Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-05 / 36. szám
(2) 36. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1909. Szeptember 5 dékeket, a kik hazafias dalokat énekeltek és szavaltak igen szép eredménnyel. A község lakói lelkészükkel élükön tisztelegtek Földesnél, Majd pompás kirándulási ebéd következett, melyet a rendezőség rendkívül ügyesen szervírozott. Itt Földes a város vendége volt. Este Moldován Lászlónál, a város takarék- pénztárának igazgatójánál volt nagy vacsora. Szerdán a napot Földes Váralján töltötte. Váraljai útja egész diadalmenet volt, Misz- tótfalu, Sikárló, Iloba, Sebespatak, mind vetekedtek a közszeretetben álló képviselő iránt való ragaszkodásuknak minél lelkesebb kifejezésében. A beszámolót a váraljaiak lelkesedéssel hallgatták. Itt Ember Elemérnek volt a vendége a képviselő s csütörtökön délelőtt érkezett visza- sza Váraljáról Nagybányára. Csütörtökön, szept. 2-án Zazar, Lénárdfalu stb. közeli községekbe rándultak ki néhányan a képviselővel, hol szintén igen szives fogadtatásra talált. Szeptember 3-án több felé látogatásokat tett városunkban s este tiszteletére a Kaszinó rendezett pompásan sikerült összejövetelt. Szombaton szeretett képviselőnk a fővárosba haza utazott déli 7» 12 órakor. Farkas Sándor ezredes, a függetlenségi párt elnöke, aki különben is mindenütt kitartóan résztvett az ünnepségekben, továbbá Moldován László, Madarassy szolgabiró és többen kisérték útjában, az állomáson egybegyült előkelő közönség bucsuzásul lelkesen megéljenezte. A politikai helyzettel — sajnálatunkra — nem foglalkozhatunk, annyit azonban bátorkodunk kijelenteni, hogy Földes látogatását nagy események előhírnökének tartjuk. Választó- kerülete örömmel fogadta érkezését s szeretettel várja őt, a viszontlátásra! Még egyszer a társadalmi egyesületről. — Válasz a »Nagybányai Hírlapi cikkírójának. — A »N. H.« hasábjain nemrégiben vezető cikkely jelent meg, mely a nagyközönség ro- konszenvét és figyelmét egy társadalomtudományi szervezkedésre hívta fel. E cikkelyre én, e lapban a szerkesztő ur jóvoltából, hosszabb feleletet Írtam, melyben bizonyítani kísérlettem, hogy városunkban a társadalomtudományi szervezkedés, a mai viszonyok mellett, felesleges és meddő dolog. Soraimra az eszme előttem ismeretlen megpenditője terjedelmes válasszal szolgál, igyekszik engem cáfolni s nagyhangú kijelentéseket kockáztatva meg, végeredményben oda konkludál, hogy én csaknem ugyanazt Írtam, amit ő. Félremagyarázott soraim helyreigazítása címén kénytelen vagyok ismét tollat fogni. JogA munkája lévén ilyen sikeres, Nagy helyénél még nagyobb helyet keres. Királyi hatalmával trónt épített. Amit de sok drágakővel ékített! Parancsára, felkapván a div a trónt, A földről vele az ég boltjára ront. Mint ragyogó nap a levegő-égen: A parancsoló sah úgy ült odafenn. Az emberek feléje szaladtanak S dicső szerencséjén elámultanak, S tenger drágaságot szórtak rája ott. E nap azután »Uj nap« nevet kapott, Év első havának első napjául, Test, lélek pihen most s bosszú meglapul. Országnagyok vigasságra gyűjtenek, Kupát, bort és énekmondót kértenek. E dicső nap annyi évnek múlatán Emlékül maradt e nagy király után. Így éltek, mig háromszáz év tovaszállt; Nem ismerte akkor senki a halált, Sem a küzködést, meg a sok bajt, a kárt, A dolog a rabszolga divekre várt. Sahi parancsot a nép híven betölt S vidám zengzetektől hangos lett a föld. S mig az év az évet emigy eltnosá, Királyi fenségtől ragyogott a sáh. Elégült a világ nyugalom mián, S nem volt isteni üzenetek híján. Azalatt, amig az idő igy lejár, Jónál egyebet nem tesz a sehrijár. Rabul az egész világ hozzá került S a trónon ő sahi dicsőséggel ült. A nagysága trónján nézdelvén magát E világon más embert már meg se lát! S habár istenes volt, bűnbe sülyedett, címül szolgál nekem a felelet megadására az, hogy a „Magyar Társadalomtudományi Egyesületnek“ alapítása óta rendes tagja vagyok s három év óta veszek részt a társadalomtudományi munkában. Kötelességemmé teszi a felelet megírását viszont az, hogy a polémiába kevert s a sértett önérzet haragja által táplált gyűlölet, amelylyel a Teleki-Társaság a cikkíró által támadva van, szintén közel áll csekélységemhez, amennyiben annak tagja vagyok. Jóeleve konstatálnom keli, hogy cikkírónak az a nagyhangú és merész kijelentése, hogy az ő társadalomtudományi szervezkedésüket „széleskörű érdeklődés kiséri, mely mind nagyobb hullámokat ver fel“ igen illusorius és könnyelmű ráfogás, mert ha a szerkesztő ur cikkemet közre nem adja, az egész cikk úgy elvész a semmiségben, mint a nap-nap után megjelenő ezer- számú tiszavirág életű újságcikk. A társadalomtudományi szervezkedés és a társadalmi munka mibenlétét illető konyhastilusu fejtegetésekkel polémiába nem bocsátkozom, csupán nehány megállapítást óhajtok tenni. A társadalomtudományok feladata az állami és társas-élet fejlődésének tanulmányozása, a melyre szükségünk van, hogy megítélhessük a jelent és építhessünk a jövő valószínűségeire. A progressiv elemek egyesítése, ez a feladat, a társadalomban széthinteni a szeretet, a munka, a közös érdek és charitás eszméit Ez a társadalomtudományi szervezkedés és a társadalmi munka a maga valóságában s nem az a tartalmatlan handabandázás, amit cikkíró összehordott. Mikor valaki ilyen dolgokkal akar foglalkozni, ilynemű eszméknek híveket szerezni, e tudományról Írni, önmagának is alapos és körültekintő tanulmányokat kell végeznie. E célból figyelmébe ajánlom cikkírónak a hazai szakba vágó irodalomból különösen: Apáthy, Gaal, Prohaszka, Pikier, Jászi, Giessvein, Palágyi, Ber- nát és gróf Mailáth dolgozatait, valamint három kitűnő revüet: Magyar Társadalomtudományi Szemle, Huszadik Század, Magyar Gazdák Szemléje. Most áttérek cikkíró azon állításának vizsgálatára, mely szerint »az általa fölvetett eszmét rokonszenvesen fogadtam s nagyjában ugyanazt ismételtem, amit ő.« Ami az ismétlést illeti, csak annyit, hogy én előző Írásomban röviden megállapítottam a társadalomtudományi munka lényegét, amit cikkíró két cikkében sem volt képes megtenni. A rokonszenves fogadtatásról pedig egyáltalán szó sem lehet, mert én azt Írtam, hogy társadalom- tudományi szervezkedést az adott viszonyok mellett nem helyeselhetek. Nem pedig azért, mert a társadalmi munka feladata az erők tömörítése, már pedig egy ily irányú szervezkedés csak az erők széthúzására vezetne. Épen ezért leghelyesebb lenne a társadalmi munkát a Teleki Társaság keretén belől megvalósítani. Elfordult az úrtól, hitetlenkedett. A seregből előhívta nagyjait, S ajka, ejnye! miféle szavakra nyílt? E beszédet hallják az agg emberek: »Magamon kívül én mást nem ismerek! E világra minden jó tőlem került, Dicsőbb sah a trónon, mint én, még nem ült! E föld, melyre szép rendet szereztem én, Olyan lett, amilyennek én rendelém. Nekem köszönhettek ruhát, kenyeret, Nyugodalmat, álmot, minden örömet. Ki mondja: kívülem van-e sah? Enyém: Hatalom, királyság, meg a diadém! Iraimtól minden egészségre vál, Senkit el nem ér a betegség, halál. Haláltól ki menthet meg igy másokat? Mutasson a föld bár királyt még sokat! Lelket, észt, nekem köszönhet testetek, Imádtok, ha ördöggé nem lettetek! Aki tudja, hogy mind az én müvem ez: Engem világteremtőjének nevez!« Az aggok lehajtott fejjel álltának, Nem mertek felelni, nem is tudtanak. Égi kegy lehullt a sahról s szállá szét Világszerte róla haragos beszéd, A trónnak a sok hős hátat fordított, Nem maradt a sah körül levente ott. Huszonhárom évig a had, százfelé Szétzüllvén, nem megy a várkapu elé. Ha teremtőjétől elpártolt az ész, Az embernek vége! mert romlásba vész. Egy derék, bölcs ember is azt mondja, lám! »Habár sah vagy, Istent is szolgáljad ám. Ki az Isten ellen pártot üt, bizony A szivében nem lesz egyéb, mint iszony!« Ez eszmémre cikkíró azt feleli, hogy a Teleki Társaságban egyéni szempontok érvényesülnek s emiatt attól az irók és a közönség egy része távol marad. Az, hogy a közönségnek csak egy kis töte- déke is elmaradt a Teleki Társaságtól, valótlan és rosszakaratú ráfogás, mire legjobban rácáfolnak a társaság ülései, melyeken a legelőkelőbb közönség vett részt s mindannyiszor zsúfolásig megtöltötte a termet. Az irók elmaradásáról vagy tartózkodásáról pedig szó sem lehet, amennyiben a társaságnak minden iró vagy aktiv hírlapíró tagja. Itt mindjárt leszögezem azt, hogy egykét kevésbbé jól megirt cikk még akkor sem teszi az embert íróvá vagy hirlapiróvá, ha ó hite szerint a tudásnak átkát is viseli. Az elszigeteltséget és klikkszerüséget illetőleg megállapíthatom, hogy az a Teleki Társaságnál sohasem volt és ma sincs. De máris jelentkezik és mint kóros tünet felismerhető a csirában levő társadalomtudományi egyesületben. Soraimat a köz s a békés társadalmi munka érdekében írtam. Teljesen indifferens pontról nézem s teszem bírálat tárgyává az eseményeket. Elfogultság nem vezet, mert mint a társadalomtudományi egyesületnek tagja nekem érdekem volna, egy hasonirányu egyesület megalakulása, viszont mint a Teleki Társaság legfiatalabb tagja kötelességet teljesítek, ha a társaság ellen irányuló rosszakaratú, minden alapot nélkülöző rágalmakat toliammal erélyesen visszautasítok. Bertalan István. Sebők Sári hangversenye. 1909. augusztus 30. ismét piros betűs napja Nagybánya művészeti életének. A gyarló deszkabódéba, ahol 8 héten át arattak jó és kevésbbé jó színészeink olcsó eszközökkel diadalt, ez estére az igazi művészet napsugaras tavasza köszöntött be, hogy csodálatra ragadja kisvárosi közönségünket és egy pillanatra újra kiragadjon bennünket a hétköznapi szürkeségből. Visszafojtott lélegzettel, templomi csöndben hallgattuk az énekművészet fölkent papnőjének ajkáról a dalt. Idegzetünket a legteljesebb mértékben lekötötte, magának követelte a művésznő hangja, ami a női hang képzelhető erejétől, tömörségétől, csengésétől fel a sejtelmes, a lehellet- lebegésig a legfinomabb árnyalatok éreztetésével csodálatra s a művészet iránti nemes rajongásra késztetett bennünket. Sebők Sári a legnemesebb értelemben vett színpadi énekesnő. Drámai szopránja nagy terjedelmű; tessziturája kb. két és fél oktáv és mindvégig tisz tán csengő. Művészetének azonban hátrányára van az, hogy szövegkiejtése nem eléggé érthető. Hogy művészetét illetékes helyen is méltányolni és értékelni tudják, mutatja az, hogy a külföldről, ahol eddig működött, — ha jól tudjuk, Bécs ■ ben és Frankfurtban, — máris haza édesgették. Tavasz óta első színpadunkon, az Operában érvényesítheti művészeti tudását és tehetségét. Hangversenyünkön Wagner Tannhauseréből Erzsébet belépő áriáját énekelte. Ez bátran próbaköve lehet annak, hogy valaki Wagner énekesnő e A sah napjaira sötétség borult, Világfényesitő fensége lehullt. Pereg a szeméből a köny véresen. S a teremtőhöz bocsánatért eseng. Itt is, ott is egy-egy király tört elő, S jön mindenfelől a csatakedvelő. Szednek háborúra sereget, nagyot, Mert nem szeretik már a saht a nagyok. A sereg egyszer csak elhagyá Iránt S vonul egyenest a rab föld iránt. Van ott, megneszelték, egy fejedelem: Kigyó-forma, ránézni is félelem! Az iráni lovas, saht keresve mind Zohák felé tartott, feléje tekint; Sahhoz illő szóval üdvözölgetik, Irán-föld urának őt nevezgetik. Zohák, mint a szél, rontott Iránba át, Hogy fejére tenné ott a koronát, Arab és iráni hősökből jelöl Sereget valamennyi vidék felől — S Dzsemsid trónja felé tör. A harci nép Körül kerítette a trónt gyürükép. Dzsemsid, mikor szerencséje már fogyott S az uj sahtól nagyon szorongattatott; Fut, otthagyva mindent! Már hatalma nincs! Oda diadém, trón, sereg, kucsma, kincs! Elbuvik. A sorsa már sötétre vált. Koronája, trónja már Zohákra szállt. Száz esztendeig senki sem látta volt. Emberek szeme elől elbujdokolt, Száz év múlva egy napon csak megjelen Csini tenger partján az istentelen. Zohák rája gyorsan rabláncot vetett, Nem engedve neki hosszú életet.
