Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-27 / 26. szám
(2) 26. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1909. Junius 27 lessége terjed ; egyesek kiváló áldozatkészsége növeli a jócselekedetre szolgáló erőt. A gyermekvédelmi tevékenység, mely egy a nemzet erejének gyarapításával, hasson át mindenkit, gazdagot és szegényt. Adjon kiki; a nemzet iránt eme kötelességét teljesítse mindenki tőle telhetőén. Segítsen fölemelni a gyengét, emberré nevelni a szerencsétlen elhagyottat. A legönzetlenebb és legfelemelőbb emberi cselekedetben legyen ezáltal része, hogy elhagyott s a társadalom átkául felnövő gyermek ne legyen, ne lehessen e hazában! * A gyermekvédelemnek másik ága a gyermekben védeni a gyöngét. Különösen közhelyeinken van nagy szükség erre másutt is, nálunk is. Védeni mindenképpen s védeni erkölcsileg. Ma, még ha szülőivel is megy utcára a gyermek, erkölcsileg gyakran védtelen. Szitkozódások, szemérmetlen beszédek, botrányos jelenetek tanúja, hallgatója lesz. Az utca erkölcsi szennyéből és durvaságából fogékony lelkére könnyen tapadhat egy-egy kicsiny. És tapad is. Azonkívül többször bántalmazásoknak lehet kitéve. A mellette elhaladó pajkos suszterinas kíméletlen erővel fülébe kiált, a korcsmából a gyalogjáróra kitántorgó alak ráesik, valamelyik udvarról kiüldözött kutya neki megy stb. Csak a velem történt esetekből jegyzek le egy-kettőt. A gyalogjáró mellett az udvaron, a kapun belül álló szekeret egy hirtelen mozdulattal úgy lódították ki hátuljával a gyalogjáróra, hogy csak kevésben múlt, hogy a hosszú oldaldeszka arcon nem ütött. Az utcaajtón kikergetett kutya után az udvar mélyéről dobolt deszkadarab lábszáron sújtott, amint gyorsan haladtam a gyalogjárón. Ma is borzadva gondolok arra, mikor mint kisebb tanuló a kaszárnya udvarán gyakorlatozó katonákat az utcáról a deszkapalánk hasadékán társaimmal nézve, az egyik katona, hogy reánk ijesszen, a palánknak ugyanazon pontján dugta ki a szuronyát, ahol pár pillanattal előbb még odahajolva én is kíváncsiskodtam. Hasonló gondatlanságból eredő véletlen veszedelmeknek ki van téve a gyermek. Ezekkel szemben általános emberies kötelesség bárkinek a gyermekét megóvni. Nálunk azonban a társadalomnak tudatlanabb rétege nem bir érzékkel ez iránt. Nagyot kell haladnia a társadalomnak, hogy az embertársaival törődés gondolata mindenkinek tudatában legyen. Az altruisztikus felfogás nem terjed gyorsan, mert útjában áll az önzés. A máséra, bárkiére úgy vigyázni, mintha sajátunk lenne, nem tudunk. Sem az ember, sem az állat, sem a tárgyak kíméletében nem vagyunk eléggé gyöngédek. Erre nemcsak az iskola, a társadalom utján, de törvénnyel kellene reá nevelni az embert. Régen a szitkozódó, a szennyes beszédű egyéneket szigorral büntették. Enyhébb eljárásA fentiekből tisztán levonhatjuk a szokás karakterét : A nem házasok kigúnyolása és ösztönzés a házasságra; szóval a karakter a procreátio és genera- tio cultusa. Az ünnepély majd mindig tavasz kezdetén tar- tatik, ami a természet és teremtő erők újraéledését jelenti, dombon tartják tűzzel és tüzkörökkel. mindez caracteristikája a nap cultuszának, mely generáló erő a természetben. Némely vidéken az oláh nép december 25-én is tartja, mely a nap újraéledésének ideje, vagy mint az ős római mythologiában jelezik : »dies natalis solis invicti.« Továbbá az »Alimori« szó alakja absolut roma- nikus, melyben »al« a thema és »móri« a sufixum! Az »al« gyök pedig igen nagy szerepet játszik az ős romano-italicus mythologiában. így például Alma Ceres — tápláló Ceres. Jupiter almus, melyről Preller (Röm. Mythol. II. kiadás, 169. lapján) mondja : Doch ist er (Jupiter) auch befruchtender Regengott, imbricator, pluvius pluvialis, und als solcher befruchtend und nährend, sowohl für die Weide als für den Acker und Weinberg, daher man ihn als almus und frugifer anrief. Eben deshalb nannte man ihn: Jupiter almus. Tertulliánus (f 220 Kr. u.) irataiban egy Äle- mona nevezetű divinitást említ, mely a gyümölcsöt táplálja. A latinban pedig találkozunk »alemonia« és »alemonium« szavakkal. Én azt mondom, hogy »Alimori,« ez a rustikus oláh szó, illetve elnevezés a latin »Alemones« alakból deriválódik a »n« rotácizálásával, mint termure a latin »termonem«-ből. sál azt kellene tenni ma is. Az 1879. évi XL. t.-cikk nyomán kiadott miniszteri rendeletek, vagy a városoknak e törvény értelmében kibocsátott szabályrendeletei ezt célozzák. Ezek az általános jogi erejű, de szükebb-tágabbb körre kiható értékű rendeletek azonban enyhén büntetnek s csak a súlyosabb, szemérmetsérlő és közbotrányt okozó esetekre vonatkoznak. Ha a hatóságnak arra illetékes emberei netalán a kisebb efféle kihágásokat is büntetik, egyéni kiválóságuknak és az ez iránt kifejlődött érzéküknek adják jelét. Ez azonban kívül esik azokon a szabályrendeleteken. De amint teszik egyes közigazgatási egyének ezt, úgy kellene tennie mindenkinek. Amint van olyan ember, aki sétájában az utcán szivarozó, a szekerek előtt gondtalanul átszaladó gyermekeket, a teherhordó állatokat kíméletlenül bántalmazó embert stb. figyelmeztetésével felvilágosítani, javitni akarja, úgy kellene tennie mindenkinek minden olyan előforduló esetben, mikor a gyermekek erkölcsi és testi épsége, védelme megkívánja. Akkor nyugodtan bocsáthatná ki 4—5 éves és azon felüli gyermekeit az utcára is az anya. Nem kellene tartania attól, hogy a gyermekekre bízott apró és kis értékű, vagy éppen értéktelen tárgyat is elvegyék a cselédleányok, a suhancok. Akkor az utcának a tisztességes női és férfi közönséget ma még olykor arcpiritó jelenetei nem volnának s az utcán az erkölcsi és vagyoni közbiztonság gyermekeink számára is meglenne. Neveléssel lehet elérni ezt is. A gyermekeknek s a társadalomnak rászoritásával és az iskolai neveléssel. Szoktassuk rá a gyermekeket minden iskolában, hogy a kisebbeknek segítői legyenek. Szokják meg, hogy bárhol találnak maguknál gyöngébbet, akár ismerős, akár nem, segítsék s mások ellen védjék. Tanulják meg foglalkozni a mások bajával. Neveljük rá őket példánkkal s gyakori figyelmeztetéssel. Ha min- denfoku iskola megteszi ezt, csak 15 éven át, egy generációnak jobb érzése lesz talán, mint ma. Akkor a gyermekvédelem, a fák, állatok kímélése, a közhasznú intézmények megbecsülése nagyobb lesz. Nagyobb lesz az általános emberszeretet s kevesebb az érzéketlenség. Akkor pl. 1—1 tűzvésznél annyi lesz a munkáskéz, amennyi ma a bámészkodó ember. Az a nemzedék, aki igy nő fel, nem lesz kenyéririgy s ez életet szebbé teszi magának és társainak, mint a mai. Tőlünk, a felnőttek mindnyájától függ ez. Tegyük meg. Munkánk nyomán szeretet s a közjóra, az emberiségre áldás fakad. Székely Árpád. Színészet. Nagybánya, úgy látszik jó talaj a színészetre, ahol meg lehet élni. Krémer Sándor a múlt őszszel heteken át itt időzött nálunk a társulatával s olyan nagyszerűen pártfogolták, hogy a Tatárjárást nyolcTovábbá a lényeges sacramentális formula második sora: »Silito, silito more» még kuriozusabb, mivel megtartotta mondhatni az egész latin alakot, mert kétség sem fér hozzá, hogy azt jelenti »solito more« — rendes szokás szerint. S igy az egész alak azt jelenti: Alimore, téged hívlak a szokásos ceremóniával. Szóval Alimori, vagy Alomore, ahogy az ér- délyi mócok nevezik, egyes számban lévén »Jovis«-t (a napot) jelezi. * * * Antipász szintén az ünnepélyen van és Szmá- rát figyeli, ki fivére által gyújtott tűz mellett áll. Nehány ember gúnyolja a csinos ifjút, miért nem házasodott meg a farsangon, mások meg odébb Szmárát kacagják, mert kimaradt a zöld farsangból is. Szmárá mosolyog és ringó léptekkel közeledik Antipához, ki úgy érzi, mintha e lány magával hozná az ő élete egész boldogságát. — Szmárá! — susogja Antipász a mellette megálló leány bársonyos füléhez hajolva .— jövőre nem fognak minket gúnyolni, hanem mi gúnyolunk majd másokat! Ugye enyém lész ? ! Szmárá igenlőleg bólint és mosolyog. — Szmárándica, adj egy csókot! — szól a legény. A leány ismét mosolyog, de elfödi ajkait fátylával, mely fehér mint Arachne patyolatja. Antipász most a lány mellén levő dús hímzést nézi, majd meleg kebléhez nyúl. Szmárá egy lépést hátrál, miközben kicsi, tömött öklével a legény kezére üt, aztán sarkon for- | szór is elő tudta adni, telt ház mellett egymás után. Az itt tartózkodás feledhetetlen lehetett reá nézve, mert ime a nyári évadra is hozzánk jön s csütörtökön megkezdi előadásait. Hogy nagy reményeket fűz Nagybányához, onnan is láthatjuk, mert egészen uj nyári színkört épit a Kaszinó udvarán. Sanyarú ugyanis a mi helyzetünk négy év óta, mióta a nagyszálló leégett. Thália papjai nem találnak megfelelő helyet, ahol sátrat üthessenek. Akár a Polgári kör, akár a Kaszinó terme kicsiny a mi közönségünknek. Krémer tehát azt eszelte ki, hogy a Kaszinó nyári pavilonját színpaddá alakítja, fölemeli egészen a rács tetejéig s elébe épit deszkából egy 16 méter hosszú néző-bódét. A Kaszinó 10 koronáért átadta esténkint a helyiséget. Csekély ár ez, alig jöhet számba s bizonyára csakis a magyar nemzeti színművészet iránt való előzékenységből volt kész ilyen áldozatra ez a régi közmivelődési egyesületünk. Az építkezés megkezdődött, a bérleteket gyűjtik, az előleges színi jelentés megjelent s a jó nagybányai közönség régi szokásához híven nem fog elzárkózni a szinpártolástól, ha a társulat az ő igényeinek megfelelő lesz. Csütörtökön az Erdészleányt fogják adni. A társulat tagjainak névsorát a következőkben adjuk: Műszaki személyzet: Vidor József rendező, Ungvári Mór operette rendező, Gellért Pál karnagy, Szabadkai József ügyelő, Ivánovics Sándor súgó. Előadó személyzet: Hölgyek: Jakabffy Jolán Soubrette énekesnő, Galgóczy Emma koloratur énekesnő, Ladányi Mariska énekesnő, Benes Ilona drámai hősnő és szende, Bárodi Kató naiva, B. Csányi Jusztin anyaszinésznő, Sz. Kolozsvári Bianka, Bacsányi Paula, Váradi Mariska, Parlagi Margit, Jakabffy Aranka karós segédszinésznők, Orbán Mariska, Lengyel Irén táncosnők. — Férfiak: Ungvári Mór apa- és jellem- szinész, Halmos Gyula bariton énekes, Kozma Hugó tenorista, Deák Kornél operette-buffo komikus, Sziklai Jenő énekes bonviván, Vidor József hősszerelmes, Tihanyi Béla társalgási lírai szerelmes, Szabadkai József jellemszinész és komikus, Krémer Sándor kedélyes apa, Solti Károly, Erőskövi Béla, Sándor Ferenc, Enyedi Gyula, Bitta Károly, Gyulai Pál, Radó Sándor kar- és segédszinészek. Sedédszemélyzet: Weisz Mátyás ruhatáros, főszabó, Szatmáry József főszertárós, Molnár Lajos szinházszolga, szereposztó. Előadások műsora: Operettek : Viceadmirális, Görög rabszolga, Gésák, Jókedvű paraszt, Szerencse malac, János vitéz, Szép Galathea, Gasparone, Komédiások, Szegény Jonathán, Erdészleány, Táncos huszárok, Bolond, Szulamith. — Operák: Hoffmann meséi, Parasztbecsület. — Színmüvek: Megváltás, Nászinduló, Cirano de Bergerac, Sámson, Tolvaj, Két árva, Fátum, Egy katona története, Az édes teher, Bánk bán, Dolovai nábob leánya. — Vígjátékok: Végrehajtó, Édes otthon, Drótnélküli táviró, Durand és Durand, A szerencse fia, Mongodin ur felesége, Gyurkovics leányok. Bérlethirdetés 24 előadásra: támlásszék 40 K, körszék 32 K, Zártszék 24 K. Bérelni lehet a színháznál. Bérlet eszközlésével Szabadkai József titkár van megbízva. A Kaszinó valóban nagy áldozatot hoz, mikor úgyszólván egész nyári kényelméről lemond a színművészeiért, ha a közönség is követni fogja példáját az áldozatban, akkor Krémerék megélnek nálunk nyáron is, noha kétségtelen, hogy van abban egy dúl és faképnél hagyja őt. Antipász sóhajtva néz nyomába, de nem nagyon szomorú, mert tudja jól, hogy Szmárá haragja nem sokáig tart. A lány az átellenben levő tűzhöz megy s ott szomorúan számlálgatja a nagyobb lányokat. Antipász mozdulatlanul áll helyén egy darabig, majd ő is arra felé veszi útját, könnyű, nesztelen léptekkel, mert bocskort visel. — Szmárándá — szól megállva a lány előtt — haragszol? A lány nem szól semmit, csak árnyas pillái alatt a sötét szemek villognak egy szövétnekről a másikra. A tűz megvilágítja finom metszésű gyöngéd nyakát s egy fénysáv éppen selymes ajkai között végződik. Hogy forgatja a szemeit, mint a vipera, gondolja Antipász levertem — Szmárándica! — szólt aztán — hát olyan nagyon haragszol te ? Nézz rám Szmárá! A leány elfordítja arcát s most látja, hogy fivére Trippon miként birkózik egy szép leánynyal, kit szeret; bosszúsan elkapja fejét, hogy ne is lássa őket s a másik oldalra tekint, itt meg egy legény éppen most csípte meg egyik kezével az egyik leány karját, mig a másikkal egy másik leányt ölel magához, szóval mindenfelé szerelmes gimnáztika, meleg poézis, melyet a hold sugara oly titokzatos varázs- zsal áraszt el s oly ragyogó fénynyel ékesít . . . Szmárá önkéntelenül Antipászra néz és felkacag, kacaja pedig cseng, mint az üvegcsörrenés. Antipász a leányhoz lép és keblére zárja őt, de nem szelíden, finoman, uriasan, hanem vad, üde szilajsággal, melyben az erő nyilvánul.
