Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-05 / 18. szám

« 18. szám. Heti krónika. A hét legnagyobb újdonsága, hogy az alispán kihirdette a pályázatot és kitűzte a tisztujitás napját. A pályázati hirdetmény sok eszmecserére ad alkalmat. Választandó-e hat évenként az adóügyi tanácsos, az adótiszt, a városgazda? Ez a kérdés. A jogászok szörnyű tudással tárgyalják. Az egyik azt mondja, hogy igen, a másik nem és mind a kettő komoly képpel be is tudja bizonyítani a maga igazát. Hát szép dolog az a jogi tudomány. Nagyon szép és változatos. 1886 óta pl. a XXII. t.-c. szerint folyik a községi élet. Ugyanezen törvény alapján 18 év előtt még az özvegyasszonyok is szavaztak Nagybányán a város­atyákra, most már csak az orsz. képviselőválasztók. Pár év előtt még nem volt csak egy kerület Bányán ugyanazon törvény alapján, most kettő van. Turman idejében a tisztviselők választott képvi­selők is lehettek, meg virilisek is, most nem volt szabad a mandátumokat megtartani. Azelőtt a póttagokra nem szavaztak, csak vá­lasztották őket, most külön szavaznak is. Felsőbányán 10—15 évvel ezelőtt még két képviselői joga is lehetett az embernek, t. i. egy a magáé, másik egy erkölcsi testület megbízatása, Nagy­bányán nem, ugyanezen törvény alapján­Nagybányán 6 év előtt 8 tisztviselőt választottak, ma ki van hirdetve a pályázat 14 állásra. Hat év előtt a városgazdára nem szavaztak, ma a jogászok szerint az az igazság, hogy ő is választás alá kerül. Hat év előtt a gazdát Nagybányán nem válasz­tották, Felsőbányán igen. Ma Nagybányán csak 14 állást hirdettek meg, Felsőbányán minden állást, ugyanazon törvény alapján. Némelyek szerint a főjegyzőt is választani kel­lene, mert ő levéltáros is egyszersmind. A levéltáros 6 évenként választandó, a főjegyző pedig nem vá­lasztandó csak egyszer, életfogytig. Tehát a főjegyző hat évenként felerészben választandó. Hát bizony csak szép az a jogásztudomány, mely ugyanazon törvény alapján évről-évre újabb divatot tud produkálni, mint a jó szabó, aki soha­sem feledi hogy »der Schneider muss immer was extra haben« no meg azt sem hagyja számításon kívül, hogy a ráncos kabátot is rá kell diktálni az emberre. Mit is csinálnánk a kis városi élet csendjében, ha nem volnának ilyen széthúzó témáink. Május elseje a maga zöld rügyeivel, szórványos virágaival a mai hátramaradt tavasz mellett nem nyújt elég örömet és élvezetet, inkább őszies volt az idén. Az alispánjárás is nagyon röviden ütött ki. Na de sebaj, a választások harci zaja nem nyugszik el most már három hétig s izgalomnak éppen elég ez kicsinyek és nagyok számára s igy állván a dolgok, ne vegyék rossz néven, ha ezután harctéri tudósító­nak csap fel ____ a krónikás Sz emélyi hir. Falussy Árpád dr főispán május 29-én városunkba érkezik a kereszthegyi iskola he ­lyének megtekintése, illetve kijelölése végett a mi­niszter képviseletében. Kinevezés. Kiss Béla áll. vasúti osztálymérnököt a kereskedelmi miniszter főmérnökké nevezte ki. Előléptetés. A kereskedelmi miniszter Janovits Miklós és Spiller Nándor államvasuti főnököt a IV. fizetési osztály 3-ik fokozatából a másodikba elő­léptette. kon az égig meredő sziklák, melyeken a sasok fészkel­nek, képeznek megmászhatatlan falakat. A növényzet nem dús, inkább csak a viz mentén kiséri a folyót s úgy látszik, mintha ennek a hiányát akarná pótolni az anyaföld ezerszinü sziklái és ala­kulataival. Az a kilátás, mikor felér a fogaskerekű vasút a hatalmas Ivánra, egyike a legremekebb látványoknak, mely valaha turista-szemet gyönyörködtetett. Mostár mint város nem sok látványosságot nyújt. De a Radopolje, a hatalmas Bűne eredete, mely mint kész folyam ömlik ki egy sziklarengeteg alól, a mostarsko plateau, mind megfizethetetlen látványosságok. Mostárt elhagyva, a Narenta partján már vasút vezet Metkovicsig. Megkapó a látvány, mint nő a folyó, pataknak tetsző kicsiségéből hatalmas tengeri folyammá. Csak másfélóra az ut Mostártól Metkovicsig, de gazdag bájakban és meglepetésekben. Metkovics az utolsó vasúti állomás s ki innen esetleg a tengeren át akarja folytatni útját Fiúmén keresztül hazafelé, az átszállhat hajóra. Másfél nap alatt Neumot, Opust, Spalatót, Zárát érintve Fiúméba ér. Érdekes az ut Metkovicstól Spalatóg. A vidék ugyan nem valami dús bájakban, de érdemes annak megtekinteni, ki még nem alkotott magának a deltáról fogalmat. Azonban ha ebben akar gyönyörködni, akkor Metkovicstól Opus erődig kocsin kell menni, mert a Narentaszabályozás miatt a hajóról a távolabbi kilátás lehetetlen. Mindig szomorodott szívvel néztem a nagyszámú turistádat. Éreztem, hogy nélkülöz m itt a magyar elemet. A magyar szó ritka, minta fehér hollós ha akadt itt-ott egy bus magyar, ki véletlenül németül szólított meg, azt feleltem neki: — Nix dájcs I Tengerre magyar! NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Magyar Bertalan közjegyző e hó 1-én városunkba érkezett s állomását még e napon elfoglalta. A jótékonyság nemtői. A jótékonycélu nőegye­sület 45-dik évi jelentése megjelent, mely hangsú­lyozza, hogy tavaly a tulipánmozgalom következté­ben a sásipar nagyszerűen föllendült s a nagybányai sáscikkek az egész országban keresettekké váltak. A közönség ez évben is nagy mértékben segítette az egyesületet s a miniszter 500 koronában részesí­tette. Néhai Balázs Antonia és néhai Robelly Lajos, Hanzulovits Kristófné, Koretkó Ludmila, Teleki Bé- láné alapitó tagokká lettek. Uj tagokul beléptek öten. Az egyesület 40 szegényt 1174 koronával se­gélyezett. A munkások keresménye 1849 K volt. Az óvóintézetekben 190 gyermek nyert gondozást. A Csomósné-féle alapítványból hat szegény polgár­család kapott nagyobb összeget. A Mária menházban három elaggott asszony nyert ellátást. Az évi be­vétel 719T66 K. Kiadás 7047 K 04 f. Az intézet je­lenlegi vagyona épületekben, alapítványokban, rész­vényekben^ tőkében 5104T75 K. A szép tevékeny­ségről tanúskodó és csinosan egybeállitott jelentést Robelly Lajosné elnök, Ötömösy Gyuláné pénztár­nok, Szőke Béla titkár adták ki. A tanács nem fellebbez. Tehát ez is jótétemény, hiszen eddig úgy tudtuk, hogy aki fellebbez, az bi­zonyos körök felfogása szerint gonoszát cselekszik. Ennélfogva a tanácsnak mindig erkölcsi kötelessége szerintünk nem fellebbezni. Hogy Doroghynak nyug­diját tovább nem fellebbezi, azt azonban nagyon értjük, mert hiszen Doroghy igazgató a »Ratio edu- cationis« szerint 30 évi szolgálat után mehetett volna nyugdíjba teljes fizetéssel, mivel ő azonban kilenc évvel tovább szolgált s ez idő alatt 9 X 2068 K = 18612 korona megtakarítást csinált a városnak, tehát bizony megérdemel egy kis méltányos tekin­tetet. A tanácsot jelen esetben, igenis, értjük. T. előfizetőinket előfizetéseik szives megújí­tására kérjük, Tisztelettel a kiadóhivatal. Az áll főgimnázium ifjúságának egy része kirándul a pünkösti ünnepek alatt és pedig Kolozsvárra Rácz, Incze és Dely tanárok vezetése mellett, indulás máj. 18-án, visszaérkezés máj. 20-án. A debreczeni torna-egyesület tagjai e hóban Nagy­bányára jönnek és Felsőbányára. Ennek a kirándulás­nak tervezete még nincs véglegesen megállapítva, annyit azonban már is tudunk, hogy a debreczeni turisták Nagybányát, Felsőbányát és Fernezelyt óhajt­ják megtekinteni, kirándulnak a Bódi-tóhoz. 18-án d. u. érkeznek ide s 20-án a délutáni vonattal utaz­nak el. A vármegyei közgyűlést megelőzőleg május hó 13 án d. u. 3 órakor állandó választmányi ülés lesz. Az áll. főgimnázium VIII. osztályban a vizsgá­latok sorrendje az idén következő : április 30. d. u. 3 orakor román nyelv. Május 4. d. u. 4 órakor egészségtan. Május 10. délelőtt vallástani vizsgálatok és pedig 8—9. r. k., 9—10. g. k., 10 — 11. ev. ref. 11 — 12. izr. Május 11-én délelőtt Magyar. Latin. Né­met. Május 13-án délelőtt mennyiségtan, természet- tan, történelem. Május 15-én délelőtt filozófia, görög, görögpótló. Május 7 én d. u. 5 órakor torna. Rendes havi közgyűlése lesz a képviseletnek hét­főn május 6-án, délelőtt 9 órakor következő tárgy­sorral: 1. O Felsége személye körüli miniszter le­irata a város címer pecsétjének királyi adományozása tárgyában. 2, Kereskedelemügyi miniszter leirata a hid- utcai zazari hid kiépítése tárgyában. 3. Néhai Winkler József c. püspök alapítványi levele. 4. Közigazgatási bíróság ítélete Gálfify Pál települési pótadója ügyében ; 5. Ugyanannak Ítélete dr. Drágos Theofil felvételi dija ügyében; 6. Jelentés f. év március 21-én tartott vá­ratlan pénztárvizsgálat eredményéről 7. Szatmárvár- megye törvényhatósági bizottságának határozata Ré­vész János felebbezése ügyében; 8, A város Tanácsa beterjeszti a hordár vagy bérszolga iparról; 9. Az ide­geneknek a községben településéről és a község köte­lékébe való felvételéről; 10. A faizási és kőfejtési jog gyakorlatáról alkotott és jóváhagyott szabályrendele­tet; 11, Szatmárvármegye Törvényhatósága által jó­váhagyott 1907. évi költségelőirányzatot; 12. Berger Ábrahám felsöfernezelyi lakos kérelmét 4 malomkő átvétele iránt; 12. A felsöfernezelyi lakos kérelmét 4 malomkő átvétele iránt; 13. A felsöfernezelyi ma­lom bérletére kötött szerződést. 14 Almer Lajos le­mondása a villamvilágitási vállalat létesítéséről, ugya­nez ügyben az ad hoc bizottság javaslata. 15. Almer Lajos és Károly jelentése a téglagyártás ügyében. 16. Stoll Béla az állami elemi iskola gondnokság elnöké­kének jelentése iskolai bárhelyiségekröl 6 tanterem berendezése iránt. 17. Jelentés a széktéri Virágh-féle házastelek bérlete ügyében. 18. Jelentés a vármegyei telephon-hálozat létesítése ügyében. 19. Bsterjesztetik Nagybánya város takarékpénztára választmánya által 1906. december 9-én tartott ülés jegyzőkönyve. 20. Langer Sándor v. pénztárnok eskütétele, 21. A Czifra fogadóra megtartott árverés eredménytelenségéről bizott­sági jelentés, s az erre vonatkozó tiszti ügyészi jelen­tések, ugyanerre Izrael Aladár k.-monostori lakos aján­lata. 22. Singer Mózes utódai ajánlata a borpataki savanyu viz forrás bérletére. 23. Érdemleges határozat hozatal Budai Géza ás Budai István illetősége ügyé­ben, 24. Ugyanaz Lázár Rozália illetősége ügyében. 25. Ugyanaz kiskorú, Baumgartner István árva illető­sége ügyében. 26. Ugyanaz Rosenberger Mór, neje és gyermekei illetősége ügyében. 27. Ugyanaz Mike Lajos és Mike Ilon illetősége ügyében. 27. Girgya Péter és fia illetősége ügyében. 29. Ugyanaz Bornyász Jeka és fia illetősége ügyében. 30. II. fokú határozat L, Berks Leó pénzügyi tanácsos közmunka kivetése ügyében. 31. Városi gazdatiszt jelentése a vendéglő romjainak meg- vizsgáltatása iránt. 23. Ugyané tárgyban tiszti fő­orvos jelentése. 33. Terv és költségvetés bemutatása a Széchényi ligeti vendéglő felépítése, esetleg átalakí­tása tárgyában, 34. Horváth András kérelme a bor­pataki Szent György bánya részére szükséges földte­rület átengedése iránt Nagybánya, 1907. május 4. Torday Imre, h. polgármester. Gyászhir. Nagybánya jeles képzetségü és költői lelkületű volt tisztiügyészének; néh. Nyirő Sándor­nak özvegyét, született Ember Gizellát sok súlyos csapás után, ismét keserű, szivet-lelket leverő bá­nattal látogatta meg, az intézkedéseiben kifürkész­hetetlen és sokszor oly kérlelhetetlen sors. Egyik kedves, szép és igazán magas műveltségű, szelíd lelkű leánya: Nyirő Zolna meghalt ápr. 25-én Buda­pesten. A korán kiszenvedett derék leány a fővá­ros egyik polgári iskolájának volt tanítónője, ifjú apostola a magyar közmivelődésnek nemes lelke egész hevével. A pálya véget ért, a bájos virágszál letört, az özvegy edes anyának és a testvéreknek mérhetetlen fájdalmára. Merítsenek a vigasztalás örök forrásából gyógyító balzsamot sajgó sebükre. Az érző lelkek velük együtt éreznek, a súlyos veszte­séget mindenki sajnálja, a ki ismerte a szép remé­nyekre jogosított leánykát, s az általános részvét talán könnyít valamit a súlyos kereszten, mit az életben hordoznunk kell! A család gyászlapja igy hangzik: Özvegy Nyirő Sándorné született Ember Gizella, úgy a maga, mint gyermekei: Gizella, Évi, István és Sándorka nevében is, megtört szívvel je­lenti, hogy szeretett, drága felejthetetlen leánya, il­letve gyöngéden szerető gondos testvérük Nyirő Zolna Budapest városának Batthyányi-utczai polg. iskolai megbízott tanítónője folyó évi április hó 25-én reggel egy heti szenvedés után, életének 23-ik évé­ben az Urban csendesen elhunyt. A drága halottnak hült tetemei folyó évi április hó 26-án pénteken délután 4 órakor fognak az I. kér. uj Szent János- kórház halottaskápolnájában a róm.-kath. egyház szertartásai szerint beszenteltetni és a farkasréti sir- kertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesz­telő szent mise áldozat a megboldogult lelki üdvéért folyó évi április hó 26-án, pénteken délelőtt 10 órakor fog az uj Szent János-kórház kápolnájában az Egek Urának bemutattatni. Budapest, 1907. évi április hó 25-én. Ifjú álmai felett virasszon a szeretet angyala! Az Üveggyár. Hírlik, hogy a belügyminiszter az üveggyárra vonatkozó határozatát a képviseletnek megerősítette. Tudtunkkal még két miniszternek van hozzászólása. A leirat nem érkezett le. Hozzászólá­sunkat a kérdéshez akkorra tartjuk fenn, mikor magát a leiratot olvashatjuk. Szabad, de nem illik. A törvény arra való, hogy a jogászok úgy csavarintsák, amint nekik jól esik, hiszen azért jelzik ilyen § kigyótekervényesen. Az észjog azt mondaná, hogy a tisztviselő mikor tiszt­ujitás előtt már le is köszönt, hogy addig a pár per­cig legyen egy kis türelemmel mig újra megválaszt­ják. Letette mandátumát, nincs mandátuma, megszű­nik tehát ezzel együtt szavazati joga is. Hiszen ha ő is szavazhat pl. önmagára, és megesik, hogy egy szavazattal győz, (ez abszolút többségnél nem is olyan ritkaság, lásd ügyészi választást hat év előtt), akkor tulajdonképpen ő választotta meg maga ma­gát. Nos hát ez közbizalomnak egy kicsit furcsa. Mondják, hogy vannak tekintélyes ellenmagyaráza­tok. Meglehet, de a finom érzékre, az állás méltóságára is kell adni valamit s nagyon visszatetsző, mikor izgatottan, kipirult arccal azok járnak-kelnek a sza­vazóteremben cédulákkal, akik fölött tulajdonképp a közönség ítélkezik. Hagyják ezt a képviselőkre.- Ám legyen tehát szabad, ne vitatkozzunk rajta, de úgy érezzük, hogy nem illik. Hirdettetök figyelmébe. A viszonyok kénysze­rítő hatása alatt, mivel az összes nyomdai munkák tetemesen megdrágultak, s mivel lapunk előfizetési árát, mely harminchárom év óta változatlan, föl nem emelhetjük, a hirdetési dijakat május elsejétől kezdve kénytelenek vagyunk mérsékelten fölemelni. És pe­dig: magánhirdetések ezután egy koronán alul nem számíttatnak. Üzleti hirdetések ára egy negyed ha­sáb nagyságban 2 korona. Hivatalos telekkönyvi árverések dija 7 korona. Egyéb hivatalos hirdetések dija szintén aránylagosan emelkedik. Az eddig fel­vállalt kötelezettségek változatlanul maradnak. Kapnikról azt írják nekünk, hogy az áprilisi mulatságot az ifjúsági egyesület rendezte, a Rá­kócziért ez. színdarabban egyetlen női szerep van, ezt Lányi Erzsiké töltötte be sokszor megújuló tet­szés és tapsvihar között. A férfiszerepeket a bányász- ifjúság játszotta. Haraga Márton kereskedő grammo- fonjának kuruc nótáival töltötte be a szüneteket A mulatság 160 K bevétel 58 K kiadás mellett 102ko­ronát jövedelmezett. Felsőbányán a városi képviselők választása fo­lyó hó 4-én lesz a városháza tanácstermében. Válasz­tandó 12 rendes és 6 pót tag. A Szatmár—nagybányai vasútnak f. hó 3-án tar­tott választmányi gyűlésére Farkas Jenő felsőbányái polgármester Budapestre utazott. Bányaünnep. A kereszthegyi bánya holnap va­sárnap ünnepli a szokott módon nevenapját. Ma este az ünnepség tiszteletére nagy kivilágítás volt a kereszthegyi bányatéren. 1907. Május 5. (3)

Next

/
Thumbnails
Contents