Nagybánya és Vidéke, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

(2) 1. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKÉ 1909. Január 3. Nemzeti népnevelés, — Irta: Halász Ferenc. — Nyelvben és érzületben egységes magyar nemzeti állam ! Ez a fő cél, amely felé mindannyiunknalc okos tervszerűséggel, szívós kitartással törekednünk kell. Azt a természetadta csodás keretet, amely szép hazán­kat a Kárpátok bérceivel és a Duna-Dráva hullámai­val körülövezi, be kell töltenünk testvéries érzelmű, egymást megérteni tudó magyar nemzettel. A magyar anyaországban a hat éven felül való népességnek még mindig 38'6°/o-a nem tud írni, ol­vasni és az anyaország népességének 40°/0-a nem beszéli az állam nyelvét. Apponyi gróf kormányzásának súlypontját a nép művelésére fordítja. Megalkotta a nem állami elemi népiskolák jog­viszonyairól és a községi és felekezeti néptanítók járan­dóságairól szóló 1907. évi XXVII. t.-cikket, amely minden iskolától az államellenes irányzatok kerülésén felül még azt követeli, hogy a magyar címernek és zászlónak, a magyar történeti emlékeknek és ezek révén a hazafias szellem ápolásának tért nyisson; hogy az állami nyelv tanításában elérje azt a minimális ered­ményt, mely az 1879: XVIII. t.-c. szándékának meg­felel és ezzel a nemzeti összeforradás ügyét szolgálja; és hogy a tanító, a magyar király, magyar haza és magyar alkotmány iránti hűségét esküvel megerősítse. A tanítói fizetés kiegészítésére nyújtott állami segély feltételéül pedig még azt kívánja a törvény, hogy minden államsegélyes iskolában a magyar nyelv, szám­tan, a magyar földrajz, magyar történelem és alkot­mánytan, a miniszter által kiadott tanterv szerint és az általa jóváhagyott tankönyvek segítségével taníttas­sák. A törvény végrehajtása érdekében gondoskodott Apponyi miniszter az állami felügyelet hatékony ki- terjesztése felől és nincs kétség az iránt, hogy ezen törvény által a magyar hazafias irányú népnevelés terjesztésében néhány év múlva igen örvendetes ered­ményeket fogunk tapasztalni. Itt megemlítjük, hogy a községi és felekezeti néptanítók fizetésének kiegészíté­sére az állam az 1909-ik évben már 8 és fél millió koronát fordít. Másik nagy alkotása Apponyi miniszternek az állami elemi népiskolai tanítók illetményeinek szabá­lyozásáról és az állami népiskolák helyi felügye­letéről szóló 1907. évi XXVI. t.-cikk. Az állami népoktatás hazánkban elsőrangú kultúrpolitikai jelen­tőséggel bir, mert az eddigi tapasztalatok fényesen igazolták, hogy az egységes magyar nemzeti állam megteremtésében az állami népoktatás egyike a leg- hathatósabb eszközöknek. A közoktatási kormányzatnál tradicionális elv, hogy sehol sem erőszakolja az állami népoktatást, amely önmagától is oly népszerű és vonzó erővel bir, hogy községeink vetélkedve kérelmezik nép­oktatásunknak állami kezelésbe való vételét. Az állami népoktatásnak nagyarányú fejlődését mi sem igazolja nyomatékosabban, mint az az adat, hogy ezelőtt 13 évvel, 1895. évben csupán 1500 állami tanítónk volt és akkor az állami oktatásra csupán 4 millió korona költség fordittatott, mig az 1909. évi állami költség- vetésben, az ez év őszén megnyíló állami iskolákkal együtt 7 ezer állami tanító illetménye van felvéve és az állami oktatás összes költségei 15.834,515 koro­nára rúgnak. Megemlítem, hogy az állami elemi népiskolákban aránylik a földhöz, mint 1 az 50,000-hez, mert a földet övedző, a természetes lélegzésre teljesen al­kalmas légburok átmetszete nem nagyobb, mint 1 kilométer. Pedig a csillagos ég vizsgálata azt a hitet ébreszti föl elménkben, mintha a végtelen világűr a földünket körülvevő atmoszférával egy és ugyanaz volna, mintha a lég a végtelenségig terjedne. E hiedelem téves volta mellett bizonyít az ég kék színe. Ugyanis a komprimált gázok ugyanolyan kék szint mutatnak, mint az ég. Az atmoszféra határát tehát valószínűleg a mennyboltozat azúrja képezi. Egy ismert tudós a. földet az atmoszférával együtt úgy rajzolja, hogy két egyenlő kör egymá­son fekszik, de kissé félrecsuszva, úgy, hogy jobbra olyan alak látszik a kör ivek közt, mint mikor a hold első negyedben van, balra pedig olyan, mint mikor utolsó negyedben van, e két kifli-szerű ala­kon belül van a levegő, ami életünket fentartja. Középen a kör formájú alak a föld, fent és lent, ahol a két kifli egy.egv pontban összejön, ott a sarkak, amelyeknek nincsen levegőjük. A rajzon jelölt körülmények szinte ijesztő be­nyomást gyakorolnak reánk, ha elgondoljuk, hogy e kerületen belül levő lég minden, ami életünket fentartja. Látjuk továbbá, hogy az atmoszféra határvo­nala az aequatoron legnagyobb átmérővel rendelke­zik, mig a sarkok felé fokozatosan ellapul és végül a sarkpontokon egészen elenyészik. Ebből azt következtethetjük, hogy a pólusok­nak nincs atmoszférájuk. Noha ez állítás vakmerő­nek tetszik, de elvitázhatatlan bizonyítékot nyer ama tényben, miszerint ezideig még senkinek sem sikerült a sarkokat fölfedezni. Bár Wiesendangeren kívül nem ismerek más természetbúvárt, ki a pólusok atmoszféra nélkülisége mellett foglalt volna állást, de azért theoriája nincs híján a beható tanulmányozás által gyűjtött világos bizonyítékoknak. Föltevésünket korunk tehnikai vívmányai és fizikai jelenségei is számtalan kísérlettel erősitik meg. immár félmillió tanköteles részesül oktatásban. Azt csak futólag említem, hogy az 1907 : XXVI. t.-c. az állami tanítókat állami tisztviselőknek minősítette és számukra a mi anyagi viszonyainkhoz mérten olyan javadalmazást biztosított, amely a müveit nyugat nem egy nemzetével kiállja a versenyt. Szociális szempontból nagy fontossággal bir Ap­ponyi miniszter harmadik népoktatási törvénye az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről. Ennek a törvénynek, amely 1909. év szeptember hó 1-én lép életbe, az a célja, hogy az elemi népiskolákban a ta­nítás teljesen ingyenes legyen, vagyis hogy a tanköte­lesek semmiféle címen tanítási dijat ne fizessenek. Az általános tankötelezettséget népoktatási alaptörvényünk már 40 év előtt kimondta, mégis sajnálattal kell meg­állapítanunk, hogy tanköteleseinknek csak 79 5 száza­léka jár iskolába és igy hatszázezernél több tanköte­les oktatás nélkül nő fel. Ezen tűrhetetlen állapot egyik okát a tandijszedésben is kell keresnünk. Appo • nyi miniszter tehát azon elvből kiindulva, hogy az általános tankötelezettséggel egyáltalán nem fér össze, hogy az ezt teljesítő szülétől az iskola tanítási dijat szedjen, megalkotta az elemi népoktatás ingyenessé­géről szóló törvényt. A tandíjból eddig befolyt évi jövedelmet, amely összesen 3.400.000 koronát tesz, ezentúl bizonyos feltételek mellett az állam fogja az iskolafenntartóknak kárpótolni. , Ugyanezen törvényben gondoskodott a miniszter az elemi népiskolákban szervezendő ifjúsági könyvtá­rak felől és e tekintetben a külföldi államok népokta­tási rendezését felülmúlta. Mindezen törvényeknek szerves kiegészítőjéül szolgál az a törvényjavaslat, melyet Apponyi minisz­ter a múlt nyáron a gazdasági népoktatás rendezésé­ről a képviselőház elé terjesztett. Ezen javaslat szerint a gazdasági népiskolának az a célja, hogy a 13—15 éves, mindkét nembeli tanulókat eddigi ismeretiekben megerősítse és továbbképzésük mellett a gazdaság egyes ágaiban oly mértékben begyakorolja, hogy a fiuk, mint leendő földmivesek, okszerüleg kezelhessék birtokukat vagy mint gazdasági munkások kereset­képességüket fokozzák ; a leányok pedig mint jövendő gazdaasszonyok és családanyák a munkakörükbe eső gazdasági ágakban és háztartásban megkivántató tud­nivalókkal megismerkedjenek s a főbb teendőket el­sajátítsák. Nem szükséges bővebben megokolni, hogy a gaz­dasági népoktatásról szóló törvény, amelyhez hasonló törvény még nincs a civilizált államokban, éppen ha­zánkban, ahol a nép túlnyomó zöme földmiveléssel foglalkozik úgy közgazdasági, mint szociális és nép- müvelödési szempontból elsőrangú jelentőséggel bir. A nemzeti irányú hazafias népnevelést Apponyi miniszter a tanköteles koron túl is biztosítani és ter­jeszteni kívánja az iskolán kívüli oktatás rendezésével. Az erre vonatkozó munkálatok folyamatban vannak. Ha még azt megemlítem, hogy Apponyi minisz­tersége alatt a kultusztárca költsége több mint 30 millióval emelkedett, kimutattam, hogy a hazafias irányú népoktatás terén Apponyi miniszter rövid kor­mányzása ideje alatt többet tett, mint amennyit a legvérmesebb reménnyel is várhattunk. Az egységes magyar nemzeti állam kiépítésére a népkultura biztosan meg van alapozva. Ez utón ha­ladva s ha még a többi tényezők is harmonikusan közremunkálnak, — a második ezer év dicsősége biz­tosítva van. így pl. a 60. 200° Celziusra lehűtött gázok (szénsav, oxigén, hydrogén, levegő stb.) szilárd alakot ölte­nek. Mivel pedig a legutóbbi spektralanalytikus ku­tatások kiderítették, hogy a hydrogén a legtöbb ele­met tartalmazza, úgy ebből azt következtethetjük, hogy a hydrogén a tulajdonképeni primamateria, miért is valószínűleg ez tölti be a világűrt. Tudjuk, hogy a hydrogen könnyebb, mint a levegő, ennélfogva a léghajó, a sárkány, úgyszin­tén a felhők töméntelen vízmennyisége is csupán a hydrogénnek köszönheti lebegését. A hydrogén sietve menekül sártekénkről és az atmoszférán átsu­hanva a magasban üti fel tanyáját. Mivel pedig e nagy világon nem létezik üres tér, eszerint az at­moszférán túl terjedő végtelenséget kétségkívül hyd­rogén tölti be. Elektromos és khémiai folyamatok azután megkötik a hydrogént és viz alakjában is­mét visszavezetik a földre. De e természeti tünetek reánk nézve most mellékesek. Mivel tudjuk, hogy a melegfejlődés az emel­kedés arányában csökken, önkénytelenül is feltá­mad bennünk a kíváncsiság, vajon milyen lehet a hőmérséklet az atmoszféra kiterjedésének végső pontjain?.., Erre vonatkozólag némi felvilágosítást nyújt az utóbbi nyáron eszközölt tudományos meg­figyelés. A léghajó 30° Celzius melegben szállt fel. Mi­dőn a kirándulók 3800 méter magasra jutottak, a fagyási ponthoz értek. Nemsokára 6000 méterre emelkedvén már bundákba kellett burkolózniok és termoforokkal védték magukat a megfagyás ellen. 10.000 méternyi magasban a nagy hideg és a lég­zéshez szükséges kellő sűrűségű levegő hiánya miatt — dacára mesterséges oxigén készletüknek — el­veszítették eszméletüket és csak akkor ocsúdtak föl ismét, midőn 5000 méterre sülyedtek. Ez esetből kiviláglik, hogy már 10.000 méteren azaz 10 kmteren belül megszűnik az élet fentartására szükséges atmoszferikus lég, egyszersmind itt oly hőmérséklet uralkodik, mint akár a 70. vagy 80. szélességi fokon. Ha 3800 méter magasságból 10, Heti krónika. A hóhér, a temetkezési szolga, a vizes asszony, fa-fuvaros, favágó, kéményseprő, bolti szolga, levél­hordó, sürgönyhordó, cipészinas, szabóinas, egyházfi, sirásó, lapkihordó, bérkocsis, székfonó, járdasepre- gető, padlástapasztó, vándorzenész, borfiu, bánya- takaronc s...t...b... mind eljöttek boldog új­évet kívánni. A nemzeti kormány külön szociális törvényt alkothatna a boldog újév kívánás ellen, melyet büntető záradékkal kellene ellátni s legelőször a ké­ményseprőkre alkalmazni, mert negyven esztendő­vel ezelőtt ők találták ki a boldog újévet, addig az ördög se törődött az emberrel és boldogok voltunk mindnyájan. Az ó-évből az újba részegen átment suhancok elindulnak, pünkösti verseket mondanak vagy el­szavalják »Vándor színész Megyerit*, esetleg Kon­tót, avagy »Ki áll amott a szírt tetőn*-t, fölvesznek egy tarisznyát, pénzes tárcát, fiaskót és gyűjtik a jámbor lelkek kényszer adományait. A naturalékat a tarisznyába, a pénzt a tárcába, a pálinkát a fias­kóba s mint a szorgalmas méhecske megrakodva, dülöngözve térnek haza a kedves teherrel. Volt olyan, aki igy szónokolt: — Az imént szidta az urat egy ember kint az utcán, mert semmit sem adott neki. Iszonyú dolgo­kat mondott, de az semmi, csak angyali üdvözlet ahoz képpest, amit én tudok kiabálni, jó lesz tehát, ha valamit tetszik adni, különben b. u. é. k. Az adósok is fölkeresik a hitelezőt s a hitelező igy szól: — Köszönöm a megemlékezést, szíveskedjék tartozásából 50 fillér késedelmi kamatot leírni. A napilapok újéve szintén rosszul köszöntött be. Ma másodikén délután 5 órakor még nem kap­tunk lapot Budapestről, holott annak pénteken reg­gel kellett volna megjelennie. Rendeztek a szocialisták Szilveszter estéjén olyan nagy háborúságot, hogy vér folyt Budapest utcáin, rendőrök és munkások fölös számmal meg­sebesültek és sok helyt e miatt nem készülhetett el a lap. Az ó-esztendő nálunk is egy kis földrengéssel fejezte be működését, melynek súlypontja Szilágy­ban volt. Nagykárolyban szintén érezték. A szat­máriak és felsőbányaiak ebből kifolyólag szörnyen bosszankodnak, előbbiek azért, hogy nekik nem jutott belőle, csak Nagykárolynak, utóbbiak meg, hogy Nagybánya mindig előnyben van Felsőbánya fölött, még földrengések dolgában is. Megjegyzem, hogy részemről semmit sem érez­tem belőle, igaz, hogy éppen nem voltam Nagy­bányán. Az uj év olyan, mint a többi, a fák most sem zöldéinek, a rétek nem virítanak, a nappal nem hosszabb, az éjszaka nem rövidebb, mint tavaly és az emberek se nem jobbak, se nem roszabbak, mint egy év előtt voltak, legfelebb úgy veszem észre, mintha mindenki egy esztendővel megint idősebb volna, de erről jobb, ha nem beszél a krónikás­Uj-év alkalmából t. lapjaratóinkat az elór- fizetés szives megújítására, valamint a hátra­lékok beküldésére kéri tisztelettel a kiadóhivatal. kmterig történt emelkedésnél, tehát 6200 méternyi utón már 40° hideget mutat a hőmérő, úgy ebből jogosan következtethetjük, hogy minden további 100 méter távolságnál oly arányban növekszik a hideg, mint azt a 80. szélességi foktól a sarkok felé való haladás igazolja. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy 10.000 méternyi távolságon túl terjedő 1000 vagy 2000 mé­ter emelkedéssel elérhetjük azt a magasságot, hol a hydrogén jéggé szilárdul. Minthogy pedig a hydro­gén 200 foknál csepfolyóssá válik, úgy 400 foknál bizton üvegkeménységüvé lesz. Földünknek a nap­tól való óriási távolságánál fogva pedig 100 fok mit sem jelent. Mindezekből arra a fölfedezésre jutunk, hogy földünk acélkeménységü páncéllal van körülvéve. A mosolygó kék égboltozat tehát nem egyéb, mint egy áthatatlan jégtömb, hogy bármily földi lény a hazájául rendelt sárteke atmoszféráján túl ne emel­kedjék. Ezért, ha egyik-másik fantaszta röpülőgépekkel vagy mint nemrég Ganswind dynamikus léghajóval akarnak az égboltozaton áttörtetni, hogy a holdon vagy a Marson vessenek horgonyt, akkor nemcsak kellő mennyiségű hydrogénről és termoforokról, de ama szilárd hatást szétrobbantó eszközökről is gon­doskodnak kellene. Az atmoszféra az aequator fölött éri el legma­gasabb kiterjedését, az éjszaki és déli sark felé el­lapul s körülbelül a 90. szélességi fokon egészen elenyészik ügy, hogy a föld sarkai szilárd összefüg­gésbe jutnak a merev világűrrel. (Lásd az ábrát.) E tétel valószínűsége mellett szólnak földünk égöveinek viszonyai. Még pedig dr. Suring és Ber- son ez irányban folytatott tudományos kutatásai megerősítik a tényt, hogy 10,000 méter magasság­ban egyenlő a hőmérséklet a 80. szélességi fokon tapasztalt hideggel. Minél magasabbra széliünk a légben vagy minél közelebb vesszük utunkat a sar­kok felé, annál inkább csökken a hőmérséklet, vé­gül pedig a légkörrel együtt minden jéggé mere­vedik. Látjuk tehát, hogy a 90. szélességi fokon

Next

/
Thumbnails
Contents