Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-03 / 40. szám
Nagybánya, 1909. Október 8. — 40. szám. I 900 a XXXV. évfolyam. \ • r*. \ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNAJAI gazdasági egyesület hivatalos közlönye I MEGJELENIK HVEILsTIDEINr AT-A-SAZFUDsT^ZR Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Bévész János. Szerkesztőség s kiadóhiv *al : Felsőbányai-utca 20. szám alatt. Üzleti hirdetések négy etcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. meghívó A Telek:i Társaságnak: 1909. évi október hó 10-én (vasárnap) d. e. 11 órakor a városháza tanácstermében tartandó I. felolvasó űlésére. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Elbeszélés. Irta és felolvassa Németh Béla vendég. 3. Értekezés. Irta és felolvassa dr. Ajtai Nagy Gábor r. tag. 4. Költemények. Irta és felolvassa Incze Lajos r. tag. Vendégeket szívesen látunk. Nagybánya, 1909. szeptember hó 27 én. Fliesz Henrik Révai Károly titkár. elnök. Bucsuzás. A millennium sok lelkes eszmét szült, a magyarság kiemelkedett a mindennapiságból s kezdett nemcsak a jelennek élni, de tudott lelkesedni a múltért és a jövőért is. Éppen a millennium impozáns hatása alatt jött Nagybányára először a Hollósy-féle festőiskola: 1896. május 5-én. Az első évben, mintegy negyvenen voltak, akik a mi vidékünkön ke- zekék az úttörő ifjak igazi lelkesedésével a művészi ecsetet. A jövő művészgárdája volt ez, melyet eleinte alig tudott megérteni az ország s a fővárosiak bizonyos féltékenykedéssel fogadták a külföldi vándorokat. A következő évben 1897. április 28-án már egy tekintélyes és rendkivül érdekes müvészkaraván vonult be városunkba Hollósy Simon mesterrel. Egy héttel előbb jött meg Párisból, Londonból, Nagybányára Thorma János. Hollósyval együtt érkezett Réti Pista, Grünwald Vértanuk emléke. — Okt. 6. — Tehát beforrt a régi seb! Dicséi emlékük mind kisebb. Megbosszulatlan haltak ők I Megváltoztak hát az idők Sziklába vésték nagy nevök, De példájuk még sem örök, Zúgva, morogva fut a kor S mindent behord, vagy elsodor. Kévék, miket a folytonos Hullám a szikláról lemos. A part lassanként összedől S a folyam — élsekély esül. Oh, mert feledni büntelen Kern fogod filcet, nemzetem ! Előbb elaljasúlsz magad, S úgy feleded napjaidat. Az ércszobor nem őrzi meg Kévét, példáját senkinek A szobor pár száz év után Egy furcsa régiség csupán, Szivedbe ird emléküket! Intésükre ne légy süket, Mely gyötrelemtől sajgva szól A tizenhárom sir alól: »Elégtételt, ne szobrokat! Évszázakat, ne napokat! Ke könnyeket, győzelmeket Áldozzatok sírunk felett !<■Zempléni Árpád. Béla, Ferenczy Károly és még harmincegyen Münchenből, köztük olyanok, akik Varsóból, Odesszából, Kievböl, Newyorkból, Frankfurtból, Drezdából, Berlinből, Géniből, Ausztráliából, stb. valók voltak. Ebben az évben mintegy hatvan tagból állott az országszerte csakhamar híressé vált festőiskola. Később Hollósy igaz megvált Nagybányától, de Ferenczy, Grünwald, Réti, Thorma mesterek odaadó buzgalma továbbra is föntartotta e helyütt a festőiskolát, mely modern irányánál fogva vezető szerepre volt hivatott s amely városunknak nevét egyszerre közismertté tette nemcsak Magyarországon, de külföldön is. Most, ugylátszik, vége az iskolának, a művészek a darvakkal együtt elköltöznek messze vidékre s a fecske-gólya nem hozza vissza őket többé. Kecskemét városa ma egy hete nagy vendégszeretettel fogadta az oda meghívott festőket, nagyszabású telepet akar számukra létesíteni, ingyen telkeket ád a műtermeknek, lakásoknak, épit iskolamütermet, kieszközöl amortizációs kölcsönöket, fizeti a tanárokat stb. stb. Mindez a mi városunk cseikély áldozatával szemben annyira imponál a festőknek, hogy nem csodáljuk, ha az anyagi küzdelem hazájából boldogabb tájak felé igyekeznek. Fogadjuk el, hogy Nagybánya szegény, hisz végre is sok a ,.kSie lezettsége ennek a kisvárosnak, de kérdjük, városi kötelesseg-e egy erőtől duzzadó, uj mesgyét hasogató művész- kolónia fenntartása? Nem az államnak magának legfőbb érdeke, hogy ezen a téren se maradjunk el a müveit nemzetek mellett? Micsoda természeti vagy országos törvényen alapul az, hogy csak éppen a főváros gyári levegőjében éllhet meg a magyar művész- akadémia ? Mikor érkezik el a minden téren üdvös decentralizáczió egészséges iránya a művészetek terén is? Hogy a nehéz viszonyokkal küzdő festők elmennek innen, azt elhisszük, de hogy NagyRege Husengről meg a fiáról. (Firduszi Sáhnáméjából.) Perzsából fordította: Londesz Elek. . . . Világ ura, Huseng most a koronát Fejére tévé. Jóság hatotta át. Negyven esztendő fordult felette meg, Fejét ész, szivét jóság töltötte meg . S amikor leült ott a nagyság helyén, A királyi trónról beszélt ilyetén: »Mind a hét halomnak ura én vagyok, Mindenütt én győzök, én parancsolok. Szorosra kötém Isten parancsakép A bölcseség és az igazság övét«. A világ jóllétén munkál ezután — Igazság derül a föld arculatán. Először az érces kőre ő akadt S bölcsen elválasztá kőtől a vasat. S a fénylő vasérc, mit sziklából kivájt, Kezétől, miként a kincs: vagyonra vált. Kovácsolásból mesterséget csinált S fűrészt, fejszét, ásót, kapát kalapált Öntözőket készít a földek között S a tenger vizével mezőt öntözött. Folyóból, patakból vizet vezetett S földmives bajának igy véget vetett. A népe mind megtanulta tőle ezt, És szántani, vetni, meg aratni kezd. S munkálkodván, mindenkinek jut kenyér, Ki-ki tudja: gazdagsága meddig ér. Mielőtt mindezek megtörténtének, Csak gyümölccsel éltek még az emberek. Bizony, mind sanyarú sorsban él vala, S a ruhájok is csak falevél vala. Törvény akkor is volt s hitben mind erős. Egy Istent imádó volt a régi ős. A szépszinü tüzet épp úgy tisztelék, bányán ’ mák föl kell támadnia nagyobb ..............................' kban, állami szervezettel, a'L..................................Hgybánya és Kecskemét ten. ... É1Cül talán még sem ha sonlíthatók össze s a művészi O j impulzus más a kék hegyek alján és más a homokbuckák között. Búcsúzunk fájó szívvel, szorongó érzésekkel, de él a remény szivünkben, hogy csak a közeli viszontlátásig búcsúzunk el! A városi tisztviselők fizetésrendezése. A városok lapjának legutóbbi száma e címmel külön cikket hoz, mely igen érdekes eszméket tartalmaz, bár a tisztviselők összeségének fizetésemelése kérdését legkevésbbé sem oldja meg. Nálunk Nagybányán sincs még mindig véglegesen rendezve ez a kérdés, csak ideiglenesen, ami az élvezett évi fizetésre ugyan nem sokat határoz, de a nyugdíjra igen s egy adott esetben már felfolyamodvány tárgyát is képezte, hogy az özvegy ne a szabályrendeleti fizetés, hanem a valóságos fizetés után kapja az ellátást. A városi tisztviselők mostoha gyermekek voltak eddig széles e hazában, sok helyt lakpénzük, nyugdíjintézetük sem volt, holott az ország fejlődésének nagy kérdése határozottan a városokon nyugszik. Ehhez a nagy fizetésrendezési kérdéshez szól és járul hozzá egy homokszemmel Winkler Albert dr., aki cikkében a következőket mondja: Néha jelszavak ejtetnek ki, melyek aztán az emberek lelkén uralkodnak, akár igazak, akár nem. Ilyen jelszó az, hogy Magyarországban sok a hivatalnok, annyi, hogy ebből veszedelem fog támadni és hogy egész Európát el lehetne kormányozni annyi emberrel. Aki a részleteket ismeri akármelyik közigazgatási ágban, az tudja, hogy ezekből egy szó sem igaz, tudja, hogy épen a városi intézmények óriási fejlődésben vannak, úgy, hogy uj emberek alkalmazása is elkerülhetetlen, a régi tisztviselők munMiként arabok a templom kövét, Előtűnt a tűz, mely kőben rejtezett S ragyogása mindenütt elterjedett. A világ ura egyszer a hegy fele Mendegélt; csak nehány hive volt vele. S távolban valami hosszút felfedez: Sebesen csúszó és sötét testű ez, Szeme vérforrás, szája füstöt okád, Amitől setétté válik a világ. Okosan figyelte Huseng: ezalatt Felkap egy követ, majd feléje haladt . . Hős erővel karját felemelte ő . . S elbújt a kígyó, a világégető. A nagy kődarab mellyel fejére tört, Kissebb kőre hullt s mindkettő összetört. A két kőből a tűz hirtelen kiszállt S a kő szive tőle ragyogóra vált. A kígyót Huseng nem ölte meg, de lám! A kő-rejtekéből előtört a láng. Amikor a kőhöz vered a vasat, A tüzfény belőle nyomban kihasad. Világura aztán rebegvén imát, Világteremtőjének hálákat ád Az ajándékul kapott tüzért, amely Lett vala oltárként fő-fő imahely. »E tűz — mondja Huseng — Istentől ered, Ha bölcs vagy, ezt imádkozva tiszteled!« Este hegymagasságu tüzet rakat S körül állta ő meg az egész csapat. »Szede« néven ünnepül rendelte ott Ezt a boldog estét, melyen bort ivott. A »szede« Husengtől emlékül maradt — Ilyen sah sok éljen még az ég alatt! Boldog világ, mert széppé lett vala. Jó emlékűvé lett a sáh általa. Királyi tudással, Istentől kapott Hatalommal elválasztja ő legott A vadállatoktól a szelídeket, Lap-unis mai száma S ©ld.al.
