Nagybánya és Vidéke, 1908 (34. évfolyam, 2-52. szám)
1908-01-12 / 2. szám
A4 / A NAGYBANY A ES VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ■ f i -x MEGJELENIK JMEIISTIDIEJNr AeRJNT^GP r Előfizetési árak : Egész évre 'S K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész CTários. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 80. szám alatt. Üzleti hirdetések négyzetcentiméter, hivatalos hirdetések díjszabás szerint. Hajsza. Régente tudtak élni, ma élet egyáltalában nincs, csak olyan darvini létért való küzdelem. Nálunk e félreeső keleti völgyben a „Régi Magyarország“ tovább tartott, még mi fiatalabbak is emlékezünk a kedélyes, aranyos Nagybányára, melynek párja nem volt messze földön. Végre hozzánk is elérkezett az „Uj Magyarország“ jelszavaival, mozgalmaival, uj szokásaival, de nem sok köszönet van benne. Tessék körültekinteni és keresni két jó barátot, aki megérti egymást, két családot, a mely igaz testvéries viszonyban él, két tiszttársat, a ki egymásnak igazi bajtársa volna. Kihaltak ők, mindenki idegen most már, a kit egy város falai közzé dobott össze a sors szeszélye. Hol vannak a vidám családi összejövetelek, barátságos estélyek ? ki folytat eszmecserét, társalgást a Széchenyi-kaszinókban ? Üres a korcsolya-pálya is, már ez a nemes sport sem vonzza az ifjúságot. Hajdan az öregek is felkötötték a vaspengét s örömet találtak a csúszkálásban. A farsang beállott, az iparos ifjak táncz- vigalmán kívül egyetlenegy bálról sincs bizonyos j tudomásunk, lehet hogy lesznek, ki törődik velük, ha tartanak, elmegyünk, lefizetjük az „ántrét“, félórát ott töltünk, aztán vándorolunk tovább, ha nem lesz, annál jobb, egy gonddal kevesebb. Bizonyos ridegség, gyanú, gyülölség kapott lábra az emberek között. Arany Jánosként minden ház ajtajára jelszóul lehetne fölirni: „Mindenki gyanús nekem, a ki csak él“ Képtelen dolgokat terjesztenek el egymásról az emberek s a legvadabb és legvastagabb hazugság rögtön ölelő karokra, kész hitelre talál. Ha reá fognák valakire, hogy meggyilkolta az apját, azt is készséggel, tüstént elhinnék, és nem kérdezné meg senki, »Te, igaz, hogy az apádat meggyilkoltad?« Nem járna utána senki, hogy hol a holt teste? nem törődnék azzal, hogy miért nem csukják hát be az illetőt? miért nem áll vizsgálat alatt? Elég egy friss pletyka, mely fölfedezze, hogy X. Y. apagyilkos s abban a pilfanatban egy egész kórus zengi rá az alleluját lelkesedve: — Igen, ő apagyilkos! Az sem zseniroz, ha a tata maga jó egészségben, bő bugyogóban, vadonat uj hálósapkájával egyszer csak megjelenik a nyílt színen. — Az mindegy, ő apagyilkos! Hová fog ez vezetni ? Nem a boldogság felé, azt jól tudom. Tévesztett utakon járunk, kerengő ösvényeken. Több szeretet, ismét csak szeretet és harmadszor is szeretet, ez az egyetlen panacea. A fernezelyi vasút megnyitása. Mindössze egy arasz hosszú az egész vonal s mégis igen nagy jelentősége van. Sok küzdelem, toli és szóharc folyt miatta, mig végre megvalósult, nem egy derék férfiúnak része van benne, a legfőbb érdem azonban mégis Neubauer Ferenc min. tanácsosé, aki nemzetgazdászati, ipari és gyümöl- csészeti szempontból felsőbb körökben megtudta szerezni a szükséges jóindulatot, a mű létesítéséhez s egyengette^ annak útját teljes buzgalommal, mindaddig, mig fáradozásait siker koronázta. A fernezelyi kohó füstje, különösen a Bode- féle fa nélkül való pörkölő kemencék behozatala óta sokat ártott ennek a vidéknek. Ezt a füstöt kénsavvá akarják feldolgozni. Naponta 120 q kénsavat lehet gyártani belől- A kénsavgyár azonban csak egy feltétel alatt valósulhatott, ha t i. a gyárnak vasútja is lesz. Tgy j óv létre a fernezelyi vasút, amely tehát főfő tényezője lesz annak, hogy szabadulunk a kénfüsttől s Nagybánya úgy gazdászati, mint egészségügyi tekintetben elfoglalja méltó helyét Magyarország többi felvidéki városai között. Jan. 9. d. e. 10 órára volt kitűzve a vonat elindulása, azonban már V2IO órakor útnak indultunk, vagyis akkor, amikora 9óra37 perces vonat elment Felsőbánya felé. Az állomáson tarka képet nyújtott a sok előkelő idegen ur sürgése-forgása. Szatmárról érkezett, Zsibó felé, Felsőbánya felé indult, majd végül Fernezely felé egymásután a vonat. Ez utolsó díszesebb volt, mint a többi, csupa első osztályú kocsiból összeállítva. A vonaton utazó hivatalos egyének és meghívott vendégek névsorát a következőkben volt alkalmunk sebtiben lejegyezni. Természetesen nem állunk jót róla, ha valakinek neve tévedésből kimaradt s ezért előre is bocsánatot kérünk: Ott voltak: A kereskedelemügyi m. kir. minister, illetve a m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőség részéről Garády Sándor biztos, mint a bizottság vezetője. Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága részéről Kacsó Károly műszaki tanácsos. A m. kir. posta- és táviró vezérigazgatóság részéről Kiss Sándor p. és t. felügyelő. A m. kir. államvasutak részéről Uhlarik Béla üzletvezető, Clementisz Ferenc ellenőr, dr Kádár Antal pályaorvos és Kiss Béla osztályvezető főmérnök. A szatmár—nagybányai és nagybánya-felsőbányai h. érdekű vasút részéről Hollós Oszkár igazgató helyettes. Továbbá Berényi Lajos Máv. felügyelő, Mándy Bertalan forgalmi főnök,Bartók Ágoston felügyelő, Lassgallner felügyelő, Vajda Nándor fütőházi főnök, Raab László, Lápossy Lajos, Ja- novits Miklós főnök, Zinner, Mandel főmérnökök, Schvartz Vilmos pénztárnok. Nagybányáról Neubauer Ferenc min. tanácsos, dr Makray Mihály polgármester, Molcsány Gábor kir. erdőtanácsos, Ocsárd Sándor erdőtanácsos, Mar- tinyi István bányatanácsos, Oblatek Béla bányatanácsos, Farkas Jenő felsőbányái polgármester, Bau- merth Károly tanácsos, Nagybányáról még Szent- miklóssy járásbiró, Stoll Béla, Moldován László, Hercinger Ferenc, Stoll Tibor, Marosfy Dezső, Csü- dör Lajos, Torday Imre, Kováts Sándor t. főszolgabíró, dr Barna Samu, Schönherr Sándor, Berks Leo, tanácsos, Smaregla Mihály főkapitány, Révész János. Visszafelé a fernezelyiek is csatlakoztak, a társasághoz és pedig Hullán János főnök, Alföldy, Schvartz, Schelle mérnökök, továbbá Auer Henrik az uj kénsavgyár mérnöke. A vonat a Zrínyi Ilona téren nem állott meg, de egészen addig a pontig haladt, ahol a fernezelyi uj vonal elágazik a felsőbányáitól. Ez »Nagybanya forgalmi kitérő« nevet visel s ott van a város végén az u. n. Tókertnél, ahol régen Szendy Antal szántóföldje volt, ma a Szabó Adolfé van. Megnézték úgy ezt a csinos kis házat, valamint a két másik őrházat, a hidakat, megizlelték a kutak vizeit, megszemlélték a fölszereléseket, már amint ez szokás, hiszen mi nagybányaiak is belejövünk lassanként, annyi vonatot nyitunk már meg. A vonat megállt a Rákoson is, ott, ahol az országutat keresztezi az uj vonal, gyönyörű, ragyogó verőfényes idő lett egyszerre s a Rozsály völgyével szemközt az elegáns kis vonat kedves látványt nyújtott. Alsófernezelyre tizenegy óra tájban érkeztünk. Itt a fogadtatás lelkes volt. A bányász-zenekar a Rákóczi indulót játszotta. Az állomás föl volt lobogózva s nehány százra menő közönség szorongott a perronnon, kendőt lobogtatva, éljenezve. A kincstár és a község nevében Hullán János főnök, lelkes, talpraesett beszéddel üdvözölte a bizottságot és annak elnökét. Az éljenzések elhangzása után Garády elnök válaszolt hangsúlyozva a vonatnak nagy egészségNiola dalaiból. Mi az oka? ^Mállód-e lantom? Egyre kérdik tőlem: SJbE Mi az oka, hogy oly rég néma vagy ? Óh ha tudnák, az ihlet amily könnyen Lobban föl, ép oly könnyen összefagy. S mint denevért, mely iil homályba’ lesben; Olt érzem sokszor e kérdés alatt A gyanút, hogy azért vesztegelsz csöndben. Tán mert e dal forrása kiapadt ? Mennyi dalom nem látott napvilágot; Nyogodjon is csak némán, rejlekén. Sok szomorú, színes álomvirágot Gúnyos kétség árjába vessek én!? Zálonyos part száz rejtett szírije közt, Vergődve küzd egyedül csónakom; Mig távol a nagy nyílt tenger fölött Fénylő vitorlák szállnak szabadon! Inkább . . . aKEólt idő, mikor szóbeszédnek véltem, nem hittem voln’,hogy valóság legyen: Hogy emlékezés egy éltet betöltsön, Ha forrása mély, igaz érzelem. Most már vallom : inkább legyen a szív, ^ Közöny helyett, ha búval is tele . . . Ha sírról is, inkább virágot, semmint Száraz gazt tépjen az élet keze. Csipkerózsa . . •.z élet szürke távolán keresztül Lelkem a gyermekkorba tévedez, Meseakkord halk édes árja rezdül, Csipkerózsa bájos regéje ez. Királyleánykát még bölcsőjébe, Gonosz, varázsló átka elérte . . . S az átok megfogant, bételjesült: — Életkorának legszebb idején, — Tizennyolcadik születésnapján, A palota előtt a kertben ült; S amint szorgalmasan font-font a rokkán, Megszurta ujját az orsó hegyén, S titkos, nehéz álomba szenderült, Megsérült ujjáról — a földre hullt Vércsöpp — csipkebokorrá változott; S a királyi várt úgy körülnőtte . . . Tövisből falat vont körülötte. S rejtelmes álom nehéz némasága Borult rá az egész királyi házra. * A hir szárnyára vette az alvó Királyleányka csodás regéjét . . . Vándor-dalnokok daloltak arról, Milyen tündéri, mily bűvölő szép. Szépsége, hire, rejtélyes álma Kiváncsiak hadát vonta felé : _ Be a-^esrisvár TTTégvcate kincsét, •— Sok kóbor lovag vesztét leié ... . Fönnakadtak a tövisek között, Megmenekülni nem tudott egy se ; Kit kíváncsiság, kalandvágy űzött, Halálát mind a bozótban lelte . . . — Csak száz év múlva jött az igazi Szabaditó, . . . délceg, vitéz királyfi ; — Tüzes, vakmerő, elszánt, nemes, hős ! Részfét vonzotta az elbüvölthöz; — Kemény, hős karja, hő akaratja Leküzdötte a nagy akadályt . . . S meg lett jutalma, — legelső csókja Fölébreszté a királyleányt. S a boldog pár fölé hajolva Kivirágzott a csipkerózsa. ♦ * * Meseországi tövisvár kincse: Gyermek-leánykák szendergő szive; — Alszik mindaddig mélyen, csendesen, Mig föl nem ébreszti a szerelem. — Két fehér virág együtt, egy ágon; Két serdülő kis keresztleányom ; Édesen alvó két csipkerózsa . . . Fölkeltni szivük vájjon ki fogja ? — Szivem meleg óhajtól megremeg: Ó csak az igaziak legyenek ! Titokba, olykor — némán, csendesen, — Szivök mély, édes álmát figyelem. Lidércfény. z én költészetem lappangó lidércliiz . . . ' Végzetem rejtelmes útvesztőjén támadt . ■ S mik táplálják e föl-föllobbanó lángot ? — Néma vívódások, — eltemetett álmok. Csak ne fürkésszétek, miként támad e láng ? Messziről nézve tán olyannak látjátok, Mintha lámpafény voln’, mely családi fészek Boldog lakóira vet szelíd világot. Sárika. jfL^om-melegböl kipirult arccal, Mosolyba játszó, pihegö ajkkal Sárika fölébredt Karácson reggelén . . . Lelkes öröm fénylett Örökké jókedvű, hamiskás két szemén. Aranyos kedvvel, ujjongva szólott: Anyukám, lelkem, be szép álmom volt! S elcsicsergi nyomban A kis bohó fecske : — — Azokról álmodtam, Amiket a Jézuska hozott az este . ..
