Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)

1908-08-30 / 35. szám

Nagybánya, 1908.

Augusztus 80. — 35. szám.

XXXIV. évfolyam.

TÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI' EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJELENIK NZtUSTÜELsT AlRUNL^LIP

Előfizetési árak :

Egész évre 8 K. Félévre í K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Felelős szerkesztő és laplulajdonos :

Révész Tános.

Hpü—

Az ismétlő iskoláról.

Nagybányán az ismétlő iskola az elemi iskolával kapcsolatban négy éve áll fenn. Ez alatt a közönség alapjában meg sem ismerhette. Az alsóbb népréteg idegenkedik tőle. Olyannak tekinti, amely a zuzóban dolgozó vagy magának cselédként kenyeret kereső gyermekét időnként a munkától elvonja. Ezek szemében az egész intézmény szükségtelen rossz. A munkaadók sem nézik szívesen. Van, aki olyannak tartja, amely a háztartásnál vagy a gazdálkodásban akadálya a gazdának. Ezekkel szemben vannak, akik arra törekszenek, hogy ez az iskola céljának megfelelő legyen, lehessen.

Igaz, hogy az ismétlő iskola a céltól még messze áll nálunk. Ez csak természetes. Címének megfelelően ismétlő iskola csak akkor lesz, ha akik benne tanulnak, azok mindannyian az elemi iskola 6-ik osztályát végzettek lesznek, akiknek a mindennapi iskolában szerzett isme - retekből lesz mit felujitaniok, lesz mit bövite- niök. Akkor az ismétlő iskola nem Írni olvasni fog tanitni, amint ma teszi részben.

A mi ismétlő iskolánk általános irányú eddig. Az elemi iskolában adott ismereteknek ismétlésére van szánva. Mint ilyennek is helyes a célja. A községi iskoláknak államosításáról szóló szerződés egyik pontja szerint azonban a város kötelezettséget vállalt arra, hogy gazdasági ismétlő iskolát állítson. Most éppen ennek akar eleget tenni. Az állami iskola gondnoksága a megoldásnak módozatait megbeszélte. Ha az iskola létesítése sikerül, ez az iskola még értékesebb lesz gyakorlatilag, mint eddig az általános ismétlő iskola volt. Mert amíg ez csak az elemi mindennapi iskolában szerzett ismeretek felújítására terjedt ki, mint gazdasági irányú ismétlő iskola a szakiskola iránya nélkül a gyakorlati ismeretek azon részére, amely a legkisebb háztartásnál is szükséges, reá vezet, megtanít gyakorlatilag.

Ma a gazdasági ismétlő iskola kétféle méretben van meg. Hogy hol, melyik keretben mozogjon, a helyi gazdasági élet iránya dönti el. Az egyik a mezőgazdaság. Ez mint iskola elég nagyarányú. Tiz-husz katasztrális holdnyi területen a mezőgazdaságnak kicsiny mintáját adja. Benne van az állattenyésztés is, mert hát ez a kettő egymásból foly. De benne van a gyümölcstermelés, szőlőmivelés, méhészet, se- lyemhernyótenyésztés, baromfiak tenyésztése s mindig a helyi körülményekhez mérve 1 — 1 házi ipari ág is. Ilyen iskola megyénkben is van. Aztán van szükebb határok közt mozgó gazdasági ismétlő iskola is. Ebben a vidék és a község gazdasági viszonyaihoz mérten az erdömive- lést, gyümölcstermelést, konyhakertészetet, aprómarha tenyésztést stb. ismertetik gyakorlatilag. Természetesen mindkét keretben mozgó gazdasági iskola az elemi iskolában szerzett elméleti ismereteket is felújítja s alkalmat ad a továbbképzésre úgy, hogy gyakorlatilag igazán olyanra tanit, aminek naponta hasznát veszi az ember.

Ha a két terjedelemben létesített iskola közül választani lehet, Nagybánya az utóbbit kell hogy megvalósítsa. Legalább ez az, ami az itteni gazdálkodási irányzatba beléillik. Ennélfogva a nagybányai állami gazdasági ismétlő iskolában a gyümölcstenyésztés, szőlőtermelés, konyhakertészet, sertés és aprómarha tenyésztés tanítása jöhet szóba s emellett a méhészet. Ezekre remélhetőleg senki sem mondhatja, hogy gyakorlatilag nem helyesek. Arra, hogy nálunk a gyümölcstenyésztést ismerje alaposan, minden"■f

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utca SO. szám ala,, üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szírint.

™ jji-ki

nek szüksége van. Ha a zuzóban alkalmazott ismétlő iskolás 12—15 éves fiuk ilyen irányú iskolában a gyümölcsfák ültetésének, gondozásának módját megismerik, ha a sertéstenyésztésnek helyes módjára rá lesznek vezetve, ha a konyhakertészetből a legelemibb részt tudni fogják a leányokkal együtt, bizonyára hasznukra lesz. Ezért tehát amit a város a gazdasági ismétlő iskoláért áldozni fog, jól fog kamatozni s hasznára lesz a közjónak. Nekem ez a meggyőződésem.

Siculus.

A zsidóság és a cionizmus a XIX. és XX. század uralkodó eszméi között.

A »Nagybánya«-ban f. év augusztus hó 27-én megjelent s a cionizmust ismertető vezércikkre vitát provokálni nem akarunk s épp azért minden kommentár nélkül közöljük magát a beszédet egész terjedelmében, melyet Beregi Benjámin tartott a legutóbbi cionista gyűlésen Nagybányán. Ebből mindenki megitélheti a cionizmus irányát, célját, véleményt alkothat magának erről az uj mozgalomról.

Beregi beszéde igy hangzott:

Most nehány napja volt csak, hogy a Tiso beav-at ünnepeltük. Azt az ünnepet, melynek emléke legmélyebben vág a zsidóság leikébe, mely legélesebben bizonyítja azt, hogy a zsidó rép szeretete nemzetéhez, mulljához sohasem volt kisebb, mint a veszteség első időiben. Ennek a gyászünnepnek megtartása, mely végig kisér az egész történelmen, mely nyomait hagyja minden korszak költőjében, tudósában és Írójában, a legcsodásabb valami, ami a népek történetében ismeretes.

Egy nép, mely sok-sok küzdelem, harc, sajnos, sok belviszály után egy hatalmas, világhódító nemzet légióinak csapásai alatt elbukik, elveszti nemzeti önállóságát, szerteszét szóratik a világon ; fővárosának, és az oltárnak pusztulása napját, sőt óráit is megjegyzi és gyászszal, az elképzelhető legnagyobb gyász- szál emlékszik meg róla.

Hiszen más nép is elvesztette hazáját; a legtöbb nemzetnek vannak válságot előidézett gyásznapjai és egyetlen egy sincs, mely megünnepelné azt. Finnország teljesen elfeküdt, Lengyelország oda van, Búr föld szabadságnapja leáldozott, Elzász német kézen és senki sem emlékezik meg a gyásznapokról. Magyar- ország 1526. augusztus 29 én egy csapásra elvesztette sok időre mindenét; királya halt meg, szabadsága, megindult gazdasági jóléte, nemeseinek, ifjúságának virága veszett el, úgy hogy ma, majd 400 év után is érzi, sínyli. Ki emlékszik meg a mohácsi vészről, mely az országot mindenétől fosztá meg? Senki.— Ki gyászolja a pusztulást? Senki.

És a zsidó, ez a mindenkitől megrugdosott, mindenkitől érzéketlennek mondott nép úgy fájlalja, úgy siratja elvesztett hazáját, mintha nem 19 évszázadja, hanem 19 hónapja szakadt volna el tőle.

És a költők ma sem szűntek meg dalokat zengeni róla.

És ez az ünnep, ez a hagyományos gyász, mely a pusztulás minden óráját megjegyezte, oka nagyrészt, hogy olyan élénken él népünkben az ősi haza iránti vonzalom, mely éberén tartja a fájdalmat, mely évről-évre feíszakgatja a sebeket és végre a népek maguk is melyek »felfogadták« népünk fiait és adományoztak nekik jogokat, majd ismét elvették tőlük, engedték meggazdagodni, hogy egyszerre foszthassák őket ki, engedték megmelegedni fészkükben, hogy jobban fájjon az elszakadás, a népek maguk is azon voltak mindenkor, minden cselekedetükkel, hogy a zsidó nép sebei soha se gyógyulhassanak be.

Minden zsidó nem egy, de két hazát vészit. Egyik őseinek hazája, mely volt és melyet meggyászolhat anélkül, hogy a hazafiatlanság vádjával illethetnék, mert hiszen, mint mondják, a »valláshoz« tartozó ünnepről van csak szó; de a másik hazáját csak akkor tudja elveszettnek, ha mint ifjú kilép az iskola padjai közül és meg akar győződni arról, amit ott hallott. Azt hallotta ott, hogy ő magyar, hogy nemzeti hősei Szent Imre, Nagy Lajos, Kapisztrán János, vagy más és a lelke ég értük és szeme tüzbejő, ha róluk

beszél. És csak későbben veszi észre, hogy nevetnek rajta. És ekkor veszti el a második hazáját, a^it ösztönszerüen szeret tovább és csak a szivében gyászolja azt és az ajka nem meri kiejteni az ősim, a hősök neveit, mert szégyenli magát és belevész adelet forgatagába, belül szégyen ég szivében, arcáq^éma dacz, mely végre hideg fásultsággá kopik.

És ez mindenkor és minden országban igy van és igy volt. És ez a helyzet szülte aztán azokat az egyéneket is, kik a zsidóság szellemére tértek vissza és kik abból, az általános emberiségnek jóvoltára jutva és megértve a népiéiként, ve^énéré váltak tömegeknek és megteremtették .jj husza^OT század vezéreszméit. Tény, hogy amilyen aráa^ih visszafejlődtek testileg a sok féktelen en^rrtát'á^nyomoruság hatása alatt; mennél érzékenyebb és gyengébb lett meggyötört teste a zsidóságnak, a lelke, a szelleme mintegy fokozatosan nőtt és csodálatos, olyan irányban, mely abban az időben nem volt ismeretes, de mely épen a zsidóság és hagyományaival összefügg, az optimistikus világnézet felé!

A XIX. század elejét és az azt megelőző korszakot kitöltik ama filozófusok, kik e század uralkodó eszméit irányítják. Kant, Schopenhauer, Feuerbach, Hartmann és ezek követői mind az elvont filozófiával foglalkoztak, mely vitte őket a pessimista világfelfogás felé; de csak a kiválasztottak voltak képesek a mindenféle elmélet szövevényébe bocsájtkozni, a tömeg teljesen érintetlen maradt tőle és azt is látjuk, hogy mind máig ezen tudósok bölcseleté teljesen kívül áll a szorosan vett társadalmon, hacsak Schopenhauer és Hartmann egynéhány banalitássá vált frázisáról nem beszélnék. De eljött a sokkal fontosabb irány, a fejlődések elmélete, a modern természettudományokkal, amelyek a felvilágosítással együtt a nevelés részévé válván, teljesen vérébe mentek át a társadalomnak.

Darvin elméletei a fejlődések folytonosságáról, a szorosan vett természettudományokból a köztudatba útmenve és egyesülve az akkori társadalmi viszonyok konzekvenciáival, egy egészen uj elmélet-sorozatot nyitott meg, mely arról a legnevezetesebb, hogy rögtön a gyakorlati térre is átcsapott. Ez a társadalomtudományok sorozata, melyben legerősebb az immár elvés életfelfogássá átalakult socialismus.

A nemzetgazdászok müvei alapján, a társadalmi viszonyok befolyásával, Malthus, Stuart Mill, Smith Adám tanításai révén az eddig elnyomott szellemek felszabadultak, az egyéni érték vált szabaddá és az egyéni ellenérték követelése vált érezhetővé.

Ékkor állott szembe a tőkeértékkel a munka értéke és ezzel ezután a sokkal nagyobb ellentétek is : a tőke képviselői a munka képviselőivel.

És igy született meg a XX. századnak vezérlő eszméje, mely a munka és egyenértéke, a munkás és társadalmi helyzete, a vallások, filozófiák helyét és értékét állapítja meg olyan impregnáns módon, mely alól annak legerősebb ellene küzdője sem szabadulhat.

Ez az eszme volt a socialismus. Örök dicsősége a zsidóságnak, hogy a jövő társadalmának ezen alapjait, mint annyi sok mást, ő rakta le. Nemcsak azért, mert első vezérei és az eszme megindítói zsidók voltak: Marx, aki a munka alapján akarja a proletariátust egyesíteni és Lassúié, aki a szó erejével szervezi a munkás népet és győzelemre vezeti és a többi vezérek, mint a lelkesülőknek elsői, minden modern áramlatban, hogy zsidók voltak, nem csak azért, hanem azért is, mert épen a zsidóság tanain épül fel ez a legát- hatóbb és uralkodó jövőjű eszmei társadalom és majdan a valódi társadalom.

Hiszen tudjuk, hogy a még fenállott zsidó állam kebelében voltak már socialista elkülönülések ; commu- nista esseyusok ; tudjuk azt, hogy a jövel év intézménye a magántulajdon növelését lehetetlenné tette, a hetednapi pihenő a munka állatiasságát, a munkás rabszolgasorsát tette türhetővé, a bizonyos idő múlva (sabosz év) önkényesen felbomló szerződések és tulajdonjog megszűnésének (kivált szolgákra vonatkozólag) az egyéni szabadságot biztosították még ma sem elért módon és a többi most fel nem sorolható ősi zsidó intézmény, melyekre a legújabb vagy tán csak a jövő társadalom kezd lassanként rájutni, volt az a lüktető erő, mely a modern társadalomtudományokat kipattan- totta, zsidók voltak azok, kik nékik érvényt szerzettek és az osztályok visszás helyzetét felfogva, kimondták azt a legújabb elvet, mely a gyengét erőssé teszi és megismerteti erejével: gyengék egyesüljetek! Az egyesülés és a benne rejlő erő elvét.

És bármilyen meseszerének látszik első pillanatra, bármilyen furcsának is gondolnék az összefüggést, a legmodernebb zsidómozgalom a cionismus.

Lapunk mai száma © oldal.