Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-19 / 20. szám
(2) 1907. Május 19. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 20. szám. városi közügyekben a szereplő tevékenység értékét, súlyát és tekintélyét, a javalást vagy elitélést nem az általános frázisok hangoztatása, hanem minden előforduló és szőnyegen levő kérdésben az egyénenkénti határozott fellépés nyújtja, mely egyes kérdésekben, mint a tapasztalat mutatja, a tagokat sokszor a legelütőbb elvek mellett oly szép összhangban egyesíti; ami a köz kárára sokkal nehezebben fordulhat elé, ha valamely párt általános jelszavak folytonos említésével a közeledés és hasonállásfog- lalás útját elzárja s a simulás, tapadás bántó és lealázó gyanújának felvetésére gyakori alkalmat nyújt. Akik tudják, hogy mily túlságos érzékenység és csiszolt idegesség kapott lábra közügyeink kezelésében, igazat adnak ecsetelt meggyőződésemnek annál is inkább, mert tudom, hogy nemcsak saját felfogásomat közlöm, midőn nyíltan és őszintén vallom, hogy a városi közügyekben a 48-as párt némely, egyébként érdemes egyének eszközévé tör- pült, melyet helyenként és időnként mint Deus ex machinát sebtiben előráncigálnak, hogy törekvéseiknek és céljaiknak erkölcsi jogosultságát, közérdekű szükségességét és feltétlen érvényesülését biztosíthassák. Az eredmény azonban csak látszólagos. Mert azok, kiknek meggyőződésük, hogy a sérelmek politikájával a közérdeknek és a város javának szolgálnak s egyedül idvezitőnek a városi administrate és gazdálkodás örökös gyalázását, ostórozását és gunyját tartják, de ezenfelül folytonosan késnek a reformáló kész tervek, positiv eszmék előterjesztésével és propagandájával, méltán rászolgáltak, hogy már ezért is a személyi tekintetek előretolásának közönséges vádjával terheltessenek! Ha még aztán a nagyjában vázolt jelleget öltött s tisztán politikai párt — célját és létjogosultságát vakon tévesztve — s a szinte ugyanazokból tömörült testület eredeti működési körén kívül is erkölcsi nyomást akar tagjaira gyakorolni, előbb önmagát kell irányitó eszmékkel telíteni, mert különben csak az egyéni hiúságban kielégített s abban sütkérező elemeire tud hatni. Mert csak ezt a hatást látom, különben erkölcsi presztízse mellett lehetetlen lett volna meg- választatásom, hiszen a hangoztatott pártfegyelem a belső tartalom helyét el nem foglalhatja. Ebből látszik ki a lóláb, a személyi érdekek kicsinyes hajszája! Nyíltan megismétlem, hogy a párt és ipartestület morális telítése alatt azon reformáló, életre való tervek, eszmék és gyakorlatilag érvényesíthető javaslatok kidolgozását és kiküzdését értem melyek a város pénzügyi helyzetének megjavítására hivatvák. Ha ily üdvös tevékenység érdekében aztán megválogatja azon személyeket is, kiket meggyőződése szerint gyakorlati eszméi keresztülvitelére legalkalmasabbaknak tart, nem fogom szemére vetni személyi kultuszát. Mindaddig azonban, mig a dolog a jelen állapotában vajúdik, a leghibázottabbnak tartom az örökös gravaminalis politikát s az ebből folyó személyi üldözéseket, melyek erkölcsi testületekhez absolute nem méltók! Az, hogy némely elemeknek eminens érdekük lehet bizonyos egyéneket lejáratni, ne vezessen félre egyetlen erkölcsi testületet sem, mert ily állásfoglalásában vészit súlyából s abból a köteles tiszteletből, melyben köztevékenysége miatt ez ideig részesült. Vesse ki hát úgy a párt, mint az ipartestület kebléből a személyi politikát, mert legyen meggyőződve, hogy a maga egészének őszintesége és nyíltsága nem minden egyes szerény tagjában tükröződik vissza ! Személyek lépjenek a síkra és harcoljanak, nemesen vetekedjenek, küzdjenek személyek ellen s ne kapaszkodjanak, mint gyermek az anyja szoknyájába, — erkölcsi testületek tekintélyébe! A boldogító eszmék pedig vívják ott harcukat, hol a helyük : a közgyűlés termében! Ajtay Gábor <lr. Pünköst... arangok zúgása betölti a léget . . . Szent zsolozsmák hangja buzgón száll az égnek ; vMennyei lángnyelvek emlékének napján, Ahitatos fohász rezg a hívek ajkán. Két ezredév előtt, — ott a szent templomba’ Ült a »tizenkettő« — együtt — elborongva . . . Szívok telve gyászszal, — lelkűk csüggedéssel : Hogy küzdenek meg a nehéz küldetéssel!? Hol nyelvük sem értik, — idegen országba Szét kell széledniök — egymástól megválva : Szét kell tépniük a testvér-köteléket, Amelybe »nagy gyászuk« egyesité őke1. így, — együtt — megosztják a nehéz bánatot Mesterük után, — Ki tőlük eltávozott, Vigasztalják egymást, ha csügged a lélek, De távol egymástól, — mind azt mondják : félek. De íme! Szélroham mély zúgása közölt Égő lángnyelv lobban tizenkét fej fölött . . . Tűn a kishitűség és mindenik bátor, Nem fél hatalomtól, zsarnok haragjától. Tizenkét aposto1, mint tizenkét fáklya Világított be a lelki éjszakába — — — Egyre terjedt aifény s ime már a végén Minden ragyogó lett a föld kerekségén. Niola. Heti krónika. Mondják, hogy a világot az örökös elégedetlenség mozgatja. És e mondásban nagy igazság rejlik. Lám a nagybányaiak, ezúttal a fiatalja, a gimnázium, a polgári iskola elmennek messzeföldre, máshova ünnepelni, kincses Kolozsvárra meg Budapestre. A debreczeniek meg ide jönnek a mi fatornyos hazánkba, mert nekik a múlt hét kánikulai hősége után ez kell: a hegyi patak, hegyi levegő, hegyi kilátás. Ki-ki elégedetlen a magáéval s keresi a szebbet, jobbat. Meg is érkeztek a kedves vendégek, a tornászok, nem várhattuk őket se tornaegylettel, se dalárdával, se tűzoltó parádéval, mert nekünk nincs ilyen. Volt valaha de már ma belőle csak a múltnak halvány emléke maradt meg. * Mikor ott a gimnáziumi tornacsarnokban 60 tagbaszakadt erős férfiú csinálta vezényszóra a figurákat s mind tornaegyesületi tag volt. Mikor fölszentelték a tűzoltók százakat érő remek szép zászlóját, mely ott nyugszik a városi levéltár valamelyik zugában, mint hűtlenül, árván hagyott édes anya, kitől elfutottak, szétszéledtek a gyermekek. Meg a dalárda, mikor versenyre mert készülni s minden tagja versenyezett a másikkal. Most összedőlt vendéglők közt vezet utunk, de a jó debreczeniek igy is jól érzik magukat, nekik lomb kell, virág, szikla, hűvös völgy, mit bánják ők az emberi építményeket. A mi lelkünk pedig, mintha nem is volna ün- ! nép, tele választási gondolatokkal, begombolódzik 1 mindenki s nem mer elmenni még ebédre sem a J szomszédjához, mert hátha ilyen vagy olyan pártinak kiáltják ki. Szerdán lesz a nagy mérkőzés, talán nem is olyan nagy, mint sokan gondolják, hisz a békés, csendes nagybányaiak jó emberek, csak bánni kell velük tudni. Tehát a viszontlátásra uraim a tanácsteremben, boldog ünneplést kíván a krónikás. A keleti iskola hova építése ügyében Falussy dr főispán, Bodnár György kir. tanfelügyelő, Kacsó Károly mérnök kíséretében ma városunkban szemlét tartott. Mindkét szóban levő telket megtekintette s mondják, hogy a Bálint-féle és g. kath. egyházi telek jobban megnyerte a tetszését A döntést egyelőre nem tudjuk. Debreczeni kirándulók városunkban. Mint már említettük, városunkat több tekintélyes debreczeni ember kérésié fel, hogy vidékünk szépségeiben gyönyörködjék. A kirándulók mintegy húszán, ma 18-án, szombaton d u. 5 órakor érkeztek. Szombaton este Fernezelvre mentek a kohótelepet megtekinteni, vasárnap Felsőbányára rándulnak ki a Bóditóhoz. Héttőn megtekintik a kereszthegyi bányát s aztán kirándulnak a ligetbe. A torna- egyesütet kiránduló csapatát Torday Imre h. polgármester fogadta a vonatnál, s holnap este tiszteletükre összejövetelt rendeznek a kaszinóban. Ilosvay Aladár alispán, mint sajnálattal értesültünk róla, kedden a megyegyülés előtt lábát kificamította, ez okból helyette a 22-én tartandó városi tisztujitáson Péchy István főjegyző fog elnökölni. A budapesten járt küldöttség u. m. Farkas Sándor, Moldován László, Stoll Béla, Torday Imre igen szép eredményekkel és reményekkel jött haza tegnap Nagybányára. Torday Imre h. polgármester a mai gyűlésen jelentést is tett az eljárás eredményéről. E szerint az állami iskolák tervét jóváhagyva leküldték, a városnak az építés elmaradása miatt beállott károsodását megtéríteni Ígérték, az óvodák államosítását 14 napon belül el fogják intézni, a földmivelési miniszter a nagybányai vízvezeték és csatornázás ügyét Mezőssy Bélának adta át, aki még e hóban intézkedni fog. A heti állatvásárnak a polgári kör háta mögé a két viz közé való áthelyezését odafent is helyeslik s'legközelebb jóváhagyják. Molnár István borászati és szőlészeti kormánybiztos a nagybányai gyümölcsgazdák károsodása ügyében legközelebb ideutazik s az adóleirás iránt már folyik az összeírás. A vásár- vám díjszabást, az üveggyárat helyben hagyták. A r. k. és g. k. lelkészek választása ügyében 30 napon belül döntés várható. A borpataki iskolára a szerződést Kerekes Sándorral megkötötték. Torday Imre kiemelte jelentésében azt, hogy a küldöttség gyors és eredményes eljárásának ilyetén szép alakulásában legnagyobb része van Dr Földes Béla orsz. képviselőnek, aki fáradságot, időt nem kiméivé, előkészítette az ügyeket s támogatta, vezette a küldöttséget. Torday h. polgármester kijelentései természetesen nagy örömet keltettek s a közgyűlés úgy dr Földes Bélának, mint a küldöttségnek köszönetét szavazott. kipirult arccal, görcsösen szorongatják a vaságyat, mintha kardnak markolatja volna az. Megfeszül mellükön a durva vászoning. * * * Dráva folyásával szembe jött a szél, mintha ennek ezüstös háta mutatná neki az utat az Alpesek közé. Ott született valahol a Duna Tisza között, hogy oly izzó porszemeket cipel. A szűk völgyben haragosan viszi az ezüstterhet. Megpaskolja vele a Dráva hátát, mitől olyan lesz az, mint egy rojtos össze-vissza tépett ezüstszallag. Rohan a szél és a hegyóriások lábánál tarkálló virágok fejéről lekapja a fénylő harmatgyöngyöket. Rohan tovább a német hegyóriások és az idegen városokon keresztül. Nem talál ismerősre, talán azért olyan haragos a futása. Villach előtt szétterül a Dráva völgye. A seé- bachi mező úgy fekszik ott, mint egy óriási zöld tányér. Ezen keresztül a Seébachi tóban mintegy tükörben nézegeti magát Karavanken, a fehér fejű hegyóriás. Derűs őszi nap szórja az aranyát a példás hadirendben álló sorokra. A villachi huszárezred es- kadronjai félórája várják már teljes hadifelszerelésben az ezredest, aki inspicirungot fog tartani. Az adjutánsok idegesen nyargalásznak ide s tova a hadsorok előtt. Rittmeisterek féltő gonddal méregetik eskadronjaikat. Szúró, vizsga szemmel néznek végig minden egyes huszárt. A csákóforgójától a ló patájáig, mindent, mi rajta van. Csillog villog a szerszám, a fegyverek, a huszármundér, a ló szőre, sehol egy kis anstand, mégis szorongva várják a szigorú feljebbvalót. Egyedül rittmeister Biborosch nincs megelégedve eskadronjával. Minden, minden tetszik neki, csak a gyerekek szeme nyugtalanítja. Zavaros az mind és szomorú tekintetű. Tán csak nem ez a porfelhős, vad, keleti szél csípte ki, hogy oly kék karikák húzódoznak fekete szempáraik alatt. Fáradtan, lomhán ülnek lovaikon, mintha bizony éjjeli szolgálat gyötörte volna meg őket. Egyik gondolat a másik után kereste az okot, hasztalan. Nem talált egyet sem. Ezenközben hirtelen gyanú futott az agyába: hátha az a valami bántja a gyerekeket, ami onnét a Dráva felől fuj? Az a valami, amire neki gondolni sem szabad, mert igy is bűn. Az, ami az ő lelkét is tépi. Az, ami sokszor úgy felkorbácsolja benne a vért és titkolnia kell arcának ezt a pirulását. Rittmeister Biborosch félre hívta zugsführer Imrét, hogy kivegye belőle, mi bántja a gyerekeket. Mintha fatönköt gyóntatott volna, oly hangtalanul állt ez előtte. A hosszas faggatásra végül az volt a felelete, hogy beleharapott az ajkába. Rittmeister Biborosch meghökkent. Most már világos lett előtte, hogy az a valami bántja a katonáit. Az. Minden mást bevallott volna, ez az egye- neslelkü legény, csak ezt az egyet nem. A feketesárga mundér alatt még úgy sajogjon ez a seb, nem jön ki jajszó a huszárgyerekből. Trombitaszó jelezte, hogy az ezredes közeledik.-- Haptacht! Ergreift den Sebei! Kommandiroztak harsányan eskadronjaik előtt a rittmeisterek. Megvillantak a kardok a sugárzó napfényben. Csak a rittmester Biborosch eskadronja maradt mozdulatlanul. A harmadik eskadron megtagadta az engedelmességet. A kardok benntmaradtak a hüvelyükben. A huszárfiuk szeme most már dacosan, kihívóan néz. Most már villog, vad, haragos csillogásban. Rittmeister Biborosch sápadtan, az izgalomtól remegve ül lován, tehetetlen nagy meglepetésében. A többi Rittmeisterek már mentek jelentkezni az ezredes elé. Biborosch lelkében néhány pillanat alatt vad tusát vívott az ember és a katonai kötelességérzet. Nem tudta mit tegyen. Csak azt az egyet tudta, hogy néhány pillanat és elveszett féltett katonai becsülete és börtönbe jutott a büszke dritte eskadron. Belevágott sarkantyújával lovába és fél percnyi késéssel a csodálkozó ezredesnek jelentette: — Herr Oberst, melde gehorsamst: Hundert fünfcig marode, und drei manner. így, keményen és határozottan. A tisztelgésben álló Rittmeisterek a furcsa jelentésre összenéztek. Az ezredes szúrós szemmel nézte végig Rittmeister Biboroscht. — Abtreten! Dritte eskadron vor! — adta ki a parancsot. Legelsőben azt a századot akarta látni, amely sem tisztelegni, de még tisztességes jelentést adni sem tudott. A rittmeisterek tisztelegtek és oda vágtattak eskadronjaik elé. Biborosch már tudta, hogy mit fog tenni. A válságos, nehéz pillanat megsúgta neki. Most már érezte, tudta, hogy hangot kell adni annak a valaminek, ami ezeket a fiukat s az ő lelkét is hetek óta fojtogatja. Odaállt eskadronja elé. Tisztelgett és tisztelgő állásban harsány hangon, csengő magyarsággal igy beszélt: — Én véreim! Én is veletek érzek . . . Az, ami bennetek forr, bennem is kavarog . . . Azok a sötét felhők, mik amarról jönnek, engem is bántanak De jöjjön csak az első hivó szó, én leszek az első, ki azt komandirozza : Haza! Utánam fiuk ! Most még nincs baj. Most mutassátok meg a németnek, mit tud a magyar huszár! — Haptacht! Ergreift den Sebei! Kiegyenesedtek a fiuk mintegy varázsütésre. Megvillantak a kardok s olyan gyakorlatozást vittek véghez a dritte escadron huszárjai, hogy az ezredes csodálkozásában kézfogással köszönte meg parancsnokának.
