Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-14 / 11. szám
^ ^ Nagybánya, 1909. Március 14. — 11. szám. XXXV. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK IMmSTDETT VASÁENAP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész J"án.os. Szerkesztőség és ki- j.-eisóbanyai-utca 20. szám ala„ Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. MEGHÍVÓ A Teleki Társaság 1909. évi március hó 14-én (vasárnap) délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési termében tartandó ÍV, felolvasó ülésére, Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Rencz János r. tag. 3. Óda. Irta dr. Kiss Rezső r. tag. Előadja Simon Aurél ur, mint vendég. 4. Kuruc dalok. Zongorán előadja: b. Kovács Géza ur, mint vendég. 5. Értekezés. Irta és felolvassa Neuberger István r. tag. A magyar szabadságharc emlékének szentelt ünnepélyre Nagybánya város nemes közönségét szívesen látjuk. Nagybánya, 1909. március hó 7-én. Révai Károly Fliesz Henrik elnök. titkár. A bűvös erejű március 15 újra itt van. A tél dermedtsége után rügyfakasztő tavasz szárnyán érkezett, hogy lelkesítsen, tavaszt hintsen millió magyarnak a szivében ismét. Elérkezett, hogy felújítsa lelkűnkben elődeink lelkesedését, azoknak, mint az eszményi igazság harcosainak nagyságát, hogy tanítson és nemesítsen általa. Hatalmas csoda erejű március 15 volt az. Ereje legalább egy napra egy pillanatra meghódít még most is, ma is. Azt az eszmei magasztos elvet, mely az akkori emberek szivét elválaszthatlanul összeforrasztotta hosszú időre, sokakét örökre, egy nap érezzük mi is. Érezzük, hogy a szivünkben tavasz van. Az emberi jogokért, az emberi lelket fölemelő és a szeretetnek, meg az önfeláldozásnak megtermékenyítő igazságokért hevülők tavasza, mely akkor, 61 évvel ezelőtt százezrek szivében olyan erővel gyűlt ki, hogy még ma is a lelkűnkbe csap. Akkor egy eszme, mely jobbjaink lelkét évekkel azelőtt foglalkoztatta, megérve, a magas levegőégben hirtelen cikkázó villámként gyűlt ki és állandóan egyesitett sokakat olyan hatalommá, amelynek erejét két hadsereg s a magyarok ellen fondorkodók által ~ félrevezetett tudatlan fölkelők tömege érezte meg. De a március 15 olyan korlátokat tört le, melyet századok ékeltek ember és ember közé. Az az általános emberszeretet fellobbaná- sának tündöklő napja volt. Az a nap volt a népjogok kivívásának első békés győzedelmi napja. Az a nap örökre igazolása marad annak, hogy azok a cselekedetek maradandók, melyeket másokért teszünk. Az igazság diadalának fényes ünnepe volt az. Ünnep ma is, az emlékezésnek ünnepe. Vonzó ereje, lelkesítő hatása ma is van és meglesz mindig mig ér:6 - az ősök példájáért rajongó magyar lesz. Ünnepeljünk. Ne a szokásnak engedve, hanem bensőnkből is ünnepeljünk. A polgártársi név legalább egy napra ne legyen lekicsinylő senkire. Érezzük mind, hogy nem az iparos osztály tagjai a polgárok csak, ahogy éppen a helyi megszokásban használatos, hanem mindnyájan azok vagyunk. Bárcsak ne egy napig lennénk azok. Vesse le leikéről azt az üres külsőséget kiki, melyet a nem éppen helyes társadalmi szokás a többi emberektől való elválasztásra reá rakott. Ne legyen válaszfal legalább e napon azok közt, akik igazak s akiknek életcéljuk a becsületesség. Egy legyen mindenki, aki a szónak valódi értelmében ember és aki érzésében igaz magyar. Legyünk polgártársak, ne csupán mára, ne csak a képviselőválasztások idején, hanem mindig. Mint hajdan azok a március 15-én szerepet játszó, tiszteletünkre méltó nagyok, vessen le mindenféle társadalmi külömbséget kiki s legyünk hazafiak, polgárok, munkások, testvérek! Az a mindig szép ideális gondolat, hogy azok a jeles hazafiak a társadalmi szokások által felállított külömbségeket egyszerre eltemették, rangkórságban szenvedő s külsőségekben úszó magyar betegségünkből gyógyítson ki. Reánk fér, szükség van reá. Tanuljunk eszményekért lelkesülni és önfeláldozók lenni, mint azok a régiek voltak. Erősítsük magunkat az eszmények szeretetében. Mennél nehezebbek az életviszonyok, mennél anyagiasabh a kor, annál inkább szükségünk van az eszményekre. Az életet színessé, derűssé, kellemessé ezzel tehetjük magunknak és másoknak. A nemzeteket nagy tettekre indító lelkesedés járjon át bennünket. Lelkesedés azokért az ideális elvekért, melyek a nemzet egyetemes boldogulását, a nemzet tagjainak elhaladását elősegítik s melyek a magyar függetlenségének, nagyságának megépítéséhez kell hogy erősödjenek. Dicső őseink nemes fölhevülésé- nek erőteljes kitörését érezze meg szivünk és értse át agyunk s az ő nyomdokaikon járva legyünk azon, hogy 1848. március 15-nek hagyományait megértve a független, szabad Magyarországnak megépítése mennél tartalmasabban folyjék. Segítsen meg ebben a magyarok hatalmas Istene! Akkor ünnepi emlékezésünk méltó lesz, tartalmassá és eredményessé válik Székely Árpád. Március tizenötödike Nagybányán. Földes Béla jön. Március tizenötödikét ezúttal a szokottnál is emlékezetesebb módon fogjuk ünnepelni, a mennyiben két mozzanattal gazdagodik a hazafias programm. Az egyik az, hogy Földes Béla Március tizenötödike. Itt vagy újra márciusi ünnep, Hogy világíts elborult lelkűnknek, Hogy emléked újra fölemeljen, Hogy utána sóhajtásunk keljen. Nézd, hogyan lesz a jobbágyból hős nép ! Követi a nemzet hegedősét . . . Csattog a kard, ágyú dörög — Rajta ! — És rohannak büszke diadalra. Ez az emlék hogy tündöklik, villog ! — Üstökös tán ? . . . Nem! Csak hulló csillag. Sötétség száll a vér ázott térre, Nagy sötétség: a szolgaság éje. Virrad-e már végre-valahára? Süt-e szép nap jó Magyarországra ? Az a szép nap a szabadság napja, Azt a magyar hej, be’ rég siratja! Azóta már négy század is elmúlt. Hej, azóta mennyi hősünk elhullt! Elhullottak nagy, nehéz csatákban — És hiába — mégis szolgaság van. Török átka*) fogta meg a magyart. Hogy az soha, soha együtt nem tart, *) A XVII-ik században közkeletű volt nálunk az a hír, hogy a török, mielőtt hadjáratra indult ellenünk, azért imádkozott Allah- hoz, hogy verje meg a magyarokat visszavonással. így biztosnak hitték a diadalt. Ebből származott az a mondás: » Verjen meg a török átka!. Azaz: ne legyen egyetértés közietek. Ezt a mondást alkalmazták egymásra a különböző politikai pártok, mi utóbb a társadalmi torzsalkodásokra is átment. Óh, ha egyszer egyetértő volna, Le nem győzné félvilág hatalma. Jer, nemzetem, imádkozni járjunk .. . Óh, nagy Isten ! Színed elé állunk, Te hallgasd meg néped imádságát: Add meg végre régi szabadságát !... És elragad látomásom szárnya, Mintha velem az ég felé szállna , . . Villan az ég, barna Jelhö dördül .. . Zeng a szózat a menyei körbül: »Édes fiam! Szép a kívánságod, Adnék is én újra szabadságot, Nagy lehetnél, boldogabb, mint régen, Csak ne vón’ ott régi ellenségem. Ott a labanc: szabadságod gátja, Kapaszkodik császár palástjába Amit épitsz, az mindig lerontja, Régi, dicső alkotmányod bontja. Beleszokott már a rabigába, Félve halad, nagyot merni: gyáva! Mig egyet lel hasznára a német, Az Isten se szabadit meg téged.. Hallod a szót, édes magyar népem ?\ Nagy időknek jele int az égen, Nagy időknek nagy csodája készül, Állj ki sorba, mint hajdan, vitézül. Hogy örökké meg ne kössön téged, Verd le itt a belső ellenséget. Rajta aztán régi vitézséggel, Thökölyvel, Rákóczi népével! Csengey Gusztáv. Március*) — Irta: Tömöri Jenő. — Tavasz délelőllnek nyájas, vig sugára Rálüz az udvarház széles tornácára. A széles tornácon mosolygó napfénybe Fürdik a nagyasszony öreg karosszéke. Mozdul a természet, rügy már rügyre pattan, Ibolya nyílik a dombos oldalakban. Színes, eleven kép. Zajos hegy, völgy, árok, Vígan táboroznak ott lenn a huszárok. Kis fiúcska játszik a nagyasszony melleit; Élénk, tüzes szemű, izmos, korán fejlett. Nincs a jó öregnek egy perc nyugta tőle, Egyre kérdi: Mikor lesz huszár belőle? Mindegyik szavára a nagyasszony reszket. Babonás ijedten vet egy pár keresztet. Könnyező szemmel néz messzi múlton végig, Itt és ott mindenütt sirhant feketélik. Egyszer volt, hol nem volt . . . Ma már mese, álom. Boldogság is lakott ezen a világon. Boldogság, ifjúság, szerelem karöltve Egy asszonyi szivet csordultig betölte. Éves asszony volt már, ép igy tavasz tájba, Nevető rügy szökött ki a rózsaágra. Nótától hangzottak az ősi, nagy termek, Alig fért el bennük : apa, anya s gyermek. Nem jó emlékezni. De mégis hiába, Fölzudul tavasszal az emlékek árja. * A gróf Vigyázó pályázatán dicséretet nyert. Felolvasták a »Petőfi Társaság« 1907. év május 26-iki diszülésén. XjapvLELlc mai száma, © oldal. Március 15.
