Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-09 / 41. szám
(2) 41. szám. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 1910. Október 9. sokkal általánosabbá vált. Egyben a vágott állatok inferiorisabb húsa Iránt megcsappant az érdeklődés, aminek következtében a vágás ke- vésbbé gazdaságos és a jobb részek megfelelően drágábbak lettek. íme a drágaság problémája francia megvilágításban! Látjuk tehát, hogy e baj nem speciálisan magyar, hanem nemzetközi s mindenütt egyforma erővel üti fel a fejét. Ami speciálisan magyar jelenség, az nem a drágaság, hanem a kereset hiánya, ami a drágaságot érezhetőbbé teszi. Az állam által eltartottak nagy száma erősen sínyli a drágaságot s ugyancsak nehezen viselik el azok, akik vállalkozási hajlam és alkalom hijján nem játszanak aktiv részt a termelésben. Ha az uralkodó drágaság nagyobb munkásságra ösztönözné azokat, akik régi jövedelmükből a megváltozott viszonyok között nem tudnak megélni, ha kereső pályákra szorítaná azokat, akik ma lenézik a nem úri munkát, ha termelésünk megélénkitését eredményezné, akkor csakhamar nem vennők észre a drágaságot, sőt akkor áldás lenne a rettegett baj . . . ' A tanítók ünnepnapja. Szatmár városa talán még annyi tanítót nem látott, mint amennyi most e hó 4 én tartott tanitó- gyülésen megjelent Nem csoda, hiszen ez kiemelkedő ünnepnapja volt a tanítóságnak, házavatási napja. Fölszerelésével, összes berendezésével közel 200.000 koronás palotáját, melyben 120 középiskolában tanuló ifjú nyert elhelyezést most avatta fel évi közgyűlésének keretében. A gyűlésen az előkelőségek is szépen voltak képviselve. Ott láttuk a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében Csaba , Adorján főispánt, Ilosvay Aladár alispánt, Falussy Árpád volt főispánunkat, dr Boromisza Tibor püspököt, Vajay Károly polgármestert, Tankóczy Gyula főkapitányt, a bereg- megyei tanítóegyesületnek 15 tagból álló küldöttségét s köztük a beregi tanfelügyelőség részéről Pet- recky Jenő segédtanfelügyelőt, ott volt a szatmári közös hadseregbeli katonaság tisztikara és a honvédségi tisztikar, a megyei tanfelügyelőségnek minden tagja Bodnár György tanfelügyelővel az élükön, ott voltak mint vendégek Deme Károly polg. iskolai igazgató, a nagykárolyi polg. iskola tanítónői kara, a nagybányai polgári iskola Waigandt igazgatóval s városunkból még Révész János és neje. A gyűlést a tanító és tanitónőképző intézetnek egyesitett énekkara a himnusznak gyönyörű előadásával vezette be, mely után Kótai Lajos veterán- tanító, egyesületi elnök a kormány képviselőjét, a vendégeket, az összes megjelenteket üdvözölte s hivatkozott arra a tényre, hogy a tanítóság a hivatással milyen nagyot alkotott, lelkes szavakkal kért áldást az uj intézményre. Megnyitójára, mint a kormány képviselője Csaba Adorján főispán nehány szives szóval annak nálam. Arra kértem, mondja ki : Vigadó. » Viigado« felelt a legényke, akárcsak székely lett volna. Árja törekvés minden mongol históriára ráfogni, hogy tőlük van kölcsönözve, lopva, rabolva, eltanulva stb. Vannak nyelvészeink ilyenek s ilyen a maga elméletképével Gábor Ignác ur is. Ki akarják sütni, hogy a csirke tanította a tyúkot, az árja a mongolt. Az uj, gazdag nemes gőgje az elszegényedett régivel szemben. Majd ha az árja nyelvek megtudják csinálni a mi trochaikus lejtésű ütemes verseinket, olyan jól, mint ahogy mi megtudjuk csinálni az ö jámbusaikat, akkor majd el fogom fogadni tudósoknak azokat a német lelkű Gábor Ignácokat, akik a Gudrun emelkedő'nyelvét a Kalevala trocheusaitól nem tudják megkülönböztetni. Addig vagyok és maradok teljes tisztelettel tatár. Amint nem rajongok néhai való jó Horvát Istvánért, aki mindent magyarnak tartott az ég alatt, ha mongol volt az, ha árja, épp úgy nem tudom akceptálni ezeket az árjázó atyafiakat, akiknek meg minden indogermán a kerek ég alatt, ami volt, van és ami lesz. Sajnállak, hogy felültél nekik. Kinevezted uj Petőfinek Ady Endrét, aki még Páris porát és Baudelaire hangulatait félig se rázta le magáról; meggyőzeted magadat Gábor Ignáccal, aki a siketnémáktól alkalmasint csak abban különbözik, hogy beszél is, nemcsak ir: holott én belőled egy uj Bajza Józsefet vártam. Wilde Oszkár babonázott úgy meg? Vagy mi az ördög bujt beléd ? Ha nem szeretnélek, le sem szidnálak. De így kénytelen vagyok vele. Neked talán többet fog használni egy kis zsémb, mint Szabolcska Miskának, akinek szintén az a baja, hogy mindig a más szájával eszik. Nézz magad a dolgok fenekére, másképp nem ítélhetsz. Már pedig Ítélni mindig nagyon nemes hivatás volt, mostanában, úgy érzem, többet is érne, mint a versfaragás. De nekem most még nem akaródzik. Még nem vagyok egészen torkig se tudománynyal, se méreggel. De meglehet, hogy annak is megjön az ideje, hogy felveszem a dorongot. Eb ura fakó! Ne csináljatok belőlünk se mántát, se bolondot! Dixi et salvávi ánimám méam. Szeretettel ölel igaz barátod Zempléni Árpád. az óhajának adott kifejezést, hogy a tanítóegyesület uj háza állandó istápolója legyen a magyarságnak s akik benne laknak a magyar állameszme szeretetét vigyék ki magukkal az életbe. Ezután Náray államtitkárnak s a szomszéd vármegyei tanítóegyesületeknek üdvözlő sürgönyeit olvasta fel Fábián István első jegyző s utána Rozsos István a választmány megbízásából azon indítványt tette meg, hogy az uj házban egy tanitóárva ingyenes elhelyezésére alapítványt tegyen az egyesület, melyet természetesen egyhangúlag elfogadtak. Utána Neubauer Elemér az internátusnak a történetét olvasta fel. Kiemelte, hogy az a vágy, amely több mint 10 éve foglalkoztatta a megye tanítóit s amelynek közel két éve határozatban adott legutóbbi közgyűlésén kifejezést, hogy t. i a vidéki tanítók középiskolában tanuló gyermekei számára internátust épit, valóra vált, a palotaszerü épület fennáll s benne 120 gyermek vonja meg ,magát és él gondos felügyelet és őrködés mellett. És hogy ez megtörténhetett, abban a tanítóság áldozatkészségén kívül, mely rövid idő alatt 20 000 koronánál többet adott e célra s a társadalom segítségén kívül Csornai Imre indítványára Szatmár város 25 000 koronát, Falussy Árpád főispán ur közbenjárására a kormány évi 2000 koronát, a Széchenyi-társulat évi 600 koronát, a vármegye évi 1000 koronát nyújtott s nyújt s hogy Kelemen Samu közbenjárására a szatmári kereskedelmi és iparbank 100.000 korona kölcsönt folyószámlára adott s Kótai Pál faipari szak iskolai igazgató pedig tervet készített díjtalanul s igy szülővárosában a tanítóság javára méltó müvei állított gyönyörű emléket. Az intézet pártolását kérte a tanítóságtól s a jelenlegi főispántól és áldást kívánt annak munkájára. Bodnár György kir. tanfelügyelő, ki az épilő- bizottságnak elnöke volt, s ki abban, hogy a hosszú időre szóló alkotás létesült, a legfőbb részt vette ki, nehány lelkes szóval átadta a házat az egyesületnek, melyet Kótai Lajos elnök azzal az Ígérettel vett át, hogy a megye tanítóságában lesz erő mindig arra, hogy ezt az intézményt megóvja, fentartsa, fejlessze, hogy áldást terjesszen s szolgálja a közjót, úgy, amint szolgálnia kell. Ezt követte a gyűlés legkiemelkedőbb pontja, Bodnár György tanfelügyelő emlékbeszéde Halász Ferencről. Lelkes szavakban ecseteli beszédében a tanfelügyelő Halász ifjúkorát, munkásságát, tanfelügyelői működését s azt az utat, melyet magának a munkával megnyitott Halász a minisztériumba is. Élénken s emelkedőén festette azt a szeretetet, melyet a tanítóság iránt tanúsított s azt az örömet, melyet akkor érzett, mikor a tanítóságnak a haladását látta s egy-egy alkotásban a tanítóságnak, mint most is Szatmár megyében, haladását, ereje jelét tapasztalta. Gyönyörűen irta le azt a szeretetet, melylyel Halász Szatmár iránt viseltetett, akinek szelleme e gyűlésen is s mindig a tanítóság között van és akiért bus emlékezéssel adózik a tanítóság s mindaz, aki az ő nagy erejének s egészséges gondolkodásának közelében lehetett, vagy aki megértette, hogy miért dolgozott ő. A remek nyelvezetű s színes beszédet általános tetszés és taps fogadta. Mindenki érezte, hogy az a tisztultabb hazafias gondolkodás, mely Halászt jellemezte e beszéd utján benne hasonló érzést vált ki. Az emlékbeszéd után az egyesület disztagjaiul, illetve tiszteleti tagokul megválasztattak gr. Zichy János miniszer, dr. Boromisza .Tibor püspök, Csaba Adorján főispán, dr. Falussy Árpád volt főispán, dr. Erőss Lajos ref. püspök, Vajay Károly polgármester, Ilosvay Aladár alispán, Kőrösmezei Henrik min. tanácsos, dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő, Madarassy Dezső, Kótai Pál. Ezt követőleg Székely Árpád az internátus alapszabályát mutatta be s az internátus felügyelő- tanacsának választott tagjainak névsorát olvasta fel. Indítványt tett az alapszabály két pontjának megváltoztatására és kiegészítésére, melyet egyhangúlag elfogadtak. Egyesületi alelnöknek Székely Árpádot választották meg. A pályamunkák megbirálásával kiküldött bizottságnak, melynek, tagjai Pap János, Neubauer Elemér és Székely Árpád voltak, jelentése alapján a pályadijat (100 K) Buti Vince váraljai tanítónak adták ki megfelelő munkájáért. Meghallgatták és tudomásul vették a pénztári jelentést, és végül a Szózat, melyet a tanítóképzők énekkara adott elő, zárta be a gyűlést. Gyűlés után megtekintették az internátust, az éppen ebédelő fiukat s aztán a kézimunka kiállítást, melyet Bodnár tanfelügyelő felkérésére a főispán megnyitott s a közönség nagy érdeklődéssel figyelt meg. A kézimunkák közt a nagybányaiak szép számmal vettek részt. A Kossuth-utcai iskolások munkái, az összes tanítónők szebbnél-szebb ajándékai, Alexy Kornél igazgatónak gályákból összeállított kézimunka sorozata, Rozsos igazgatónak domború térképe, Petruska Margit, Bányay Ida, Buday Etelka, Benedek Józsefné, Bozánné kézimunkái, Homola Elvira, Pap Izabella festményei, Obetkó Izabella, Stiglicz Laura, Bodenlosz Irma, Szabó Mária munkái, Kupás Gyula festménye, Syntinis Béla és Gyula famunkái igen tetszettek. Nagyon szépek voltak Bodnár Györgyné úrnő fajdkakast ábrázoló égetett bársony faldisze, Bodnár Gizikének és az Irgalmas nővéreknek a munkái. Szép volt mind valamennyi s szép volt az egész ünnepnap. Hát még a hangverseny s a kiállítás vásáreredménye! Bizonyára hozott a közjónak: az internátusnak nehány száz koronát. De szükség is van reá Siculus. A belvizek levezetéséről: Mostanában sok szó esik a közegészségügyiéi, hiszen a kolera az egész országot fenyegeti s ha egyébre nein is jó, de az a haszna megvan, hogy az egészségügygyei jobban tőrödnek hivatalok és magánemberek. A vármegyei közgyűlés elé (okt. 13.) szintén több ilynemű intézkedés fog kerülni tárgyalás végett. Ilyen az uj szabályrendelet is a belvizek levezetéséről. Hogy ezek ártalmasak az egészségre, mikor megpos- hadnak, miazmákat termelnek, azt mindenki tudja. Kétszeresen ártalmasak kolera idején. Elmondja tehát a dr. Aáron Sándor tiszti főorvos által alkotott szabályrendelet, hogy: A községek belterületén és azok közvetlen közelében képződő, az egészségre ártalmas álló vizek, mocsarak levezetendők, illetve kiszáritandók; továbbá a légköri csapadék lefolyása megfelelő árkolás által biztosítandó. Rendeli, hogy ha a pocsolyák, mocsarak kiszárítására és a légköri csapadékok levezetésére szükséges tervek elkészitése és a munkálatok keresztülvitele műszaki közegek igénybevételét teszik szükségessé, a községi elöljáróság az 1890. évi 48577. sz. B. M, rendelet utasítása szerint köteles eljárni. E szabályozási munkálatok után felmerülő készkiadások a belrendőrségi költségek rovatába veendők fel, a munka foganatosítása pedig községi közmunka- erővel történik. A netalán szükségelt árkolások fölötti hidakat az oldalutcák és oldalutak irányában a község, a házak előtt azonban minden háztulajdonos sajátjából akként köteles előállítani, hogy a viz lefolyása semmiképpen ákadályozva ne legyen. Az állami és törvényhatósági utak mentén a községek belterületén fekvő álló vizek levezetése tárgyában a vizjogról szóló 1885. évi XXIII. t.-c. határoz- mányai irányadók. A végrehajtott vizlevezetési munkálatok minden háztulajdonos által, egész telkén és az előtt az utcán, tiszta és jókarban fenntartandók. Az utcai átjárókon és köztereken e munkálatok fenntartása a község által eszközlendő. Ezen szabályrendelet határozmányai ellen vétő magán felek kihágást követnek el és az 1901. évi XX. t,-c. 23. §-ában megjelölt célra fordítandó 1-töl 40 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők. Eddig a szabályrendelet. Hát mindez nagyon szép és üdvös dolog, de kettőt nem hallgathatunk el. Az egyik az, hogy községek alatt a rendezett tanácsú városokat nem kellene érteni, azokban rendes beton csatornák volnának építendők. Törvény értelmében Nagybánya és Nagykároly is község s igy a városokban is árkokat kellene ásni, ami bizony nálunk nehezen menne. A másik pedig az, hogy mi történjék a sok anyaggödörrel, amit a vasutak csináltak ? Ezek végig vonulnak az egész országon s a miazmák föfészkei. Betömni most már bajos őket, de nem lehetne-é azt a sok górcsőt beléjük hordani, amit a bányákban, elhagyott mélységekbe dobnak, a só talán megvédené a poshadástól. Szeretnök a pénzügyminiszter véleményét hallani erre vonatkozólag. Heti krónika. Egy előkelő úri ember megfogadta, hogy nem ferblizik többé. — Nem ferblizek — úgymond — csak ha magam vagyok vendég, vagy nekem van vendégem, vagy ha valami különös alkalom adódik. Persze ö maga is gyakran volt vendég, neki is sokszor volt vendége, különös alkalom is adódott elégszer. Ilyenformán vagyok én a krónikákkal. Sokszor föltettem magamoan, hogy nem irok többet, csak mikor nekem van valami mondani valóm, vagy amikor más akar általam elmondatni egyetmást, avagy mikor különös alkalom adódik. Az a bizonyos »különös alkalom« azonban minden heten megérkezik. Itt van pl. a tanítók házának felavatása Szaimáron. Ritka és nagy jelentőségű alkalom, hova magam is elzónáztam. Nincs más vármegyének ilyen, csupán Temesbeu létesült hasonló, de kisebb, mint a mienk. A tanitó-családok, különösen ha faluhelyen laknak, bizony nem nagyon neveltethetik gyermekeiket. Ismerek egy tanítót 500 írt fizetéssel és kilenc gyermekkel, felreesö faluban. Ha a hat fiát gimnáziumba adná, még kétszer annyi drágasági pótlékra volna szüksége, mint az egész fizetése. Most már 120 gyermeket látnak el Szatmáron s egyelőre havi 14 forintért tanulhatnak a tanitófiuk. Szépén mondta azt a mi lelkes és igazán érdemes derék tanfelügyelőnk, hogy olyanok a tanítók, mint a szövétnek, mely másnak világol, de maga ég el, mint a bányász, aki kincseket tár föl, de a mások számára. Szatmár kitett magáért, szívesség, ügyes rendezés, lelkesedés lett úrrá az egész városon, még a színházban is a közönség himnuszt, szózatot énekelt, meg kurucnótákat, tízszer állítottak föl ülőhelyemből a sok hazafias nótával, a színházban úgy viselkedtünk, mint a stompok, hol leültünk, hol felálltunk.
