Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-02 / 22. szám

Betörés egy postahivatalba. Mint szatmári tudó­sítónk Írja Szombaton éjjel a nagynyiresi postahiva­talba betörtek. A jómadarak pénzt nem rabolhattak el, hanem több ezer korona értékű bélyeget vittek - magokkal, A vizsgálatot széles körben folytatják. Lázár Paulina síremléke. A néhai Lázár Paulina volt községi isk. tanítónő részére állítandó síremlék költségeinek fedezésére ujjabban Csüdör Ferenczné, mint a megboldogultnak rokona, egy darab 10 koro­nás aranyat volt szives adományozni, melyet hozzáadva lapunk f. évi ápril 28-án megjelent 17. számában ki­mutatott 211 korona gyűjtésünkhöz, — a fentebb em­lített célból begy ült adományok összege 221 koronára gyarapodott. Ez az összeg azonban még koránt sem elégséges arra, hogy volt tanítványait édes anyaként szerető tanítónőnek — a mai emelkedett árviszonyok közepette — egy megfelelő — babér szerény méretű síremléket is állitassunk. Ismételten kérem tehát — s ez úttal utoljára — a megboldogult és szeretett ta­nítónő volt tanítványait s ezek hálás szivü szüleit, hogy adományaik hozzájárulásával szíveskedjenek e nemes irányú tervünk kivitelében segélyünkre lenni, hogy mi­nél előbb jelölve legyen annak a buzgó önfeláldozással működő s érdemes tanítónőnek sírja, ki életét és egész­ségét tanítványai szeretetének s azok alapnevelésének szentelte. E célra szánt adományokat — vidéken la­kóktól posta utján is — készséggel fogad és hálás köszönettel nyugtatványoz: Doroghy Ignác az álla­mosított községi tanintézetek nyugalmazott igazgatója. Művészi felköszöntö. Egy fővárosi lap művészet- rovatából vettük át ezen örvendetes sorokat: Minap az egyetemet most végzett gyógyszerészhallgatók a Royal-szálló dísztermében tanáraik tiszteletére búcsú- ; lakomát rendeztek. A felköszöntők szellemes sorá- ! ból messzire kiemelkedett Németh Gyula hallgató felköszöntője, ki eredeti módon tószt gyanánt egy tüzes operarészletet énekelt el. A bravúros előadá- i sának meglepő hatása volt. Felugráltak mintegy ve- , zényszóra az asztalok körül és mind egyszerre koc- | cintani akartak vele. És szerfölött csodálkoztak, hogy ime: egy elveszett operaénekes. A beavatottak mi­hamar megnyugtatták a csodálkozókat, hogy Németh Gyula egy elveszett patikus, mert suttyomban elvé- , gezte ösztöndíj mellett a zeneakadémiát és őszszel már valószínűleg az operaház szerződött tagja lesz. Az áll főgimnázium vizsgálatainak sorrendje kö­vetkező: Jun. 15-én vallástani vizsgálatok. Jun. 17. I. Magyar, latin, II. Számtan, rajz. III, Történelem, föld­rajz. VII. Magyar, német, történelem. Jun. 18. IV. Számtan, rajz, térmészetrajz. V. Magyar, latin, német. Jun. 19 én I. Természetrajz, földrajz. II. Magyar, latin. III. Számtan, rajz. VII. Természettan, számtan. Jun. 20- án IV. Latin, történelem. V. Számtan, természetrajz, rajz. VI. Rajz, görögpótló, görög, történelem. Jun. 21- én. I. Számtan, rajz. II. Természetrajz, földrajz. III. Magyar, latin, német. VII. Rajz, görögpótló, görög, latin. Jun. 22 én. IV. magyar, német. V. Történelem, görög, görögpótló. VI. Természetrajz, számtan. Az érettség vizsgálataira h. elnöknek ki van küldve dr. Tóth Sándor eperjesi kir. kath. fögimn. igazgató. A szóbeli érettségi vizsgálatok valószinüleg jun. 11 én és 12-én lesznek. Fertőző betegségek járványa Szatmármegyóben. Dr. Czukor Lajos, a nagykárolyi járás orvosa jelen­tést tett az alispáni hivatalhoz, hogy Kaplony, Vállaj, Fény, Szaniszló, Mezőterem és Nagymajthény köz­ségben különböző fertőző betegségek pusztítanak. A plébánia templom névünnepe. A múlt vasárnap volt névünnepe a helybeli plébánia templomnak, melyet 1720-ban a lerombolt ősi Szt. Márton templom he­lyén építették. A történelmi nevezetességű templom névünnepét az idén is nagy egyházi íénynyel ülték meg. Délben pedig Szőke Béla h. plébános pompás ebédet adott, melyen jelenvoltak a városi tiszti kar, továbbá dr. Rencz János főgkunáziumi igazgató, Szent- miklóssy József kir. járásbiró, Moldován László, dr. Kádár Antal és dr. Vass Gyula. Madarak napja. Az állami elemi iskolában ma tartották a »Madarak napját.« Az egész növendék­sereg a tanítókkal együtt kirándult reggel 8 órakor a »Szép asszonyáról nevezett veresvizi hegyre, hol Alexy Kornél áll. tanító beszédet tartott hozzájuk a madarak védelméről. Azután a IV, V, VI. fiúosztály énekelte két hangra a »Rab madarat«. Székely Árpád igazgató Gyulaynak »Krisztus és a pacsirta« cimü köl­teményét szavalta. Majd »Őszapó és a madarak« czim- mel egy csoport párbeszédes előadás következet. A gyermekek tízóraiztak, játszottak kint a fensikon a szép erdőben, délfelé visszaérkeztek. Alexy többek közt a madárfészekről ezeket mondotta: Sok ember nem is sejti minő nagy érték rejlik egy madárfészek­ben. Ha egy madárfészekben pl. csak 5 madárfiók nevelődik és mindegyik naponként legalább 50 her­nyót eszik meg, akkor az 5 madárfiók 1 nap alatt 5x50 hernyót vagyis 250 hernyót. Ha az 5 madár fiók 1 nap alatt elfogyaszt 250 hernyót, akkor 1 hónap vagy 30 nap alatt elfogyaszt 50x 250 her nyót vagyis 7.500 hernyót. Egy hernyó naponként annyi levelet és rügyet eszik meg, amennyit a teste nyom. Ha 1 hernyó 1 nap alatt csak 1 rügyet rág le, akkor 30 nap alatt 30X1 rügyet vagyis 30 rügyet rág le 7500 hernyó pedig 7500X30 rügyet vagyis 225.000 rügyet. Tehát 7.500 hernyó majdnem '/< millió rügyet rág le. Ha ezek mind termő virágokká váltak volna, akkor 1/i millió alma vagy körte ve­szet kárba. Ha tehát egy rósz gyermek elpusztít egy madárfészket, melyben 5 fiók volt, akkor élve maradt 7.500 hernyó és kárba veszett V* millió alma vagy körte Azért becsüljük a madárfészket ! Jü 1907. Junius 2. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 22. szám. Nem lesz térzene. Mivel e hó 3-án, 4-én és 5-én lesz az u. n. urnapi vásár, ez okért a szokásos tér­zene elmarad. Kellemes kirándulóhely. Felhívjuk a turisták és kirándulók figyelmét a kisbányai borkutra, mely a legjobb és legegészségesebb üdítő ital. A borkút a Rozsály lábánál fakad regényes fekvésű helyen, hon­nan fenséges kilátás nyílik a körülfekvő hegyekre és völgyekre. A borkuthoz Fernezelyről, Felsőbá­nyáról jó ut vezet. Vasúti szerencsétlenség. A szatmár—erdődi helyi érdekű vasúton a napokban borzalmas szerencsétlen­ség történt. A Homoród hidjánál Medgyaszai István kalauz menetközben egy más kocsira akart átszállani, a közellevő hid karfája azonban elkapta a lábát s azt a szó legszorosabb értelmében leszakította. A szerencsétlen kalauzt eszméletlenül szállították a kór­házba. Felgyógyulásához kevés a remény. Willand testvérek cirkuszáról annyi szépet és jót hallottunk mindenfelől, különösen a szatmári előadások után, hol ezrekre menő óriási közönség élvezte végig a szebbnél szebb mutatványokat, hogy közönségünknek pártolásra a legmelegebben ajánljuk. Két előadást tar­tanak csak Nagybányán, a ki csak teheti ne mulassza el megnézni, mert itt még soha alkalma nem volt ily nagyszabású dolog megtekintésére. Hírlik, hogy moz­golódik is az egész város, sőt a közeli vidék is. Egyéb­iránt felhívjuk az érdeklődő közönség figyelmét Wil­land testvérek mai hirdetésére. Az iparkamara szaktanfolyamai. A debreceni iparkamara a kereskedelemügyi minisztériumtól meg­bízatást nyert, hogy a kamara területén fekvő na­gyobb városokban ipari szaktanfolyamokat szervezzen mesterek és segédek számára. A kamara most gyűj­tötte össze az iparosságnak a tanfolyamokra vonat­kozott kívánalmait, hogy a minisztériumhoz beter- jeszsze. A kamara sajnálattal észlelte, hogy sok nagy városban, melyekben pedig ez iparoktatási intézmény nagy gyakorlati hasznai- igen szükségesek volnának, részben az iprosság, részben a hatóságok közönye miatt, nem jelentkezett megfelelő mérvű kivánalom. Örvendetes azonban, hogy viszont több helyről a tanulni, fejlődni vágyásának számos jele tapasztal­ható. Nagybányáról a szabó, czipész és asztalos ipar­ban kértek tanfolyamokat. Ezenkívül még Debre- czen, Szatmár, Nyíregyháza, Karczag, Kisvárda, Haj­dúböszörmény, Törökszentmiklós, Hajdudorog, Jász­apáti, Halmi kértek a kamarától ipari tanfolyamokat. Az Alföldi Cognacgyár felhívása. Az Alföldi Cognacgyár tudomására hozza a gazdaközönségnek, miszerint a vállalat elhatározta, hogy egy pálinka beraktározási és értékesítési osztály felállításával egy régóta nélkülözött közgazdasági intézményt óhajt megalapítani és meghonosítani és ennek keresztül­viteléhez kéri a támogatását. Igen sok gazda az ér­tékesítéssel nem bir megküzdeni, mert egyrészt sok­szor az általa főzött pálinkára évekig nem tud vevőt találni, másrészt nem ismer oly vállalatot, mely neki termelvénye értékesítése körül segédkezni tud és ezért inkább nem főzi ki a gazdaságában termelt gyümölcsöt, hanem azt vagy el hagyja rothadni, vagy a házi állatok által eteti meg, miáltal önmagát károsítja meg, mert igy a gyümölcstermelés arány­talanul kisebb hasznot hajtó, mintha az pálinkának dolgoztatnék fel. A vállalat, mely Kecskeméten, az ország szivében, hazánk legelső bortermő és pálinka termelő helyén fekszik, hivatva van egy fontos »ér­tékesítő szervet« képezni és a tervezetbe vett export- szerű értékesítés által, hatátozottan dicséretreméltó közgazdasági missiót végezni, mert bárkitől a saját égetésü bárminemű pálinketermelvényét akár egész- benvaló beraktározásra és bizományi eladásra, akár pe­dig minta ellenében, bizományi eladásra mindenkor a legjutányosabb raktárbér és jutalék mellett szíve­sen átveszi és külföldön létesített kitűnő összekötte­tései utján következő piaczokra, mint Amerika, Austria, Marokko és Batavia, fogja exportálni. Hogy mindez a t. termelő közönség részére könnyebben keresz­tül vihető legyen a beküldött árukra előleget is fo­lyósítunk, miért is tisztelettel kéri az eziránti kívá­nalmakat határozottan kitüntetni. Az előleg a beér­kezett áru elraktározása és a megfelelő előlegezési levél aláírása után folyósittatik. Születtek: 177. május 20. Ónodi Mártonnak »Juliánná.« 178. május 21. Dézsi Lajosnak »Lajos Dezső.« 179. május 26 Petruska Teréznek »László.« 180. máj. 24 Simon Mózes Dávidnak »Miksa.« 181. május 21. Vértes Ignácznak »Gyula.« 182. május 22. Szoher Ferencnek »Erzsébet.« 183. május 27. Kosztin Teréznek »Ilona.« 184. május 27. Sztáronszki István­nak »Flóri.« 185. május 28. Rád Rubennek »Emil Ágoston.« 186. május-30. Laber Juhánnának »Róza« nevű gyermeke. Elhaltak: 150. máj. 25. Moldován Mária gör.kath. 70 éves szakácsnő, kimerülésben. — 151. máj. 24. Pás- kuj Mátyás ág. hitv. evang. 70 éves nyug. bányako­vács, kimerülésben. — 152. máj. 30. Gyalai Mihály, ev. ref. 57 éves, ácsmester, szélhüdésben. Kihirdetés alatt állanak; 1. Lipse Péter nagybá- nya-szilcstelepi és Kotyecz Mária láposbányai. — 2. Márk Péter és Cicarlanen Mária nagybánya-borpatak telepi lakosok. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Révész János.-s-ff 4-H-iff-iff-eff-fff-ttf-eff-eff-eff-ef-tf-if-e-ff^g-E-ffl!-:Jf§-effH-efft|-ef$l délután 4 órakor és este 8 órakor. A délutáni előadáson 10 éven aluli gyermekek félhelyárat fizetnek. Este nagy bucsuelőadás mely alkalommal a Villand testvérek igazgatók többször fognak fel- lépni s előadják a Budapesten oly óriás sikert arató bohózatot: Hamlet paródiáját és egyéb más bohózatot, úgyszintén egész uj műsorban fog a nagy­érdemű közönség gyönyörködni. Helyárak: Páholy-ülés 4 K, Zártszék 3 K, Körszék 2 K, I. hely 1'60 f, II. hely 1'20 f, Karzat 60f. i­...... . Jegyek előre válthatók Kovács Gyula könyvkereskedő urnái a Fő téren. ll F f 3- 1-5­»I» *.*» a» «i» «j. «1» «)» «i» «i» «Íj ÁjÉ «i» «|» «j» «i» tl» «I* «li «|» el» *1» «j» «j» tjt «j» t»» «j» «j*

Next

/
Thumbnails
Contents