Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-23 / 21. szám

(2) 21. szám. 1909. Május 23. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE 10. A szervező-bizottság a hivatalos órák megvál­toztatása iránt a következő előterjesztést nyújtotta be: A hivatalos órák a kezelő-személyzet részére a nyári hónapokban délelőtt 7 órától d. u. 1 óráig, a fogalmazó személyzet részére d. e. 8 órától 1 óráig. A téli hónapokban a kezelő-személyzet részére d. e. 8-tól d. u. 2 óráig, a fogalmazó személyzet részére d. e. 9 órától 2 óráig állapitandck meg. A képviselőtestület célszerűnek találta az újí­tást s a javaslatot változatlanul elfogadva, hatá­rozattá emelte azzal, hogy az uj rendszer folyó év junius hó 1-én kezdődik. Ezzel a gyűlés 10 és órakor véget ért. Az Al-Duna. — Irta: Németh Béla. — Felhasználom a kedvező alkalmat most, mikor a polgári leányiskola növendékei buzgó igazgatónő­jük és tanárnőik vezetésével az Al-Dunára készül­nek s elmondok egyet mást nehány évvel ezelőtt tett utamról. Ezzel szolgálatot akarok tenni a kirán­dulóknak, kik útközben kalauzokul használhatják leírásomat. Másrészt talán némi érdeket lelnek so­raimban azok is, akik már megtették ezt a gyönyörű utat; ha újból átutazhatnak velem ezen a természeti szépségekben, történeti vonatkozásokban gazdag s földrajzi, néprajzi és geológiai tekintetben is nagyon érdekes vidéken. 8 napos tanulmányutunk célja Újvidék, Péter- várad, Zimony, Belgrád, az Al-Duna, Turnu-Seve- rinu, onnan visszafelé Verciorován, a határállomáson át Orsóvá, Ada-Kaleh, aztán Herkulesfürdő, Temes­vár megtekintése volt. — Most utunknak csak Bá- ziástól lefelé tett részét érintem, mivel — tudomá­som szerint — épen ez érdekli a lerándulókat első­sorban ! Báziásnál kezdődik az Al-Dunának regényesebb, változatosabb része. Mig eddig ugyanis balpartján a Nagy-Alföld szegélyezte, jobb partján pedig a folyó felé szelíden lejtősödő szerb hegyek környezték, most a balparton a Lokva-hegység 3—400 m. magas tetői néznek farkasszemet a szerb hegyekkel, közre- szoritva a Dunának még itt szép csendesen folyó habjait! Mindjárt Báziáson alula kis Kisziljevó nevű szerb szigetet érintjük Osztrovo nevű községével. Azután a jobb parton Gradistye községén túl a Gek folyó hömpölygeti vizét az öreg Dunába. A Báziás- tól Ó-Moldováig húzódó 25 km.-es ut mentén Di- vics, Belobreszka, Szurka, Pozsezsána, Macsevics helységeket elhagyva Ó Moldovához érünk, mely­nek nevezetessége a Mercy Kolos osztrák tábornok­tól, a Temesi bánság egykori kormányzójától épített erősség romja. O-Moldovánál nagyon kiszélesedik a Duna, mert a medrében levő sziklarétegbe nem ágyazhatta be magát egykönnyen nagy víztömegével; sokkal kisebb volt a part ellenállása. Itt tehát úgy helyez­kedett el, hogy kétfelé szakadva majdnem 2 km. szélességben folyik, közrefogva az 5 km. hosszú s 2 5 km. széles Moldvai szigetet. A Duna mélysége itt 2—3 m. kis vízállásnál, folyása egyenletes, lassú; ezért a magával hozott hordalékföldet le-lerakja s vándorzátonyokat alkot. A szigetet elhagyva hirtelen szükebb mederbe szorul a folyó vize s alig 400 m. széles; itt kezdő­dik a küzdelme a természeti akadályokkal, fenék- szirtekkel, sziklapadokkal. Legelőször a Babakáj (asszony-szikla) nevű szilt tűnik szemünkbe a folyó közepén elhagyottan meredezve ki a vízből, mintha valami nagy bánat gyötörné! A nép fantáziája és kifogyhatatlan mesélő kedve meg is találta magya rázatát s el is mond nekünk egy-két mondát reá vonatkozólag: a kővé vált hűtlen asszonyról, ago nősz mostoháról, vagy — uram bocsá! -- a szűk­szavú (!) anyósról, aki nem tudta megbecsülni a ve- jét s ezért kővé változtatta őt a vöket dédelgető sors! Az anyósról a háborúskodás jut eszembe! S tényleg hadászati tekintetben is igen fontos helyen járunk! — A római hódítás korától kezdve a ma gyár középkoron át folyton nagy szerep jutott e szorosnak, melyet mint az Al-Duna kulcsát, lehetőleg megerősíteni törekedtek! Ezért épült a szerb parton a közvetlenül a vízből kiemelkedő s még elég jó karban levő Galambóc (Golubác) vára s szemközt vele a hegyen a már romokban heverő Lászlóvára, hol Zsigmond idejében »a magyarság vala bátorság­ban« ahogy azt jó öreg lantosunk, Arany megéne­kelte a szép asszonyról, Rozgonyinéról szóló balla­dájában! Galambóc felé jött a török segítő had, mikor Maga vivé Rozgonyiné Ellenük a gályát, Követi a sok dalia Lobogós ruháját!« A természet fenséges erejű megnyilatkozása előtt bámulattal eltelve állunk, amint a hegyek közé szorított keskeny, de annál mélyebb (20—25 m) mederben dacosan, erőszakosan hömpölyög tova a fejedelmi folyam zugó habjaival; másrészt a szegé­lyező szakadékos hegyoldalak tanúskodnak, hol óriási méretű hullámos, hol megtört vonalban haladó s egészen jól látható kőzetrétegeikkel arról a világot teremtő s romboló vulkánikus erőről, mely a föld tnéhébe szorítva csak néha-néha tör elő, de akkor annál rémesebben! Mintha a Mindenható varázs- vesszejével ketté szelte volna a fensikot, utat törve a dédelgetett folyónak, olyan a képe az Al-Duná­nak! A fenséges, varázslatos vidék hatása váltako­zik a bájos, a regényes, a szelidebb hatásával, s egyre erősödik, mig lejebb, a Kazán szorosában eléri tetőpontját. — Útközben szorongó érzésünk­ből újból szabadabb lélegzethez jutunk; mintha szándékosan gondoskodott volna valaki arról, hogy az erre utazó a sok nagyszerű benyomástól kifá­radva kissé megpihentethesse szemét: a folyóvölgye ismét tágul, zöld lombbal s mosolygó tisztásokkal vagy szakadékos szíriekkel változatosan telehintett hegyvidéken zakatol a hajónk! De nem sokáig pihenhetünk! Uj benyomások uj erővel tolulnak felénk! Az első nagyobb aka­dályt az emberi ész és kész Alibég községén alul győzte le. A folyó medrének sziklapadja: a Sztenka szikla ugyanis zuhatagot képez, mely a hajózást a nagyobb hajóknak lehetetlenné tette. Ezért a fenék­szikla felrobbantásával 850 m. hosszú csatornát váj­tak a folyó medrébe, hogy a hajózást bármily víz­állásnál is lehetővé tegyék ! Lupkova és Berzászka községét a hasonló nevű bájos völgyekkel elhagyva Drenkova állomásához jutunk, amely most már el­vesztette fontosságát! A szabályozás előtt t i. a hajók rakományát kisebb hajókra kellett itt átszál­lítani; vagy tengelyen vitték tovább a hires Széche­nyi utón, amely Moldovától Orsováig húzódik végig a folyó mentén olyan szélességben, hogy két kocsi kényelmesen elférhet rajta egymás mellett. Hol meg­erősített töltésen vezet az ut, hol pedig a sziklába van bevájva, úgy, hogy a szikla boltozatként borul reá. 1834 —37-ben építették! S a nagy úttörő dicső emlékét az ut mentén lejebb a Széchenyi-táblán örökítette meg a Magyar Mérnök- és Epitész-Egylet 1885 ben. Drenkovánál hirtelen délkeletnek fordul a Duna. A hajó kerekeinek egyhangú zakatolásába beleszól a Duna morajlása, jelezve azt, hogy vize ismét kénytelen fenéksziklákkal: a Kazla és Dojke nevű sziklapadokkal megküzdeni. Haragosan rohan, hab­zik, zuhog a vize kb. 3 km. hosszúságban, főleg a Dojkénál, ahol 300 m.-re szorul össze s ahol majd­nem merőleges irányban fordul délnek a mérhetet­len víztömeg! A mi utunk itt sem veszedelmes, Most már jó reménykedéssel készült a sah elé1 Bízott abban, hogy meg fogja nyerni a kegyét a dicsőítő verssel. A sah, amikor megtudta, hogy egy dervis akar tisztelegni előtte, azonnal megparancsolta a mellette álldogáló szolgának: — Vezesd ide azt a messziről jött embert! A szolga bevezette a dervist a sah elé. — No, mi járatban vagy? — kérdezte tőle a sah. — A versemet akarom felolvasni neked — felelte a dervis, — Hadd halljam! Nagyon szeretem a szép verseket. A dervis felolvasta a verset, amely azonban nagyon rossz volt és nem is nyerte meg a sah tet­szését. — Te írtad ezt a verset? — kérdezte a sah. — Én bizony! felelte büszkén a dervis. Nem sejtette, hogy milyen nagy kudarcot vallott. — No, ha te Írtad, akkor meg is kapod érte a jutalmadat. Méltó lesz a vershez ez a jutalom! A dervis nagyon megörült, de nem sokáig tar­tott az öröme. A sah megparancsolta az egyik szolgájának: — Vegyétek le a szamaramról a nyerget és tegyétek ennek az embernek a hátára. Aki ilyen rossz verset ir, annak szamárnyereg a legméltóbb jutalma. A szolga teljesitette a parancsot s a dervist azután kitaszigálták a palotából, hátán a szamár­nyereggel. Odakint megkérdezte tőle az egyik szolga: — No, micsoda jutalmat kaptál a versedért, pajtás ? A dervis rámutatott a szamárnyeregre s kese­rűen felelte: — A sah a maga diszpalástját adta nekem. Az van a hátamon. Azután tovább állt. A sah, amikor szolgák elmondották neki a dervis feleletét, csöppet sem haragudott meg Nagyon szerette az elmés mondásokat s ezen is nagyot ka­cagott. Majd megparancsolta a szolgáinak, hogy vi­gyék vissza elébe a dervist. A szegény ember remegve lépett a hatalmas sah elé s azt hitte, hogy alkalmasint le fogják ütni a fejét. A sah azonban szives szavakkal fogadta őt s kacagva kérdezte meg tőle: — Fogsz-e még valaha verset írni? — Soha! Soha! — kiáltotta a dervis. — Ebbéli elhatározásod miatt meg foglak jutal­mazni. Mit adjak neked? Mit óhajtanál? A dervis ezt felelte néhány pillanatnyi gondol­kodás után: — Nyergem már van, de szamaram még nincs. Ajándékozzál nekem egy szamarat is. — Megkapod. — Hohó! — kiáltotta most a dervis ráütve a homlokára — de hol fogom legeltetni a szamarat ? Hiszen szegény ember vagyok ! Nincsen legelőm. — Adok hozzá egy legelőt is. — Mit érek én ezzel! Ki fog majd ügyelni a legelőn a szamárra, hogy el ne lopják vagy tilosba amióta a balpart mentén 2 km. hosszú vezető csa­tornát építettek a folyó medrébe. Itt már Traján római császár világhódító törek­véseinek emlékeivel is találkozunk! Ahol a folyó zuhatagjai akadályozták a hajók menetét, ott a magyar ész és kéz dicsőségét hirde­tik a mederbe vájt vezető csatornák, a Széchenyi­ét stb. De talán még nagyobb bámulattal tölt el az tény, hogy a római akaraterő a maga primitiv esz­közeivel mennyire győzött le győzhetetlennek látszó akadályokat! Trajánnak s törekvéseinek föltétlenül szüksége volt erre az útvonalra! S mert akarta, megteremtette a Traján-utját 1 A jobb part mentén néhol sziklába vésett mélyedések, lyukak tűnnek szemünkbe szabályszerűen ismétlődve. Ahol az út­nak a sziklába való bevésése hosszadalmas és nehéz lett volna, ott a most is látható lyukakba gerendá­kat tűztek, melyek fölé padlódeszkákat helyeztek s ezen a vakmerőén rögtönzött függő hídon vonultak végig a diadalmas római légiók — 1800 évvel ezelőtt. Amint igy az embert, az emberi ész és kéz munkáját ünnepeljük néma elragadtatással s elme­rengünk a természet pompáján, a Duna közepén új­ból két szikladarab mellett halad el utunk: ez a Bivoli (bivalyk) nevű sziklapár. De ez az úszó biva­lyokhoz hasonló sziklaképződmény csak rövid időre zökkent ki bennünket áhitatos, a fenséges természe­tet ünneplő hangulatunkból! újból távoli zugás hívja fel figyelmünket a következő rohanatra : az Izlász, Tachtália és Greben zuhatagok rémes moraja. A legveszedelmesebb helyen járunk, melynél nagyobb akadállyal már csak a Vaskapuban fogunk találkozni! A meder kb. 400 m.-re szűkül össze, a sziklapadok után ismét hirtelen kitágul, a viz esése hirtelen változik, vészes örvényeket alkot! A Gre­ben nevű hegyfok mélyen benyúl a Duna medrébe, összeszoritva a hatalmas víztömeget, amely aztán átbukva rajta hatalmas örvényt alkot s 30 m. mélyre mosta ki a feneket. Itt nagy vízállásnál felfelé menni teljes lehetetlenség. Az ember talált azonban itt is módot arra, hogy az elnyeléssel fenyegető örvényeket kijátsza ! Az Izlász-Tachbáliában 3500 m. hosszú vezető csa­tornát készítettek a jobb part mentén; a Greben hegyét pedig 150 m. szélességben leszelték, lehord­ták s igy a medret kiszélesítették. Hogy pedig a nagy örvényt megszüntessék, a Greben alatt 6000 m. hosszú szorító gátat építettek a Greben elhordott anyagából s két kereszt-gátat, amelyekkel a víznek nyugodt, egyenletes folyását biztosították! Utunkban a balparton Szuinica községét, le­jebb pedig a Trinkule nevű hármas török őrház romjait hagyjuk el, mely a XVI. századból való. A szerb parton Milánováo községét érintjük. Tovább haladva a Juc zuhatagánál elérjük a tulajdonképeni Magyarország legdélibb pontját. E zuhatag csak kis vízállásnál akadályozza a hajózást. Nagyobb vízállásnál a már közeledő Kazán-szoros­ban felduzzadó víztömeg feltolul eddig, úgy, hogy a víztükre kiegyenlítődik. Itt is vezető csatorna teszi veszélytelenné a hajózást a balparton, mig a jobb parton levő szoritógát gondoskodik a kellő vízmennyiségről. Juctól éjszakkelet felé fordul a Duna hirtelen s 600 -1200 m. szélességgel és 6—8 m. mélységgel elhalad a jobbparti Golubinye s a balparti Tiszovica és Plasevica helységek között. Mig a sok látnivalón gondolkozunk, hirtelen ismét összeszűkül a Duna medre 170 méterre. Előt­tünk s mellettünk 300 méteres meredek sziklafalak zárják el a kilátást; fölöttünk a kék égnek egy kes­keny szalagját látjuk csak, melyről bárányfelhők mosolyognak le ránk, mintha csak azt mondanák: Látod, ez a hires Kazán-szoros! Nem jutsz szóhoz a csudálkozástól? Néma áhitat tölti el kebledet, mintha ne tévedjen? Szegény ember vagyok én, nincs ne­kem cselédem. — Adok majd egy cselédet is. — Jó, jó, de a cseléd hol fog lakni? Nincs nekem házam. — Kapsz tőlem egy házat is. — Mit érek én azzal! Hiszen éhen halna ott. Csak nem képzeled, nagy sah, hogy a ház tégláit fogja megenni, amikor éhes. Nincs nekem földem, hogy a szolgám búzát termeljen benne és kenyeret süthessen magának. — Adok neked egy szántóföldet is. — Kell is nekem annyi minden! Hiszen ki­nevetnének az emberek, hogy földesgazda létemre ilyen rongyos ruhát viselek. Szegény ember vagyok én, nincs nekem bársony palástom. — Adok neked azt is. — Jó, Jó, de hátha elszakad? Hogyan varratok majd másikat? Nincsen nekem pénzem! — Adok még száz aranyat is! — kiáltotta ne­vetve a sah. — Most már, remélem, van mindened? A dervis hálálkodva köszönte meg a dús aján­dékot és vidáman indult kifelé. Az ajtóban hirtelen megfordult s homlokára ütött a tenyerével: — Ni, ni! — kiáltotta. — Most jut eszembe! Mit fogok csinálni, ha elfogy a száz arany? — Az már a te dolgod! — kiáltotta kacagva a sah. Majd hozzátette: Eredj csak gyorsan kifelé, mert attól félek, hogy még a koronámat is elkéred tólem ! Londesz Elek.

Next

/
Thumbnails
Contents