a férjekben többnyire nélkülöznek. S még amellett az az előnye, hogy évenkint egyetlen egyszer kell különösebb gondot fordítani rá, mikor föl kell huzni a szerkezetét. S ez a kipróbált férj 3 felvonáson át közmegelégedésre, mintaszerűen viselkedik, mig a 3 felvonás végén tönkre megy. Morál: egy jó férj volt, az is gép volt. Más: Ne bizzunk semmit a nőkre. Az első morált egy asszonyka mondta el, miközben lenge sóhaj hagyta el ajkát (mondaná B. Bajza L.). A másodikat — no hát természetesen — a férje vonta le. — Huszka zenéje közben oly megkapó volt, hogy szinte sajnáltuk ettől a librettótól. Az előadás a jobbak közé tartozott. Hikisch Kató, Tárnái, Jeszenszky, Sugár erejük javát fejtették ki, főleg a legutóbbi, a nehéz címszerepet nagy igyekezettel oldotta meg. Görög Olga hangjának folytonos tremoloja nem hatott kellemesen. Nyárai ügyes rendezőnek is bizonyult. Vasárnap d. u. zónaelőadásban »A harang« c. legendát hozták színre, este pedig telt ház nézte végig Szigeti hires jó énekes bohózatának, a »Csókon szerzett völegény«-nek fólelevenitését. Ez a régi jó darab a maga egyszerűségével, kedves naivságával bizony még most is leköti érdeklődésünket, sőt jól esett az újabb operett-léhaságok után egy kis ártatlan, könnyebben emészthető bohózatot látnunk. Az előadás Jeszenszky rendezésében pompásan gördült; s ebben nagy érdeme van Szabadosnénak, aki Ábrái Irén színésznő szerepében lelke volt a darabnak s változatos alakításaiban, mint szamócás menyecske, tót fiú, cigány leány, zsidó házaló, lengyel gitáros leány nemcsak Csontay Lőrincnek (Jeszenszky), a zsémbes nagybácsinak a szivéhez férkőzött, hanem a közönség ki-kitörő lelkes tapsát is jól megérdemelte. S a magyar nóta is édesen csendült ajkán. Méltó partnere volt Jeszenszky, de ezt már természetesnek találjuk. A komikus elemet Demeter, Nyárai és Tárnái képviselték a ripacsok karrikiro- zásával s állandó derültségben tartották a közönséget; úgyszintén Ungvári, aki a nyug. állatorvos groteszk figurájában kacagtatta meg hálás közönségét! Hétfőn Flers és Caillavet vigjátéka, »Buridán alól'fölmenti a cigánymuzsika, de azért táncra nem sok kilátása lehet, mert az egész mulatság minden baja-gondja őreá nehezedik, lévén ö a háziasszony jobb keze, terveinek és intézkedéseinek hü végrehajtója. A nők életkorát nem illik ugyan szóba hozni, de a novellairók szoktak néha ilyen udvariatlanok lenni. Én legalább bocsánatot kérek, .hogy ezt érintem, de tárgyamhoz tartozik. Piroska 18—20 évesnek látszik, Ágnes pedig 4 — 5 évvel idősebb; nem is tagadja, mert a vénleányságra már rég elszánta magát. — Jaj, megint elferdült! — kiáltott fel a szőke Piroska — Ezek a karikák sehogy sem akarnak sikerülni. A tied milyen szép! — Oh nem! — tiltakozott a barna Ágnes — a tied sokkal szebb. — Ugyan ne mond, csak vigasztalni akarsz. Ugyan eljön-e Cserfalvy? Erre a váratlan gondolat-ugrásra Ágnes összerezzent. •— Hogy jut ez most eszedbe ? — Hát mikor jusson? Ma nevem napját tartjuk, sok vendéget várunk. — És a sok közül csak ez az egy jutott eszedbe ? — Nagyon is ez az egy. Újságot mondok, de el ne áruld senkinek. — Nem szokásom. — Tegnap Kanálosné volt itt. Uj tervvel jött a mamához. — Házasít ? — Az ám, Cserfalvyt szemelte ki számomra. Ágnes fehér arca szép rózsaszínre gyűlt, majd lassanként még fehérebb lett. Hosszan nézett maga elé, mintha gondolkoznék valamin. — Nos, nincs rá semmi szavad ? — kérdi Piroska — A mama mindjárt közölte velem. Te mit mondasz hozzá ? — Édesem, neked kell erre válaszolnod. — - Nos hát én válaszoltam rá. — És mit válaszoltál ? — kérdé Ágnes halkan s kissé remegett a hangja. — Mit ? Hát egy nagyot kacagtam rá. Én és Ferkó bácsi! Már micsoda idea ez? Mikor én olyan kis bakfis voltam, már ö sorba kurizált minden nagyleánynak. Ha nálunk volt valami s ö is eljött, körülcirógatta arcomat és kis ugrifülesnek nevezett. Hát, már most melléje nőttem volna? — ohó 1 Ágnes ránézett, mintha a leikébe akart volna látni. — De Cserfalvy nagyon derék jó ember és gazda. Mióta atyja meghalt és ö átvette a gazdaságot, szépen gyarapodnak. Édes anyja sokszor emlegeti, hogy milyen derék jó fia van. — Éppen ezt mondta a mama is. Hát hiszen igazatok van; de mi nem illünk össze. Aztán végre is — én nem szeretem — punctum. Hát én majd csak várok még egy kicsit — másra. Ráérek. Te Agni, tudod, mit gondoltam ? Feri bácsi jobban illenék hozzád. Ágnes most fölkapta fejét s határozott kemény hangon kiáltá í — Én nem megyek férjhez soha! — No de azért ne haragudj rám. Jó szándékkal mondtam. — Ha szeretsz, ne szóljunk többé erről. — Dehogy szólok! Igazán megijesztettél. Nem is gondoltam, hogy ilyen keményen is tudsz szólni. Máskor olyan lágy puha a hangod, mint a bársony. — Bocsáss meg! — szólt most engesztelőén Ágnes s átkarolva megcsókolta Piroskát. — Sebaj! — feleié Piroska, vidáman mosolyogva rá — Folytassuk a munkát. Azután folytatták megint a tortacifrázást. Hagyjuk magukra őket. Nézzünk szét a házban, aztán a férfiak után. A házban már délelőtt fslforgatták a szokott berendezést. A nagy társalgó teremből kihordtak minden bútort, ott fognak teríteni, vacsora után pedig szétszedik a hevenyészet asztalokat, hogy megkezdhessék a táncot. Antal ur a felfordulás elöl irodájába menekült, a fia Muki pedig kiált a kapuba szétnézni, nem lát-e valakit, akit behívhasson, hogy egy pár pohárka jó bevásárlási forrás! Alapittatott 1894 ben. ékszerész Rákóczi-tér. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes híres gyártmányú órákban. Nagy választék arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban.
