Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-08-30 / 35. szám

1908. Augusztus 30.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

35. szám. (3)

tulajdon vérét, népét és annak régi, tán soha nem látott, de soha el nem felejthető ősi hazáját, mely a távolság mindent átfogó varázsával, a sok emlékkel, ami azt élővé teszi, úgy lobog mindnyájunk szivében, mint égett tán a honmentő Makkabeusokéban.

És hogyha egyik-másikunk életmódja nem födi tökéletesen az idők hosszú során át kissé szövevényessé vált vallás előírásainak minden követelményeit, úgy ezt ne vessék a szemükre azok, akik ezt tartják legfontosabbnak. Vegyék tekintetbe azt, hogy a cionizmus lángoló eszméje azt tudta elérni, amit sem a jámborok beszéde, sem a rabbik fenyegető haragja, sem semmi nem volt képes; azt, hogy az elszakadás pontján álló fiatalságot adta vissza a zsidóságnak, mely most jóakarattal és szorgalommal, sokszor sok lemondással és fáradsággal akarja mindazt pótolni, amit a nevelés mulasztott nála. Ami pedig a hagyományt illeti, mely a zsidó népnek nemzetté, boldog és megelégedett nemzetté való válását csak a messiási korban várja, úgy e hagyomány hitében élők engedjék meg nékünk azt, hogy egyengessük az Ő útjait a pusztában De mi nemcsak az ő eljövetelének útját egyengetjük, hanem megtesszük azt úgy, amint azt Ézaiás monda (62.): átmegyünk a kapukon, csináljuk az utat a nép számára és az egyenes utón felemelt zászlót is adunk a kezébe.

Es vájjon miről beszél itt a próféta, ha nem a zsidó nép haladásának útjáról ; avagy tán képviselőválasztási zászlót emelni parancsol? Nem Uraim; a zsidó nép szabadságának zászlajáról van szó.

Mert a belpolitikai zászlók emelgetései, kivált az utolsó időkben, igen sok színeket váltanak ki és olyan helyzeteket teremtettek, melyekről nem is álmodott a zsidóság, sokszor önzetlen küzdelmeiben.

Amint felolvasásom elején említettem, hogy az általános emberiségi, társadalmi, tudományi mozgalmakban hogyan vett részt a zsidóság, illetve egyénei, hogyan élt-halt a társadalmi mozgalmak szervezésének, hogyan volt vezére az uj eszméknek, a socialismus- nak, a szabadgondolkozásnak, némelyik a nagy nemzetiességnek harcosa, a függetlenség harcosa; éppen úgy meg kell emlékeznem arról is, hogy mindezen áramlatok igen rövid időn belül mivé is váltak.

Éppen úgy, mint a XVII1. század végei, XIX. század elei nagy internationalismus, mely olyan nagy egyéneket sorozott hívei közé, mint Oöthe és Voltaire, rövid nehány évtized alatt sovinizmussá változott; és a zsidók ott álltak magukra hagyva az internationális eszmék mellett, hazaárulóknak nevezve, mig aztán ők is a túláradó érzések, az igaz érzések hatásai alatt túlzásba vive a helyi sovinizmust, nevetségessé tevék magukat és állandó gúny tárgyává; épen úgy a socia- lismusban, melyben az internationálé keletkezésekor és még sokáig, amig a többiek is megerősödtek, vezérszerepet játszottak: akkor, amikor a socialismus elhatárolt államok belső politikai faktorává alakult át és az internationálé mellett a belsocialista szervezetek más alapon, pl. a kereszténysocialista alapon kezdtek alakulni, a zsidó socialistáknak az Internationálé vezetőségeiből távozniok kellett, nehogy azt »kompromittálják.« Tehát az a magasztos eszme, mely azt mondja, hogy mind munkások vagyunk, mind egyenlők, akik dolgozunk, egyesüljünk az erőben és annak tudatában, hogy a világot uj alapokra fektetjük. Az az eszme is megzavartatott az atavista gyűlölködés által és létre hozta a mindenesetre jogosult helyi sociális - must, melynek már az általánoshoz semmi köze, illetve csak annyi, hogy az ő elveit egy faj és több osztály kizárásával szükebb körre szorítva juttatja érvényre.

Mindenesetre, a belsocialismus jogosult egészen addig, mig az egész világ egyformán érik annyira, hogy az általános emberi egyenlőségre érdemessé válik. Addig pedig még sok idő telik el; és addig a sociális berendezkedést kell meghonosítani minden államban, uj, még kivívandó sociális eredményekkel kell előkészíteni az általános egyenlőség és testvériség korát; és azért jogosult a kereszlénysocialismus is, mert elsősorban a hatalom van a kezében, másodsorban, mert megbocsátható és természetes emberi gyön- geség, hogy az egyenlőség és a védelem kimondása és gyakorlásában a hozzájuk közelébb állókra gondolnak először, tekintet nélkül arra, hogy egyéb osztályok talán tönkre is mennek.

És a cionizmus, mely magától értetődően a zsidó vallásban és tényleg a zsidó nép lelkében gyökerező sociális elveken alapszik, sem akar mást tenni, mint megalakítani egy sociális mintaállamot, melyben a háromezredéves hagyomány és a kétezredéves szenvedésekben tölt-mult és a némi szabadságot nyújtó jelen minden tanulsága, újítása egy olyan népen mutattassék be, amely boldogulni akar és mely képes testi, lelki, szellemi, szivbeli és erkölcsi tulajdonságai folytán érvényt szerezni a nagy szellemnek és a tudomány vívmányainak.

A cionizmus kimondja azt, hogy a zsidó népnek, hogy fenmaradjon (és ezt talán mégis csak megérdemli) egy közjogilag biztosított otthonra, hazára van szüksége Palestinában. Programmja az, hogy minden államtól segítséget és biztosítást nyerve, minden államnak támogatásával és védelmében egy olyan hely létesittessék, hol a zsidó nép mindentől és mindenkitől függetlenül fejleszthesse ki tulajdonságait és úgy élhessen, amint mindenkinek élnie adatott, úgy élhessen, ahogy tud és ahogy akar; kiélhesse saját tulajdonságait, megülhesse saját ünnepét, a munka csak munka legyen valami érdekében, valami eléréséért, nem pedig, mint ma szerte e világon, munka valami, vagy valaki ellen. Az uj társadalom, mely olt lenn,

őseinknek földjén van keletkezőben, kell, hogy minta társadalom legyen és a sociális társaság minta társaság, melyben, ha újat akar teremteni, akkor teremti a leg- ujabbat és nem kell a régivel szembeállítani, mert régi nincs; aki uj házat akar építeni, annak nem kell, mint nálunk a régi palotát lerombolnia és azért úgvan rendezkedhetik be, amint akar, terv- és észszerűen.

A földmives nem a létminimumért dolgozik, és kérges két kezével, mint a régi államokban, hanem a gépeket az emberi ész e rabszolgáit fogja be, hogy boldogulását védve előkészitse.

Harc a munka és tőke közt nincs, mert csak munka van, a tőke: a közösség, és küzdelem, terméketlen küzdelem, mint ma az előítéletekkel szemben, nincs, nem lehet.

T. hölgyeim és uraim !

A XII. században mikor II —III. keresztes hadjárat hordái végig pusztították Európát és azt a végtelen sok nyomorúságot, könnyet, keserűséget hagyták vissza a véletlenül megmaradt, zsidóságban és a zsidók vérétől pirosló lovaikkal a szent földre, őseink földére értek, hogy azt a mozlim és saracéntől elvegyék, Jerichó körüli pusztaságban ijedten vették észre, hogy a gyenge szellő fuvallatára megmozdult a puszta és a lovak megbokrosodtak az imbolygó, gördülő tüske golyóktól, melyek lábaik alatt görögtek ; csak később vették észre, hogy ártatlan moharózsa az, mely mintegy elveszítve minden életerejét, összeszáradva hánykolódik a tikkasztó pusztaságon, mig éltető elemére, a vízre bukkan. És ez az összelöpö- rödőtt tüskés gömb, melyet kívülről a felismerhetet- lenségig belepett a puszta homokos pora, amint elemébe ér megnyugszik, nem gördül tovább, gyökeret ereszt és kinyílik. Gyönyörű zöld, széles és csipkés levelecskéi mind kinyílnak és olyan fűszer illatot árasztanak szerte, hogy a repülő rovar is megáll fölötte, hogy élvezze a megéledt illatot.

Hölgyeim és uraim! Ez a moha-növény a Jerichói zsidó rózsa. És a zsidóság, mely a kor száraz íullasztó lehelletében összeaszott és csak tüskéi látszottak és a népek sivatagának pora, mely külszínét lepé el, ez a zsidóság a cionizmus hatására, mintegy üdítő forrásvízre kinyílott és mindazt a szépet, mindazt a nemeset, amit évszázadok kegyetlenségei elnyomtak benne a cionismusban egyszerre adja ki és hogy őseinek földét érintheti lelke, uj életre ébred és egy olyan életet kezd élni, mely méltó bármelyik ősi nagyságunk leikéhez.

Mert nemcsak, hogy a nép tér vissza lassanként az ősi foglalkozásokhoz, melyek megteremtik azt a réteget, amely 2000 éve hiányzott, amely megerősödve a zsidó nép regenerátiójára szolgálhat, de a zsidó lélek visszafejlődése, (jó értelemben véve) az ősihez való ujrafejlödése szemmel látható. A munka a közért, a küzdés másért, az önzetlen dolgozás egy jobb, szebb jövőért, mely nem a jótékonyság erőpuhitó intézményeivel, hanem a munka és mindig a munka értékelésével és irányításával éri el azt, hogy rövid nehány év alatt a zsidóság talpraállott és merész léptekkel haladhat a maga útja felé, tekintet nélkül arra, hogy sokan gördítenek akadályt elé, sokan csóválják fejőket, sokan gúnyolódnak, ócsárolnak. A zsidó nép megindult és senki sem tudja feltartóztatni.

T. Uraim és Hölgyeim!

Nem lehetséges az, hogy én most önök előtt a cionizmusnak intézményeit ismertessem, mert akkor is csak homályos képet nyernének az egész mozgalomról. Nem beszélhetek részletesen arról, hogy a cionizmus kipattanása hogyan ragadta meg és vonta maga után a zsidóság tiz és százezreit, kik majdnem fanatizálva erős, dicsőséges vezérünk, Herzl Tivadar nyugodt és megfontolt elveitől, vakon követték a vezért, mint egy lángoszlopot a puszta éjjében.

Nem beszélhetek arról részletesen, hogy mint változott vissza a zsidóság elsivárosodott lelke, hogy ilyen önzetlen munkát tud végezi; nem arról, hogy mi tette virágzóvá, pompássá a palesztinjai zsidó kolóniákat, nem arról, hogyan támadt fel újra, hogyan lett közismerten élővé a mi szent nyelvünk, hogyan támadtak fel a feledés homályából költők, irók, hogyan születtek meg művészek és tudósok egy igen-igen rövid idő alatt, kik mind-mind a zsidó, a valódi zsidó névnek szereznek becsülést és kivívták az egész világ bámulatát és csodálatát.

Nem beszélhetek arról sem, hogy mika cionizmus legközelebbi teendői; milyen viszonyban vagyunk, vagy kerülünk az államokkal, melyekkel érintkezünk; milyen helyzetük lesz azoknak, akik a zsidó nép jövőjének biztosítása után sem kényszerülnek arra, hogy jelenlegi hazájukat elhagyják, akiknek megélhetési viszonyaik ma is elég kedvezők ahoz, hogy a cionizmussal ne foglalkozzanak; arról, hogy milyen óriási előnyül szolgáland pl. Magyarországnak külkereskedelmére, hogy az innen oda származott zsidóság, már az összeköttetések alapján, de mindenesetre halából is az ország iránt, melyet feledni sohasem tanulhat meg egyik tagja sem népünknek, — hogy a honi zsidóság megnyithatja Magyarország előtt kelet kapuit.

Minderről, mondom nem beszélhetek úgy, ahogy szeretnék; ki fogja a rózsaillatot analizálni; de annyit látunk, hogy a cionizmus mindenkinek csakis előnyére van: egy szerencsétlen népet visszaad az életnek, a túlterhelt országokat megszabadítja a folyton felujuló zsidó bajtól és a világot megajándékozza egy oly területtel, mely mintegy átjáróul szolgál a kultúra számára ismeretlen, műveletlen, ázsiai országok felé.

És annyit látunk, hogy a zsidóság mindennek elvégezésére képes, ereje van hozzá; lelkesedése van

hozzá és nem tántorítja el munkájától semmi a világon.

A zsidót sokan egy elzárt kagylónak vagy csigának tekintik, mely elrejtve a tenger fövényében éli magányos napjait, melyet csak a nagy tengeri vihar vet a partra, szem elé, hol iszapos, moszatos fövenyek közt tengeti életét, mig elpusztul vagy ismét a tengerbe rántja a megdagadt viz, sokan olyan csigának tekintik népünket, melynek biborpiros ajkait csak izgatni kell és szép, használható festéket is ád, és bárki által elhasználva elhajithaló, sokan olyan csigának tekintik, sőt a zsidók közt is sokan, melyben már semmi élet nincsen csak szép öblös héj maradt meg be'őle, melyet ha óvatosan a fülünkhöz emelünk csendesen morajló zúgással mesél a tengerről, a múltról és zúgása, moraja elaltat, meséje elkábit.

Igen t. uraim és hölgyeim1 A zsidóság olyan, mint a tenger csigája kagylója, mely ott született a hol a pálma terem, csak ez a nagy végtelen nép óceán hányja és veti. És törődik, töredezik, csúnya fövényes lesz. Semmibe sem nézi, a ki nem ismeri; a ki pedig fölveszi szivéhez és füíéhöz tartja csodás morajt hall belőle : megszólal a tenger és az beszél belőle.

De a cionismus nem ábrándozik; az modern; nem elégszik meg a tengerzugással, hát még csak a visszhangjával, ü tudja azt, hogy ez a kagyló igazi, drágagyöngyöt is tud adni. Hát miért heverjen a fövenyben, a sárban távol az életzajától és csak reminiscenciákat mért zúgjon, mormogjon, mért nem élhet tovább az életben, mért nem beszélhet a saját nyelvén, mért kelljen idegen tengereknek zúgását ismételnie ?

A cionismus vissza terelte az életbe a zsidóságot, hol ha küzd, magáért küzd, ha vet, úgy aratni is fog ; és a munka, melyet most végez a zsidóság a saját késői nemzedékét fogja boldogítani és fogja örömmel tölteni el életét, mely annyi hányattatás után jutand a boldogulás és boldogság révébe.

Fiatal erőben lüktet az egész zsidóság életere s mi hisszük, hogy amit az egyptomi rabszolgaság után az elgyötrött rabszolgák, kik a Fáraóknak voltak 400 évig teherhordó barmai, meg tudtak teremteni egy szabad hazát, amint Babilóniából visszatértek ; megkínzott hadi foglyok fel tudták ébreszteni holtából a mezőn fekvő csonlhalmazt: a zsidóságot; amit a gettó szűk egészségtelen falai közé szorított, elődeink, kik tartani a zsidóságot teljességében és méltóságos tü- relmü egyszerűségében mi, kik jobb sorsban vagyunk itt, kik mind e buzdító példát látjuk és megértjük, kik idegen népek szabadsága kivívásában részt vevőnk, uj eszmék előharcosai valánk, mi ne tudnók egy uj zsidó renaisanceból kivenni a reánk eső munkarészt? Hisz akkor nem érdemelnők meg, hogy Mózes a mienk volt légyen, hogy a bölcsek királya, a próféták, a tudósok seregei a mi őseink és elődeink volnának légyen és nem érdemelnők meg, hogy nevünk idáig fenmaradt.

És nem érdemeltük volna meg Herzl Tivadart, az uj zsidóság Mózesét,ki türelemmel tűrt és lelkében szenvedeti népéért, hívén, hogy népe ébren van és hisz és nem kételkedik; hogy népe csak az indító szót várja és mindenki készen van őt követni; mindenkiben őmagát remélte látni.

Szegény sokban csalatkozott népében, mely őt teljében nem értette meg. — Kétségek között költözött el az élők sorából, igazi vezéri vezér nélkül hagyván; örökül hagyva örök életű eszményét: a cionizmust. És azt az örök fájdalmat, melyet mindnyájan érezünk komor elmúltán.

Engeszteljük meg szomorú szellemét és munkával, lelkesült munkával váltsuk valóra az ő eszményeit, melyek két évezrednek álmát keltik életre.

És ha a zsidó nép szabad hazában, hol nem gyilkolják, nem üldözik, nem kergetik, hol mindenki egyenlő jogokat élvez, szabadon fejlesztheti erejét, szellemét az egész világ, de főképen saját nemzete — és ezt jól jegyezzük végre meg — saját nemzete felvirágoztatására, úgy abban a napfényövezte, liliom- illatos hazában, hol a fátyolos múlt révedező emlékei fejünket bélöltik, szivünk túlárad és szemünket a fel- bugygyanó meleg izzóvá teszi;

hol a mező nekünk ontja virágos pázsitjának pompáját;

hol a nap nekünk érleli meg a gabonát, az életet;

hol zsidónak vidám dalától lesz hangos a szüreti szőllős hegy;

hol zsidónak drága verejtékétől leszen termékeny a talaj ;

hol gyönyörűsége leszen az áldott munka, mert leszen föld, melyet kigunyoltatás és félreértés nélkül szerezhetünk, leszen föld, melyre leborulhatunk, hogy megcsókoljuk áldott, szent rögét.

Úgy abban a liliomillatos, multfátyolos hazában megemlékezik a nép a mi bánatos szemű, de bizó, hivő vezérünknek szelleméről, ki fölébresztette az ezredéves álmot álmodót és munkára, munkára, élő munkára serkentette népét.

A munka ideje elérkezett, mindenki, aki derék, álljon a sorba, dolgozzék a zsidó nép boldog szabadságának kivívásáért, nehogy ha eljön a nap, egyetlen egy is legyen, ki nem közénk való; egyetlen egy is legyen, ki méltatlan vezérünk és a nép szelleméhez.

És Bialikkal egyik legnagyobb uj zsidó költővel izenhetjük az ősi földet megmunkáló testvéreinknek :

Messzi testvérek ! Szántsatok dalolva Törjetek utat messzi hegyeken