Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-01-19 / 3. szám
(2) 3. szám. Vermes Kálmán, a Kai. József bányát Csausz Gyula, Szathmáry Bélánét Kiss Béla, a Részvénytakarékpénztárt Veres László, a Kereskedalmi bankot Taub Bertalan, Bittsánszky Edénét Bátory Gusztáv, a Minorita társházat Konkolyt Barna, a borpataki Lipót bányatársulatot Langer Sándor, gróf Dégenfeld Sándort Soltész Elemér, a m. kir. bányakincstárt Martinyi István, a m. kir. erdészetet Schönherr Sándor, Nagybánya város takarékpénztárát Koncz- vald Károly fogja képviselni. Tudomásul szolgál. 2. A vármegye a pálinkamérések vasárnapi gyakorlásáról alkotott szabályrendeletet azzal küldi vissza, hogy mig a vármegyének e tárgyú szabályrendelete kormányhatósági jóváhagyást nem nyer, addig a községek szabályrendeleteit nem hagyhatja jóvá, hanem bevárandótiak tartja a miniszteri jóváhagyás megérkezését. A képviselet helyesnek tartja a vármegye álláspontját s egyelőre bevárja a vármegyei szabályrendelet jogerőre emelkedését. 3. Az iskolaszék: elnöke dr. Makray Mihály, az óvóintézetek államosítására nézve javaslatot terjeszt elő, miszerint a) a központi óvó jelen helyisége használtassák fel, fölemeltessék és átépittessék; b) a kereszthegyi óvóintézet telke a nőegyesülettől vétessék meg és átépítessék; c) a veresvizi óvó részére 600 öles telek vétel utján szerzendő s erre uj épület emelendő. Ez építkezések és vételek 44000 koronát tennének ki, erre fordítana a város az állam által vissza- bocsátandó 2200 koronát. Az Erzsébet óvóintézetnek 5034 K 10 f tőkéje van, melynek jövedelme a törlesztéshez csatolandó. d) A város az épületeket jókarban tartja, tűzkár ellen biztosítja, tisztogattatja és fütteti. e) A város az óvónői állások után az évi 24 kofona nyugdíj intézeti járulékot fizeti. f) Fizeti az államnak az eddig óvókra fordított évi 2200 koronát, melyet azonban az állam mind addig visszabocsájt, mig az átalakításokra szükséges összeg törlesztése le nem telik. A közgyűlés részletes megbeszélés után elfogadta a polgármester javaslatát s ezzel az óvóintézetek államosítása a város részéről be van fejezve. 4. A tanács beterjeszti az 1906. évi záró számadásokat a képviselet azokat a maga részéről jóváhagyja, 5. A borpataki faraktár czéljaira szükséges telek megvétele tárgyában érdemleges határozat, a képviselők csekély száma miatt nem volt hozható s ezért e tárgyat a jövő közgyűlés napirendjére tűzték ki. 6 Gellért Endre ny. polgármester nyugdíjügyében a pénzügyi bizottság azt javasolja, hogy eltekintve attól, hogy Gellért Endrét a vármegye árvaszéki ülnökké választotta, a 2800 korona nyugdíj, részére továbbra is folyósittassék. A képviselet többek hozzászólása után a bizottság javaslatát elfogadta. 7. A kőbányai erdőterületen fekvő s magánosok által használt kaszáló területekre nézve a gazd. és pénzügyi bizottság javasolja, hogy ezek csere utján megváltandók. A gyűlés a javaslatot elfogadja. 8. Krizsán János festőnövendék segélyt kér. A képviselet, az 1908. évre részére 200 K segélyt utalványoz. 9. Porán Jánosné 72 korona közmunka tartozását behajthatatlanság címén leírták. 10. Ugyancsak leírták ezenkívül FarkasSámuelné, Horváth András, Hobán Flóra haszonbértartozását, s bizony nem is gondoltam az imádkozásra. Még sem történt velem szerencsétlenség, e helyett szerencse ért. Mikor este hazafelé mentem a korcsmából, az erdő mellett levő romok előtt valami fényes tárgyat pillantottam meg. Odafutok s látom, hogy egy aranypénz fekszik a fűdön. Alig kaptam fel, ismét megpillantok egy másik aranypénzt, azután még többet is. Tizenegy aranypénzt szedtem össze a bokrok tövéből. Valamennyi nagyon régi aranypénz volt. Ki tudja, mi módon szóródtak el azon a helyen. Látod, ha imádkozás helyett velem jöttél volna a korcsmába, együtt találtuk volna az aranyakat s megosztoztunk volna rajtuk. De te imádkozni mentél s jól megszűrt a mérges tövis. A szegény vargának nagy szeget ütött a fejébe ez a beszéd. Alig várta, hogy meggyógyuljon s elpanaszolja a baját a falu legvénebb emberének, aki messze földön hires volt a vallásosságáról. Elmondotta neki, hogy mi történt vele meg a barátjával s elégedetlenkedve kérdezte azután tőle: — Mire való volt tehát az imádkozásom, ha utána szerencsétlenség történt velem ? A barátom, lásd, bűnt cselekedett az alatt s mégis szerencse érte. Hadd halljam, mit tudsz erre mondani? A vén ember ezt felelte: — Holnap ilyenkor gyere el ismét; majd megkapod a feleletet. A varga eltávozott s másnap újból betoppant a vén emberhez. — No, hadd halljam a választ: A vén ember ezt mondotta neki: — Megtudtam, hogy abban az időben, amikor te hazafelé igyekeztél a templomból, veszedelmes rabNAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE valamint Rumpold Gyula azon hátralékát is, mely a már leégett nagyszállodáért tulajdonképpen jogcím nélkül íratott elő terhére. 11. A jogügyi bizottságnak az a véleménye az alsóujfalusi maradvány-földváltságokra nézve, hogy azok behajthatatlanság címén leirandók. A képviselet elfogadja a javaslatot. 12. Dr. Miskolczy Sándor terhére 58 K 88 f vizjogositványi dijat, mivel időközben a vizjogot megvonták tőle, a jogügyi bizottság leírni javasolja. Elfogadtatik. 13. 14. Horovitz Simon 26 K, Vári Lajos 3 K közmunkatartozását szintén leírták. 15. Az országúti dézmaházért a kikiáltási bérösszeget (120 K) Sztán Sándor nyilvános árverésen megígérte. A képviselet a bérletet jóváhagyta. 16. A takarékpénztár vátasztmánya beterjeszti az 1907. dec 28-án tartott gyűlés jegyzőkönyvét, miszerint az igazgatóságot megválasztotta s az megalakult. Tudomásul szolgál. 17. A tanács beterjeszti Szathmáry Béláné alapítólevelét 400 koronás alapítványáról, a kath. jellegű elhagyott és árvagyermekek menháza javára. A közgyűlés az alapitó levelet elfogadja. 18. A siketnémákat gyámolitó debreczeni egyesület évi segélyt kér. A képviselet nevezett intézet részére egyszer- smindenkorra 50 K segélyt szavaz meg. 19. Végül Weisz Mártont a községi kötelékbe 200 K dij mellett fölvették. Ezzel a gyűlés 11 órakor véget ért. Indítvány. A nőegyesület karácsom vásárja várakozást magasan felülmúló erkölcsi és anyagi sikerrel záródott, fényes tanúságaként annak, hogy ha egy fölvetett érdemes eszme jó vezető kezekbe kerül, úgy városunk társadalma együttes erővel lelkesen kész azt mindenkor támogatni . . . Ennek dacára a «Nagybánya és Vidéke« múlt vasárnapi számának vezércikke olyan világításban mutatja be az előttünk álló hosszú farsangot, mint teljesen programm nélkül való pusztaságot. Nem tudom, hogy emez állítás czáfolataként nem merült-e föl azóta valamely farsangi tervezet, de ha még megállapodás nem történt volna bizonyos cél javára rendezendő társas összejövetelre nézve, úgy bátor vagyok egy tervet, illetve eszmét ajánlani, amely városunk kulturális életének bizonyságául szolgálna az egész müveit magyar közönség előtt. Hosszas kertelgetés nélkül közreadom az eszmét, amelynek felkarolása első sorban a nagybányai ifusági kört illeti meg. t. i. a Petőfi-ház néven létesítendő ereklyemuzeum javára hangverseny, bál vagy matiné rendezését. Egy év óta az ország széles rétegeiben mozgalom indult meg a Petőfi-ház költségeinek összehozása iránt; sok volna elősorolni a különböző közmivelő- dési és társadalmi tényezők mozgalmát, amely nem szórványosan, de mondhatni, nap-nap után lelkesen karolta föl a Petőfi-ház ügyét s rendezte javára az összejöveteleket hónapokon át. De hogy az ügy még mindig támogatást igénvel, arra mutat ama körülmény, hogy most a legutóbbi időkben is hoztak a lapok hirt a Petőfi-ház javára történt mozgalmakról. Városunknak nem kellene elmaradnia' a Petőfi- ház létesítését célzó mozgalmaktól, mert részvételével nemcsak kulturális tényező voltát igazolná az ország színe előtt, de kegyeletét is bizonyitná a nagy költő emlékével szemben, ami Nagybánya városának kötelessége volna. lók lovagoltak át az országúton. A falubeliek közül többen látták őket. Valami rablást követhettek el s a nyomukban levő katonák elől menekültek a puszta felé. Az volt a sorsod rendelése, hogy találkozzál a rablókkal az országúton s lándzsát döfjön az egyik az oldaladba. Minthogy azonban egész nap buzgóan imádkoztál, sorsod az erdei utón vezetett haza, hogy ne találkozhassál a rablókkal s a lándzsadöfés helyett csak tövisszurással büntetett meg valamelyik régibb bűnödért. Most pedig majd a barátodról szólok. Róla azt végezte az ég, hogy akkor este nagy kincset találjon. Ha veled ment volna a templomba, este veled együtt tért volna haza s a háza felé haladtában, nagy kincset talált volna az egyik bokor tövében. Megtudtam, hogy valami állat kikaparta ott a földet s kikapart vele együtt egy ládácskát is, amelyet valaha régen, a csaták idején rejtett el ott valaki. Ezt a ládácskát két falubeli ember találta meg. Tele volt régi aranypénzzel s mialatt hazafelé vitték, nehány aranyat véletlenül kiejtettek belőle, ezeket az aranyakat találta meg a barátod. Minthogy azon a napon bűnös módon töltötte az idejét, az ég megváltoztatta előbbi végzését s a nagy kincs helyett csak nehány aranyat juttatott neki. íme most már megértheted, hogy miért kaptad te azt a szúrást a kezeden az imádkozásod után s miért lelt tizenegy aranyat a barátod, habár imádkozás helyett bűnt követett el. A szegény varga megcsókolta a vén ember kezét, azután megnyugodva szépen hazatért. Mesélő bácsi. 1908. Január 19. Hogy a nagy nemzetek minden egyes fiában mennyire ki van fejlődve a nemzeti érzés és kegyelet nagyjai iránt, azt röviden, de találóan jellemzi Rákosi Viktor az »Elnémult harangok« cimü regényének kezdetén, ahol a két magyar teológust a kölni ősrégi diákfogadó korcsmárosa levett kalappal vezette az emléktáblához, amely emléktábla mindössze is annyit jelzett, hogy Göthe és Schiller egykor ott reggeliztek. Vájjon egy több évszázados miveltséggelbiró rendezett tanácsú város közönsége közömbös maradna-e olyan emlékekkel szemben, amelyek kizárólagos, külön eszményi kapcsot képeznek közte és nemzete egyik bálványozott nagysága között, ha valaki föl- szinre állítaná ezeket a feledésbe merült kapcsokat? Nem szükséges ugyan, hogy valamennyit én soroljam elő; a városházán emléktábla jelzi, díszes emléktábla, a szobát, hol Petőfi rövid nászutja alatt nejével megszállott. Ennek emlékét jelzi a márványtábla, de ez a kegyeletes tény, a tábla felállítása a múltra tartozik, nem a ma, nem a jelen érdeme s nem közmivelődési célt támogat, csupán egy kedves emléket jelez. És hogy egy völgyet elnevezett a város Petőfiről, az sem az elismerés ama foka, amelyen a Petőfi iránt való kegyelet túl ne emelkedhetnék városunk részéről ... Eme szempont megvilágítását tűztem ki cikkemben; megvilágitni azt a magasabb tekintetet érdemlő tényt, mely nyílt titok közkincs volna különben, de amely szempont mégsem részesül a megillető figyelemben, t. i. hogy Petőfi szerelmi lírájának csodálatosan kimagasló része, mely líráját örökbecsűvé tette, Nagybányáról indult ki. Petőfi életének jelentősebb mozzanatai köztudattá váltak az egész nemzet előtt s mégis eddig senki sem vetette felszínre azt a figyelmet érdemlő tényt, még városunk részéről sem, hogy amaz örökszép regénye Petőfinek, amely a nagykárolyi megyebálon kezdődött és hosszas küzdelem után a kohói »regényes magányban* ért véget, itt Nagybányán öltött nyilt jellegeit . . . Városunkban irta Petőfi a három legelső és közvetlenségével megkapó szerelmi dalait Szendrei Júliához, mikor első ízben járt Nagybányán, nemsokára a Júliával történt megismerkedés után . . . Városunkból kiáltotta világgá Petőfi azt a hatalmas érzést, amely dalát örökéletüekké tette a magyar lírai költészetben. Itten mondja önön lelkének: Álmodd meg azt a nagy szót, Amely nincsen még meg, Amely kifejezze majd: Milyen forrón érzek : Itt kiáltja ki: Szerelmes vagyok én, Vagy tán tüzbe estem? Nem tudom, de igaz, Hogy ég lelkem, testem ! Itt irta »bányában* cimü költeményét, amelyben hitvallást tesz életének vezéreszméjéről, lelke magasztos törekvéseiről. Ezekre kívántam fölhívni a közönség figyelmét és kegyeletérzését; a Petőfi ház létesítése az alkalom, hogy városunk bizonyságot tegyen arról, hogy szem előtt tartja a meleg, szép, jelentőséges emlékeket, melyek a nagy költőt városunkhoz fűzik. Mióta az országban megindult a mozgalom a Petőfi-ház létesítése iránt, azóta mindig foglalkoztat jelen cikkem eszméje, de sok akadály miatt mindeddig terv maradt; most azonban a farsangi szélcsendet alkalmasnak találtam, hogy indiványomra a figyelmet felhívjam. Petőfi a nemzet fölébresztésében az ifjúság vezére volt, azért a Petőfi-ünnepély kezdeményezése az ifjúsági kört illeti. Takács llus. Heti krónika. Hogy mennyire megváltoztak a társadalmi viszonyok, annak némi ecsetelésére csak annyit hozok föl, hogy Budapesten egy komoly férfiú gyászmisét tarta- totta nevenapján s arra hivta meg a barátait és sokan elmenének, jól tudván azt, hogy a mai kornak van mit lcimádkoznia. Az arany-ifjúság azonban azt mondja erre, »ejh rá érünk arra még« a böjtben is, most itt a farsang, mulassunk ! Meg volt az első bál, az iparos ifjaké. Egy egész nemzedék nőtt fel a szemem láttára pár év alatt, úgy hogy alig ismertem rá a nagy kisasszonyokra, akik nem régen még kurta katrincában és empirban jártak. Minden uj volt itt, csak a cigány nótái a régiek. Hej! de sok jó estét végig robotoltunk azok mellett a meg- mohosodott hangok mellett. Változatosság okáért bepillantottam egy kicsit a hét elején Budapestre is, voltam az ország (nagy szin)házában. Biz ott unalmas darabokat játszottak. Egy-egy önműködő jegyző villámgyorsasággal mozgatta a száját. (Ez azt jelentette, hogy ő most olvas.) Megkopaszodott, megkomolyodott öreg honatyák kedélyesen és hangosan beszélgettek egymással a napi eseményekről. (Ez azt jelentette, hogy ők most figyelmesen hallgatnak. (Az elnök fogadta az emelvényre hozzá érkező látogatókat szívélyes és barátságos melegséggel. (Ez azt jelentette, hogy ő most elnököl,) Minden ledarálás után jött egy elnöki formula, mindig hajszálig hasonló egymáshoz. Unalmas világ biz ez,
