Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-02 / 18. szám
(2) 18. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKÉ 1909. Május 2. Oh mi erős Istenünk! Közöttünk, szent Fiad ez idő szerint tanítványaid között. Te magad zenditsd meg az áldás, a kegyelem ama szózatát: Békesség tinektek; hogy a hánykódó, vajúdó lelkekben támadjon enyhülés, vigasztalódás s mindnyájan - - pásztor és egyes hívők — te benned örvendezzünk, hogy megvalósuljon, Uram! a roppant terem- tettség rendeltetése : a te neved dicsőítése 1 Buzgón fohászkodunk, éreztesd velünk Atyánk, a te áldó kegyelmedet, a mi mostani tanácskozásaink közepette! Láttasd meg velünk, éreztesd, mit cselekedjünk ? hogy igy gyarló erőinkkel közösen építhessük a te anyaszentegyházadat — szent neved dicsőségére. Amen.« v— Ezután a gyűlési tagok számbavételével Dávid Sándort, a jegyzőkönyv hitelesítésével Szabó Józsefet és Csaba Adorjánt bízták meg s azután jelentést tettek a tegnapi szavazatbontó bizottság eljárásának eredményéről, mire Bay Lajos és Papolczy Zoltán uj tanácsbirák letették a szokásos esküt. Bay Lajos igen szép világoskék szinü diszma- gyart viselt megyszinü mentével. Papolczy Zoltán pedig egészen ujmódi palástban volt, amelyet most fogadtak el a ref. papok. Mindketten rövid, tömör beszédben kijelentették, hogy igyekezni fognak az egyház előrehaladásán munkálkodni. Széli György főesperes jelentést tett az időközi változásokról, néh. Soltész János ombodi lelkésznek elhalálozását részvéttel vették tudomásul, valamint Lajos Imre tanítóét is. Uj lelkészekül Miszti Mihály Józsefházára és Bottá László ombódra nyertek meghívást. Az egyházmegyében 11 uj iskola épül. Adományokat küldött az egyházmegye a mes- sinai, aninai szerencsétleneknek és a Kalvin-szoborra. Az esperesi jelentés végeztével az újonnan választott tanítók s köztük egy tanítónő letették az esküt a gyűlés szine előtt. A nagybányai adókulcs tárgyában hozott kerületi határozatot tudomásul vették. Az egyházmegye véglegesen úgy határozott az adócsökkentés kérdésében, hogy elfogadta a szerdai papi gyűlés javaslatát azzal a kiegészítéssel, hogy az egyházmegye jóváhagyása szükséges a segélykérvényekhez s igy minden egyházközség ide vonatkozó határozatát tartozik előbb az egyházmegyéhez beterjeszteni. A kakszentmártoni egyház kérelmét templom- torony építése ügyében jóváhagyták. A nagybányai egyház birtokeladását szintén jóváhagyólag vették tudomásul. Józsefházának járadékkötvényei eladását megengedték. Magosliget dijlevélmegváltoztatását célzó kérvényére az volt a válasz, hogy a terményeket ez idő szerint pénzben megváltani nem lehet. Hajdú Albert lelkésznek betegség miatt megengedték a káplántartást. Az egyházmegyei nyugdíjintézetről Sátor Dávid jelentését tudomásul vették. A tőkesegély iránt beadott kérvényeket mind továbbították pártolólag. A kispaládi templomkerités ügyével fejezték be a csütörtöki tárgyalást 2 órakor. Amikor is közebéd következett a Kaszinóban, hol mintegy 100-an vettek részt s köszöntőket mondottak : Széli György főesperes a Kaszinóra, Szabó Adolf a Kaszinó elnökének helyettese az egyházmegyére, mint testületre; Helmeczy egyhm. főgondnok Bay Lajosra és Papolczv Zoltánra, Soltész Elemér Harcsár dr. ügyészre, Papolczy Zoltán a jelen levő katholikusokra, köztük első sorban Neubauer pillant uj hatást keresve . . . kék szeme fönakad, ajka összerándul . . . barna ködtömegek jönnek nagy nyugati szél hátán. S az ezüsttenger barnává, zavarossá válik, a zöldcsik eltűnik, s az ég beborul nagy, villámos, ütköző felhőtömegekkel . . . Litta megsemmisülten állott a tengerszélen Megbénult a keze, a teste. S révedező szeme meredten tapadt a vihar ölébe, hol tubarózsát tartva kezében az ifjú alakja tűnik a ködbe . . . Csak álomfoszlányok tértek vissza láztól kiégett agyába. 111. Kinos vágyódással akarta őt. Az ismeretlent. Az Írót. A szépet, a tubarózsást. Akinek festette képeit, akinek szánta gondolatban minden uj színét: a meleg mályvafoltokat, az illatozó almavirágot, a csudás tubarózsa várát. A biborfestéket a kagyló ajakán, a mámorfestést a piros éjszakán. Örökké szivében lángolt az ifjú szeme, s annak a kis rózsának illata örökké-örökké bóditotta s a mámor szin- fóniákkal fonta át agyát . . . Szenvedett, szenvedett . . . csak azért, mert érezte, hogy egyszer el fog jönni és esdő szavakkal borul lábaihoz. Az alkony naptüzéből, a hajnal friss testéből, a szélvész öléből, a korall pirosából, vagy bármiből, amit valaha festett, egyszerre csak előtűnik és egy nagy szent percben az övé lesz ... az övé, egyedül az övé . . . Csakhogy félt, nagyon félt, hogy nem jön, hogy későn jön, nagyon későn, midőn vére lassan kering ereiben, ölelése nem lesz tüzes többé, ajkának forrósága kihűl, melle beroskad. Aranyvirágok sűrű sorában el-el járt estenként busán, egymagában. Harmatos kelyhén a sok jácint virágnak megrezdül egy-egy gyémánt csöpp. Az opálos lilába fuló ég alján ott rezgett a vérvörös nap . . . Minden álmodása, minden reménye oda. Tompult fájdalom és kínzó szomorúság merevségével nézte ezt a lángcsókos napot, hol valamikor zenélő cseresznye-virág szagu alkonyon előFerencre és Moldován Lászlóra. Bay Lajos az összetartásra, Moldován László Soltész és Révész helybeli lelkészekre, Révész János a két uj tanácsbiróra. Négy órakor gyámintézeti gyűlés, 5 órától 8 ig pedig közigazgatási bírósági gyűlés volt, hol az egyházi adó ügyében beadott fellebbezéseket elutasították s Varga Zsigmond örököseinek beruházási ügyében újabb becsüt rendeltek el. Este a polgári olvasókörben gyűltek össze a vendégek, ahol a nagy kabaré, valóságos habarékot teremtett s nagy volt a kapkodás, látván a nevezetes többséget, de épp azért igen jól mulattak a kedves vendégek. Pénteken reggel fegyelmi ügyeket tárgyaltak s többnyire marasztaló Ítéletet hoztak, Puskás András szatmárhegyi presbytert pedig egyszerűen elcsapták a presbiterségből izgága viselkedése miatt. Azután 10 órától kezdve 1 óráig folytatták az egyházmegyei közgyűlést, letárgyalván a tárgysorozat 36—54 pontjait, hol leginkább az egyes egyházak számadásairól volt szó. Az építkezni szándékozó egyházaknak az építési engedélyt megadták és megalkották a házszabályt. A gyűlés a főesperesnek a polgármester előzékenységéért mondott meleghangú köszönetével végződött. A képviselők adu 4 órai vonattal többnyire mindnyájan elutaztak. Heti krónika. A sorozás lezajlása után ami régi, kedves barátaink, a kálvini papok köszöntöttek be. Övék volt a hét zöme. Nemcsak a városházán, de a városban is hullámzottak mindenfelé a lelkészek és világiak, urak és parasztok. Mert amolyan bagaria csizmás, kék mándlis szűrös atyafiak is voltak ám a követek között, akiknek azért meg volt a maguk tudománya bőségesen, sőt nem egy agyafúrt is akadt közöttük. Puskás koma pl. mikor a szigorú tanácsbirák kérdezték tőle, hogy miképpen viselkedik úgy közéletben, igy felelt: — Hát már kérem, csak a Jézus Krisztus maga viselkedett jobban mint én. Védőbeszédét pedig igy kezdette: — Tek. fegyelmi-bizottság ur! S mikor arra kellett felelpie, hogy kész-e bocsánatot kérni a lelkész úrtól, azt mondta, hogy — Már kérem aláson, ha a nép megbocsát neki, hát én is csak megbocsátok. Igazságot szolgáltatni nehéz minden téren, de volt az egyházmegyei gyűlésnek könnyebb oldala is, azok a jó kaszinói összejövetelek, a nagy ebédek és vacsorák, már amint ez ilyenkor menni szokott, mert a falusi embernek bizony jól esik városhelyen egy kicsit kirúgni a hámból. Péntek délutánra lezajlott ez is, hogy átadja a tért május elsejének. Nálunk még nem mosta le a himporát a gyöngyvirágos májusnak egészen az idő. A cigányok egész éjszaka andalító nótákat húztak s nagy közönség sétált az utcákon a ragyogó villámos lángok mellett. Az eső, fájdalom, némileg beleszólott a dologba, de azért még mindig kitelt az éjszakából egy pár száz éjjeli zene. Ma aztán a szociálisták veszik át a tért, szigorúan követelik ezt a napot. Hetvenegyedik szünnapnak az esztendőben, mert sohasem esik olyan jól a szőr látta, sejtette meg az ő imádottját, akinek befestette képét az ábrándos hold arcába, a mélyölü tenger karjai közé. Az ég nevető napjába, a hajnal sötétkék hegyormába, a kagyló testébe gyöngynek s a virágkehely ölébe ringó harmatcsöppnek. IV. Sáppadozott már arcának szine Régmúlt rózsák halvány nyoma látszott csak arcán: leányálmok, leányálmok. Haj! Régen volt az, amikor még álmodott, szépet, csudásat, lélekgyötrőt. Egy kihunyt meteor fázó ridegségével nézett bele a semmibe.. . Mi neki a világ ? . .. Ő már beleölte lelkét a várakozásba. Hisz olyan volt az ő élete, mint a lepke után szaladgáló gyermeké. Kergette, vágyta, hajszolta a lepke tüneményt, pedig tudta, hogy sohase éri el ... s a vége ennek a futkározásnak egy kis elárvult gödör lesz . . . Megörlődöft a lelke ebben a hajszában. Megölte őt a tubarózsa illat s a forrón óhajtott liliomkehely. Megdermedett a saját maga hidegségétől, karja pettyhüdten, lazult izmokkal csüggött alá. Az ecsetet szorongatta görcsös ujjaival. Ä vászon még mindig előtte, de fehér és üres, régen, nagyon régen. Csak úgy — megszokásból ül az állvány előtt. A szeme most is az ablakon révedez. Hátha elétünik az a hatalmas teljesülésekkel megrakott tájkép. Hátha !... Hátha — — — — — — — Csend volt. Szürke délután volt. Talán épen ősz. Még mindig az ablakon bámult ki. Kint csípős őszi szél kavaroghatott, az rázta a kopasz cseresznyeágakat. Talán a zörgésük is behallatszott. Mint a halál zörgő csontu rémének lábszárai úgy ütődtek össze a cseresznyefa-ágak. A szél az ablakokat is megzörgette néha. S ilyenkor mintha egy vacogó ember fogai verődtek volna össze, avagy egy vérebnek karma kopogna a padlón. Kissé hideg is volt. Nem csuda, hogy összefacsarodott a szive a szomopihenés, mint éppen május elsején s a nyomdászok nem is dolgoznak ezen a pogány ünnepen egy betűt sem, azért ha rövid a krónika, ők az okai és nem ____ a krónikás. A beállott elseje alkalmából fölkérjük m t. előfizetőinket az előfizetési dijak szives beküldésére. Tisztelettel a kiadóhivatal. Személyi hir. Bodnár György kir. tanfelügyelő a héten városunkban időzött. Boromisza Tibor r. k. püspök májusba városunkba érkezik s itt a bérmálás szentségét ki fogja szolgáltatni. Díszes esküvő. Dr. Lacheta Brúnó e hó 27-én tartotta esküvőjét Aranyos-Medgyesen Boros Jolánnal, Boros Zoltán ottani birtokos leányával. Eljegyzés. Friedman Samu kapnikbányai őrs- parancsnok, ápril hó 25-én jegyezte el Nagybányán Szamosi Aladár helybeli posta- és táviró s.-ellenőrnek kedves és müveit leányát: Amáliát. Áthelyezés. Molnár Károly postai és távírói s.- tisztet az igazgatóság Nagyváradra helyezte át. Emlékeztető. Vármegyei közgyűlés május 6 án d. e. 11 órakor. Kinevezés A honvédelmi miniszter ifj. Szirti Vilmos hadapród iskolát végzett zászlóst hadnagygyá nevezte ki. Bányászati és kohászati gyűlés. A nagybányavidéki bányászati és kohászati osztálynak rendes közgyűlése e hó 24-én folyt le a kincstári pénzverőházban. Neubauer Ferenc rövid, magvas beszédben üdvözölte a megjelenteket. A gyűlést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Fábián Lajost és Pauer Viktort kérte föl. Az anyaegyesület átiratát a fokozott működésre vonatkozólag, tudomásul vették azzal, hogy az Nagybányát nem érinti. A 100 K évi dijat dr. Szokol Pál nyerte el. (Elénk éljenzés és taps.) A meszinaiknak 100 K, az ajkaiaknak 50 K-t küldött az egyesület. Szellemy Géza titkár adatokban gazdag jelentést terjesztett elő a múlt évről, tudomásul szolgál. A tagok száma 127 volt, meghalt 1, belépett 11. Jelenleg a tagok száma 137. A titkári hivatal 131 ügyet intézett el. A titkárnak köszönetét szavaztak. Az egyesületi vagyon 1075 K. Gellért Bélának a felmentvényt megadták és köszönetét szavaztak. Fábián Lajos indítványt nyújtott be a fémbányászoknak a szénbányászokkal.való egyenlősítése tárgyában. Elfogadták. Végül Urbán Andor felolvasást tartott a Neincbrungi sóbányászatról (Élénk éljenzés, taps.) A gyűlés után társas összejövetel következett a Kaszinóban, mely reggelig tartott. Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete, ápr. 28-án délelőtt 1/i 11 órakor rendes havi közgyűlést tartott dr. Makray Mihály polgármester elnöklete alatt. A közgyűlésén a képviselők szép számban jelentek meg s különösen két tárgy kötötte le érdeklődésüket : a közfürdőnek a városi nagyszállóban leendő elhelyezése, továbbá az építő iparosok azon beadványa, hogy a városi mérnök a magán munkálatoktól tiltas- sék el. Mindkét tárgynál élénk vita fejlődött ki s a a közfürdőre vonatkozólag nagy szótöbbséggel elfogadták az adhoc bizottság azon javaslatát, hogy a városi nagyszállóba beépíteni szándékolt közfürdő ügye vétessék le a napirendről. Az adhoc bizottság javaslatát azzal okolta meg, hogy a nagyszállóban elhelyezendő közfürdő oly sok pénzbe kerülne, hogy abból az összegből egy modern s minden kényelemmel ellátott külön fürdő is felépíthető. Ezen megokolást ruságtól. Szeme örökké megrögzötten az ablakon, csak néha csukódott be néma fájdalomban, ha a szive kissé összébbszorult a kelleténél, vagy agyába hirtelen felgyűlt a vér, miként felgyűl az elromlott csatornában a viz a hirtelen támadt zivatarban Sze mébe egymásután jöttek a könycsöppek. Le sem törülte őket, hadd folyjanak az élet szántotta barázdákban végig az arcán. Már szabad. Már nem szé- gyenli többé a fehér falaktól, az ócska képektől s a nagy karosszéktől. Nem tudott már szépet, nagyot álmodni sem, gondolat nélkül révedezett naphosz- szat, paint egy tanításban megvénült kisasszony. Fekete ruhában járt s a nyakán fehér fodor volt. És úgy piperézte. csinositgatta magát a tükör előtt. . . Vagy a karosszékben ült festőállványa előtt. Most is ott ül Szeme most már könytelten, világoskéken bámul gondolat, érzés nélkül ki az ablakon. S a szindus álmoktól megzavart agya most csak azt nézi, hogy miért rezeg a cseresznyefa ága, mikor semmi sem mozgatja . . . És nem is veszi észre, hogy egy fiatalember lép be a szobába. Egy magas, karcsú, lángolószemü poéta-gyerek. S egy tubarózsát tart a kezében. A karosszék felé megy. S az ablak előtt megáll. A ködös őszi levegőben alakja megnyúlt. Sáppadt arcából kilángolt a szeme és fekete ruhájából kifehérlett a tubarózsa . . . Litta felnézett. A szeme felragyogott ... Ez ő! Ez ő! Valami duhaj melegség áradt el testén . . . Aztán hirtelen besüppedt újra a ködös nirvánái nyugalomba. Csak nézte, nézte, mintha régi álmok színképe aranyozná be a szemevilágát . . . Úgy volt, amint várta ... Az ifjú lába elé dobta a tubarózsát, aztán ő is odaborult s megszólalt meleg bársonyos hangján . . . úgy, amint várta . . . »Litta nem ösmersz? Nem emlékszel? Én igéztem meg szemedet a föld minden szépségéből, amit csak festettél. Az én rózsám rontotta meg ecsetedet, hogy festeni ne tudjon, az én arcom tébolyitott meg tégedet. Az én lelkem ringott a trónusod körül. Én
