Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-09-06 / 36. szám

(2) 36. szám.

ködött közre, hogy a gazdag szatmármegyei nemesi család ivadéka a bányászatra adta magát és a sel- meci akadémiát elvégezte. Az akadémián keletkezett jó barátság nem egy kincstári tisztviselővel tartotta őt később is állandó összeköttetésben. Házassága révén pedig a város több tekintélyes családjával jutott rokoni kötelékbe, melyet meleg kedélyének egész gyöngédségével ápolt.

Népszerűbb jelöltet nem is lehetett volna találni ezen a vidéken, mely mindig meg tudta válogatni, hogy kiket ajándékozzon meg szeretetével és bizalmával.

A választás kétségtelenül egyhangú lett volna, ha az oláh nemzetiségű választók egy töredéke nem lépteti fel ellenjelöltül Orosz György szinér- váraljai gör. kath. papot. Az ébredező nemzetiségek gyászos emlékű mozgalmának első szellője volt ez a jelölés, annak a mozgalomnak, mely Naszódról nyerte táplálékát és nehány hónappal később Kővárvidéken át idáig terjedve, hosszú időre megzavarta az egyetértést a magyar és az oláh lakosság között.

De a váraljai pap köré csak néhány félrevezetett oláh falu csekély számú lakossága csoportosult. A kerületekben a magyar elem volt túlsúlyban s a szomszédban ott volt Teleki Sándor, az ifjú erélyes kővári főkapitány, aki költői fészkéből sasszemmel őrködött a felett, hogy az erdélyi nemzetiségi izgatok ne avatkozhassanak be erősebben a választási harcba.

A választás Szatmármegyáben junius hó 15 ik napján ment végbe. Nagybányán Turman Antal volt a választási elnök. A választók a piacon voltak fölállítva, szavazó helyiségül a minorita rendház udvara jelöltetett ki. Mezey Józsefnek a piacon felvett fényképeiből ma is láthatjuk, de sok ember még emlékezhetik is reá, hogy a minoriták konventje előtt, mely még akkor nem volt a Magyar-utca szegletéig kiépítve, széles kőlépcső húzódott végig s az épület homlokzatának két szélén két bejáró vezetett a tágas négyszögü udvarra. Ez udvaron székelt a szavazatszedő bizottság ; a szavazókat az egyik kapun eresztették a bizottság elé, a másik kapun jöttek vissza a piacra.

Az ellenjelölt emberei a piacnak a gyógyszer- tár felé eső részén kaptak helyet. Nem voltak nagyon sokan s nem is csinálhattak nagyobb rendetlenséget, mint amit a helyzet természete hozott magával. A választás kétségtelenül nagyobb mozgalom nélkül folyt volna le, ha a felsőbányái választók az akkor még gazdag verkesek, kik lobogó ingujjal, karikás ostorral, csikóséhoz hasonló magyar öltözetben hangos zeneszóval vonultak be a városba, vérszemet nem kapnak s meg nem támadják a gubás atyafiakat. A csetepaté kissé nagyobb méreteket kezdett ölteni, de a nagybányai polgár őrségből nehányan lóháton, kivont karddal a tömeg közzé mentek és a rendet hamarosan helyreállították.

Ezalatt Orosz Gábor meggyőződött a felől, hogy hiába mérkőznek meg Kovács Lajos népszerűségével. Mig emberei a felsőbányaiakkal veszekedtek, visszalépett a jelöltségtől s annak bizonyságául, hogy lemondása nem volt kierőszakolva, maga ajánlotta szerencsés vetélytársát megválasztásra.

Kovács Lajos ekként szavazás nélkül egyhangúlag, a választók egyértelmű lelkese'lésével választatott meg a nagybányai kerület képviselőjének. Az uj képviselő, akkor még a régi néven követnek nevezték, — a konvent lépcsőjéről köszönte meg a kerület bizalmát.

A fej nélkül maradt ellenpárt nehány embere nem nyugodott meg a történteken s a márc 15 iki pesti lapban névtelen nyilatkozattal támadta meg Kovács Lajos választását, azt állítva, hogy az kilenc

ból. Hogy mer az a rongyos velem szembeszállni!? Aztán felugrik az asztaltól, hogy neki rohanjon, de a barátai lefogják: »Ugyan kérünk, ne csinálj botrányt. Hisz részeg . .!« S a kis köpcös ur, akinek nagy fekete bajusza idegesen rángatózott s akit mindenki hercegnek szólított, urias tempóban elnyújtva szavát szólt: »Ej! csak nem bántok egy berúgott embert. Részeg az istenadta. De vigyék már haza !« S itt ismét fel akart ugrani, hogy nekimenjen Balázsnak. De már nem volt ideje. Egy csapás hullott a kis ember fejére. S amint nagy ijedten, sajogó fejjel hátratekintett, szétvetett lábakkal, lomhán lecsüngő kezekkel, bután kitátott szájjal és meredt szemével Balázs állt a háta mögött. De nem csinálhatott neki semmit, mert Balázst társai, azok a gajdoló fiatalemberek hazaszállították.

*

Renyhén, tompa aléltságban, nyomasztó, kábult álommal aludt reggelig Balázs. S amint fölébredt elkezdett szaladni alóla a világ, a ház, a szoba, az ágy, S amikor fölrezzent, nem tudta elképzelni, hogy hogyan került ide. Csak később vette észre, hogy ez az ó szobája. Nem tudta, hogy mi a baja; mintha fejbeütötték volna. Aztán megint szaladni kezdett a világ. A fülében valami dobolt/'Taláu valami nóta. Mintha hallotta volna már ezt valahol. S azokat a kábító melódiákat, mik a fülében zúgtak elkezdte halkan fütyülni.

S amint igy dudolgatott magában, ráesett a szeme az asztalra. Egy kis papir volt ott. Levélboriték. Neki címezve. Gyorsan feltépi. S amint tekintete végig fut a sorokon, szeme vérbe fordul, ajka görcsösen rángatózott, s a keze oda kapott a homlokához, ahol az agy fészkel. Aztán lerogyik a székre. »Hát igaz ?« Hát

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKÉ

ember vérébe került és hogy Orosz Gábor csak választói életének megmentéséért mondott le a ! jelöltségről. Ez és a választói jegyzékből kimaradt nagybányai bányászok panasza, melyben már csak a választás után lehetett igazságot szolgáltatni, képezte az egyetlen dissonáns hangot az általános öröm hangulatában. A vádakkal szemközt azonban maga Teleki Sándor gróf kelt a választás védelmére. A hivatalos lapban julius hó 20-iki kelettel ő, Székely János és Törökfalvi Pap Zsigmond »saját szavunk nyomatékát vetve zálogul« kijelentették, hogy »e választás egyike vala a kerület legszebb ünnepének, melyekben a választók nagy többsége lelkesült akarata egybe forrt.«

Hogy ez igy volt, arról a választásnak még az elmúlt század végén életben volt tanúi tettek bizonyságot. Az ő elbeszélésök Teleki Sándorék nyilatkozatával egyértelmüleg tanúsítja, mely általános volt a város és vidék értelmiségének öröme a felett, hogy ily kitűnő hazafit küldhették föl a kerület követéül az első magyar parlamentbe.

Cionizmus.

Nemzeti tömörülés! ez a XX-ik század vezéreszméje egyik oldalon ; a másikon pedig a proletáriátus erőinek összegyűjtése egy közös célra, minden nemzeti érzés nélküj, vagyis a nemzetközi szocializmus uralomra juttatása.

Két véglet, mely azonban a végeredményben egy célt tűzött ki magának : az egyéni boldogulást.

A nemzetközi szocializmusról ne beszéljünk ! Igaz, lisztalelkü hazafiak undorral fordulnak el attól, mert felállított alaptételeit közveszélyesnek tartják. Ám a nemzeti tömörülésről sokat beszélhetünk. De hogy a faji egyedeknek a Haza határain belül való tömörülése, úgyszólván kiválása a nagy nemzeti testből bir-e létjogosultsággal, arra már megfelelt maga a XX-ik század szelleme. A Haza fogalma, annak boldogulása, nagygyá tétele kizárja az egyedeknek külön-külön való egyesülését és tömörülését.

És itt első sorban Magyarországról beszélek, mely szerencsétlen viszonyainál fogva tiz népfaj ve- gyülékéből áll.

Sehol a föld kerekségén nincs olyan ország, hol többet foglalkoznának a nemzetiségi kérdéssel, mint épen Magyarországon. A román a német, a tót, szerb, szász, horvát és még istentudja miféle apró-cseprő népfajok nemzetiségi különválásra való törekvései, — sok gondot okoztak az ország vezéreinek s a nemzet sorsát féltő igaz hazafiaknak.

S ime most előáll a hazai zsidóság egyrésze, (de mondhatjuk csekély töredéke,) s szóban és Írásban hirdeti a zsidóságnak, mint nemzetnek különválását, tömörülését s egy »zsidó ország« megteremtését.

S ezen nagyszerű eszmét azzal okolja meg elsősorban, hogy a zsidóság csak tűrt és lenézett népfaj, melyet jogában áll bárkinek üldözni, kergetni, gyűlölni megrugdosni, mert nem élvezhet egyenlő szabadságot az ország többi népével, hol más fajok szabadon fejleszthetik erejüket, szellemüket, s saját népük felvirágoztatására kulturális és gazdasági egyesületeket alakíthatnak.

Bárhol, a világ bármely országában beszélhet erről a zsidóság és ujjal mutathat a szomorú valóságra, csak éppen Magyarországon nem!

Álljon elő drága hazánk határain belül csak egyetlen zsidó, ki be tudja bizonyítani, hogy ő csak tűrt, lenézett, megrugdosott egyén azért, mert zsidó !

Nem kell bizonyíték ! A hazai zsidóság a politikában, irodalomban, kulturális intézményeinkben, a gazdaságban és kereskedelemben elsőrangú pozíciót foglal el s az ország sorsának intézését irányítja.

nem álmodta; Ö fejbe ütött egy embert, aki neki a kenyeret adta. S aki most a házából kidobja? Majd megfojtotta az az esti füstös, gőzös levegő, mit magával hozott a bálteremből. Lelkére mázsás súlyokat raktak a piros növényi nedvek, miket oly mohó vágyakozással, habzsolt az éjszaka. S ott benn, abban az elnyűtt testben lázasan tülekedett a két vörös nedv : a bor meg a vér. Fülében ott dúdolt a zene. S az lökte, lassabban-gyorsabban dobálta a fülét, mintha csak beakarná szakítani a vékony dobhártyát. S a báli zenébe beleszól az ö jaja is . . , »Hová menjen modf Mihez kezdjen?« . . . Görcsös szorongással ölelte az asztalt. S az súgott neki titkos nyelven valamit . . . De minden szegletből, asztalból, székből, a saját testéből zúgott feléje zűrös hangzavarban a báli zene. S a fülében valami láthatatlan kéz verte har- mónikusan a taktust . . . Idegei felmondták a szolgálatot, agysejtjei szétzüllöttek s úgy érezte, hogy kiszaladt a lába alól a föld és ö repül szédületes sebességgel szürke homályban, langyos ködáradatban. Mig végre nagyot zökkent . . . Ijedt szemmel meredt az asztalra, a görcsösen összeszoritott ujjak között levő papírdarabra. Úgy súgja, hörgi felé abból a papírból valami; »Mehetsz! Itt nincs mit keresned! . . . Úgy nevet az a papir reá.

Es úgy sajnálja. Sir az ujjai között, amint össze- össze rándul ideges keze. Odatapad fekete nagy szeme buta révedezéssel az Írásos lapra. De minden betű, mint egy lángsugár égeti a szemét. És minden betű, mint egy lángostor veri, kergeti és korbácsolja kifelé, az örök bizonytalanság felé, ki a nagy világba, idegenbe, a semmibe.

Es ö fázósan feláll s lassú tántorgással kitámolyog a szobából.

1908. Szeptember 6.

A cionizmusnak Magyarországon nincs és nem is lehet talaja. Maguk az ügy apostolai döbbennének meg, ha a hazai zsidóság bevenné a maszlagot s kimondaná, hogy: igenis itt az ideje, hogy Zsidóországot megalakítsuk ! Vándoroljunk ki, hagyjuk itt a Kárpátok által övezett szép hazát, a négy folyó birodalmát; tépjük ki szivünkből a Himnuszt, tapodjuk sárba a magyar nemzeti lobogót, mert nekünk csak olyan haza kell, hol csak zsidónak érleli a nap a gabonát, s hol csak zsidó szüretelhet!

De én nem féltem a magyar zsidóságot! Úgy özszeforrott a nemzettel, hogy attól elszakadni nem fog. A magyar lég, a magyar bércek égbe nyúló tetői, a Tisz—Duna vize ide köti őket örökre, s annak a kis zsidó gyermeknek szivéből semmiféle hangzatos frázis ki nem irtja soha Kölcsey himnuszát.

Ebben az erős hitben kalapot emelek a magyar hazafias zsidóság előtt. Úgy legyen !

Heti krónika.

Mintha lázas sietséggel óhajtaná közönségünk még egyszer élvezni a szünidei édes szabadságot, olyannyira nekibuzdult a szórakozásnak.

Négy mulatság egy héten, ez még Karneval herczeg korszakának, a farsangnak is becsületére válnék.

Szombaton a fernezelyi hüs forrás mellett kedélyes bányász mulatság. Úgy mulatni, mint a bányászok, senki sem tud, az a kedélyes, barátságos szellem szinte családias szint kölcsönöz a leguriasabb összejövetelnek is. Ugyanaz nap este a kereskedők és kereskedő ifjak perdültek táncra. Úgy rendezni, mint á kereskedők, bizony kevesen képesek, ügyesség, arravalóság, ízlés náluk mind raktáron van s versenyre kelni készek bármikor, bárkivel.

Kedden vivóakadémia, a kardok csattogása bizonyítja, hogy nem puhult el még a magyar, éppen úgy kezeli a vaspengét, mint ősei, vagy tán még jobban is.

Csütörtökön koncert finom flagolett hangokkal, magyar, francia, olasz nótákkal, szép női, férfi hanggal, varázs hegedűvel, gyújtó zongorával és mindenek fölött szép müértő közönséggel.

Ugyebár elég tömör programm egy hétre.

Ha a sok babért és dicsőséget, mit arattak, szóval akarnánk kifejezni, bizony elfogynának a hirlap- irói raktáron levő összes jelzők és határozók.

Bizony igaza van a régi közmondásnak, hogy . Nagybánya szegény, de nem látszik rajta, Felsőbánya gazdag, de nem mutatja.

Élénkség és mozgás látszik mindenfelé, az apró muzsafiak megérkeztek, ami annyira hiányzott. Ismét ellepi az utczákat a könyveket, táskákat emelgető fiuk, leánykák serege. Gondterhes apák és mamák kisérgetik a nebulókat s járják az őszi processiót, iskolába, tanárhoz, tanítóhoz, könyvkereskedőhöz, vasúthoz.

Mondják, hogy ez az iskolai ujesztendő. Az Istenért csak el ne árulják, valahogy divatba ne jöjjön, hogy ilyenkor is boldog ujesztendőt kiván- gassanak az emberek. Még álomnak is rettenetes volna.

Sok idegen fordult meg városunkban a héten, ezek természetesen képes levelező-lapokon akartak írni, de minő szerencsétlenség, a vonat az összes bélyegekkel kisiklott Nagyvárad mellett s ezért a héten nem igen lehetett levélbélyeget kapni egész Nagybányán, a levelező-lap forgalomban tehát aggasztó »bész< mutatkozott, a kincstár igy sokat veszített, a közönség azonban nem nagyon, mert a mi a héten történi, azt úgyis megírta a krónikás.

Áthelyezések. Németh Béla főgimnáziumi tanárt a miniszter Tordára, Batta Ferenc orsovai kir. főerdészt Nagybányára helyezte át.

Esküvő. Demeter Dezső helybeli főgimnáziumi tanár a napokban tartotta esküvőjét Balázs Vilma helybeli polgári isk. tanítónővel.

Németh Gyula hangversenye. Előkelő, nagy közönség előtt folyt le e hó 3 án, csütörtökön, a Kaszinó termeiben Németh Gyula hangversenye. Kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy a Kaszinó helyiségét zenére, énekre alkalmasnak éppen nem tartjuk, nagyon hiányos akusztikája van, a hang neki vágódik az L alakú terem sarkának, meg az itt-ott kiálló pilléreknek és széttörik, a polgári kör nagytermének pl. sokkal szerencsésebb és hasonlíthatatlanul jobb az akusztikája. így állván a dolog, igazán hálátlan feladat a Kaszinóban koncertezni, ennek dacára azonban, még is élvezetes, magas színvonalon álló művészi estben gyönyörködhettünk. A programmban változás történt,

8 pont helyett a hagyományos koncerti 6 pontot kaptuk. Németh Gyula három Ízben lépett a pódiumra. Tanháuserből az estcsillag dalt hallottuk tőle nyitányul, mély érzéssel előadva Mdm. Georges Martin discrét kísérete mellett. A koncert 4-ik pontjául Tos- tinak Vorrei morir czimü szép olasz dalát élveztük majd a Bánkbánnak örökbecsű bordalát Kováts Géza pompás zongorakiséretével. A hangverseny befejezője is Németh Gyula volt Gastaldon »Musica proibita« cimü remek müvével, majd a szűnni nem akaró tapsokra egy pár magyar dallal is kedveskedett a közönségnek. Németh Gyula erőteljes zenei egyénisége előttünk növekszik, olyan szerencsések vagyunk, hogy évröl-évre konstatálhatjuk az ő művészi haladását, bár hangjának kicsi a Kaszinó terme s egy nagy koncertteremben, vagy tágas színházban sokkal jobban érvényesülne. A közönség minden pont után óvácziókbau