Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-10-11 / 41. szám

TÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJBLBKTIK 3VEX: TIDEJST

Előfizetési árak :

Egész évre 8 K. Félévre 4. K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos :

Révész János.

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőfoányai-utca 20. szám alav Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hiuatalos hirdetések díjszabás szerint.

Az almaszüret Nagybányán.

Sok panaszt hallottunk, hogy az idei termés csak mennyiségre kielégítő és tekintve a szokatlan alacsony árt, igaznak látszik a gyümölcsösök idei jövedelmével elégedetlenkedő gazdák panasza.

Nagybányára és vidékére nézve elég fontos kérdés, hogy foglalkozzunk vele.

Az tagadhatatlan, hogy idei almatermésünk nagy része hibás. Sok gyümölcsösben a jég, de még több helyütt a kártékony rovarok zavartalan pusztítása okozott kárt. Hiszen némely gyümölcsösök almatermésének 40 —60 százaléka férges. A rovarkárok ellen pedig annyival is inkább kellene védekeznünk, mert a jégkár ellen alig védekezhetünk.

A nagybányai gyümölcsösök legnagyobb részében, a hernyófészkek leszedésén kivül, semmi sem történik a rovarok pusztítása céljából. A korán lehullott és rothadt alma ott marad a fák alatt és az almában levő kukac kifejlődve természetének megfelelöleg átalakul, ehez járul, hogy a gyümölcsfák kérge — tisztelet a kivételeknek — nem takarittatik, mintha csak az lenne a cél, hogy a rovaroknak kedvező helyük legyen az áttelelésre.

Igaz, hogy a hasznavehetetlen almahulladék gondos eltakarítása, valamint a korosabb, minden almafa kérgének takarítása, rovarfogó gyűrűk alkalmazása és a permetezés, különösen a mai horribilis munkabérek mellett nagy költséggel jár, de ne feledjük, hogy rovarkár elleni védekezés nélkül, piacképes gyümölcsre kilátásunk nem lehet.

Kívánatos lenne, hogymindemez intézkedéseket éppen úgy ellenőrizné a hatóság, mint a hernyófészek szedést.

A gyümölcsárak ellen emelt panaszokat csak úgy mérlegelhetjük, ha a gyümölcsösök holdan- kénti jövedelmét vizsgáljuk.

Egy kát. holdon átlagban egyszáz anya- almafát lehet nevelni. Ha minden almafa átlagban csak 25 kg. termést ad, egy holdról 25 q almát kapunk és a mostani alacsony árak mellett is 250 korona évi jövelem mutatkozik. Ameny- nyiben pedig minden költség a gyümölcsös egyéb

Búcsúszó. *

[Szentirmay Elemér utolsó dala.)

Nem értett meg soha engem ez a világ.

Csak gúnyolta fájó lelkem hús panaszát. Temetővé lett a szivem.

Ahol minden vágyam pihen;

S közepébe oda ásva:

Szenvedésim keresztfája.

Nem szán senki, nem sirat el a szeretet,

Né is sírjon senki én rám álkönnyeket.

Ha csak annak nyílik virág,

Kit álnoknak tud a világ,

Akkor jobb is elpihenni . . .

Csak pihenni . . . csak pihenni . . .

(1905.)

Szentirmay Elemér.

(1836-1908.)

Mint egy gazdagon virágzó gesztenyefa, úgy emelkedett kortársai fölébe az újkori magyar dalszerzés fejedelme, Szentirmay Elemér. Korszakot alkotott, mint Lavotta. És hogy azt alkothasson, ahoz

*) E tárca-közleményünk átvehető. Kérjük ama laptársainkat, akik lenyomatják, küldjenek érte a Szenlirmaij-szobor- alap javára Zempléni Árpád címére, Budapest. IV. kér. Bástyautca 11. sz. alá öl koronát. A begyült összeget hirlapilag nyugtázzuk.

jövedelméből fedezhető, a fönnebbi 250 korona tiszta jövedelemnek tekinthető, ami világosan bizonyítja, hogy a gyümölcsösök ez évi jövedelmével elégedetlenkedő gazdáknak nincs igazuk.

Ha jó almaszüretre áhítozunk, ne sajnáljuk az aránylag csekély kiadást, mely nélkül hírneves gyümölcsünket a mindinkább szaporodó rovarok ellen meg nem védelmezhetjük.

A fiu-kézimunka (szlöjd) múltja és jövője.

A gyermek testi és lelki erőinek összhangzatos fejlődési elve folytán elemi iskolánkban az Uj tanterv és Utasítása kézügyesség fejlesztését, a kézimunka tanítását követeli.

Ezen uj követelmény megvalósítása által egy lépéssel ismét előbbre haladt az elemi népiskola célja felé: tanulóit a praktikus életre előkészíti. Ezt a nemzetek már a klassikus korban is e szavakkal hirdették: »Non scholae, séd vitae discimus.«

E jogos követelmény főharcosaihoz tartozott a hírneves Comenius is, ki egész életét a nevelési rendszer javításának szentelte és„ valóban prófétája is lett a gyakorlati tanmódnak. Ő ugyanis nemcsak elméleti dolgokra tanította a gyermeksereget, hanem a praktikus életkövetelményeket is megismertette velők. Comenius volt az, aki figyelmeztette a középkor tanférfiait, hogy a lélektan törvényei szerint: a szavak tudását előzze meg az ismeret, vagyis a tárgyak szemlélete a szemléleti oktatás alapján.

A híressé vált »Orbis SensualiumjPictus« cimü müve volt a gyermekvilág első képes könyve és egyszersmind segédkönyve az általa életbe léptetett nézleti oktatásnak. Comenius elve az volt, “hogy miután az ember munkára született, miként a madár a repülésre, kötelességünk ezen életcél elérésére képesíteni a gyermekeket a mindennapi tanításunkkal. A »Didactica Magna« cimü müvében ezt olvassuk: »Már az öt éves gyermeket szoktassuk munkálkodásra, nehogy megkedvelje a tétlenséget.«

Comeniustól ered e találós megjegyzés is: Amit űzni akarunk, azt cselekedve meg is kell tanulnunk.

A Didactica magnában fel is sorolja a különféle munkákat, melyekkel a gyermekek foglalkozzanak. Különösen a kézügyesség fejlesztését, a szerszámok használatát ajánlja. Ugyan e müvében olvashatjuk a következő óhaját is : »Foglalkoztatni kell a gyermek kezét, amely mindig babrál, sohasem nyugszik, miután a fiatal vér gyors lüktetéssel dolgozik a fejlődő testben.«

Rousseau szintén követeli az ifjúságnak kézügyességre való tanítását. Mert úgymond: A különféle foglalkozások közt, melyek által az ember mindennapi kenyerét szerezheti, a kézimunka az egyetmindent megadott neki a bőkezű természet: megnyerő férfi-szépséget, boldog családi életet, vagyoni tehetősséget, magas kort és kiapadhatatlan termé- kenységü képzeletet, mely évtizedeken át ontotta a szebbnél szebb verseket s azoknak kincset érő dallamait. Mint az ősidők regősei, ő is dalolva gondolkozott. Hozzá hasonló lelkialkotásu zeneszerzője csak egy van az elmúlt évszázadoknak, Wágner, akinél dallam és szó ugyancsak együtt születik, egy, közös elválaszthatatlan életet él. Az a szerető barátság, melylyel Szentirmayt a legnagyobb magyar Wagne- rista, Liszt Ferenc, kitüntette, igazolhatja legjobban e korszakalkotó magyar dalnok maradandó értékét. Lisztnek ilyen meleg hajlandóságával Európának kevés nagy embere dicsekedhetett. Annak a mi ős- erejü zongoratitánunknak csak az ős-erő imponált. Hogy Petőfi lángelméje, Wagner zord nagysága mellett helyet talált szivében a legcsalogányszavubb magyar népdalköltő, ez minden időkre bizonysága marad Szentirmay őstehetségének. Nagyok csak nagyokkal barátkoznak.

Kicsiny müvekbe nagy erőt lehelni: ez a tehetség hőfok-mutatója; apró dalokkal éltünkben népszerűséget, holtunkban halhatatlanságot aratni: ez a tehetség legméltóbb jutalma. Szentirmayt ezer- szerte többen szeretik, mint ahányan nevét ösmerik. A dalos magyar nép százával énekli müveit, elfogadta, kisajátította azokat, versét, dallamát egyaránt. Hálátlan egy nemzet a magyar, az igaz ; nem kérdj: honnan, kitől szállott rá ez a gazdag dalkincs ? És még igy is, hányán meg hányán áldoznák föl egész életüket, ha az ő müvei népszerűségének csak egy századrészét el tudnák érni?! »Eszméim győzedelme

len, amely mij>í<!gy^|75te született, melyet minden körülmények közt űzhet,« Az iparos osztály iránti tiszteletnek fokozását Rousseau csakis a gyermekeknek kézimunkára való szoktatása, a munka értékének megismertetése által véli elérhetőnek.

Első Napóleonról azt mesélik, hogy midőn egyszer az utcán találkozott egy nehéz teherrel megrakott munkással, kitért előtte s midőn kísérete e miatt kifejezte csodálkozását, ő igy felelt: »Uraim, tiszteljük a munka emberét!«

Basedow, Rousseau apostola »Philantropia« cimü iskolájában az előkelő osztály gyermekeit különféle papír- és famunkákra tanította. Ő ugyanis azon elvből indult ki, hogy gazdag szülők gyermekeinek is hasznára válik a kézügyesség elsajátítása, mert különben érettebb korban szabad óráiban olvasáson és Íráson kivül nem tudván mivel mulattassa magát, mindenféle haszontalan dolgokkal üti majd agyon a napot. A tétlenség pedig az ördög párnája s unalmában minden rosszra hajlandó a munkanélküli ember.

A hires Salzmann-féle intézetben Snepfen- thalban már rendesen tanítottak fiu-kézimunkára. E páratlan iskola megnyitása alkalmával Salzmann igy kezdé beszédét: Minő borzasztó állapot az emberre nézve, ha szüksége van ügyes, dolgos, munkához értő kezekre s csak végtagokra akad, de nem gyakorlott kezekre!

Salzmann és Franke az elsők közé tartoztak, akik az ifjúság úgy testi, mint szellemi erőinek harmonikus kiművelése érdekében fáradoztak. A holt tudományra Salzmann kevés súlyt fektetett, mert tanítványait az életnek hasznavehető emberekké nevelte. Ő azon nézetnek hódolt, hogy az emberiség legnagyobb része kézi munkája után él, tehát munkára kell tanítani a gyermekeket. Tanítványait nyáron a kertbe küldte, hogy ott kellő felügyelet alatt a szükséges tennivalókat sajátkezüleg munkálkodva megtanulhassák. Rossz időben faragtak, télen pedig fa- s papírmunkákat készítettek.

Pestalozzi tanítványai is nemcsak ésszel dolgoztak, hanem kerti munkák, fonás, szövés, fa- és papírmunkák készítése által fejlesztették kezük ügyességét is. Ekkor irta ő e szavakat emlékiratai közé: • Minő leírhatatlan öröm, ha látjuk, miképen gyarapodnak a reánk bízott tudatlan lények szellemi s testi erőkben; hogyan fejlődik szorgalmas munkálkodásuk által kezük ügyessége.«

Az iskolában elsajátított kézügyesség a gyermekeket sohasem képezte ki valamely meghatározott mesterségre, hanem mindig csak mintegy alapját vetette meg a különféle mesterségeknek.

Pestalozzi tanítványa, a hírneves Frőbel, szintén fősulyt fektetett a kézimunka tanítására. O ugyanis azon alapigazságból indult ki, hogy a legtöbb gyermek majd keze munkája után él meg, tehát vétek

legyen emlékjelem!« — kívánta az önzetlen Eötvös báró. Szentirmay ezt, a legnagyobbat, hogy dalai elterjedjenek, hogy művészete iskolát teremtsen, elérte. Azon a nyolcszáz dalon kivül, amit ő alkotott, követőinek száz meg száz szerzeménye igazolja, magának a népies dalköltésnek átalakulása dicsőíti őt és irányát. Lángoló dics-szomja többre vágyott. Azt szerette volna, hogy ne csak a színházak, hangversenyek, daloskörök közönsége, ne csak a paloták urai ösmerjék nevét, hanem a parasztkunyhók lakói is ne csak dalát, hanem a dal szerzőjének nevét is tanulják meg. Leghőbb ábrándja az volt, hogy ne csak zenetörténeti fogalom maradjon Szentirmay neve és kora, hanem teljes, élő, sugárzó, örökös dicsőség. Ezt elérnie kevésbbé sikerült. Magok az e dalokat előadott művészek, Blaháné, Tamásy nagyobb személyes hírnévre tettek szert nálánál, úgy, hogy sokan meg dalai sikerét is teljesen e művészeknek tulajdonították. Ma már nem szorul bizonyításra, hogy nem a népszínmű divatja, nem csupán a művészek előadó zenéje, hanem a dalok belső értéke tette azokat közkeletűekké.

Fájdalmas ut a dicsőség útja. »A dalok hűtlen madarak«; kiszálltak szivéből, bejárták a magyar földet, némelyikök a kerek világot, de azt gyakran elhallgatták: »kinek a postásai« Ők? Vagy nem is kérdezte tőlök senki. Cigány dal, magyar dal, szép, gyönyörű: megtanulták, eltanulták egymástól. Ez a hálátlanság fájt a költőnek. Hírneve nem állott arányban tehetségével, termékenységével, dalainak határtalan népszerűségével. Világhírű ismeretlen volt, mondhatni. Lelkének egy-egy zengő alkotása ma is hangzik a Néva partján, a Ganges mentén, a Rajna

Xj3,punlc mai száma © oldal.