Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-11-15 / 46. szám
Nagybánya, 1908. November 15. — 46. szám. . O y. * ' % XXXIV. évfolyam. Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4. K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész Táaos. Szerkesztősé ff és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 20. szám ala. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. A Teleki-Társaság. Az alapszabály-tervezej kidolgozása végett kiküldött bizottság befejezte működését. Dr. Rentz J'ános elnökleté mellett csütörtökön letárgyalta az egész javaslatot, mely mindössze valami tizenöt pontból áll, de igy helyes, mert a sok szabály rendesen megölő betűje az egyesületi szabad életnek. Harminc tagja lesz a társaságnak, amelynél több nem választható; amikor valaki meghal, emlékbeszédet tartanak róla s titkos szavazással másikat választanak helyébe; aki elköltözik, az megmarad azért rendes tagnak, de vigyáznia kell nagyon a mandátumára, mert aki két évig semmit sem dolgozik, annak joga a tagságra megszűnik. Tiszteletbeli tagok korlátlan számban választhatók. A társaság irodalmi és művészeti hivatást tölt be s fölvette teendői közzé a környék magyarságának ápolását és támogatását is. Minden hónap második vasárnapján ülést tart s minden évben legalább egy ünnepélyes közgyűlést. Tagdíj nincs, tisztviselői: a tiszteletbeli elnök, az elnök, két alelnök, titkár, pénztáros. Gyűléseken a jelenlevők határoznak. Úgy a tagság, mint a tisztviselői állás örökös. Ha a társaság bármi okból megszűnik, vagyona a nagybányai muzeum-egyesületre száll Körülbelól ezek volnának a főbb pontok, a többit majd maga az elet fogja vendes mederbe terelni. Hétfőn, november 16-án, délután 5 órakor tartja a társaság közgyűlését, melyen letárgyalja az alapszabály-tervezetet és megválasztja a tisztikart. Az előbbi most már valószinüleg könnyen fog menni, mert az alapszabályok, tudomásunk szerint, meglehetős alapossággal készültek el, sokkal nehezebb lesz a dolog másik része, t. i. a tisztviselők megválasztása. Az elnökre és a titkárra nagy hivatás, sok tenni való vár, ide egész ember kellene, akinek működése fel tudná virágoztatni a kört. Bizonyos az, hogy az uj alakulás annyiban fog rászolgálni a közönség tiszteletére, elismerésére, amennyiben komoly és eredményes működést fejt ki. Ez pedig munka nélkül nem lehetséges. Legyen elkészülve tehár különösen az, aki az elnöki székbe ül, hogy nagy munka vár reá. Mai napság uj terheket az emberek nem szívesen vállalnak, mert mindenki eléggé nyög az uj kor igája alatt. V névsorban találunk ugyan nem egyet, de sok it, aki érdemes volna arra, hogy a szép hivatástal biró egyesület élére álljon, olyat azonban már keveset találunk, aki idejéből hetenként legalább két-három napot szentelhetne a nemes célnak. Ezért az elnökválasztás nehezen fog menni, no meg azért is, hogy az írók és művészek különleges egyéni sajátosságokkal felruházott emberek lévén, egyetérteni, egyet akarni nem igen tudnak, hanem rendesen „ahány fej, annyi nézet,“ ez a jellemzője összejövetelüknek. No de majd meglátjuk, Részünkről szeret- nők, ha az alakulás hétfőn már véglegesen megtörténnék, akkor aztán a társaság fölterjeszti az alapszabályokat s azonnal megkezdi működését. Közönségünk őszinte rokonszenvvel kiséri a mozgalmat s nagy érdeklődéssel várja a törté- nendőket. A jövőbe nem láthatunk, találgatásokkal olvasóinkat félrevezetni nen akarjuk s igy ez alkalommal egyéb feladatunk e dologban még most nem lehet, minthogy a magyar irodalmi és művész társaság működéséhez áldást és szerencsét kívánjunk. R4vW -Fán us. Gépek a mezőgazda szolgálatában. — Részletes tudósítás a vetési gépbemutatásról. — A drága munkás viszonyok mellett könnyen érthető, hogy a gépek általában nagyobb és nagyobb tért hódítanak, lehetetlen ma nemcsak az iparosnak, de a gazdának, az állam ezen valódi produktiv tényezőjének is a gépeket ignorálni, mert hiszen a folyton emelkedő közterhek, melyek a legbiztosabb adóalapot, ezt az anyaföldet sújtják legjobban, annak művelőjét — a gazdát — már ekzisztenciájának biztosítása szempontjából is ösztönzik arra, hogy mindent elkövessen a munkaerő és a teljesített munka közötti arány minél kedvezőbbé tételére. Belátja ezt ma már mindenki; nagy, közép és kisbirtokos érdeklődik s éber figyelemmel kiséri a teknika újabb vívmányait s örömmel ragadja meg az alkalmat, ha például egy gazdasági egyesület vezetősége újabb rendszerű gépeknek működésben való bemutatását rendezi. Szerintünk ez az érdeklődés egész természetes, mert a gép-bemutatáson a gyárosok a midőn gépeikkel megjelennek, távol lévén minden ordó, dij stb.- től, készséggel állanak gazdáink rendelkezésére s ott a munka közben részletes és alapos útbaigazítással, felvilágosítással szívesen szolgálnak. Ezért tartjuk különösen fontosnak a gépbemutatások s nem a versenyek rendezését, mert mig az előbbinél — rendszerint kevesebb gyár vesz részt — az áttekintés a gépek működése fölött könnyebb s minden gazdának módjában van nyugodtan birtoka, gazdálkodása terjedelméhez a legmegfelelőbbet kiválasztani, melyet akkor, amikor szüksége van megvesz ; addig a versenyeknél — már a verseny természeténél fogva — nem látjuk ezt az előnyt, mert hiszen a versenyeken a gazda csak másodrangu szerepet játszik, ott a gyárosok igyekeznek minden lehetőt elkövetni, hogy egymást túlhaladják, lefőzzék. Igaz, hogy a gazda is ott van, de még ő is a verseny eredményétől izgatva nem annyira magát a gépet figyeli, nem annyira igyekszik arra, hogy az anyagi körülményeinek s viszonyainak megfelelő gépet válaszsza ki, hanem előtte is az a fő: ki nyeri az első dijat. Nem lehet tagadni, hogy úgy a gépbemutatásoknál, valamint a versenyeknél az üzleti elv irányadó, mert hiszen a gyárosoknak a gépeik eladók, de mig amannál a komoly kereskedő árulja áruit, addig a versenyeknél a gyárosokban a sportsman lép előtérbe. Nagyon helyesen s talpraesetten jegyezte meg egy gyárnak tapasztalt igazgatója, hogy a gép-bemutatások eLibe helyezendők a versenyeknek, mert hiszen a dijak kiosztásánál igen gyakran melíékér- dekek vezetnek s igy azok igazi eredménye kétséges, mig a bemutatások a helyi szükséglet kielégítését célozván, sokkal inkább bizalomkeltők. Ezzel azonban korántsem akarjuk mi a versenyeknek létjogosultságát kétségbevonni, sőt a gazdasági egyesületek időnként, mondjuk jubileumi vagy valami más fontosabb alkalomból nagyon helyesen teszik, ha versenyeket rendeznek, melyen a gyárak tekintélyes számmal résztvéve mindenesetre felköl- tik maguk irányában a figyelmet, de engedjenek meg nekünk gazdáink, hogy itt inkább a hiúság dolgozik s inkább a kíváncsiság nyer kielégítést. Ezek az elvek indították a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület vezetőségét, a midőn október hó 31-én Vetésen, Németh Elemér földbirtokos gazdaságában néhány hazai gyár részvételével gép-bemutatást rendezett. Indiai mesék. i. A hálátlan egér. Volt egyszer egy szent életű remete, aki a rengeteg erdő közepén egy barlangban lakott s elmélkedéssel és imádkozással töltötte az egész életét. Idősebb volt már száz esztendősnél s nem csoda, ha sok' mindent tudott. Történt egyszer, hogy egy kis egér mászott be a barlangba és barátságosan húzódott meg a remete fekvőhelyén Vidáman cincogott s a kis lábaival oda-oda kapott a remete ősz hajához. Az agg ember nagyon megkedvelte a kis állatot, mely a tanyáján keresett menedéket. Sőt ellátta eledellel s el nem űzte volna a világért sem. Az egérke jól érezte magát a remeténél s napról-napra jobban megkedveltette magát. Reggelenként rendesen kiszaladt a barlang elé s vidáman kergette ott a bogarakat és a legyeket. Egy napon, amikor éppen ott sütkérezett a barlang előtt, nagy veszedelem szakadt rá. Honnan, honnan nem egy macska került arrafelé s amint meglátta az egeret, azonnal meg akarta fogni. A remete szerencsére még idejében észrevette a veszedelmet s elkergetté a macskát. — Szegény egérkém — mondotta, azután a remegő állatkának — meg foglak menteni a ha sonló veszedelmektől. Ne félj, ne remegj, mától fogva nem fog téged fenyegetni a macska. Az öreg remete valami varázsmondást rebegett el most s az egeret nyomban macskává változtatta át. Most már csakugyan nem félhetett a macskáktól a remete kedves állata. Ott sütkérezett, ugrándozott ezután is a napon s nem törődött semmiféle veszedelemmel. Pedig most sem kerülhette el a veszedelmet. Egy napon hatalmas kutya ugrott eléje a bokrok közül s egyenesen feléje tartott bősz ugatással. A remete most is idejében észrevette a veszedelmet s elkergette a kutyát. — Megvédtek a kutyától is — mondotta ezután az egérből lett macskának. — Elrebegte a varázsmondást s a macska nyomban kutyává változott. Most már nem félhetett a kutyáktól. A veszedelem azonban ezután is kerülgette. Egy napon hatalmas tigris ugrott elő a bokorból és egyenesen feléje törtetett. A remete észrevette a veszedelmet s hirtelen kirohant a barlangból, elrebegte a varázsmondást és tigrissé változtatta a kutyát. — Most már nem kell félned még a tigristől sem, te szegény állat — mondotta a remete. — Most már te is tigris vagy. A másik tigris, amikor még nálánál is hatalmasabb társát megpillantotta, azonnal visszarohant a bokrok közzé és eltűnt a rengeteg erdőben. A remete egyedül maradt az egérből macskává, macskából kutyává, kutyából pedig tigrissé változott álattal. Most már nem aggódott érette. A tigris ide-oda tekintgetett, mintha zsákmányra lesett volna. Ott feküdt a barlang előtt s nagyot ordított, amikor megpillantotta a remetét, aki félelem nélkül közeledett feléje. Néhány pillanatig szemben álltak egymással. A tigris azután talpra szökött s rá akart ugrani a remetére és szét akarta tépni. Az aggastyán ekkor rémülten futott be a barlangba s alig volt ideje arra hogy elrebegje a varázsmondást és megmentse magát a halálos veszedelemtől. Elrebegte a varázsmondást s a másik pillanatban pici egérré változott át a hatalmas tigris. — Te háládatlan állat! — kiáltotta a remete. — Én változtattalak át egérből tigrissé s mégis szét akartál tépni. Kikergette ezután a barlangjából a hálátlan állatot. II. A sakál meg; a vadász. Éhesen bolyongott az erdőben a sakál s amint véletlenül egy tisztásra ért, észrevett ott egy vadászt, aki gyönyörű őzet vitt a hátán. Örömében nagyot ordított a sakál. Vége a koplalásnak, lesz már most jó falat! Rohant is nyomban a vadász felé, hogy elragadja tőle a zsákmányt, A vadász nagyon megrémült s hirtelen ledobta a hátáról az őzet és a nyilát, azután felmászott a legközelebbi fára. Onnan nézte, hogy mi történik. A sakál odafutott az őzhöz s örömmel nézegette kövér tagjait. Közben észrevette a vadász nyilát is, amely ott feküdt a fűben. — Éhes vagyok — mondotta magában — de mégsem eszem meg most ezt az őzet. Sajnálom megkezdeni. Inkább ennek a nyílnak húrját rágom össze. A fösvény állat csakugyan odakapott a nyíl felajzott húrjához, de ebben a pillanatban elszabadult a nyilvesző s egyenesen a szivébe fúródott Londesz Elek
