Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-09-13 / 37. szám
Nagybánya, 1908. Szeptember 18. — 37. szám. XXXIV. évfolyamaid TÁRSADALMI HETILAP. ' / A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK IIVIXISriDEISr V-A-SAiRIIXIUAJP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Sévész Tános. A m / Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca SO. szám aja... üzleli hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szírinél Jóváhagyás. A tulipános szálloda építését a vármegye gyűlése tegnap jóváhagyta. Ezek szerint tehát nemsokára, pl. 1910-ben lesz nekünk ismét városi szállónk, igaz ugyan, hogy nem a pálya- koszoruzott terv szerint épült, mert azon a legkülönbözőbb bizottságok ezer változtatást tettek, még a keresztvizet sem hagyták rajta szárazon, de az nem baj, most már mindössze három hibája maradt a milliós palotának. Egyik, hogy a homlokzata nem szép, valami francia modor csillámlik ki belőle, magyar motívumokra emlékeztető díszítésekkel s emellett kissé egyhangú és alacsony. Másik, hogy tömérdek apró trafikbolt készül benne, mintha az egész lakosság trafikosnak akarna menni. A harmadik, hogy nincs nagyterme, ahol társadalmi életünk koronként méltó életjelt adna magáról. Ezekhez is hozzá lehet azonban szokni az embernek, végre is nem muszáj mindig éppen nyugat felé tekinteni, van még a piacnak három oldala, ahol megnyugodhatok a szem, aztán akinek nagyobb üzlet kell, menjen másfelé, senki se akarja kényszeríteni a szabad polgárokat, hogy éppen a város épületében telepedjenek meg, nagytermet meg majd épit nekünk valahol egy ügyes vállalkozó és akkor ezeken a bajokon is segítve lesz. Teljes nyugalommal nézünk tehát az építkezés elé. Valamikor a régi szállodát is épp ilyen nagy örömmel és lelkesedéssel üdvözölte a lakosság, harminc év előtt az is szép volt, nagyszerű, egészséges üzleti vállalat s egy emberöltő alatt lett belőle csúnya, lerombolni való, haszontalan lim-lom, öröm hogy leégett. Újkorában abban sem volt poloska, később egész rémregényeket beszéltek az ottani kellemetlen háziállatok irgalmatlan pusztításairól. Az egész élet csak hangulat s a szálloda is kell, hogy a korok különböző hangulatához alkalmazkodjék. Bizonyos tehát az, hogy úgy sem sok időre építünk, minek fárasztanánk tehát magunkat azzal, hogy jól meggondoljuk, körültekintően épitsük be a régi három épület értékes telkét, fő hogy szálloda légyen és hamar legyen, mert az élet elfut. Aki három év alatt nem tudott ennél jobbat kisütni, az megérdemli hogy ilyen szállodája legyen. Üdvözöljük tehát az uj tulipános szállodát, hiszen az az egy úgyis kétségtelen, hogy szebb lesz a ligeti vendéglőnél, meg a Zrinyi-téri korcsmánál. Egy pecsótkölcsönzési eset. — Irta : ScliöuheiT (iyula. — (Mutatvány Nagybánya monográfiájából.) A pecsétkölcsönzés a gyakorlati sphragistika figyelemreméltó esetei közé tartozik, különösen olyankor, midőn a pecsétnek más idegen kéz által való használata történelmi eseményekre vonatkozó összefüggés nyomait rejti magában. Ez az eset forog fent a nagybányai ágostai evangélikus egyháznál, amely a XVIII. század derekán két Ízben, úgymint 1760-ban és 1763-ban oly pecsétet használ kiadványain, amely sem feliratával, sem jelvényeivel semmi vonatkozásban nem áll ez egyházzal összefügésben. E két irat az egyházi levéltárban III. 484/1760. és III. 618/1763 sz. a. volt elhelyezve, jelenleg a városi múzeumban az ev. egyház letétjei közt látható. Az egyik Raiter Mátyásnak kiadott bizonyítvány, a másik kötelező levél arról, hogy az egyház Solkövy Józseftől 30 ftot kölcsön vett. Szövegük alatt elmosódott pecsét látható, mely alig kibetüz- hető felirat mellett kettős bányászkalapácsot ábrázol. Révész János nagybányai ág. ev. lelkész, ki most irta meg egyháza történetét, ez év nyarán e munkáján dolgozva, akadt reá a két iratra az egyház levéltárában. Azzal a kéréssel jött hozzám, fejtsem meg neki e pecsét feliratát, azt remélve, hogy abból az egyház neve lesz kiolvasható. O ez iránt a városi levéltár nagy részét a XVI. és XVII. századból felkutatta, de ott nem talált hasonló pecsétet, amely tisztán olvasható lett volna. A pecséteket szemügyre véve, csodálkozással ismertem fel bennük azt a pecsétet, melynek nyomója mindeddig a város levéltárában őriztetett és amely a városi muzeum megnyitása óta annak gyűjteményei között volt közszemlére téve. Ez a pecsét cimerpajzsban, mely ónémet díszítésekkel van környezve, a bányászjelvényt: nyeles vésőt és kalapácsot egymással keresztbe téve ábrázol, a nyelektől jobbra-balra s alattuk egy-egy, összesen három egyenszáru kereszttel. A cimerpajzst köritő díszek között Üs = 1648. évszám olvashat A körirat: * * BERGKNAPSCHAFT * ZV * mSTgY- BANIA *. Egy bányásztársulat pecsétjével van táliát dolgunk, mely a XVII. század derekán virágJött Nagybányán. A pecsét ezüstbe van vésve és yas fogantyúra illesztve ; kivitele egyszerű motivymai mellett teljesen stilszerü és helyes; biztos vonásaival gyakorlott ötvös kezeire vall. Hogy került ez a pecsétnyomó a nagybányai lutheránus egyház birtokába és miért használtatott annak hivatalos pecsétje helyett, arra az egyház történelme adja meg a feleletet. Ez az egyház, mely a XVI. század derekán keletkezett és kezdetben az egész várost hívének vallotta, a helvét hitvallásuak különválása után, azok felvirágzása mellett sok nehéz időt átélve, hanyatlásnak indult és csak 1786-ban támadt ismét életre. A tengődés időszaka alatt főleg a németajkú kincstári bányászok tartották fent. Volt olyan idő is, amikor a hívek az erőszakkal eladott egyházi ingatlanok árából bányát vettek s »abban reménykedtek, hogy ha Isten megáldja őket, ajándékot visznek a felségnek s kikönyörgik vallás- szabadságukat«. Mig fenállásának kezdetén, mint önálló egyház, büszkén hordozta pecsétjében a pálma jelvényét, a szétválás után pecsét nélkül maradt és reá szorult annak a bányatársulatnak a pecsétjére, amelynek tagjai .közül legtöbben tartoztak hívei sorába. Érdemes a megemlítésre az is, hogy ehez a pecsétnyomóhoz aztán a luth. hívek nagyon ragaszkodtak és többször visszakövetelték, azonban sikertelenül. Nagyon sokáig nem is tudta senki, hogy tulajdonképpen melyik az az »ezüst pecsétnyomó« melyre az ev. egyház igényt tart, mig végre a két okirat révén kiderült, hogy ezt a bányász pecsétnyomót használták egykor egyházi hivatalos kiadványaikon. Felhívás. Azon társadalmi bajok közül, melyek hazánk kultúráját, népünk egészségét és anyagi jólétét veszélyeztetik, első sorban áll az alkoholizmus és igy mindenkinek, kinek hazánk kultúrája és a nép jóléte szivén fekszik, kötelessége az ezen népellenség ellen indítandó küzdelemben részt venni. A magyar társadalom is kezdi belátni, hogy az alkoholellenes küzdelem nem egyes idealista rajongók utópiája, hanem egy fontos és nagy jelentőségű szociálhigiénikus probléma, melynek megoldásában részt venni egyaránt kötelessége az államhatalomnak és a társadalomnak. Mutatja ezt tisztán az az érdekIfj ukoromból. (Megfejtetlen talányok.) Irta: Révai Károy. Azt hiszem, alig van ember a föld hátán, kivel élete folyásán keresztül boszorkányságos dolgok ne történtek volna. Nem ugyan rendkívüli, földöntúli régiókba tartozó események, de mégis olyanok, miknek magyarázatát nem képes adni. Természetes dolog, hogy a tanult, müveit ember — habár csodálkozik is egyes esetekben —- nem gondol mindjárt babonaságra, hanem kutatja annak eredetét s ha nem sikerül: napirendre tér fölötte. A nép azonban nem gondolkozik, hanem képzelődik, s egy-kettőre megteremti magának a garabonciás deák alakját. Boszorkányságok azonban mai napság nincsenek, valamint a múltban sem voltak, csakis hiszé- . kény, előítéletes, elfogult emberek. Ebből a fajtából van most is elég! Még olyan is, ki iskolázottnak tartja magát. A régi jó időkben az akori elmék nem voltak képesek mindent a tudományosság s a felvilágosodás mikroszkópjával boncolgatni, hanem a megfejt- hetetlenre rámondták, hogy »túl világi beavatkozás.« Különösen a középkorban a babonaság fénykorát élte. A nép közt azonban most is virágzik ez a gyönyörű mákvirág. Olyan fajta,mint a szerbtövis; vághatják, irthatják a gondos kertészek, egy-két magot tova ragad a forgószél s az kicsirázik, mert buja talajra lel a falusi kertek tövében. S ez az állapot úgy is marad mindaddig, mig a természettudományok hatalmas tüzfénye be' nem világit a népek elméjébe. Dicséret illeti a magyar parasztot, ő legke- vésbbé hiszen a babonaságban, a boszorkányt, meg a garabonciás diákot elpáholja, de nem ül föl neki. A román paraszt épen ellentéte ; mindent, ami az ő eszmekörét meghaladja, csoda számba vesz s képzelőtehetségével úgy kicifrázza, mint a szűcs a deb- reczeni szült. Százfélét tudnék elősorolni, mert románok közt éltem s ismerem minden babonaságukat. Ezt a kis elöljáró beszédet nem azért írtam, mintha a babonaság ellen akarnék csatasorba állani. Gyönge vagyok ahhoz. A nép közt elterjedt közkedveltségü babonákat igy rövid utón elfojtani úgysem lehet. Ecélra papok és tanítók kellenek. A szószékről és az iskolai ka- tédráról kell a boszorkányságok halálos ítéletét kimondani. Az ifjú fogékony szivekben kell a «szerb- tövis« szívós győkérszáláit elmetszeni. Akkor aztán el fog jönni a várva-várt idő, hogy a mezők és kertek csak hasznos növényt és illatos virágokat teremjenek. Amiket itt elmondani akarok, azok velem történtek meg s nem is nevezem őket boszorkányságoknak, hanem csak megfejtetlen talányoknak.« Még azt sem mondom, hogy »megfejthetetlen,« hanem csak megfejtetlen. Mert úgy lehet, ha netalán mélyebben belemerülök az esetek találgatásába és magyarázgatásába, egész meztelenre levetkőztetem a garabonciás őkegyeimét. Ifjú koromben fordultak elő ez esetek, mikor még magam is többet képzelődtem, mint gondolkodtam. S csodálatos! Mióta megvénültem a »rendkívüli esetek« is gondosan elkerülnek. Úgy látszik, most már nem vagyok jó médiumnak. Négy esetet mondok el, négy megfejtetlen rejtvényt. Aki szereti a talányokat, az fejtse meg, ha nem unja. Én bizony nem sokat törtem rajtok a fejemet. 1. A kőzápor. 1873-ban történt, a nagy kolerajárvány idején. Egy szépséges augusztusi estén, ragyogó holdvilág mellett sétálni mentem Kézdivásárhely utcáin; lassan, elmélázva haladtam ki a városból a Brassó felé vezető utón. A városon kívül letértem egy ösvényen a sik búzaföldek felé. Mélységes csönd volt a mezőn. Az ég tiszta, ragyogó, telistele csillagokkal. Sehol az egész égbolton egy tenyérnyi felhő, mindenütt csak csillag és csillag. Alig lehettem egy fél kilométernyire a várostól, mikor egyszerre szörnyűséges kőzápor fogadott. A diótól az ökölnagyságu kövek, mint egy zuhanyból omlottak fejemre és vállamra. Súlyos zuzódásokat szenvedtem.- Rémület fogott el s mint egy őrült futottam vissza a város felé. Futásközben egy-két darab még koppant fejemen, aztán csönd lett- Lelkendezve, halálos fáradtan érkeztem lakásomra s tehetetlenül rogytam a pamlagra. A háziak látván rongyolt ruháimat, véres arcomat és kezemet, ápolásba vettek. Lassanként teljesen magamhoz tértem s elbeszéltem az esetet. Szerencsémre csak inkább zuzódásokat szenvedtem ; fejemet aránylag kevés kő érte, inkább vállamat kékitették meg. A háziak rögtön vállalkoztak, hogy teljes fegyverzettel kivonulnak a helyszínére. Remegő szívvel vezettem őket. Egyenesen oda mentünk, hol a kőzápor fogadott. Mindnyájan bámulva néztek oda, azon helyen annyi közönséges patakkő volt egy halomban, hogy egy szekeret tele lehetett volna tölteni.
