Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-03-22 / 12. szám
Nagybánya, 1908. Március 22. — 12. szám. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 3^dIXnSriDE3Sr-------- = Előfizetési árak : ------------- . -------Eg ész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Révész János. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 20. szám alatt. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. A székhelykérdés. Tizennyolc évvel ezelőtt volt, mikor székire nagy pezsgés támadt minálunk a vármegyei életben, hogy a többség kimondotta Szatmárvár- megye székhelyének Szatmár városába való áthelyezését. Akkoriban az alispán is ezzel a jelszóval győzött s a bizottsági tagok, mikor Nagykárolyban legyőzték magát Nagykárolyt, ritka elégedettséggel és örömmel mentek haza, mint akik jól végezték dolgukat. Ezzel aztán a régi éra alatt befejeződött minden, a székhelykérdés hallgatott csendesen, legfelebb egy-egy elkeseredett megyebizottsági tag dobta oda néha az elnökségnek, mikor már nem tudott mit mondani, hogy »Csak azért is Szatmárra megyünk !« Most a kérdés határozott alakban ismét napirendre került. Népes értekezlet volt Szatmáron, tekintélyes férfiak úgy határoztak, hogy nekik többé nem kell Nagykároly s emlékirattal mennek a miniszterhez, hogy hajtsa végre a megye 1890-dik évi határozatát. A dolog nem marad ennyiben, aláírásokat fognak gyűjteni, járási, városi értekezleteket tartani s toborzani a tagokat, akik majd ismét leszavazzák Károlyt, mint akkor. Nagybányán és közeli környékén mintegy 50 — 60 bizottsági tag lakik. Elég tekintélyes szám, ha összetartunk, súlyúnk lesz a mérleg serpenyőjében. És mi nem kételkedünk benne, hogy ez a keleti végvidék következetes lesz önmagához és ismét csak Szatmár mellé szegődik. Ha a vármegye térképét négybe összehajtjuk, Szatmár éppen az egyik csücskére esik, jeléül annak, hogy földrajzi közepe Szatmárvár- megyének. Ha a kulturális intézményeket összeszámláljuk, Szatmár ér annyit, mint a megye többi városai összevéve. Ha a városokat nézzük, Szatmár igazi gócpont, hova mindenfelől el lehet jutni, a nagykárolyi csoportosítás egyoldalúan nyugati színezetű. Nagykároly nem tudja ellátni a megye- gyűlések vendégeit s aki nem oly szerencsés, hogy a fő- vagy alispáni asztalnál nagy kanállal ehetik, az sokszor hálás kebellel koplalhat egy virstli mellett s este szaladhat haza, mert szállást ugyan nem találl. Nagykároly és a nyugati vidék sok bizottsági Egy verses könyvből. Alig volt egy szegényes álmunk, Amig egymásra nem találtunk, S a büszke szép leány remegve Simult koldus büszke szívemre, Megindult a gúny, pletyka árja: A szegény — egy poéta párja! — Az irigyek — azok a drágák — A lelkem tudom ma is áldják — Sopánkodnak, tán sírnak értted, Mert úgy szereted a mesémet — •Vert dalos lelked megbocsátja, Hogy annyi sok a szivem álma! Csak szidjanak ! Én áldva áldom Malasztos lelked hű virágom — Ki vészbe, háborgó viharban, Imát rebegsz nagy áhítatban — Hogy Isten értted megbocsássa, Mert lelked egy poéta párja ! Az fáj nekik, hogy a lenézett Volt aki téged megigézelt — Hogy volt erőd karomba hullni, Könyükbe, zokogásba .fűlni — Velem bolyongni a homályba — Mert lelked egy poéta párja ! De átvillan már a jövőbül A hit, hogy lelkem megdicsőül — taggal szerepel a listán s gyűlések alkalmával másod, harmadnap okvetlenül azt határozza a vármegye, amit Nagykároly diktál, ellenben Szatmár külön törvényhatóság lévén, indifferens terület, ahova könnyebben eljuthatnak a tagok s ott az fog történni, amit a megye akar. Külön megyéről nincs mit ábrándoznunk, Nagybánya fekvése nem engedi, hogy még csak gondoljunk is erre, de ha már nem nagyon biztatnak azzal a törvényhatósággal, akkor őszinte óhajunk, hogy ne járjunk a megye másik szélére központot keresni, hanem végre-valahára fedezzük föl a ketségbevonhatlauul igazi központot : Szatmárt. Tegyék be a vármegyeházára a nagykárolyi uj törvényszéket s hozzák ide nekünk közelebb a szivünkhöz, a vármegyét. Március tizenötödike Nagybányán. Márc. 15. hatvanéves fordulójának a vasárnap is, meg a szép, verőfényes idő is kedvezett, úgy hogy az ünneplés minden tekintetben és minden részletében kitünően sikerült. Tizennegyedikén este az Ifjúsági Kör ünnepélye ment végbe a Kaszinóban. Németh Béla elnök tartalmas, szép beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt. Fliesz Henrik ez alkalomra irt merész röptű, hangulatos költeményét szavalta tűzzel, nagy hatással. Szabó Lajos s. lelkész költői szárnyalása, rapszodikus ünnepi beszéddel lepte meg a közönséget. Szabó kitűnő szónoknak mutatkozott be s általános “Akeseaést keltett. Turman Miklós zongorajátéka szintén kiemelkedő pontja volt az estnek. Még azok is, a kik régóta ismerik Turman játékának nagyszerű technikáját, azt mondják, hogy ezen az estén fölülmúlta önmagát. Sboll Béla Kaszinó elnök záróbeszéde volt méltó befejezése ennek a megnyitó ünnepségnek. A fellobogózott város, hullámzó ünneplő csoportokkal, komoly, méltóságos látványt nyújtott. A templomok délelőtt, nagy és díszes közönséggel teltek meg. A g. k. templomban d. e. 8 órakor volt hálaadó isten tisztelet, az izr. templomban szintén ugyanakkor. A ref. templomban 9 és fél órakor a protestánsok együttes istentisztelete, Soltész Elemér imát, Révész János beszédet mondott. A r. k. templomban 10 órakor volt a szent mise. A templomból a főgimnázium ünnepére sietett a közönség, hol alkalma volt szintén egy kedves, hazafias, s kellő színvonalon állott ünnepségben való gyönyörködésre. A programmot múlt számunkban hoztuk, minden egyes pontja pompásan sikerült. Csupán a zenekart emeljük ki külön, mégegyszer, mely Borbás tanár vezetése mellett csodaszép dolgokat produkál. És nagy gyönyörben, diadallal Egy édes, bűvös, égi dallal Surran lelkem a nagy világba, S te is a bús poéta párja! S ha kérdik tőlem, ki ez asszony — Én elsóhajtom — a malasztom — 0 volt a fény bús álmaimban, A dalt én csak utána Írtam — A lelkem hittel teleszőtte, Ő volt a nóták készítője — Lelkem szerelmes vadvirágja, Egy bús poéta árva párja. Fliesz Henrik. A kucséber. — Irta: Sass Ede. — I. A nagy étterem villamos lámpái már csak kevés vendégre hintették fehér világosságukat. Lassan- kint fölkerekedtek az asztalok mellől a virágos szép asszonyok, üde leányok, akiknek arca mind rózsá- sabb lett a zene édes mámorától és a bortól, amelyben piros arcuk megfürdött. Dér Flóris azonban, aki egyedül ült az egyik sarokasztal mellé húzódva : nem is látta ez eleven rózsáskert virulását, nem hallotta talán a csapongó zenét sem. Homlokát tenyerébe hajtva, tompa kábulatba merülve ült és csak akkor eszmélt föl, mikor egyszerre csönd támadt körülötte. A vendégek mind távoztak és a Tizenegy órakor már a népünnepély következett a Rákóczi-téren, hol az u. n. Láncosház erkélyén nemzeti szinü drapériákkal és fenyögalyakkal díszített ünnepi emelvény készült, melyről először Jeney Gyula lelkes megnyitóját hallottuk, azután Fliesz Henrik szavalta el ünnepi ódáját izzó lelkesedéssel, mire hatalmas éljent zúgott az ezerekre menő közönség, Kiss Rezső aljárásbiró tartotta az ünnepi beszédet, előadta márc. 15-ike korrajzát, az azután történt dolgokat, hangsúlyozván, hogy Magyarországot a teljes függetlenség megilleti. Az óvaciók lecsillapulta után a bányász zenekar hazafias dalokat játszott, majd programmon kívül Bodnár Dániel polgártársunk beszélt hosszasan és lelkesen a magyar ipar pártolásról, külföldről, hazafiság- ról, raig végre az ünnepélyt a Rákóczi induló zárta be. Este a polgári körben 6 órakor kezdődött a közönség gyülekezése. A szép számú hallgatóság elé Torday Imre elnök lépett először az emelvényre, a nála szokásos rövid, magvas előterjesztéssel nyitotta meg az ünnepséget. Dr. Káplány Antal a hazaszeretetről beszélt s azt a történelem gazdag adataival világította meg. Felfogása egészen uj mozzanatot hozott marc. 15. ünnepléséoe. Sokat okultunk, tanultunk és lelkesedtünk mélyen járó előadásán, tíónis Istvánné remek szavalata, Szalay Etelka diskrét zongora kísérete mellett fénypontja volt az estélynek, »Rákóczi Rodostón* cimü melodrámát adták elő s a közönség fölött valóságos szent meghatottság uralkodott. Bónisne igazán nagy hálara kötelezte le a közönséget művészi előadásával. Fliesz Henrik, mint hatvan év előtt Petőfi, harmadszor is elszavalta ódáját s minél többször hallottuk, annál szebbnek bizonyult. Folf Károly lnoze Lajosnak erre az alkalomra irt hazafias érzéstől ptzs^ő költeményét szavalta el sikerültén. Jancsovits József alelnök köszönetét mondó, záró szavaival ért véget az emlékezetes ünnepség szellemi része. Majd közös vacsora következett, melyen mintegy 150 en vettek részt 1 A szabadság serlegét Szerencsy József emelte föl s ismertette a nagybányai 48-iki eseményeket. Lass Gyula költői szárnyalásu ünnepi tósztot mondott, Révész a sajtó nevében szólalt föl, Szabó Lajos hosszabb, poetikus köszöntőben a haza függetlenségét éltette. Káplány Antal a magyar nőkért emelt poharat, Égly Mihály részletesen ismertette márcz. 15 nek történetét. A negyvennyolcas honvédek szintén ott voltak a banketten, akikuek Révész János felolvasta róluk irt tárcáját, dr. Makray polgármester pedig azt tartván, hogy minden beszédnél szebben szól a tett, 50 koronát utalványozott a hatvanéves forduló emlékére, azaz 10 —10 koronát fejenként nekik. A honvédeket a vacsora folyamán Jancsovits József alelnök köszöntötte föl. cigány elhallgatott. A prímás éppen készült, hogy tokjába csukja a hegedűjét. A fiatal férfi odaintette magához a cigányt. Hadd huzza neki kivilágos kivirradtig. Karcsú nyakú üvegeket tétetett az asztalra. S egymásután gyújtott a sötét, vastag pirosvörös szivar-rudakra. Mulatott. De nem úgy, hogy ő maga is vidám nótázásba kezdett volna, mikor,, a legvigabban, a Iegszilajabban húzta a cigány. Ő csak hallgatta a körülötte tomboló dalvihart. Az ő utolsó éjszakája hattyúdalát... Mert Dér Flóris el volt tökélve, hogy ez lesz az ő utolsó éjszakája, ügy olvasta valami regényben, hogy a tönkrement földesur az utolsó százasát odadobta a cigánynak — s azután főbe durran- totta magát. S azzal vége volt a mulatságnak. Ezt igazán szép halálnak tartotta. Ilyen csinos halált szánt ő magának is . . . II. Az árverést délelőtt tartották meg a kissé rozoga kastélyban, amely szelíden emelkedő dombról nézettt a rónaságra, a régi földesurak boldog birodalmára. A birtokot a szomszéd szeszgyáros vette meg, aki udvariasan fölajánlotta a lakást Dér Flóris- nak, ameddig neki tetszik. A kiárverelt földesurat persze semmiféle hatalom nem lett volna képes az -alatt a tető alatt megtartani. Zsebében a pár százassal, amit a végrehajtó a kezébe nyomott, sietett felülni a legelső vonatra. De hát hova ? Lapunk mai száma © olcial.
