Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-16 / 20. szám
* ill Cults' H:v Május 16. — 20. szám. ír I 't+- </ 1> éu. J \ ^ ♦/. s «y «■ XXXV. évfolyam. NAGYBANYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ■^OKTlBlLIEnNriiB: 3^CI3STIDE3Sr VASÁRNAP Előfizet Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedév, t 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész CTános. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 20. szám ala„ Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. Idegen-forgalmunk. A májusi fagyos időjárás háttérbe szorította ugyan a nyaralás kérdését, de csak rövid időre, hogy a forró napok beköszöntővel, midőn a közélet terén beáll majd a nyugalom s a tanintézetek kapui is bezárulnak, annál aktuálisabb legyen. Mindazok, kik az egész évet rendes foglalkozásuk körében morzsolják le, vágyakozva gondolnak az elkövetkező pihenésre. A tehetősebbek már most gondosan tanulmányozzák a bel- és külföldi fürdők prospektusát, hogy jó előre kiválaszszák azon üdülőhelyet, ahol a nyári nap perzselő hevétől védve, a nyugalom perceit a legkellemesebben vélik eltölteni. Ezért nem túlságosan korai, ha a nyaralássá kapcsolatosan nehány sort az idegen-forgalom kérdésének szentelünk. Rövid időn belül Nagybánya is azon helyek közé küzdötte föl magát, melyet az üdülni és pihenni vágyó idegenek előszeretettel keresnek föl. Bár statisztikai adat e téren nem áll rendelkezésünkre, mégis megállapítható, hogy évről- évre mindinkább növekszik azoknak a száma, akik körünkbe jönnek nyaralni. De nem is csoda ; mert nálunk a természet pazar bőkezűséggel szórta szét kincseit és ragyogó szépségeit. Az üde zöld hegyek, a pompás sétáló és kiránduló helyek nemcsak az idegent bűvölik el, hanem azoknak figyelmét is lebilincselik, akik a tájat mindennap maguk előtt láthatják. Akárhányszor sétálunk ki a ligetbe, mindig találunk valami újat; szemünk minden egyes alkalommal megakad a természetnek egyik-másik rejtett szépségén. Régebbi időben csak néhány rokon, vagy ismerős család kereste föl Nagybányát. A mai kép egészen mást mutat. A nyári idény alatt az élet felpezsdül s a liget lombos fái között egész sereg vidám idegen táboroz. Hogy Nagybánya és környékének, mint kiváló szép üdülőhelynek oly hamar hire ment, azt jóformán és kizárólag a helybeli festőiskolának köszönhetjük. Az ország különböző helyeiről összeverődött Lincoln Ábrahám. — Irta: Mandel Ernő, lapunk amerikai munkatársa. — II. Huszonegy éves korában, 1830 ban, a Lincoln család Illinois államba költözött. Itt Lincoln egy üzletben mint segéd kapott alkalmazást. A vevőket, már tudniillik, ha voltak, oecsülettel szolgálta ki, de munkájában semmiféle lelkesedést nem mutatott. Két év múlva, 1832 ben kiütött az úgynevezett »Black Hawk« háború, melynél Lincolnt egy önkéntes kis csapat kapitányának választotta meg. E kitüntetés, mint maga írja, sokkal jobban esett neki, mint akármelyik azutáni. A háború azonban igazában csak komédia volt. mert egyetlen indiánt sem látott csapata és az ostromok mindössze a mezei hagymákra, a vizi összeütközések pedig csak a szúnyogokra szorítkoztak. E háborúban csalatkozva, a politikához fordult. Képviselőjelöltnek jelentette ki magát, de megbukott. Ez volt az egyetlen eset, a mikor a nép nem választotta öt meg annak, a mire jelölt volt. Ekkor azután egy Berry nevű társával füszerüzletet nyitott, többnyire hitelben vásárolt árukkal. Az üzlet azonban sehogy sem ment. Az idősebbik társ, Berry, ugyanis folyton ivott, a fiatalabbik, Lincoln pedig a vevők édesgetése helyett folyton a törvény- és jogi könyveket bújta, melyeket egy szomszédban lakó ügyvédtől kölcsönzött. Az üzlet azután szerencsésen tőnkre is ment. Az idősebbik társ halálra itta magát, mire azután az üzletnek összes adósságai Lincoln nyakába szakadtak. Az akkori üzleti szokások és visszonyok, úgy erkölcsi, mint jogi szempontból olyanok voltak, hogy Lincoln egész bátran, minden lelkiismereti furdalás nélkül megtagadhatta volna váltóinak kifizetését, de Lincoln ezt nem tette. Nála az ígéret kötelező vo't. Nem azt nézte, mit engednek az erkölcsök, mit enged meg a törvény, hanem saját lelkiismeretére hallgatott. Tizennégy évémüvészek alkotásaiból ismerte meg a nagy közönség városunk kies fekvését és természeti kiválóságait. S valóban, egy művészileg megfestett és közszemlére kitett képnél jobb ajánlólevél már el sem képzelhető. Külföldön, Ausztriában, Olaszországban stb. mint tudjuk, nagyon sok olyan város van, melynek főjövedelmi forrásáfaz idegen-forgalom képezi, így a 40—45 ezer lakóval biró Salzburgot gyönyörű fekvése miatt évenként legalább százezer érdeklődő keresi föl. Szerencsére városunk nincsen kizárólag erre a jövedelmi forrásra utalva; de viszont nem is vagyunk olyan gazdagok, hogy az igy elérhető előnyöket ne keressük, vagy magunktól éppen éltaszitsuk. Az idegen-forgalomnak előnyei ugyanis szembeötlők. Az üdülő közönség gondtalan és kényelmes életet folytat s ezért fokozottabb mértékban költekezik, mint rendes életmódja mellett. A gazdasági előnyökön kívül azon erkölcsi behatások is figyelemre mél- tatandók, melyeket az idegenek jelenléte a város társadalmi élete, művelődése és fejlődésére gyakorol. Csak az igen szűk látókörű emberek fáznak idegen-forgalom emelkedésétől; mert ez a jelenség rendszerint a helyi piac pillanatnyi drágulását vonja maga után. Ezek a strucz- politikusok azonban megfeledkeznek arról, hogy a keresletnek és kínálatnak éppen ez a hullámzása képezi az egészséges fejlődés csiráját. Ma már a legtöbb varos mesterséges utón igyekszik növelni idegen-forgalmát,.hogy az ebből fakadó előnyöket minél nagyobb mértékben élvezhesse. így a székesfővárosban állandó társadalmi szervezet tartja ébren az idegen-forgalom fokozására irányuló mozgalmat. Városunk idegen-forgalma még mindig nem áll azon a fokon, melyet a lakosság száma, a vidék látványosságai és természeti szépségei alapján méltán elvárhatnánk. Ezért a passzivitásból kilépve, föl kell használnunk minden oly eszközt, melynek segélyével a nyaraló közönséget városunk számára megnyerhetjük s ezáltal az idegen-forgalmat emelhetjük. A fővárosi napibe került, tréfásan nevezett »nemzeti« adósságának kifizetése, de kifizetett minden centet, a mivel tartozott, sok kényelemtől vonva el magát. Huszonhárom éves korában tehát, mint látjuk, Lincoln meglehetős messze volt a sikerhez vezető úttól: bukott üzlettel, tele adóssággal, a nép megbuktatta mint képviselő- jelöltet, mindenféle hivatás nélkül. Lincoln azonban nem csüggedt el. Sokkal nyomorultabb viszonyokhoz is hozzászokott már ő. Az élet iskoláján keresztülmenve, uj helyzete csak látszólag volt uj előtte. Rendkívül buzgalommal, szilárd akaraterővel nekilátott az ügyvédi tanulmányoknak, a mire 27 éves korában meg is kapta az engedélyt joggyakorlatra. Lincoln egyáltalában nem volt valami fényes tehetség. Voltak Illinois államban oly ügyvédek, kik sokkal jobban értették a jogot, mint ő, voltak, kik ragyogóbb, fényesebb szónokok voltak, kiknek jobb volt a megjelenésük és több a tapasztalatuk. És mégis, Lincoln lassan, de biztosan ezek fölé kerekedett. Sikerének alapja nem a fényes tehetség, hanem a fényes becsületesség volt. Nem tartozott azon ügyvédek közé, kiket pénzért egy ügy mellé, vagy még több pénzért ugyanazon ügy ellen lehessen megnyerni ; nem tartozott azok közé, kiket pénzért a törvény ellen meg lehet nyerni. És éppen ebben rejlett a siker. Ha nem hiszi, hogy becsületes ügyvéd lehet, keressen más foglalkozást, hol becsületes lehet a nélkül, hogy ügyvéd lenne, irta egyszer egy ösmerősének. Egyszer egy biró megrótta őt, mert a per folyamán otthagyta egy védencét, kiről Lincoln időközben meggyőződött, hogy nem becsületes, Lincoln visszaüzente: »Mondják meg a bírónak, hogy kezeim piszkosak és megmosdani mentem.« Lincoln csakis olyan pert fogadott el, melynek becsületességéről szigorúan meg volt győződve. A részletekkel nem törődött, azokat az ellenfél ügyvédeinek hagyta. Hanem azután, mikor az esküdtszék előtt felállott és nyugodt, hideg hangon, világosan, lapokban például egyetlen olyan hirdetés sem olvasható, mely a nyaralók figyelmét Nagy^^x^ bányára fölhívná, holott sokkal jelnetéktelenCbly helyek, bizonyára megfelelő eredménynyel, százakat költenek a mai napság elkerülhetetlen reklám céljaira. E téren mindnyájan haszonnal működhetünk, ha a zöldbe készülő jóismerőseinket és rokonainkat felkérjük, hogy legalább egy nyarat töltsenek körünkben. Attól ne tartsunk, hogy kudarcot vallunk, mert Nagybányának megvan az a jó tulajdonsága, hogy aki egyszer erre járt, az másodszor magától is szívesen eljön hozzánk. De főként a kereskedő és iparos osztálynak kellene itt jó példával elöljárnia; mert legközvetlenebbül az emlitett két osztály érdekét érinti, hogy városunk a jótékony hatású idegen-forgalom gyűrűjébe minél szorosabban bevonassák. Ne várjunk mindig buzdítást és cselekvést a várostól; mert annak idejét és munkaerejét most más életbevágó intézmények megvalósitása tartja lekötve ! q7 Schön herr Sándor. Mindnyájunkat készületlenül talált a lesújtó hir, hogy társadalmunk egyik kedvelt és rokonszenves tagját elvesztettük. Schönherr Sándor m. kir. erdőmérnök folyó hó 13-án. csütörtökön reggel 8 órakor váratlanul elhunyt. Önkezével vetett véget életének, hogy a hátrahagyottakat mély szomorúságba döntve, férfikorának és munkaerejének teljességére a gyászfátyolt borítsa. Nehéz szívvel veszünk tőle örökre búcsút, mert hisz nem régen még körünkben mozgott, élveztük társaságát, mit sem sejtve komoly, elhatározó szándékáról. Az utóbbi időben Schönherr Sándor gyomorbajról panaszkodott s úgy tervezte, hogy a nyár egyrészét gyógyulás végett Karlsbadban fogja tölteni. Valószínűleg a betegség elől, mely az ő vasszervezetén is erőt vett, keresett menedéket az elmúlásban. Schönherr Sándor Nagybányán, 1867-ben született. Középiskoláit szülővárosában, az erdészetet pedig a selmeczbányai akadémián végezte. A gyatisztán, érthetően, kézzelfoghatólag elmondotta az esetet, szavai érvekké váltak, melyeket legyőzni vajmi ritkán lehetett. Szigorú becsületességét legjobban jellemzi a következő eset: Egyszer pőre volt, de nem volt teljesen meggyőződve kliensének becsületességéről. Erre azt mondotta társának : »Beszélj te az esküdtekhez, mert ha én egy szót is szólok, arcomról leolvassák, hogy ez az ember bűnös és elitélik.« A pörösködést kerülte, a pénzt nem tartotta eszményképének. E tulajdonságai és becsületessége százával kerítették neki a klienseket. Ügyvéd volt, de nem abból a fajtából, a melyre az egyszerű székely azt mondotta, hogy »pénzért hazudik.« Lincoln bebizonyította, hogy van becsületes ügyvéd is. Szegény Lincoln, szegény öreg, neked még a szerelemben sem volt nagyon nagy szerencséd. Más ember, ha a kártyán vészit, legalább a szerelemben nyertes, de te, öreg, fiatal korodban iszonyú sorsod mellett a szerelemben is csalódtál. Lincoln első kedvese egy ártatlan, szép, szőke hajú leányka volt. New Salemben ösmerkedett meg vele 23 éves korában. A leányka fent lakott a hegytetőn, régi kút volt az udvaron. Ott, a régi kert mellett, vagy pedig a napsütötte hegyoldalon tanultak együtt; ő és a szép Annie. Lincoln ugyancsak nem volt szép ember, de azért legyőzte összes vetélytár- sait. A szép Annie is szerette öt . . . Minden rózsás, szerelmes, istenitő volt, mikor egyszerre csak a szép Annie meghalt . . , Lincolnt kedvesének halála, mondhatni, örökös szomorúságba vetette. Későbben, az idők folyamán, mint kezdő ügyvéd, megszeretett egy másik leányt. Miss Owenst, ennek a következő levélben ajánlott házasságot. Kedves kisasszony! »Gyakran elgondolkozom a felett, a miről együtt beszélgettünk : önnek idevaló költözéséről. Félek, ön nem lenne megelégedve itt. Itt igen sokan kocsikkal, Xja.p-a.nis: mai száma S oldal.
