Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-03-15 / 11. szám
1908. Március 15 NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 11. szám. (3) hogy elérjék vágyaik, illetőleg életszükségletök kielégítését. Most vegyük a kultur embert, aki a ruha és élelem kielégítésén kívül száz és ezer igényt támaszt és követel. Akinek jó lakás, ruházat, élelem, italok, zene, színház, tudomány és még száz és száz raffináltnál raffináltabb életszükséglete van, mindezt el akarja érni pár órai közönséges munka árán. Közönséges munka, iparostársak ezen nehogy fön- akadjon valaki, mert az iparosmunka nem közönséges akkor, amikor valamely ember tudja annak minden csinját-binját. De kérdem, tudja és tudhatja-e annak minden részét az a segéd, aki három tanulóév után segéd lett ? És attólfogva nem a tudása, csak a szája nőtt! Követelni tud, de visszamaradt kis agyával tovább egy világért sem képes tanulni, hogy hát azért a nagy munkabérért valami kis ellenszolgálatot is adjon, azzal éppenséggel nem törődik. A fönt vázolt bajokkal azonban mindezideig senki sem törődvén, ha egyesek ugyan gondolkodtak is, mi lehet a baj oka, az állapotoknak helyes útba való terelése érdekében senki nem tett semmit sem az állam, sem az ipartestületek, pedig az ilyen bajokon egyes ember vajmi keveset segíthet. így azután a gyárakból kiindult socialismus buja talajra talált, amidőn keblére ölelte iparos segédeinket és annyira keblére szoritá, hogy onnan őket visszahódítani, vagy visszakényszeriteni szinte képtelenség, egyedüli reményt nyújt, hogy eljön majd a nagy kijózanodás. A szocialismus a segédek 30—40 fillér heti befizetéséért igér jogot, Ígér szabadságot, egyenlőséget, buzdít a sztrájkra, sok munkabért, minél rö- videbb munkaidőt követel, ezzel szemben nem követel semmiféle tudást az ipar terén. Ezzel állítsuk kissé szembe a tudás után élők rabszolga életét. Tanító, tanár, biró, mérnök és a többiek, akiknek hivatalos teendőik végeztével újra és újra kell tovább tanulniok, akiknek nem jut 8 óra szórakozás, de sok cserélné el hivatalát, a testet- lelket ölő életet egészségesebb testi foglalkozással. A socialismus még sem tud magának utat törni a tanult emberek soraiban, pedig a fizetésük nekik is oly csekély, munka idejük pedig oly hosszú, a szabad idejük alatt újból és újból tanulni, tudományról vitatkozni ez sem szórakozás, hát hogy van ez? Azt kell hinnem, hogy a tudomány kielégít minden igényt s az nem engedi ezen körökbe bejutni a socializmusst. És ebben kell lennie valaminek, hisz látunk az iparosok körében is kivételeket, akik munka óra után nem a szórakozás, de rajzeszközök, számtáblázatok után látnak, kutatják, keresik iparuknak mibenlétét és tudásuk haladtára túlszárnyalva szórakozást kereső társaikat, elérik ugyanazt, amit a tanult ember, és mint azok előlépnek rangban, a tanult iparos előre léperkölcsileg, anyagilag. Igen, de mi lesz, akkor, ha tovább húzzák a cikk elején említettek a kisipar lélekharangját, ha a gyár lessz a vezető ? Azok a gyári munkások, azok a gép-emberek soha nem vihetik be egyéni tudásukat, üzletüket munkájukba, de majd a gyár is, ha összetörte a kisipart, máskép fog beszélni munkásaival. Iparossegédek, ne vagdossunk egymás fejéhez mázsás köveket, munkaadó és munkás, ne soroljuk egyre pró és kontra sérelmeinket, de egymást megértve küzdjünk a nemes célért, hisz a segédek pár év múlva önálló mesterek lesznek, szükségük van 58 éves házas. Az Agyagoson él földecskéjéből, melyet becsületes munkával szerzett, szerény, de csinos kis lakásában. Tóth Jánosnak balkeze-felől áll daliás tartással id. Incze József, igazán olyan katonás stellungba vágta magát s olyan marcona képet rögtönzött, hogy erről a fényképről is leolvasható a tizenkét évig szolgált katona viszontagságos története. Incze nagybányai születésű, 78 éves, közvitéz volt, jáger önkéntes a Kazinczy táborában. 1848. áprilisban csapott fel honvédnek. Károlyban sorozták. Megfordult Kassán, Szigeten, onnan a határra mentek őrségre, szemben a muszkával, volt Erdélyben is, Zsibónál stb. végre a fegyverletétel után — mely őt Zsibónál találta — hazajött, itt besorozták s Olaszországba vitték, hol 10 évig, 2 hónapig és hat napig szolgált. 1859-ben négy csatában vett részt, ott harcolt a custozzai véres ütközetben is s végre 1860-ban hazajött, 1863. máj. 26-án megnősült s mint bádogos mester családot alapított, fiai derék nagybányai polgárok. Incze balkeze felől áll Fiam Márton öreg bányász, aki véletlenül Rozsnyón született egy vásár alkalmával, de szomolnoki illetőségű, 78 éves, közvitéz, a jágereknél szolgált, a német légiónál. Megfordult Bártfán, hol erős harc volt a muszkákkal, Miskolczon, Szolnokon, Szegednél, Temesvárott. Ott sirt ő is a világosi fegyverletételnél, elfogták, sor alá állították, de nem kellett a németnek, noha a kincstárnak jó volt, hol 45 esztendőt töltött kemény szolgálatban. Elvitték Lőcsére ott is sorozták, nem vették be. Boldogult Richter tanácsos hívta ide Bányára, mint ügyes munkást, az ötvenes évek elején, 10 év óta került nyugdíjba. 1856-ban azért a tudásra, ha jól, szorgalmasan dolgoznak mestereiknek, fognak tudni dolgozni önmaguknak is. Gondolják meg jól, szép a kisipar, a legszebb a legfüggetlenebb a világon, ezt ne öljék meg épp a segédek, hisz ha ezt megölik úgy öngyilkosságot követnek el. Kisiparos, Március 15. Mi zaj? mi nesz? figyeljetek! Árnyak kelnek im életre. Megrezegnek a faágak, Megnyílik az erdő szive. Sóhajtó szél, szálló felhő Mintha mind egy hangra várna, Mintha most is az a régi Régen letűnt nap virradna. Elmerengek a múlt időn Aztán . . . imé lábra kelnek, Csatasorba elő állnak Negyvennyolcas agg honvédek. Negyvennyolcas agg honvédek? Ugyan hogy láttok szemeim ? Ifjú leventék, daliák Harcra készen lépnek elém. »A szabadság napja virradt Meguntuk a sötétséget, Ezer évnek elnyomása, Rabság szégyen pírja éget.« Megvillannak a fegyverek, Szól a harci kürti jelszó ; Meghorkannak a paripák Tüzel a magyar vezényszó. Csak előre ! bátran bátran Csak előre jó honvédek ! Óh ne szállj el varázs felhő Elszállanod olyan vétek . . . Újra rezdül, újra zsong-bong Erdő szive össze zárul, Csak elszáradt avar terül — Holló károg a fa ágról. Egyszer jön el az üstökös, Ezer évbe egyszer támad, Ez a csodás szabad csillag ; Föl ébresztő örök álmád. Dicső csillag mért is jöttél? Mért kápráztattad meg szemünk ? Megmutattad — szabadságra Érdemeden a mi népünk. Édes hazám magyar népe, Újítsuk meg a fogadást; Ha még egyszer megjelenne, Láthatnék azt a ragyogást. Együtt élünk, együtt halunk, A szabadság napja éltet. Vagy inkább mind elpusztulunk — Mint hogy éljünk rab életet! Kis iparos. házasodott, 7 gyermeke van, 3 fi, 4 leány. Feleségével 52 esztendőt töltöttek boldog házasságban. Megkérdeztem: — Hát aztán az aranylakodalmat miért nem ülték meg? — Szegények vagyunk mi Uram, hozzá hét gyermekkel, nem telik az ilyesmire. Szomorú dolog biz ez, az Isten megadja a hosszú életet, a hadfi feleségével megéri az ötven esztendőt s az emberek annyi örömet sem szereznek, hogy a háborús évek tiszteletére koccinthasson egyet az agg harcos barátaival! Mégsem ápoljuk mi valami hazafias nagy kegyelettel ezeket a névtelen hősöket! Szándékosan hagytam legutoljára Jehota Jakabot, a tisztes, öreg lengyelt, ott ül a képen a nézőnek jobb kéz felől. Becsületben megőszült indigena, aki szívvel, lélekkel magyarrá lett köztünk. Jestyeolská nye zginula ! Ez a nóta még mindig belemarkol az ő nemesen érző szivébe. Ott a Kárpátokon túl az elveszett szép haza, meghalt és nem támadott fel többé! Segítsünk a magyarnak, az ő hazája talán nem halt meg még végképpen . . . Ez a gondolat vezette hatvan év előtt a 25 éves Jehotát, hogy mint lengyel önkéntes beálljon a magyar honvédek közé. 64-en jöttek át együtt a határon Bártfánál, találkoztak lembergi huszárokkal, akik szintén hazafelé indultak, mert hallották, hogy veszélyben van a magyar. Megrohanták a határt őriző osztrákot, az gyáván meglapult s a huszárok ■ és a 64 lengyel bevoultak az országba, köztük Jehota. Egyenesen Bem táborába mentek. Kolozsváron húztak rá egyenruhát, ott esküdött fel. Részt vett Heti krónika. Rumpold az ő Salvator sörével óriási hatást ért el. Ha t. i. lett volna elég, akkor napirendre tér fölötte a közönség, mivel azonban csak minden tizedik vendégnek jutott a bájitalból, azért a közvélemény hangosan követeli, hogy legyen Salvator sör, vagy vesszen a világ. Mi lesz a következménye ennek a tömeges érdeklődésnek ? az, hogy holnap ismétlődni fog a múltkori jelenet és sokan fognak a csalódás keserű érzetével Drehert inni, de azért inni fognak. Javíthatatlanok vagyunk mi nagybányaiak, tegnapelőtt megint egy fényes banketten vettünk részt, egy kedves, derék doktornak a negyedszázados jubileumán, bizony ott is megalakíthattuk volna egész bátran az alkoholellenes egyesületet, abban az értelemben t. i., hogy minden alkoholnak ellenségei vagyunk s ahol találjuk irgalmatlanul elpusztítjuk. Még több alkoholt fogyasztott a felséges nép, egész héten harsány kurjogatásoktól és siralmas bus magyar nótáktól zengett az utca. Megkezdődött t. i. a sorozás s tartani fog még a jövő héten is. »Válogatják a legények elejét« a nóta szerint. Úgy március 15-ike táján ez már a szokásos eljárás errefelé mi nálunk. Elérkezett hát márczius idusa is. Hatvan éves fordulója a nagy napnak. A főjegyző már beharangozott a mai közgyűlésen, tartott egy lelkes, költői szár- nyalásu szép bessédet, ismertette a nagybányai hatvan év előtti gyűléseket. Utána jön majd a többi; gazdag, bő programra, lelkes költeményekkel, dalokkal, szózatokkal. Látszik, hogy meg tudjuk becsülni a múltat s mennél jobban távolodunk tőle, annál szebbnek, iga- zabbnak, nagyobbnak látjuk azt. A hazafias érzést becsülni kell! O bár megvolna mindenkinek szivében. Nagybánya ilyen volt mindig, századok története igazolja. Nemzeti lobogók lengenok a házakon, ünnepies a színezete az egész városnak. Bízva tekintünk a a jövőbe. A tavaszi ébredés felséges ünnepéhez jókedvet, bőséget kíván minden igaz magyarnak a krónikás. Bírósági kinevezések. Őfelsége a király dr. Ze- lenka Lajos kúriai tanácsjegyzönek berendelt törvény- széki bírót, Komjáthy Gyula lugosi, dr. Ináncsy Jenő m.-szigeti törvényszéki bírákat a VII. fiz. osztályba sorozott törvényszéki birákká, Jörg Endre temesvári alügyészt, Leitner Emil szatmári alügyészt, Szentpétery Ferenc nagybányai albirót, Boitner Károly halmii al- birót kir. ügyészekké, illetve járásbirákká nevezte ki. Baumerth Károly kir. bányatanácsost a pénzügyminisztérium Németországba küldte ki tanulmányútra. Zempléni Árpád költő március 15-én a ferencvárosi függetlenségi és 48-as pártkör ünnepélyén nehány költeményét fogja bemutatni. Gretzmacher Gyula kir. bányagyakornokot a kir. bányaigazgatóság Felsőbányáról Nagybányára helyezte át. Emlékeztető. A szabad lyczeum első előadása március 17 én, kedden d. u. 5 órakor a főgimnáziumban. Rácz Miklós tanár tart előadást Árpád és a honfoglalás címmel. Imre Károly állami tanítót a helybeli ipari szövetkezet könyvelővé választotta. A vármegyei állandó választmány márc. 25-én, d. u. 3 és i/2 órakor az alispáni kisteremben ülést tart. Mai számunk 6 oldal. Bemnek minden nevezetesebb háborújában, ott volt a Piski csatánál is. A krakói fiú őrmesterségre vitte, de meg is érdemelte, vitéz legény volt, egy kardvágást a karján s egy lősebet a lábán el is hozott örök emlékül magával. A fegyverletétel Dévánál találta. Előbb Kolos- várra, majd Nagybányára bujdosott, Kolosváron gróf Lázár, városunkban Makray Ferenc nyújtott neki menedéket. Medgyesi és Liszkay tanítók is nagy pártfogói voltak. Mivel apja meghalt 102 éves korában Krakkóban, nem ment vissza, hanem itt telepedett meg. Sok zaklatásnak volt kitéve, mig végre megszabadult s 1852 ben magyar honossá lett s aztán megnősült és családot alapított Nagybányán. Másik oldalon, törökösen ül a földön a dob mellett a 48/49 es honvédek hűséges dobosa Bar- kóczy Sándor tűzoltó, ő csak 55 éves ugyan, tehát 48-ban még nem is született, de mióta az öregek nem bírják a taktust kiverni, úgy 25 év óta, ő veri nekik az indulókat felvonuláskor s az öregek között bizony, már-már ő maga is megöregedett. £ íme a mi kedves harcos öregeink. Nehezen forgatnák már ugyan a kardot, de én azt hiszem, hogyha szükség volna rá, annyi tűz, annyi élet, annyi erélyvan még bennük, hogy ők vezetnének minket a küzdelembe. Nagy idők tanúi! Köszöntünk titeket a nagy nap alkalmából. Révész János.
