Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-06-12 / 24. szám

(4) 24. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1910. Junius 12. Zsembery Tivadar Lapunk zártakor vesszük a szomorú hirt, hogy Zsembery Tivadar nyug. m. kir. bányakapitány ma reggel Budapesten, hova gyógykezelés végett vit­ték föl, szereltei körében elhalt. Annál hihetetlenebb, lesujtóbb e hir, mert még nemrégiben itt járkált kö­rünkben jókedvűen, viruló egészségnek örvendve. Vele egy aggodóan gondos, jóságos atya dőlt ki az élők sorából, ki családját, gyermekeit rajongásig szerette, bálványozta. A tél folyamán könnyű lefolyású mell- hártyagyuladást kapott; e betegséggel szerencsésen megküzdött, de az annak nyomán keletkezett utóbajo­kat még az ő erős szervezete sem tudta legyőzni. Or­vosai tanácsára Cirkvenicára utazott, majd innen, mi­után tüdőbaját a jótékony hatású tengeri levegő sem enyhítette, sőt ereje egyre hanyatlott, Budapestre vit­ték föl, honnan ma a megdöbbentő hir érkezett. Az elhunyt mélyen érző művészlélek volt. Zongorajátéka melyen keresztül vonzó egyéniségét és jóságos lelkét mindnyájunkkal megszerettette, sokszor ragadta ma­gával a hallgatóságot. Különös művészettel adta elő a rapszódiákat, melyek az ő tevékeny, soha nem pi­henő egyéniségéhez a legközelebb állottak. Tipikus bányász volt, kedélyes, élces, mindig jókedvű, aminő bohém embert a selmeczbányai akadémia is csak rit­kán nevel. Nagy tudását és szakismeretét országszerte méltányolták s annak révén nem egy nagyobbszabásu bányavállalat igazgatását bízták reá. A nyugalom éveit is izgatott, fáradhatatlan munkával töltötte, ügy hall­juk, hogy a halottat hozzátartozói nem szállítják Nagy­bányára hanem Budapesten temetik el. Amidőn e soro­kat írjuk, a temetés napja még nincs megállapítva. Az elhunytat özvegye, gyermekei és kiterjedt rokon­ság gyászolják. Áldás emlékezetének ! Az állami el. iskola évzáró vizsgálatai: Junius 12-én 9—11-ig a Kőbánya-lelepi iskola vizsgálata. Elnök : Torday Imre. Junius 16-án 8 — 10-ig Kossuth-u. iskola III. fiúosztály. Elnök : Dr Ajtai Nagy Gábor; III. leányosztály. Elnök: Dr Vass Gyula; II. fiú­osztály. Elnök: Soltész Elemér; II. leányosztály. El­nök : Egly Mihály; Felsőbányai-u. iskola IV. fiúosz­tály. Elnök: Brebán Sándor; IV. leányosztály. Elnök : Doroghy Ignác; Veresvizi iskola IV. osztály. Elnök: Révész János; 10-12-ig Kossuth u. iskola I. fiú­osztály. Elnök:Torday Imre; I. leányosztály Elnök: Fuchsz Benjámin; Felsöbányai u. iskola III. fiúosz­tály. Elnök: Szentpéteri Ferencz; III. leányosztály. Elnök: Doroghy Ignác; Veresvizi iskola II fiúosz­tály. Elnök: Alexy Kornél; II. leányosztály.'Elnök: Révész János; 9—11-ig gazdasági népiskolás leányok vizsgálata. Elnök: Csepei Ferenc; 2—4-ig gazdasági népiskolás fiuk vizsgálata. Elnök: Doroghy Ignác. Junius 17-én 8 — 10-ig Kossuth u. iskola IV. fiúosz­tály. Elnök : Doroghy Ignác; IV. leányosztály. Elnök: Soltész Elemér; Felsőbányai-u. iskola I. fiúosztály. Elnök: Szőke Béla; I. leányosztály. Elnök: Torday Imre; Veresvizi iskola I. osztály. Elnök: Alexy Kornél. 10—12-ig Kossuth u. iskola V. fiúosztály. Elnök: Dr Weisz Ignácz; V. VI. fiúosztály. Elnök: IJoroghyIgnác; V. VI. leányosztály. Elnök: Székely Árpád; Felsőbányái u. iskola II. fiúosztály. Elnök: Fuchsz Benjamin; II. leányosztály. Elnök: Rozsos István; Veresvizi iskola III. osztály. Elnök; Alexy Kornél. Junius 19-én 3 —5-ig a Borpataki iskola vizsgálata. Elnök: Torday Imre és Szőke Béla. »Savoy« nagyszálloda Budapest, Vili.. József- körut 16., a Nemzeti Színház közvetlen közelében. A főváros legszebb és legmodernebb szállodája. 210 szoba és szalon. Központi gőzfűtés, villamvilá- gitás. Lift. Hideg és melegvíz minden szobában. Szobák 3 K-tól feljebb. Elsőrangú étterem. Születtek : 593. Junius 1. Gráz Jánosnak »Vilmos« ; 194., május 30. Moga Évának »Adél« ; 195., máj. 29. Pap Demeternek »Róza«; 196., jun. 4. Szarka And­rásnak »János« ; 197.. jun. 3. Major Jánosnak »Mária« ; 198., jun. 2. Demeter Györgynek »Elza«; 199., jun. 7. Tersánszki Jánosnak »Jlona« ; 200, jun. 6. Ro­mán Jánosnak »Mária«; 201., jun. 7. Maricz Rozáliá­nak »István« ; 202., jun. 9 Pétül Lászlónak »Anna« nevű gyermeke. Elhaltak: 183., jun. 2. Papucza Gábor g. kath. 66 éves bányamunkás, önakasztás ; 184.. jun. 3. Madai Irén Erzsébet ref., 6 éves, mészáros gyermeke, tüdő­vészben; 185., jun. 4. Lapsánszki Ödön r. kath., 2 éves. kapszulagyári munkavezető gyermeke, tüdőgyu- ladásban; 186., jun. 4. Varga Paraszkéna gör. kath., 16 éves, bányamunkás gyermeke, vizibetegségben ; 187., jun. 6. Kalina Erzsébet Ilona r. kath., 15 napos, cipész- segéd gyermeke, gyomor- és bélhurutban; 188, jun. 6. Pap Ida gör. kath., 1 hónapos, bányamunkás gyer­meke, görcsökben; 189., jun. 6. Májer Erzsébet vár. 6 hónapos, asztalos gyermeke, szamárköhögésben ; 190., jun. 7. Somkutyán János g. kath., 1 hónapos, erdő­munkás gyermeke, tüdőgyuladásban ; 191., jun. 7. Zubó Etel r. kath., 3 hónapos, cseléd gyermeke, tüdőgyula­dásban; 192., jun. 8. dr. Madán János r. kath., 27 éves, orvos, lüdővészben ; 193., jun. 10. Kozák Mária férj. Mezei Józsefné r. kath., 60 éves, zenész neje, féloldali hüdésben. Házasságot kötöttek: Markocsán József és Bor­nyák Róza nagybányai; Torma József és Volfart Ro­zália nagybányai; Uglár Lajos alósófernezelyi és Ko- hárszki Verőn nagybanyai lakosok. Kihirdetés alatt állanak. Pap Vazul kapnikbá- nyai és Marcsán Ilona Nagybányai; Kardos László és Schvartz Fáni nagybányai; Malkovics Miklós nagy­bánya feketepataktelepi és Mein Márta Felsőfernezelyi lakosok. Nyilatkozat. — Levél a szerkesztőhöz. — Tekintetes Szerkesztőség! Tegnap délben jutott tudomásomra, hogy Buság-Misztótfalu állomáson egy — állítólag dr. Pap Béla valamelyik kortese által elvesztett — »notes« találtatott, melyben »főbíró« jelzés után több tételben nagyobb összegek volnának be­jegyezve. Mivel ez könnyen rosszakaratú rá­galmakra szolgáltathat ürügyet, úgy a magam, mint hivatalos állásom tisztességének érdekében kötelességemnek tartottam a legközelebbi vo­nattal Szatmárra utazva a kir. ügyészségnél jelentkezni és kérni magam ellen a legszigo­rúbb bűnügyi vizsgálat azonnali folyamatba té­telét s intézkedést a fent jelzett »notes« lefog­lalása iránt. Addig is azonban mig e vizsgálat befejeztetnék, személyválogatás nélkül bárkit, aki engem a lefolyt választásból kifolyólag leg­csekélyebb incorrectséggel gyanúsít, aljas rágal­mazónak nyilvánítok és ezért úgy magán, mint törvényes utón bármikor helyt állok. Köztisztviselő hozzáférhetetlenségéről, te­hát közérdekről lévén szó, kérem e közlemény­nek a lap legközelebbi számában helyet adni. Nagybánya 1910. junius 9-én kiváló tisztelettel Damokos Ferencz. telefon-hírek ::::::------------■ ■— ■ Bu dapest, 1910 junius 11. d. u 5 óra 45 p. Zsembery Tivadar nyugalmazott bányakapitány ma itt Budapesten hosszas betegeskedés után meghalt. Khuen Hódervári Károly gróf miniszterelnök ma d. u 3 órakor rövid tartózkodásra Horvátországba, mosztári birtokára utazott. Serényi földmivelósügyi miniszternek Besztercze- bányán ma d. e. a városházán 500 választó jelenlé­tében Lindner választási elnök átnyújtotta a mandá­tumot. A miniszter a párthatározattól tette függővé, hogy a mandátumot megtartja-e, s igy érdemleges választ csak augusztusban adhat. A török kormány lemondását ide érkezett táviratok határozottan megcáfolják! A mai repülöversenyek a rossz, viharos idő miatt elmaradtak. Frei Alfréd és Illner aviatikusokat Frei lezuhanása és az ebből támadt sebesülések ügyében a rendőrség ma kihallgatta s mindkettőt a legenyhébben fogja megbüntetni. Lezuhant aviatikus Montigni aviatikus ma 7*7 órakor reggel gyakorlatozott a versenytéren, 5-6 méterre fölemelkedett, a hirtelen támadt, szél azon­ban lecsapta a gépet, mely darabokra tört, a gróf azonban sértetlen maradt. Párbaj választás miatt. Fiúméból jelentik, hogy ott Tivadar járásbiró és Bacis ügyvéd választási összeszólalkozás miatt kardpárbajt vívtak és minda- ketten gyengén megsebesültek. Nyilttér. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerkesztő. Fifivelmeztelfe! A Schicht szarvasszappan valódi csakis a Schie"1 névvel és a „szarvas“ véd­jeggyel! Eladó ház. A felsőbányai-utcában négy szobából és melléképületekből álló ház eladó. Értekezni lehet a kiadóhivatalban. STEINFELD ANDOR TÖRVENYSZÉKILEG BEJEGYZETT ajánlja a hitelkereső I. közönség figgelmébe elsőrendű bankösszeköttetéseit a budapesti, debreczeni és szat­mári bankpiacokon. Zálogleveles cédáit, konvertált illetékmentes köl­csönök, a magyar agrár és járadékbank által az 1898 XV. t.-c. kereteiben folyósított szőlőfelujitási és talaj- javitási amortizátiók. Értékpapírok vétele és eladása, lombard kölcsö­nök, tőzsdei megbízások, értéktárgy zálog közvetítés. Leszámítoltat lárcavállókal; kötvénykölcsönöket jelzálogbiztositékkal, valamint tisztviselő kölcsönöket folvósittat. Közvetítési dijak csakis a kölcsönök ki­fizetése esetén legjutányosabban kölcsönös megálla­podás szerint. Mint a Fonciere pesti biztositő intézet főügynöke meghívásra eszközöl élet, járadék, baleset, tűz, jég szállilmányi, betörés elleni és szavatossági biztosítá­sokat a legelőnyösebb díjtételek mellett. Iroda: Szent Miklós-tér (Fábián-ház). Eladó ház. Felsőbányai-utca 88. sz. a. áll négy szoba, konyha, kamara és több mellékhelyiségből, jutányosán eladó. — Értekezhetni ugyanott a tulajdonossal. Tudomásul! Értesültem, hogy az utóbbi időben többféle reklámokkal próbálják a t. fo­gyasztó közönség figyelmét felhívni üz­leteikre, de miután dúsan felszerelt raktáram és a legolcsóbb beszerzési forrásaim­mal a versenyt velem nem képesek máskép felvenni, csak ilyen hangos ígéretekkel, tehát mindenkinek saját ér­deke, hogy meggyőződést szerezzen be­vásárlása előtt versenyképes áraimról Godel Salamon fakereskedő a vasúti állomással szemben. Központ: Fióküzlet: Besztercze. Nagybánya. Telefon 87. Telefon 52. Ingyen hazaszállítás saját fuvarommal. Eladó egv csinos, egészséges úri lakás, 3 szoba konyha, kamara, kényelmes, nagy verandá­val és mellékhelyiségekkel, valamint szép, nagy kerltef — Az épület szolid, jó és adó­mentes. — Értekezhetni Szontagh Ubul tu­lajdonossal. Boreladás. Tekintettel arra, hogy a vendéglő jul. 1-én megszűnik, a Kossuth-Szállóban 1908-as termésű furmint és bakator házhoz hordva literenként 72 fillér, 1906-os termésű riz- ling es furmint házhoz hordva leterenként 1 korona. — Nagyobb vételnél árengedmén}\ A Vizparrt-utca 16. számú ház, gyönyörű kilátással, mely áll 3 utcai és 1 udvari szoba, konyha, pince és melléképületekből. — Érte­kezni lehet özv. Jánossv Józsefnével.

Next

/
Thumbnails
Contents