Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-04 / 27. szám

(2) 27. szám.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

1909. Julius 4.

rült óvási költségek pedig mindenkor azonnal téríttetnek meg.

A mellékhelyi teendők abbanhagyásának a közvetítő cég részéről csak előzetes hat havi felmondás után van helye.

Körülbelül ezek volnának a főbb pontok. Mindenesetre a haladás mozzanatai közé jegyezzük föl, hogy az igazgatóság és különösen Mol- dován László igazgató, meg Makray Mihály dr. elnök buzgólkodására városunk takarékpénztára ilyen újabb hivatást nyert s hisszük és reméljük, hogy a helyi piacnak ez csak javára fog szolgálni.

Színészet.

Megjöttek hát színészeink. Megtörtént a csoda és megnyílt a színház: a nagybányai nyári színház. Az előadások megkezdődtek. S ezek nyomán uj élet, uj, gazdagabb szellem vonult be hegykoszoru közé rejtett városunkba. Hisz a színpadon ölelkezik össze, mint összeboruló Charis csoport, a három szimbolikus művészet: a zene, költészet és mimika, és alakul mindezeket — egyenként vagy összeségben — magában foglaló szinmüvészetté.

Nem csoda, ha a színház helylyel-közel oázissá válik az élet kopár rónaságán, hol megpihenhet a kenyérküzdelemben elzsibbadt elme, hol osztozhatik ismeretlen drámahősök örömében s ahol a tudásra, megösmerésre sóvárgó lélek szintén megtalálhatja a maga táplálékát. Mert a színház, mint tudjuk, nem csupán gyönyörködtetésre törekszik, hanem tanít és oktat és pedig oktat észrevétlenül, feltűnés, zajcsapás, reklám nélkül . . . Egyik-másik színdarabban elénk tárja az önmagával meghasonlott lélek rettenetes küzdelmét saját lelkiismeretével. Felfedi a társadalom bűneit, megtanít arra, hogy némelykor csekély hibáknak mily rettenetes következményei vannak: feldúlja a családi boldogságot, tönkretesz, kiirt egész családokat és még a látszólag ártatlan utódok is, mint lidérclángot látják maguk előtt az őseiket kiirtó véreskezü árnyat. Majd sebző szatírával, mint szeges korbácscsal sújtó óriás, ostorozza a társadalom bűneit.

Vannak olyan drámák is, különösen az északi dermesztő tragikumu drámák, melyekben a hős egyénisége olyan, mely a külvilágon, az emberi és nem emberi külvilágot reprezentáló gondolatok éntelenségén keresztül jut el újra, meg újra önmagához; olyan egyéniség, melyben benne van, benne érvényesül az egész világ, ainelylyel meg kell birkóznia — mint a napnak a sötétséggel — a vére árán is, de amely felett csupán vértelen győzelmet szabad aratnia . . . Magunk előtt látjuk lefolyni a probléma küzdelmek láncolatát, melyből megtisztuíva, megistenülten, felmagasztalva kerül ki az ész ...

Ezek és ilyenek a színdarabok tárgyai, ha népies nyelven, vagy Sakespearei monumentális sóiban íródtak is, ha Ibsen, Hebbel, Hejermans, vagy Dóczy, Gárdonyi, avagy bárki is irta.

Mikor távoznak a színházból, mindenki visz magával egy kis tanulság-emléket. A színházban t.

véres harcmezőn. Ilyenkor a leányosan szelíd, kék szemek haragos tűzzel szikráztak az ellenséges katona felé.

A fiatal kozák tiszten nem látszott meg, hogy észrevette volna a gyűlöletet. Szép, csöndesen viselkedett, szavát is alig lehet hallani. Nem kereste a polgárokkal a barátkozást. Minden gondját a katonáira fordította, hogy a szilaj, vad legények ne garázdálkodjanak az idegen városban.

Egy viharos nyári estén megváltozott a helyzet. Kora délután sivitott az orkán, szakadt a zápor, mintha csöbörből öntötték volna, még a törzsvendégek sem jutottak el a korcsmába a rendes porciócskára.

A nagyteremben egyedül vacsorázott a hadnagy. Kedvetlen, unott volt a hangulat. Az asszony félrehuzódott a söntés mögé s mig ábrándozva gondolt egy erőskaru, csókos ajkú fiúra, öntudatlanul dudolgatni kezdett előbb halkan, aztán mind erősebben egy-egy vágyteli, szép, epedő szerelmes német románcot. Igen, a kecskeméti szép korcsmárosné német nótát dalolt. Szepességi, cipszer leány volt, aki apjával vásznat árulva járta be az Alföldet. Az öreg gyolcsos hirtelen meghalt s a támasz nélkül maradt árvát magához vette Tóth Kovács István, a gazdag korcsmáros. Előbb az üzletben kiszolgálni, aztán meg hitestársnak.

Hálából, szerelem nélkül lépett frigyre az öregedő emberrel. Egy ébredő sejtelem folyton súgta a fülébe, hogy az ő viruló fiatalsága jobban összeillene a férje öcscsével, a szép, erős Jóska legénynyel. De azért szorgalmas, hü feleség maradt, mig az öregnek meg nem ártott a késői nagy boldogság.

Éppen kezdődtek a véres napok, mikor az öreget halálosan megütötte a szél. A Jóska gyerek eddig elfojtott szenvedélye egyszerre lángra gyűlt. A szép özvegy szivében is egész pompájában kinyillott a szerelem virága s hamarosan megértették, hogy őket voltaképpen egymásnak teremtette az Isten. Ekkor jött Czeglédről az izenet, hogy el kell menni, a haza hiv s a fiatal szerelmes gyerek dobogó szive fölé huszárdolmányt öltött.

i. egy egészen más, külön, idegen világot ismernek meg. S látva ott mások hibáit, és bünhődéseit vagy az örökké fölöttük lebegő rémet, maguk is eliszonyodnak. Magukba szállnak. , Fogékonyabbak lesznek az élet szépségei iránt És szivósabbak az akadályok elhárításában, miket a természet, a kenyéririgység, a rosszlelküség, avagy bármi más gördít elébök.

Ennyiben végez pozitív munkát a színház. Másfelől azonban, hogy a színészek ezeket a hatásokat elérjék, belé kell mélyedniök az élet tanulmányozásába és különösen a fenforgó, betanulásra szánt dráma lelki motívumainak rejtett ráncaiba. Mert manapság már nem abban áll a színművészet, hogy a színész a maga akarata és szeszélye szerint adja elő a darabot, hanem az iró lelki világát, érzését, gondolatát kell tolmácsolnia. Ne törődjék a színész azzal, hogy az iró jól jellemzett-e, vagy rosszul; át- élte-e valóban lelkében személyeinek lelki válságait, vagy csupán talmi átélés volt az; hogy hűn irta-e le vonaglásaikat, s az életben tanúsítható magatartásukat, vagy csak pózolás az; hogy az írónak teremtés-láza pirult az arcán, vagy csak kendőzött volt a lelke.

Hogy azonban a színész mégse jöjjön összeütközésbe önmagával, a direktor kötelessége jól megválogatni a darabokat, amit most bizton remélünk. Általában mi a színpadon, ne a pózoló, az önmagával küzködő színészt lássuk, hanem a szerepét megértő, átérző egyéniséget. S igyekezzék úgy alakítani, hogy a színpadon ne a színészt, de magát a drámahőst lássuk.

Ezt kell megtennie egy öntudatos színésznek.. . És ha a mi színészeink iparkodni fognak igy előadni, akkor nem kell félniök, hogy pártfogás hiján menekülni kényszerülnének . . . Mert a közönség, a tömeg a jót elfogulatlanul jutalmazza, a rosszat azonban kérlelhetlen közönynyel bünteti.

Julius 2-án pénteken az első előadást volt már j szerencsénk látni. Lastok Henri és Revelles Edmond Drótnélküli táviró cimü énekes behózatát adták elő: ének és zene nélkül. No de ezt még csak valahogy megbocsátanók Krémer direktornak. Mivel az egész előadás úgy sem volt egyéb, mint maga a szinpad — végszükségben összetákolt valami. A színészek, (de nem a színésznők, ezek sokkal ügyesebbek voltak) még pár perccel a jó későn kezdődő előadás előtt, szinte őrülten szaladgáltak a ruháikért, amelyek csak kilenc óra felé döcögtek elő valami nagy társzekeren. Ez aztán meg is látszott egész előadásukon, no meg a hideg hangulat is A darab tartalma egyébként a következő:

I. Felv. Canardin szeretőjével, Ballatier Simonéval beszélget, miközben sürgönyt kap nagybácsijától, hogy házassági ügyben azonnal hozzámenjen. Szeretőjét Simonnet barátjára Venierre bizza, hogy azonban Simonne erényei felett őrködhessen, pam- lagát a drótnélküli táviró csengő készülékével látja el, mely Canardin zsebében levő csengővel áll ösz- szeköttetésben. A csengő csak két test súlyára szólal meg. Simonne azonban egy másik szállóba menve épen Venierrel csalta meg Canardint. Az üres lakást az idősebb Duturnel kibérli, de amint a pamlagra fekszik, testének nehéz súlyára a csengő megszólal.

II. felv. Ugyanakkor Canardin zsebében menyasszonyánál a csengő megszólal. Azt hozza kifogásul, hogy betörtek hozzá és haza kell sietnie. Jegyesének

Maga maradt a nagy gazdasággal és még nagyobb bánatával a szép, szőke asszony. Sóvárgó lelkét öntötte a szülőföldi, érzelmes dalba azon a viharos estén. Azt hitte maga van s egészen megriadt, midőn fölpillantva a hadnagyot látta az asztal mellett.

Ijedtsége gyorsan csodálatba olvadt át. Két könyökére támasztotta fejét az ifjú, arcát elfödte tenyerével s izmos teste gyengén, ütemesen ringatózott, mint a siró emberé.

Az érzéketlen, kemény kozákok tisztje sirt. Csodálatos változás történt az asszony lelkében. Elpárolgott onnan a gyűlölet, hogy helyet adjon a leggyengébb szánalomnak. Csendesen lement a pincébe. Egy régi pókhálós palackkal tért vissza s odalépve a kozáktiszthez, bizalmasan, lágy hangon mondta:

— Tiszt uram, valami nagy betegség van a lelkén, hoztam egy kis magyar orvosságot.

A hadnagy rémülten kapta fel a fejét. Nagy fekete szeme szögletében még fényesen csillogott a köny. Látszott, hogy végtelen restelli gyengeségét. Az asszony is odatelepedett az asztalhoz s vitte a beszédet.

. — Talán anyja, özvegy édesanyja várja otthon aggódva, remegéssel ?

— Nincs nekem senkim - - súgta alig hallhatóan.

Hej, pedig dehogy nem volt. Egy kékszemü,

aranyhaju szép leány. Egy német kereskedő család féltett szemefénye, aki oly sokszor énekelte azt a bus lemondó német románcot csillagos szép, nyári estéken messzi, messzi, a Fekete tenger partján. Érre a gyönyörű percekre emlékeztette az asszony éneke, gyönyörű szép kék szeme, csillogó, aranyszőke haja.

Beszédközban hosszan elnézte a magyaros, fehér ingvállában égő piros arcával igézőén szép asz- szonyt. Mikor a szobájába tért is, a két kék szempár, az asszonyé és a távoli kedves leányé mindig előtte ragyogott, hol az egyik, hol a másik, nem is tudta már, hogy melyik az igazi.

Másnap este már barátságos, jóakaró tekintetek fogadták a hadnagyot. Az asszony ha nem is

első vőlegénye Daburon Georges visszajön. Ideges vállvonogatásban szenved, melyet állítólag vasúti szerencsétlenségnél kapott s most kártérítést követel. Canardin visszaérkezik. A betörőket kidobatta. Ugyanakkor érkezik meg s jön beDuturnel Teofil, akit Canardin házából kidobott.

III. felv. Daburon megkapja a kártérítést a vasúttól s most ismételten megkéri Hermanceot, aki Canardintól, kit csalónak tart, visszapártol hozzá.

A darab főszerepét Jakabffy Jolán (Simonne) játszotta, kedves egyszerűség és kecseség volt mozdulataiban, bájos modora, mely a színpadon nem hagyja cserben, még ezen a hideg estén is fel tudta melegíteni a sziveket. Partnere: Sziklai (Canardin) nehezen tudott megszabadulni az előadás előtti izgalmaktól. Mindazáltal hamar levetette izgatottságát s már az első felvonás után teljesen kifogástalanul játszott. Legnagyobb sikere volt Deáknak (Duturnel Teofil,) ki tökéletes plaszticitással játszotta a francia, vidéki polgárt. Játékával kitűnt még Ungvári (ifjabb Duturnel). Jól játszottak : Vidor (Veininer), Csányi J. (Matild), Báródi Kató (Hermance), Lengyel Irén (Janette).

Ma, szombaton az »Erdészleány« Buchbinder uj operettje kerül sorra először városunkban.

Holnap, vasárnap két előadás lesz, délután a »Koldus gróf«, este az »Erdészleány« másodszor.

Zempléni Árpádhoz.

ílRp|záz éve már annak, a mikor költőink

Kik vállvetve törték ugarját hazánknak, f|ygr)J Nemcsak nótás kedvből, hanem buzdításul Nemes tömjénzéssel adóztak egymásnak ; Kitárva lelkűket testvérszellem előtt . . . Gyöngébb az erősbnek melegen hódolva,

S az erős a testvér-szeretet virágát Bátorításul a gyöngébb elé szórta.

A nemzet maga még aludt mint a gyerrhek,

Nehéz harcok hosszú pihenését élte . . .

Majdnem egész század repült el a nélkül,

Hogy a haladásban csak egygyet is lépne. Főuraink Bécsben költötték pénzüket,

Átpipázta éltét a közép nemesség. —

Egy pár lelkes ifjú vette föl a harcot . . .

Fölrázni szunnyadó, elmaradt nemzetét.

I

Fejletlen volt a nyelv, szűkös a látókör,

Szabályok malmában taposott a dalnok. Hagyomány volt a fő, nem a szárnyas eszme; Üzés, hajszolás ért minden ujjabb hangot. Maradiság egyre űzte, ostorozta Kazincy s társai nehéz szent küzdelmét.

Ebben a korban a költői levelek Ápolták a küzdők hitét és türelmét.

Költői levelek, meleg episztolák Ez idők jellemző, lelkes divatja volt.

Petőfi kora is ápolta, művelte Da lassanként egyre jobban lehanyatlott;

Hisz a kicsiny cserjés rengeteg erdő lelt, —

Nagy a verseny manap, buzdítás már nem kell, Csak annak, ki úgy küzd — magára hagyatva Kit hideg, nehéz köd : — mély közöny temet el.

mondta volna el mindenkinek, hogy milyen derék jó fiú, észre kellett venni, hogy valami történt, olyan figyelmesen sürgött-forgott az asztala körül.

A legizletesebb falatok, a pince aranyszínű gyöngye most mind az idegen tisztnek jutott. A becsületes polgárokat, akiknek titokban egytől-egyig fájt a foga a szép asszonyra, féltékeny láz fogta el.

Végre is Kurucz László szenátor uram — nem hiába volt tanácsbéli és özvegy ember — nagyszerű haditervet főzött ki. Összebarátkozott a tiszttel a Ferenc-rendi gvárdián tolmácsolása mellett s meghívta a házához vacsorára. Vacsora után pedig otthagyta a baráttal és háznépével, ő pedig vissza- osont a szép szőke asszony korcsmájába. A következő este egy másik szenátor látta vendégül, hasonlókép észrevétlenül megszökve a házigazda-kötele zettség alól.

A fiatal hadnagy nem térhetett ki a meghívások alól. Pedig olyan nehezen múlt minden perc: a szép magyar leányok társaságában is mindig csak arra az asszonyra gondolt, akinek épp olyan kék szeme s aranyos szőke haja van, mint a tengerparti szerelmesének.

A kozákjaival sem sokat törődött már. Egészen rábízta az őrmester gondviselésére. Napokat töltött a szép özvegy mellett. Édes semmittevéssel álmodozva, mint egy érzelgős poéta.

Nem volt tisztában a szivével. Nem törölte-e ki onnan a régi ideál képét az uj, akinek épp olyan szép kék a szeme és aranyos a haja.

A csöndes helyőrségi életet egészen fölvillanyozta, mikor egy bilincsbe vert honvédhuszárt hoztak az osztrák svalizsérek.

Titkos hadijelentéssel, akart átszökni az őrvonalon, de rajtavasztett. Átadták a kozák hadnagynak, hogy őrizze, mig megérkezik a fősereggel a haditörvényszék. A nagy csődületre az özvegy is kinézett az ablakon s velőtrázó, rémes sikoltással visszaesett. Nagysokára tudták csak szolgálóleányai fölmosni ájulásából. Ahogy észretért, a hadnagy szobájába rohant.