Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-25 / 39. szám

(4) 39. szám.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

1910. Szeptember 25.

azzal is, hogy lépjenek érintkezésbe Szabados Kálmán igazgatóval. A helyek árát igy állapították meg : 3 középpáholy 12 K, 4—4 oldal páholy 10 K, az első páholyok 8 K. Támlásszék (3 sor) 2 K. Zártszék (5 sor) T60. Körszék (6 sor) T20 f. Földszinti állóhely 1 K. Karzati ülőhely 80 f. Karzat 40 f. Minden jegyhez 4 fillér számítandó a színész nyugdíjalapra. A bizottság az első páholyt a színpad mellett a szinügyi- bizottság részére tartotta fenn s két-két első sorbeli jegyet bocsátott a három helyi lap szerkesztőségének rendelkezésére.

Születtek: 333., szept. 15. Brezoczki Jánosnak »Irén Margit« 334., szept. 16. Bota Erzsébetnek »Géza«.

335., szept. 16. Farkas Mihálynak »Károly« ; 336 , szept. 14. Nuszbacher Menyhértnek »Ilona«; 337., szept. 17; Kovács Lajosnak »Mária Sarolta«; 338., szept. 21. Márk Rózának »Mihály Flórián« nevű gyermeke.

Elhaltak: 266, szept. 18. Szász Mária özv. Kassai Antalné r. kath., 55 éves, napszámos, idült gyomor- bélhurutban; 267., szept. 18. Kunik Béla g. kath., 10 napos, varrónő gyermeke, veleszületett gyengeségben ;

268., szept. 18. Veiszner Urbán róm. kath., 65 éves, tárnaőr, tüdővészben; 269, szept. 19. Kaisz János r. kath., 42 éves, városi főerdőőr, gégegümőkórban; 270., szept. 20. Herchenröter Adél özv. Girsik Jánosné r. kath., nyug. erdőigazgatónő, végelgyengülésben; 271., szept. 21. Almer László r. kath., 25 éves kereskedő, tüdővészben; 272., szept. 21. Tárcza László g. kath., 14 napos, kovács mester gyermeke, veleszületett gyengeségben; 273, szept. 23. Lilez de Tiverval Matild özv. gróf Teleki Sándorné r. kath., 70 éves, birtokos, lüdő- gyuladásban.

Házasságot kötöttek: Moldován György és Dabis Mária nagybányai; Bernjén György Károly és Varga Juliánná nagybányai lakosok.

Kihirdetés alatt állanak: Feldman Mátyás és Stof Róza nagybányai; Minik József és Lapsánszki Erzsébet nagybányai; Krizsán György és Gyalai Erzsébet nagybányai; Juhász István és Pap Mária nagybányai; Miskolczi Sándor nagybányai és Szűcs Mária huszti lakosok.

■■■■SS telefon-hírek ssssss

■ ■ —----Bu

dapest, 1910. szept. 24. d. u. 4 óra 43 p.

A kolera.

Tegnap estétől délután két óráig a fővárosban 5 kolerag}Tanus beteget vittek be a Szent Gellért-kórházba, köztük egy hajóst, aki az elevátornál rosszul lett a hajón. A sárga zászlót azonnal kitűzték a hajóra.

Ellenállás a kolera miatt.

A kelenföldi munkások közül egy kolera- gyanús tünetek között megbetegedett E miatt fertőtleníteni akart a fővárosi kiküldöttség, 150 munkás azonban ellenállott s a fertőtlenítést nem akarta megengedni. Végre is 20 rendőr vonult ki s azoknak erélyes föllépésére sikerült a fertőtlenítést eszközölni.

rr

Őrizik a Dunát.

Ma délben a kolera-tanács ülést tartott, ahol elhatározták, hogy az elevátortól kezdve egész újpestig mind a két dunai oldalon őrszemeket állítanak, akik arra vigyázzanak, hogy a Duna vizét a lakosság semmi célra ne használja.

Merész röpülés.

Tegnap délután Chavez aviatikus repülőgépén átrepült a Szimplonon s elnyerte a nagy dijat, a 80000 koronát. Mikor leszállóit összetörte a lábát és most kórházban fekszik, a hova a közönség ezrével tódul és virágot szór a győztesnek dicsőségére. A beteget egész virágerdő veszi körül.

Változás a Kabinetben.

Budapesten hire jár, hogy a Héderváry Kabinetben legközelebb változás lesz, ameny- nyiben Héderváry túl van halmozva teendőkkel, Állítólag a trónörökös kívánságára Zichy Jánosnak adják az ő felsége személyi körüli tárcát s a kormány jelöltje a kultuszminiszterségre Berziczv Albert, aki mellett Kozma Andor volna az államtitkár.

A nő egyéni jogairól.

Irta: Alexy Elza.

Téves az a nézet, hogy a nőmozgalom hiúságból, unalomból, avagy a férfi jogainak bitorlására törekvő emancipációból keletkezett. A feminizmus igazi alapja az éhség és a szeretet Mindkét tényezőnek követelő szava akkor kezdett hangosabban megszólalni, midőn egyre több és több leány .maradt pár- , tában.

A nő önmagára utalva — hacsak nem akart éhen veszni — kénytelen volt a rokonai által nyújtott kegyelemkenyéren rágódni, vagy az u. n. erősebb nem alacsony szenvedélyeinek rabszolgájává lenni, vagy pedig valamely vallásos cél szolgálatában keresni az életexistenciáját. Akik azonban munkájuk értékének és önbecsük tudatában nem akartak se rokonaiknak, sem a társadalomnak rabszolgáivá lenni, terhére esni, azok egyik-másik iparág műveléséhez fogtak. Ekként a munkában ügyességük, szorgalmuk és eszthetikai érzékük által csakhamar a férfi vetélytársává lettek.

A magasabb körök leányai pedig, ha nem akadtak élettársra, vagy a jótékonyság terén fejtették ki boldogító és enyhítő szeretetüket, vagy pedig egész szellemi életerejükkel és tevékeny lelkesülésükkel megbirkóztak a tudománnyal és irodalommal. A siker meglepő volt, úgy, hogy a renaissance kor története már számos kiváló tehetségű nőről emlékszik meg, kik az ipar, művészet, irodalom és tudomány terén elismerésre és hírnévre tettek szert.

A reformáció százada azután, mint mindent, úgy a nő helyzetét is reformálta: azaz eddigelé ósdias előítéletekhez láncolt lénye tevékenységének szabadságot adott, ezideig szűk korlátokba szorított tehetségei kifejtésére és érvényesítésére egyre több és több teret nyitott.

Mikor pedig a nők egy sorban kezdtek dolgozni a férfiakkal, munkájuk értékével egymással vetélkedve a sikerért, annak az lett az eredménye, hogy a férfiak versenytársnak tekintvén a nőt, minden középkori udvariasság elvetésével érvényesíteni kezdték az ő jogaikat és hatalmukat a magát velük egyenértékűnek ne- j vező nő tehetségeivel és erőivel szemben. A férfiak nem voltak többé az előzékeny hősök, akik a közös életküzdelemben udvariasságukkal igyekeztek volna kiegyenlíteni az ő erejük és a nő fizikai gyöngesége, védtelensége közti különbségeket. Mert mi más a férfi udvariassága a nő iránt, mint férfias erőinek hatalmáról való lemondás a gyöngébb féllel szemben, szóval valami hősies, nemes önzetlenség, ami a nőben mindenkor tiszteletet és csodálatot ébreszt a férfii iránt.

Midőn azonban a férfiak évszázadok óta megerősített jogaikkal folytonosan csak lekicsinyelték és rosszul díjazták a női munkát, akkor a dolgozó, küz- ködő nőben is feltámadt az önérzet és tehetsége érté kének megfelelő jogokat kezdett követelni. A tehetségeknek megfelelő jogok alatt értem : I. hogy a férfiakkal egyenlő minőségű és értékű munkát végző nők olyan díjazásban részesülnek, mint a férfiak. II. Adassák meg a jog minden nagykorú és független existen- ciáju nőnek, hogy a politikai válságok idején: választások alkalmával állami és nemzetgazdasági ügyekben érvényesíthesse szavát. Mert mint Stuart Mill is mondja: »A nő nagy szolgálatokat tehet az államügyek és a politika terén, mivel praktikusabb és előrelátóbb észjárású a férfinál; a tényeket, előnyöket és körülményeket gyorsabban képes áttekinteni, Ítélőképessége is mélyrehatóbb, mint a férfié.«

De ha háború és béke közölt kell határozni, vagy stratégiai kérdésekre vonatkozó döntésre kerül a sor, akkor ki kell zárni a nőket a politikai mozgalomból. Mert. hogy az a nő, aki a férfival egyenlően szolgálja az állam érdekeit, az a nő, aki a férfival egyenlően viseli az állam terheit, szintén érvényesíthesse egyéni véleményét —- akaratát — az állam- ügyekben, az egészen természetes. De hogy a nők, akik csak hírből ismerik a katonaéletet, a nők, akiknek javarésze nem hogy háborúnak, de még katonai gyakorlatnak se volt szemtanúja, igy beavatatlanul csupa lelkesedésből belekontárkodjek a stratégia kérdéseibe, ez jogtalan és oktalan követelés.

Tudom, hogy e nézet ellen szeretik az ultrafeministák az egri nőket, Helvécia hősies asszonyait, meg Jeanne d’Arcot idézgetni. Ma azonban ez eseteket mélyebben fontolóra vesszük, úgy méltán be kell látnunk, hogy az első és második esetben nem a nő hadi tehetsége vagy kiváló ereje, hanem bátorsága és többsége győzött. Az pedig általánosan elismert tény, hogy Jeanne d’Arc hadvezéri sikereit csodálatos előérzetének és ritka intuitiv erőinek köszönheti, mellyel bámulatba ejtette és lelkesülésre bírta seregét. Azt azonban senki sem meri állítani, hogy Jeanne d’Arc, az egyszerű falusi leány pozitív stratégiai tudásával győzedelmeskedett. Ez az állítás merő képtelenség volna/

Épp ilyen nevetséges dolog, ha némelyek azt akarják kiokoskodni, hogy a nő mint közkatona egyenlő értéket képviselne a férfival. Azt elismerem, hogy a nő kitűnő kém volna, továbbá, hogy bátor és hősies tud lenni szerettei megvédelmezésében. Hogy azonban egy általános, nagy ütközetben, ahol a hidegvér, erő és kitartás a mérvadó, a nők zöme a férfiakkal egyenlő mértékben megállja helyét, az fizikai lehetetlenség. Amely munkábaif pedig nem vehetünk részt, abból nem is kérhetünk részt. Tehát nő voltunknál, illetőleg szervi és élettani okoknál fogva a hadügyet illető politikai jogokról le kell mondanunk.

Ehelyett azonban a modern pszichológusok egyre sűrűbben hangoztatják, hogy a nőket is be kell választani az esküdlbiróság tagjai közé. Mert mint Hartmann

Ede filozófus megjegyzi: »A nő gondolatai belenyúlnak embertársai érzelemvilágába, miáltal sok olyan megfigyelést és fölfedezést tesz, amire a gondolatról egyenesen gondolatra következtetni férfiész nem képes.

A nő éles megfigyelő és analizáló tehetségét a legtöbb pszichológus arra a tényre vezeti vissza, hogy a gyöngébb nem századokon át el lévén nyomva, többnyire csellel védekezett a férfi ereje és hatalma ellen. Ez az örökös óvatosság és fortély erősen kifejlesztette a nőben a megfigyelő és észlelő tehetséget úgy, hogy gyorsabban átlátja a titkok szövevényét, mint a férfi. »A nő már tisztában van a dolgok fejleményeivel, már előre meghatározta a dolgok fejleményeinek következményét is, midőn a férfiak még csak az adott tények előtt állanak és a logika szabályai szerint számitgatni kezdik az eredményt.«

Hasonlóképen nyilatkozik korunk egyik legkiválóbb kriminalistája Gross tanár: »A helyzetek, hangulatok és körülmények felfogásában és megítélésében a nő véleménye sokkal megbízhatóbb, mint a férfié. Egyáltalán a nő a részletességekre is kiterjedő figyelménél és a kicsinyességeket is boncolgató érdeklődésénél fogva jobban ért a bonyodalmas esetek megoldásához, titkok felderítéséhez és a vádlott szándékának meghatározásához. Ebben a ténykedésében a nőnek segítségére van az ösztöne .— a megérsése — az u n, hatodik érzéke, mely válságos esetekben nem ritkán valóságos jósnővé avatja őt.

Hisz még a gúnyolódó realista Voltaire is úgymond: »Sokszor a férfiak minden okoskodása nem ér fel egy nő igazi megérzésével.« — És tényleg több alkalommal meggyőződtem róla, hogy amig a férfi logikus észjárása egyedül az adott okok eredményét tartván szem előtt, számtalan aprólékos dolog fölött észrevétlenül elhalad és tovább okoskodik, addig a nő ösztönére támaszkodva analizálja az okokat, miáltal sokkal határozottabb, biztosabb és rövidebb az eredmény is az ilélet megállapításánál.«

Hartmann Edénének az élén számos pszichológus még azt állítja, hogy a nő mélyebb és szubtilisabb érzelemvilágánál fogva az igazságérzete is fejlettebb, mint a férfié. A nő igazságérzetének alapja pedig az éber szimpathiája és antipathiája. Ugyanis ha a nőnek boncolgató belátása és megérző ösztöne azt súgja, hogy valakit igazságtalanul Ítéltek el, vagy valakin igazságtalanság történt, akkor teljes erővel felébred benne a részvétérzés, mely arra készteti őt, hogy tanúskodásával segítségére legyen annak, aki az ő véleménye szerint a sértett fél és ártalmára annak, akit bűnösnek tart.

Klausmann törvénytudós úgymond: »A férfinak öntudatos, a nőnek pedig öntudatlan igazságérzete van. A két különnemü igazságérzet bizonyos esetekben kölcsönösen felülmúlhatja egymást, de pszichológiai értéke egyenlő marad.«

Az itt mondottakra 'persze némelyek mosolyogva idézgetik a mohamedán törvénykódex egyik pontját, mely szerint két nő esküje se ér annyit, mint egy férfi igaz szava.

Azonban meg kell jegyeznem, hogy mi nem a bármi néven nevezendő önkéntes rabszolganők számára kérünk jogokat, hanem azon müveit önálló nőknek, akik becsületes munkával biztos és független existenciát alapítottak maguknak. Mert a jog élvezete csak a szabad ember tulajdona. Szabad pedig minden önálló adófizető férfi vagy nő, aki vagyonilag és erkölcsileg független szülőitől, rokonaitól vagy embertársai kegyétől. Embertársai kegyétől függő alatt értem a kegydijakon tengödőket és az érzékek szolgálónőit. Aki könyöradományokon él, vagy aki nap-nap után eladja testét, lelkét, szavát és hűségét, az nemcsak a társadalomnak, de önmagának is rabszolgája. Tehát nem is tarthat számot a szabad ember jogaira.

Úgyszintén a vagyonilag és erkölcsileg szülőiktől rokonaiktól, avagy férjüktől függő nők sem élhetnek az önálló ember jogaival. Mert presszió, vagy szoros érzelmi kapcsolat folytán véleményük többé-kevésbé csak visszhangja volna a félt, vagy szeretett egyén nézetének. A haza és a társadalom érdekeit pedig nem az mozdítja elő, ha sokan beszélnek, sokan vitatkoznak, hanem az, ha az önálló véleményű, szabadon kialakult egyéniségek mérik egymáshoz Ítéleteiket, elhatározásaikat.

A nő akkor lesz csak igazán tehetségeihez mért értékes tagja a társadalomnak, ha mint Madách mondja : »Szabad lesz érvényre hoznia mindazt, ami benne van, csak egy parancs kötvén le őt, — a szeretet !«

Mert az asszony nem lehet egyszerre Veszta papnője és a világtenger oceanidája. E két hivatás között választania kell. És ha jobban vonzza őt a családi tűzhely melege, akkor be kell látnia, hogy pszichikai és fizikai okoknál fogva a szerelmével együtt a szabadságát is oda kell adnia annak a férfinak, ki a világon mindennél kedvesebb neki, nehogy otthonában visszhangra keljen Madách panasza: »Minden, ami benned édes és értékes, a világ elé hordod s a házi tűzhelynek csak a keserűséget tartod fent.«

Különben is a legtöbb asszonyt olyannyira lekötik a házi teendői, olyannyira elfoglalják kis családja ügyes-bajos dolgai, hogy rá sem ér társadalmi és politikai problémákkal foglalkozni. Miért kényszeritenénk hát őt, hogy képességeit az otthon és közérdekek között megossza ? . . . Bizonyos jogok és szabadságok adományozásával miért vonnánk el figyelmét az ő boldog kis munkakörétől a nagy nyilvánosság izgató eseményei felé.

Természetesen kivételt képeznek azok az asszonyok, akik férjhezmenetelük után is tovább működnek valami nyilvános pályán, vagy akik közkívánatra mint