Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-22 / 21. szám
Nagybánya, 1910. Május 22. — 21. szám. XXXVI. évfolyam. / NAGYBANYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK VASÁRNAP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész fTázaos. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 20. szám alatt. .............-- ■=■ TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. ............. = alo m. Ma ismét vendégek érkeztek körünkbe z orsz. ref. tanár-egyesület közgyűléséről, töb' tagból álló, diszes, előkelő társaság. Az illetői a vidék szépségeit akarják megtekinteni. És e^ igy fog menni egész nyáron, egyik csapat aT másiknak adja át a turista botot. Sokat beszélünk, Írunk idegenforgalomról, nyaralókról, szeretnők ha nemcsak az lslván- király szálló 40 szobája, de egy esetleg építendő ligeti vendéglő is megtelnék bő tárcáju, jó kedélyű vendégekkel. És ez nem is volna olyan lehetetlen, de mi is tegyünk valamit az ügy érdekében. Majdnem minden évben elmondjuk, hogy a hegyi gyalogutakat meg kellene jelölni, legalább a fákon színes festékkel, az utak mellett padokat felállítani, a források mellett asztalt s nehány padot helyezni el, a Kőaljára kígyózó utat vágni, a Kőalján, a Kereszthegyen messze- látót építeni stb. Szóval feltárni egy kicsit ezt a vidéket a nagyközönség előtt. Minap egy úri ember fölment a Kereszthegyre nagy fáradsággal, abban a reményben, hogy milyen szép kilátást fog élvezni onnan s két órai gyaloglás után megütődve tapasztalta, hogy bizony nem látni semmit sem a gyönyörű hegyről. Hallomásból tudju :, hogy a kereszthegyi utón a polgármester már elhelyeztetett nehány padot s most a Szent János völgyére kerül a sor. De ez még nem elég. Kezdetnek jó, kérjük azonban a folytatását. A vascsatornáról is panaszt hallottunk újabban, hogy a csörgő megint el van rontva, pedig boldogult Szellemy Geyza bányatanácsos szerint városunk területén ez a legjobb forrás viz. A ligethez vezető két főközledési útvonalon szintén szívesen látnánk legalább 10—10 padot, hol a fáradt ember, aki a vidék helyiségeiben gyönyörködni akar, az árnyos helyen megpihenhetne. A fernezelyi borkút egyik legkedvesebb kiránduló hely volt a régi időben, ma piszkos, sáros, elhanyagolt, nemcsak hogy ülőke nincs mellette, de még a folyókáját sem tisztítja ki senki. Pedig milyen ritka kellemes dolog az idegennek, ha savanyuvizhez rándulhat ki, bizony szégyeljük odavinni. Nem folytatjuk. Minek kötnénk szalma- koszorúba a mi sok hibánkat. Csak figyelmeztetni akartunk rá ismét, hogy a turistika terén mily sok a tennivaló és hogy elsőrendű érdek volna megnyitni a hegye cet, völgyeket az üdülni akaró közönség számára. : üurneseviis Lajos Városunkat folyó hó 17-én a reggeli órákban megdöbbentő hir verte föl: Gurnesevits Lajos, főgimnáziumunk kitűnő tanára a halállal vivődik, melyet maga keresett. A golyó, mely mellét átjárta, nem ölte meg azonnal; csak másfélnapi kinos vergődés után váltotta meg őt Isten a szenvedéseitől. Ha az embert betegség készíti elő az örök nyugalomra, ez természetes átmenet és bár sokszor szintén megrendítő körülmények társulnak vele, az örök törvény megnyugtató ereje csakhamar jótékony egyensúlyba hozza vissza az érzést; de az erőszakos halál, melyet a saját ítélkezés idézett föl, megdöbbent, mert az élet alapeszméibe ütközik, hiszen az élettel minden jóvá tehető, az élet nélkül már semmi sem. Ilyen ritka eseteknél hiányzik a megnyugvás, mert bármely ok is csak olyan lehet, mely nem ér föl az ömtélet borzalmas tényével. Mély megilletődéssel és a nagy veszteség lesújtó érzésével vagyunk kénytelenek elfogadni, hogy ez a nagy elme a maga filozófiájának igazolását az életben, a körülményekben nem találta meg. A boldogságot minden halandó odaszögezi reményeinek céltáblájára és csak lassú csalódások árán szedegeti le róla azokat a célokat, melyeket nem sikerült elérnie. Az elhunyt sokat tanult, egyre művelődött, a városnak talán ő volt a legolvasottabb embere; saját gazdag könyvtárán kívül betekintett az országos és külföldi könyvtárakba is. Azonban ez a szertelen elmélyedés már évek sora óta magába zárkózottá tette, túlságosan nagyra nőtt idealizmusát már hiába akarta az életre alkalmazni, önmagában pedig csak gyötrelmére hordozta, mint megvalósíthatatlan álmot. Ez a komor világnézet, a csalódottság érzése ezen a poros és sáros világon, bizonyos keserűséggel vonta be az egyéniségét, mely csak kevés kiválasztott embert ajándékozott meg bizalmával, idealizmusa az irodalomba zárkózott, ebbe a megtisztult szebb világba s igazán csak akkor voltak boldog percei, mikor kedves Íróival foglalkozott, kikről a földi salakot már rég lemosta az idő. ' Ha nem búvárkodott volna olyan nagyon is sokat és ha nem lett volna az életnek olyan szigorú bírája s az emberek gyöngeségeit nem a rosszaságra, hanem mint Madách tette, inkább az élet természetére és a gyarlóságra vezette volna vissza: akkor elkerüli azt, hogy végzetes összeütközésbe jöjjön, élt volna köztünk megenyhült nézetekkel, idővel talán még derült hangulatban is és nem kellett volna az ember tragédiájának ilyen szörnyű végéhez érnie. Nagy károsodás* a hazai tanügyre nézve, hogy nem igy történt s hogy ő akkor találta magára nézve értéktelennek az életet, mikor ez a tanulmányok és az egyéni fejlettség magaslatán a legértékesebb volt. Kolozsvárott született 1860. március 4-én és ugyanott végezte a főgimnáziumot és az egyetemet. Tanári oklevelet 1887-ben szerzett a magyar és latin nyelvből s irodalomból. 1885/6-ban a nagy- bittsei polgári fiúiskolánál volt tanár, 1886/7 —1887/8- ban a sátoraljaújhelyi kath. főgimnáziumban, 1888/9- ben a pécsi kath főgimnáziumban, 1889/90-1890/91- ben pedig az aradi kir. kath. főgimnáziumban helyettes tanár. Innen Munkácsra nevezték ki rendes tanárnak 1891-ben; 1893-ban saját kérelmére a nagybányai állami főgimnáziumhoz helyezték át s azóta szakadatlanul itt működött. Nem vágyódott innen többé máshova; ahol e kedves város került szóba, ő mindig szeretettel emlékezett meg róla és ezt a társadalmi életben való tevékenységgel igazolta. Tagja volt a városi képviselőtestületnek, az elemi iskolai iskolaszéknek és a polgári iskolai gondnokságnak, a tejfogyasztó szövetkezet igazgatóságának. A Teleki-Társaság tagjává választotta. Tanulmányaiban szaktárgyain kívül legszívesebben foglalkozott a francia és az angol irodalom remekeivel s hogy ezeket eredetiben olvashassa, e nyelveket is elsajátította. Különösen kedvelte Byront, az újabb idők legnagyobb angol lírikusát, a világfájdalom költőjét, kinek melancholikus alapvonásai nagyra fejlesztették egyéniségének ebbeli hajlandóságát és vitték a pesszimizmus felé. Az iskolában nagy készültséggel párosult pontosság jellemezte ; szeretett kevés szóval sokat mondani s tanítványait erős fegyelmezéssel nagy ismeretekhez juttatta. A szabatos stílusnak mestere volt. Liszt Ferenc és d’Agoult grófné. — Irta: Londesz Elek. — Liszt Ferencnek nagy aggodalommal mondotta az apja halálos ágyán: »Félek, hogy tönkre fognak tenni a nők.« Liszt Adám a maga polgárias érzületével és gondolkodásmódjával valóban aggódhatott a fia sorsáért. Hiszen Liszt Ferenc már akkor ünnepelt művész volt s gyönyörű külseje, bohém egyénisége és elragadó társalgása révén rajongással vettek öt körül Páris legelőkelöb társaságának hölgyei. Egész egyénisége olyan volt, hogy azonnal meghódíthatta a legtartózkodóbb női szivet is; még öreg korában is rajongtak érte a nők. Apjának aggodalma mégis túlzott, sőt fölösleges volt, mert Liszt Ferencet megóvta a szerelemben való elzülléstől a lelkűidének finomsága és a nagy intelligenciája. Ezeknél meg erősebb pajzsa volt maga a művészet, mely egy pillanatra sem engedte elfeledtetni vele, hogy mi a hivatása. A szerelem is meghódolt az ő művészetének s ez érzelem is csak művészetét táplálta, újabb lendülettel ragadva a költészet egei felé. Tizenhét esztendős volt, amikor az első szerelem boldogságát megérezte a szive. Egyik tanítványa, St. Griq Karolina grófnő ébresztette föl a szivében először a szerelmet. A poétikus tizenhét esztendős, gyönyörű teremtés az akkori francia belügyminiszternek, gróf St. Criqnek volt a leánya. Nagy müvésztalentuma volt. Liszt Ferencet kérték meg tanítására. A zongoraleckék alatt ideális szerelem szövődött köztük, amelynek azonban hamarosan véget vetett a gróf. Mikor észrevette a fiatal művész lel- keknek egymáshoz való vonzódását, maga elé hivatta Liszt Ferencet és ridegen tudtára adta, hogy a nagy rangkülönbség miatt szó sem lehet házasságról. Azután udvariasan kitiltotta a fiatal művészt a házából. Az élet ridegségének ez az első tanúsága majdnem végzetessé vált Liszt Ferencre. Kétségbeesett, busko- morrá vált és sokáig még a művészetben sem talátla meg a vigasztalódást. Csak az anyjának esdeklése tartotta vissza attól, hogy pappá legyen és vallásos rajongásra hajló lelkületévet valamelyik kolostorba meneküljön. A művészet végre visszaadta az energiáját s ezután valósággal kerülte a nőket. Tisztán akarta megőrizni első szerelmének emlékezetét s habár később más nők is újabb szerelmet ébresztettek benne, ezt az első szerelmét soha sem feledte el, még a végrendeletében is megemlékezett róla, hosszú esztendők tova- szállása után is. Férfikorának teljességében volt már, amikor ismét megszállta szivét a »nagy érzelem«. Ez a szerelme ■már nem volt merő ábrándozás, hanem egy szerelemre vágyó, txaltalt lelkületű nővel való szerelmi viszonv, amely majdem igazat adott az apja aggodalmának. Ebből a veszedelemből is a művészet szeretete ragadta ki öt: idejében szamot vetett magával és a művészet kedvéért legyőzte magát a szerelmet is. D Agoult grófné volt ez az asszony, akinek olyan jelentős szerep jutott Liszt Ferenc életében és művészetének történetében. Vicomte de Flavigny francia tiszt leánya volt s az emigráció alatt született Frankfurtban, német anyjától pedig lelkűidének szentimen- táUisságát örökölte. Leánykorában egy francia kolostorban nevelkedett s 1827-ben feleségül vette gróf d’Agoult, a francia arisztokrácia egyik legelőkelőbb és leggazdagabb tagja. A francia előkelő társaságban hamarosan népszerűvé tette Őt a szellemessége és a műveltsége. Az irodalomban is ismeretté tette a nevet Daniel Stern álnéven írott munkaival. Gróf d Agoult Charles húsz esztendővel volt idősebb, mint ő. Száraz egyéniségű ember volt. A poétikus hangulatokra vágyó, kacérkodásra hajló, szerelmes természetű fiatal asszony máraz első esztendőkben nagyon ridegnek találta mellette az életét s a társaságokban keresett szórakozást. Szalonja valóságos gyülekezési helye volt az akkori párisi iró- és művész-világnak, Liszt Ferenc kezdetben semmi érdeklődést nem mutatott a gyönyörű asszony iránt, aki különösen az arcvonásainak finomságával, a szemének csillogásával és az aranyszőke hajával tette szerelmessé a köréje sereglő férfiakat. Ez a szőke haj volt a szépségének koronája, ez lopta bele a szerelmet Liszt Ferenc szivébe is. Később, amikor egy alkalommal együtt mentek be Velencében az Apollo- terembe, egy olasz ember elragadtatással kiáltotta a grófné felé: »Ecco la capigliatura da Apolló!« Julius Kapp terjedelmes munkát irt most német nyelven Liszt Ferencről és sok érdekes, uj adatot közöl benne erről a szerelmi viszonyról, mely különöns vegyülete volt a regényes szerelemnek és a polgárias házasságnak. Arra sohasem gondoltak, hogy a viszonyukat házassággal tegyék állandóvá : mindaketten megelégedtek azzal, hogy a regényes szerelem megszerzi számukra a pillanat boldogságát, hogy azután mi fog velük történni, ezzel nem törődtek. Bohém lelkületüek voltak és nem törődtek a másnappal. Viszonyukat a regényesség ellenére mégis közel vitte a házassági formákhoz a három gyermek születése. Blandine 1835 ben született Genfben, Co- sima, a későbbi Wagner Rikárdné 1862-ben St. Tro- pezben s a harmadik, Dániel. 1859-ben Berlinben. Egyetlenegy szó kellett volna hozzá, hogy regényes viszonyuk házasságban csillapítsa le azt a nagy megbotránkozást, amelyet a társaságokban keltett, de ezt az egy szót, egyikőjük sem volt hajlandó kimondani. Még a szerelem leglázasabb óráiban sem gondoltak Xjscp'u.n.ls: mai száma S oldal.
