Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-05-24 / 21. szám
(2) 2l. szám. 1908. Május 24. tett helyeken megmaradó darázsfészkeket valamely hideg napon összeszedetjük és forró vízben, vagy tűzben megsemmisítjük. Ezt megteheti mindenki, de jobb ha ezt az ügyet a község, vagy — ha szőlőről van szó — a hegyközség veszi kezébe és a darázsfészkeket valamely meghatározott téli napon leszedeti akként, hogy a darázsfészkét és a darázs természetét jól ismerő szőlőpásztorok, hegyőrök házról-házra bejárják a darázslepte helyeket (kerti lakot, présházat) s a talált fészket zsákba szedik. Olyan helyen, hol a szőlő- és a gyümölcsösterület elkülönítve fekszik és rajta szórványosan fekszenek a különböző épületek, a melyekben a darázs ősz végén csendesen meghúzódik, csakis ilyen egyöntetű eljárással érhetünk célt. Minthogy azonban ezen eljárás ellenére néhány darázs-család mégis csak kikerüli az ember szemét, kell, hogy a megmaradtakat is elfogjuk. Erre igen jó eljárás az, ha a tavasz kezdetén, mikor a fák virága nyílni kezd, a házak körül, s a szőlőben is a fák ágaira bő nyakú és mintegy félliteres üvegeket aggatunk ki, a melyeket harmadnyira vízzel töltünk meg s azonkívül még fél kanálnyi édes gyümölcslevet (oe- főttes gyümölcslevet, málnaszörpöt, hig barackizt stb.) is adunk hozzá. Azután az üveg nyílását erősebb papirossal bekötjük és csak olyan nyílást hagyunk, hogy két ujjunk bele férjen, s a melyen a darázs is kényelmesen beröpülhet. A táplálék után szállongó darazsak csakhamar megtalálják a számukra kitett csalogató édességet, és mert ilyenkor tavaszszal másutt csak nagyon gyéren kínálkozik számukra valami lopni való nyalánkság, csakhamar az üvegbe özönlenek és vizébe bele is fúlnak. Az igy fölszerelt darázsfogót, ha tele van darázs- zsal és egyébb rovarral, ki kell tisztogatni és frissen felszerelve helyére akasztani. Ezt az eljárást addig kell folytatni, mig csak darázs akad. Ha nyáron át nyomára jövünk, hogy a darazsak valahol földben, vagy faodvában tanyáznak (pl. ha a szőlőhöz, vagy gyümölcsöshöz közel öreg és odvas tölgyek vannak), ki kell azokat irtani itt is. Ezt éjjel tesszük akként, hogy a darazsak fészkébe, melynek bejáróit, ha több van, egynek kivételével, elébb betömtük, néhány égő kénszeletet dobunk be, vagy pedig 2—4 deciliter szénkéneget, vagy ha ez nincs, ugyanannyi benzint öntünk be s azután az utolsó bejárót is fűvel, szalmával betömjük és ezenkívül agyaggal betapasztjuk. A ki szénkéneggel vagy benzinnel dolgozik, az vigyázzon a tűzre, mert a szénkéneg is és a benzin is, ha gyertyával, gyufával közelükbe érünk, felette könnyen lángra lobbannak és felrobbannak! Azután ne feledje az irtó munkás, hogy a darázs igen harcias állat: jó lesz, ha ügyel magára és arczát méhészrostával védi. Ha a darázsirtást nem a község, vagy a hegyközség tartja kezében, akkor kell, hogy minden egyes birtokos irtsa a darazsat, hogy az egyiknek hanyagsága miatt kárba ne vesszen a másiknak a fáradozása 1 Mert csakis együttes eljárással érünk czélt. A hol ősszel a szőlőben mégis baj van a darázs miatt, ott nem marad egyéb hátra, minthogy a fürtöket egyenkint és gondosan erős szúnyogháló-szövetbe (tüllbe) csavargassuk s úgy óvjuk meg a darázs fogától. Hogy ez a darázsirtás sikeres legyen, a téli, tavaszi és nyári irtómunkákat nemcsak a baj esetén, hanem állandóan és évröl-évre kell folytatni, mert csakis igy remélhetjük, hogy a darázs csekély számban marad és kárt nem okoz. Közli a Gazdasági Egyesület. rés illat tölti meg a levegőt, mosolyodik a menyország, s minden csillag a tavasz aranyos pompájában. A kerli gyümölcsfákon itt is, ott is halk kitlyenés hangzik, mire azonnal választ ad az erdő aljából a hamis szószátyár: a kakuk. Némely esztendőben annyi van, hogy a folytonos kakukkoláslól szóhoz sem juthat az ember. Hej be szeretem ilyenkor bújni a ligetet! Tanulmányokat teszek, hangjukat birálgatom s aztán ügyetlenül utánozom is. Képzelem, minő megvetéssel beszélnek egymás közt az én kakukkolásomról! A tavaly különösen sok kakukszót hallottam ; ápril közepe táján figyeltem meg az elsőt s Péter Pál napján az utolsót. Junius végén túl nem ad már több hangot, akármint kérjük is. Egyéb dolga van akkor őkelmének. Jaj, ha annyi évig élnék, a hányat tavaly nekem rikkantott! Ezeket előre bocsátva, most már elmondhatom az én rekedt kakukkom történetét. A dolog úgy történt, hogy egyik májusi reggelen 4 óra tájban kimentem kis virágos kertünkbe. Amint, az ajtón benyitottam, az én kedves madaram olt kakukkolt egy virágba borult almafán. De nyomban meg is riadt tőlem s neki vágott a házam mögötti nyárfás oldalnak. Napfeljötte után is hallottam hangját szakadatlanul. Később, hogy a kis leányom is fölkelt, kivittem a kertbe, hadd gyönyörködjék ő is a csillogó tavasz pompájában. Leánykám úgy a szivemhez nőtt, hogy mindent aként cselekszik, mint magam. Amit én szeretek ő is ahhoz vonzódik. így van a gólyával és kakukmadárral is. Amint meghallja házunk mögött a csalafinta madarat, azonnal neki vág a hegyoldalnak, úgy, hogy alig tudom utói érni. Az erdő szélén az ő bűbájos hangján oda kiált neki: NAGYBANYA ÉS VIDÉKE Heti krónika. Szerkesztőségünk saját külön hőmérője 30 R. fokot mutat a napon. Mire Orbán beköszönt hétfőn, akkorára 40” is lesz. Beállott az „ugorka szezon*' ugorka nélkül. T. i. semmittevésre törekszik mindenki, hüsölni akar elvonultan, gondtalanul s ezért munkatársaink nem dolgoznak, előfizetőink nem fizetnek elő, hirdetőink nem hirdetnek. — Majd ha hűvösebb lesz ! Ezzel biztat mindenki s igy dacára annak, hogy az ugorka olyan ritka, mint a zöld oroszlán, olyan drága, mint a kőmivesnapszám, dacára annak, hogy ugorka egyáltalában nincs, az ugorkaszezon mégis itt van az összes pangásával és unalmával ö íkéntelenül is a ligetbe menekül az ember, Az uj vendéglő már készen vár jégbehütött sörrel és fröcs- csel. Éppen évfordulóra készülnek, mivel t. i. tegnap múlt egy esztendeje, hogy az uj éra városunkban megszületett. Máj. 22-én volt a tisztujitás sok izgalommal, erős pártküzdelmekkel s azóta sok minden megváltozott. Az állami iskolák tető alá kerültek, a ligeti romok helyén vendéglő épült, a villamos világítás telepén lázasan dolgoznak, a takarékpénztár megújult, a vasút jobb menetrendet kapott, a fernezelyi vasút és a kén- savgyár megnyílt, a város területén lázasan építkeznek száz helyen stb. stb , szóval egy év alatt nagy változások történtek. Hát még ha azokat a nagy dolgokat is számba vennénk, amik aktaszerideg éppen folyamatban vannak. Uj emberek, uj idők! Közel áll a megvalósuláshoz a gyümölcsértéke- sitő részvénytársaság is, bár egyesek nem karolják föl annyi melegséggel, amint megérdemelné. Minden uj eszmének érnie kell. Mikor a vasutak kezdtek épülni, megijedtek a talyigások és szekeresek, hogy ők agyon verhetik lovaikat, s mehetnek koldulni. És ime éppen az ellenkezője állott be annak, amitől rettegtek, még több talyigásra és szekeresre van szükség, mint azelőtt. Az eladást közvetítők, a kisebb gyümölcskereskedök kétségbe vannak esve, holott lehet, hogy az értékesítő társaság működésével nekik is még jobban fog menni a sorjuk. Petrusánné is igazán csak a vasút megnyilta óta virult föl, azt mondják a felső- bányiak. Tehát kérünk mennél több társaságot és menőéi több vasutat. Legfrissebb hir szerint Magyar-Láposnak egy újabb összeköttetése készül a szamosvölgyivel s a szamosvölgyi r. t. maga építi ki ezt az uj vonalat. Tehát vidékünkön ismét lesz egy uj vasút. Így haladunk lépésről lépésre, nemsokára vonaton megyünk a Plestyorra is, hogyne, mikor már Büdössárra is eljutott a zóna, egyelőre aztynban csak gyalog kirándulásokban élvezzük hegyeinket, ma pl. megmozdult az egész gimnázium, sőt hir szerint a polgári iskola is, benépesültek az erdők, daltól zengenek a hegyormok, kirándult az aranyifjuság, de üres is a város, éppen csak úgy, mintha ugorkaszezon volna. Szénégetőnek tökén a szeme, lám megint csak ahoz az átkozott ugorkához jutott a krónikás. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Jégh Károly m. szigeti törvényszéki joggyakornokot a balázsfalvi járásbírósághoz jegyzővé nevezte ki. Áthelyezés. A m. kir: pénzügyminiszter Peter- nák István kir. főmérnököt Felsőbányára áthelyezte, a ki ott mint tanár fog működni a bányaiskolánál. A gyümölcsértékesitő részvénytársaság vasárnap 24-én d. e. 10 és 1/i órakor tartja a városháza tanácstermében alakuló gyűlését, melyre a részvényeket aláirt tagok ez utón is meghivatnak. — Kakuk madár hány esztendeig élek? S van dolga a kakuk szájának. Annyi ével felel, hagy nem győzzük a számítást. S én repeső szívvel hallgatom, hallgatom s valósággal kétségbeesés fogna el, ha félbe szakítaná a kakukkolást. Mert hát vég- hetetlen sok évet kívánok az én leánykámnak ! Pár napig folyt ez a tündéri beszélgetés a mi kakukmadarunkkal. Erzsikém minden nap megszólította s ő hűségesen felelgetett neki. Mert azt kétségbe vonhatatlanul megállapítottam, hogy egy és ugyanazon kakuk felesegetett. Megismertem a hangjáról! Nem hiába tanulmányoztam olyan figyelmesen. Talán a harmadik, vagy negyedik reggelen azonban nagy meglepetésre ébredtünk. A szokásos bizalmas megszólításra rekedt hangon felelt. Valósággal úgy be volt rekedve, mint egy korhely kardalos. Erőlködve adogatott feleletet; a kakukkolást igyekezett néha megketlőzletni ilyen formán: »kukukul« Az első ú-t erősen hangsúlyozta, mint a magyar ember szokta, ki mindig a szó első tagjára helyezi a hangsúlyt. Abban az egyben tehát bizonyos lehettem, hogy az én kakukom magyar születésű kakuk volt. Napközben többször hallottuk még hangját, de azt is észre lehetett venni, hogy lassankéntsürü fátyol borul kis torkára, hangja — közepén aszónak — megbicsaklik, s az utolsó szótagot már hörögve nyeli el. Leverten s mély gondolatokba mélyedve tértünk haza; a kis lányomnak holmi meghűlésekről tartottam leczkét, s megmagyaráztam neki a kakuk valószínű berekedésének okát. A második napon már magam is kiváncsi voltain a rekedt madárra; kisétáltunk kis lányommal az erdőszélbe, s szólongaltuk a szegény madarat. Felelt hűségesen. De ez a felelet belenvilalt a szivünkbe. A zsongó erdő lombjai körül kétségbeejtő hangon adta hűséges feleletét, ügy látszik egy pillaUj tb. főügyész. Dr. Falussy Árpád főispán dr. Vebzák Ede nagykárolyi ügyvédet Szatmárvármegye tb. főügyészévé nevezte ki. A nagykárolyi Kossuth-szobor leleplezése. Mint azt már jeleztük, Nagykárolyban f. hó 28 án nagy ünnepségek keretében fogják leleplezni Kossuth Lajos szobrát. A leleplezési ünnepélyen jelen lesznek Apponyi Albert gróf és Kossuth Ferencz miniszterek is, a vármegye országgyűlési képviselői 3 a szomszédos törvény- hatóságok küldöttei. Városunk tanácsát a leleplezési ünnepélyen dr. Mákray Mihály polgármester, Torday Imre, Bálint Imre tanácsosok és Smaregla János tanácsjegyző fogják képviselni, kikhez a város közönsége nevében a jelentkező képviselők csatlakoznak. A város a szoborra díszes koszorút helyez e felirattal: »Halhatatlan díszpolgárának — Nagybánya sz. kir. város közönsége.« — Felsőbányát a leleplezési ünnepélyen Farkas Jenő polgármester és dr. Moldován Ferencz jegyző fogják képviselni. Szalmakiállitás. A ki nem látta a szatmári szalma iparkiállitást, annak nincs fogalma arról, hogy remek szép dolgokat lehet szalmából produkálni. A legelegánsabb szalonokat is méltán díszítheti az a bútor, vagy szőnyeg, mely Szokol Ziza tervei szerint szalmából a legfinomabb Ízléssel készül. Junius 8-án és 9 én alkalmunk lesz az e fajta tárgyak megtekintésére 20 f. be- lépő-dijjal, sőt a kinek megtetszik valami tárgy, az mindjárt meg is vehető s 10 én hazaszállítható Ismételve felhívjuk a müveit közönség érdeklődését arra az érdekes müipari mozzanatra. Kirándulások. A főgimnázium növendékei ma a közatyákbeli hegyek közé rándultak ki tanárjaik vezetése mellett, egyik csoport Borpatakon keresztül a Kopaszhegyre, a Petőfitanyán ment, másik a Bódi- tóhoz, harmadik a Kereszthegyre. A polgári iskola növendékei Fernezelyre gyalogoltak Junius hó 4. 5. 6. napjain a szatmári re/, főgimnázium 42 növendéke rándul ki a tanáruk vezetése mellett. Első nap Költőt, második nap Felsőbányát, harmadik nap Fernezelyt keresik föl s szombaton, jun. 6-án este hazamennek. A szatmáriakat Varga Lipót vendéglős szállásolja és látja el mérsékelt ár mellett. A kirándulás rendezése teljesen elő van készítve, csupán jó idő szükséges hozzá. A főgimnáziumi tornaverseny jutalomdijaira adományokat még mindig elfogadnak. Óhajtandó volna, hogy a rendezőség a padokon számozott ülőhelyeket adna mérsékelt díjért a közönségnek, mert igy a ki hamarább odajut, vagy jobban tud birkózni, az ül s a közönségnek esetleg hölgy tagjai, vagy a gyengéb bek, öregebbek óraszámon állni kénytelenek. Előre váltott jegyekkel a közönség igényeit szépen ki lehetne elégíteni s ha látja a rendezőség, hogy az érdeklődés talán igen nagy, már jó előre több páddá! is beren- dezkedhetik. A vendéglőst pedig arra kérjük, hogy ne csak sört, hanem bort és ásványvizet is vigyen ki, különösen ez utóbbi nagyon szükséges ott, a hol jó ivóvíz nincsen. A ledőlt g. kath. torony ügyében e hó 17-én Morvay Károly szatmári vizsgálóbíró, Leitner Emil kir. alügyész, Veszelovszky Béla építész kiszállónak itten s a helyszíni szemlét megtartották, a törmelék eltakarítását elrendelték. A sebesültek mind jól érzik magukat. Ancsa is nagyszerűen javul, egészségügyi állapota folyton kedvezőbb, eszméletét, beszélőképességét visszanyerte s pár nap múlva ő is elhagyhatja az ágyat. Mivel a ledőlés következtében semmi nagyobb baj nem történt, azért a bírói bjavatkozás lehet, hogy el is fog maradni. A főgimnáziumi segélyegyesület részére M. J. 12 koronát adományozott, mely szives adományért köszönetét mond az elnökség. natra sem távozott közelünkből. Ránéztem előbb még mosolygó gyermekemre, de már láttam az előtörni készü'ő könycseppek első gyöngyszemét megcsillanni a kék szemek szög'etében. Időnként szóltunk még hozzája, de már nem igen adott feleletet. Harmadik napon aztán beállott a katasztrófa. A kakuktragédia utolsó felvonásának zárójelenete. Délelőtti 9 óra volt, mikor az erdőszélbe érkeztünk. Erzsikém elkiáltotta magát : »Kakuk !« Ugyanazon pillanatban egy vonagló mély hang felelt vissza a bükkösből; »Kukuku!« S azzal holtan oda polytyant lábaink elé. Mély meghatottság vett erőt mindkettőnkön. Fölemeltem a földről a szegény hűséges barátot, kinek szemei le voltak hunyva örökre. Figyelmesen vizsgáltam a meleg testet, s egyszerre ujjamat egy lüszurás érte. A kakuk torkán keresztül egy parányi gombostű volt átszurva. íme a kakuk rekedtségének titka meg volt fejtve ! Hogyan jutott az a halált hozó gyilok a szegény madár torkába? azt én nem tudhatom. Bizonynyal ott szedte föl a mi kertünkben. Könyezve állottunk a holt lest fölött, mert éreztük, hogy a szivünktől szakadt el, s mert a leghűségesebb barátot vesztettük el benne: S mig leánykám pihenő helyet ásott egy vén bükkfa árnyékában az árva madárnak, — az alatt az erdő mélyén valahol, üde hangon rikkantani kezdett a halott madár párja :»Kukuk ! Kukuk!« S meg sem állott százig. Tévedett szegény, mert párja még száz napig sem éli ! Vagy talán búcsúztatóul szólott ez az édes kakukkolás ? . . .
