Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
Nagybánya, 1907. Január 20. — 8. szám. AA; XXXIII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MBajULBN SS. IvdllETIDBlSr VASÁEKTAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. A fernezelyi vasút. Jól értesült körökből ismét az a hir járja be a várost, hogy a fernezelyi vasút nem fog kiépülni. Három év óta igy megy ez. Egyszer erősítik, hogy már a szerződést is aláírták, másszor olyan téli didergő kacsává változik az egész. Egyszer már a kénsavgyár építéséhez is hozzáfogtak, másszor teljesen elejtették a kénsavat is, a vasutat is, a gyárat is. Miként a francziák pár év előtt azon mulattak, hogy Boulanger jön, Boulanger megy! Boulanger él, Boulanger meghalt! úgy tart érdekes izgatottságban minket is ennek a negyedik vasútnak az ügye. A vasút épül, a vasút nem épül. A gyár meglesz, a gyár nem lesz meg ! A kohófüst naponként szépen letelepszik a város fölött, nyomja a maga fokhagyma és zöld poloska illatával különben is nyomott kedélyünket, pusztítja a növényzetet, a kincstárt perelik érte elkeseredetten, de azért a vasút nem épül. Pedig jól tudjuk, hogy ez az igazán üdvös, életrevaló és messzevágó czélokat szolgáló uj vonal szoros összeköttetésben áll a kénsavgyárral. A kénsavgyár pedig azért létesülne, hogy végre-valahára meg legyünk mentve a kohófüsttől. Nagyon jól tudjuk mi, hogy a kincstár bányászata és a fernezelyi kohó itt hatalmas tényező, úgyszólván létkérdése e vidéknek és sem annak vezetői, sem maga a kohó ellen nem akarunk Írni, biztatni bárkit is, de másrészről tudjuk azt is, hogy a füstnek feldolgozása a mai haladás mellett egészen természetes követelmény, a minek megvalósulását, úgy hisszük, mindenki csak siettetni szeretné, aki vonzalommal és ragaszkodással bir e vidékhez. Nemsokáta itt a tavasz, mi úgy hittük, hogy akkorra már ellepik a csongrádi kubikosok az egész fernezelyi völgyet s ime a nyugati szellő azt hirleli Budapestről, hogy megint nem lesz semmi a vasutból! Intéző köreink figyelmét felhívjuk erre a nagyjelentőségű kérdésre ismét s úgy véljük az egész közönség nevében szólunk, mikor arra kérjük, hogy ne hagyják végképp elaludni az ügyet. Te mást szeretsz ... — Irta : Montigno Giacomo. — Olaszból fordította: dr. Kiss Rezső. Te mást szeretsz ... Óh szivem lázas álma Eltűn, mint röpke szó, vagy gondolat, Vagy mint az éj, ha a napnak sugara Derengeni kezd — és jő a virradat! Jövőnket mily szépen lefestém gyakran Magamban, midőn reád gondolák ; »Kettecskén élünk szép virágos lakban, Enyém leszesz te és én a tiéd !« Te mást szeretsz . . . Elfordult tőlem lelked . . . Úgy fáj . .. úgy fáj, de megbocsát szivem, . . . Sajnállak is, mert úgy szeretni téged, Mint én szeretlek — nem fog senki sem! A magyar paraszt sorsa és jelleme. — Irta: dr. Király Péter. — Az államhatalom a leghallatlanabb nemtörődömséggel hanyagolja el évtizedek óta ennek a magyar kisgazda közönségnek — a paraszt néposztálynak — szellemi, erkölcsi életét, sőt mi több: még napélő kenyerének a legezudarabb támadások ellen való megoltalmazását is. A parasztságról legtalálóbban mondhatjuk el, hogy modern rabszolga-osztály. A parasztság két keze munkájának köszönhetik országok és nemzetek világszerte egytől-egyig mind a napélő kenyeret. Minden életerőnek és tápanyagnak ősforrását, mindnyájunk tápláló édesanyját: a földet, a parasztok a földmivelők gondozzák, művelik és kezelik; az ő fáradhatatlan munkásságuk és kitartó gondoskodáESI tier, üli usi-isil Mi. — Válasz Szabó József urnák. — Az »önkinzók« felekezete, úgy tudom, hogy ma már teljesen kihalt, de az önmagukat megtámadok még nem haltak ki egészen, legalább erről tanúskodik Szabó József tanító ur »Nyilatkozata», melyet jónak látott e hó 17-én közzétenni. A tanító ur hasonlatos az utszéli vándorhoz, aki felkérezkedik a kocsiba s aztán egyszer csak főbe veri a hintó gazdáját. Czikket ir lapunkba, melyet szerkesztői jogomnál fogva bátor voltam átkorrigálni. A Petőfi eredeti arczképéröl szóló tárczaczikket igy fejezte be: »Ez az én véleményem, ki jobbat tud, álljon elő.« Minekutánna 46 hibáját kijavítottam, ezt a befejezést is másképp szerkesztettem meg és pedig az ö beleegyezésével, akinek e hó 12-én d. e. el is mondtam, hogy igy szándékozom befejezni az érdekes közleményt: »Az illetékes körök felkarolhatnák az ügyet, tőlem, mint szerény, igénytelen embertől, azt hiszem elég volt, ha felhívtam rá a figyelmet.« O annyit jegyzett meg rá, hogy ember helyett egyént tegyek s abba bele is egyeztem. Később Szabó ur a nyomdában is megnézte cziükét s abba bele nyugodott. Képzelheti a nyájas olvasó, hogy ezek után, mily pompás meglepetés volt számomra Sz. J. ur becses nyilatkozata, hogy én öt gyalázom, hogy igénytelen annyi, mint züllött, hogy neki is van igénye a becsületre, hogy én ezt kétségbe vontam, hogy munkatársaimnak a megbecsülést nem osztogatom stb. és hogy ö védi a becsületét. Risum teneatis amici! Eszembe jut egy ócska adoma, miszerint a szakács- néval elhitették, hogy »hoc tibi« csúnyát, nagyon csúnyát jelent, a legrosszabbat,*auitt cg> hölgyről cl lehet mondani és ö a legelső embert erre-arra, imilyen- amolyan kifakadásokkal összeszidta, megtámadta, hogy »az ur engem ne tibizzen«, mígnem a jelenvoltak harsány kaczaja közt megtudta, hogy »hoc tibi« csak annyit jelent: ezt neked. Tót gyerekek szokták a magyarokat azzal bo- londitani, mondjátok a tótnak : »Já szom sztári szomár Já szom sztári szomár« mert azért igen haragszik a tót, a magyar lurkók aztán kiabálják is, de a tót csak nevet rajta a bajusza helye alatt, mert ő tudja jól, hogy ez annyit jelent, hogy »én öreg szamár vagyok«. Valaki felültethette Szabó urat is az igénytelen szóval, hogy az rosszat jelent, pedig legnagyobb szónokaink és Íróink a múltban és a jelenben elmondják magukról, pl. egy Apponyinak nem von le, mikor igy szól: »Ez az én igénytelen nézetem.« Legjobb könyveink előszavában is ott találjuk pl. dr Korbuly Imre suk teszi a földet fokozott mértékben termőképessé, áldásossá az egész emberiségre nézve. A levegő után legfőbb életrendszer a mindennapi kenyér. Mindennapi kenyér nélkül mindennemű társadalmi életrend összeomlanák mint a kártyavár. Elzüllenék «nélkül az emberiség. Innen van, hogy az emberiség legzseniálisabb Apostola, a Krisztus is, — az emberre nézve legfőbb áldásnak tekintette a mindennapi kenyeret, és örökszép imádságában a »Miatyánk«-ban igy fohászkodik fel a gondviselő Istenhez : »A mi mindennapi kenyerünket add meg minékünk ma!« A magyar parasztság az államhatalommal szemben nem követelőzik, nem okvetetlenkedik, nem »szocziáliskodik«, mint másfajta munkás osztály. De hiszen miért is tenné ? Ő nagyobb ur, mint a pöffeszkedő közhatalom. Ő ad a közhatalomnak napélő kenyeret. Ő az eltartó, a közhatalom az eltartott. A magyar parasztság modorában, magaviseletében és életmódjában bizonyos szuverén méltóság és tiszteletet parancsoló józanság észlelhető; méltóságteljes és nyugodt, mint az a földterület, amelyhez sorsa kötve van. Nyugalmából, egyhangú flegmájából és béketüréséből vajmi ritka esetben lehet felrázni. Csakis a végletekig elkeserítve lázad fel sorsa ellen a paraszt. De aminő csendes és nyugodt addig, amig türelme meg nem szakadt, éppen olyan ádáz és kegyetlen, ha sorsa ellen lázitva fegyvert ragad, hogy zsarnokain bosszút álljon. Olyan természetű ő is, mint a föld, mely ha megrendül és féket vészit, pusztító tüzet hány eszeveszett dühében, ádáz haragjában. Kisebb tüszurásokat, apróbb megzsarolásokat, kijátszásokat, megpumpolásokat, sértegetéseket: szó nélkül, zaj nélkül elszenved a paraszt. Szükséges »Magyarország közjoga« előszavában ezt mondja (3. bekezdés 4-ik sor): »igénytelen nézetem szerint« stb., Zelenka püspök 372. lapon, 1891-ben kiadott óriási zsinati előmunkálatainak ezt a czimet adta: »Igénytelen javaslat« stb. stb. Ezek tehát Szabó ur szerint igy helyesbítendők »Ez az én züllött nézetem « »Züllött nézetem szerint« »Züllött javaslat.« Ej, eji egy tanítónak mégis csak tudnia kellene mi az az igénytelen. De lássuk mit mond maga az akadémia, mert úgy hiszem, hogy tudományos szempontból mégis csak a tudós akadémia álláspontja a döntő és nem a Szabó Józsefé. Tehát az Akadémia nagy szótárában a III. kötet 44. és 45-ik lapján ez olvasható: »Igénytelen: Igény, vagy követelés nélkül való, szerény, keveset mutató, kevésre vágyó, érdemei és jeles tulajdonságai daczára nem rátartás.« Nos tehát mi volt az én bűnöm, mikor egy szép- irodalmi müvet korrigálva, ezt a szót használtam, az, hogy Szabó urat olyannak állítottam, aki érdemei és jeles tulajdonságai daczára nem rátartás, ha ez becsületben gázolás, akkor megsértettem, akkor becsületében gázoltam, mivel azonban ez éppen annak az ellenkezője, elvárom Szabó úrtól, ha valóban műveltnek tartja magát, hogy ok nélkül való kirohanását vonja vissza. Hiszen ezek után beláthatja, hogy hasonlatos az ő vádja az egyszeri szatmármegyei községéhez, amely följelentette a papját s mikor a vizsgálóbizottság kiszállott s kérdezte: mivel vádoljátok a papot ? ezt mondták : — Hát nekünk Nagyságos uram az a panaszunk, hogy a tiszteletes ur mindig a bibliából prédikál. Ez eszmeíuttatásöní' befejeíéseül nem hagyhatom**' szó nélkül az én kollegám és barátom, Egly Mihály szerkesztőnek eljárását, aki Szabó urnák teljesen alaptalan kirohanását közre adta, lehet, hogy ezt csak évödésből tette, mert ö jól tudja, mit jelent az igénytelen szó, de bizonyára nem nekem ártott vele, hanem annak, akivel látszólag szívességet cselekedett. Mindenesetre több szeretetet, barátságot várnék mind a két részről ott, ahol a legkisebb hibának még csak az árnyékával sem vagyok vádolható. Révész János. Vidékünk ingyen munkásai érdekében! A legtöbb ember a madár-munka értékét a természet háztartásában nem ítéli meg helyesen, mert nem volt alkalma megfigyelnie azt a védőmunkát, melyet a madarak kertjeinkben és erdeinkben végezrossznak, gondviselésszerü intelemnek, az élet mos- tohaságának tekinti azokat. Legfölebb jól kikárom- kodja magát s azután elhallgat. Elnyeli a keserűséget és napirendre tér felette. A parasztság aztán éppen az itt leirt tulajdonságánál fogva a pumpolásra a legkitűnőbb médium. A legnagyobb mértékben és legtürhetetlenebb módon éppen a szegény magyar paraszt vagyona van kiszolgáltatva a csalóknak, a tolvajoknak, a zsarolóknak, a szélhámos ingyenélőknek. Mindezek legsikeresebben a parasztságra vetik ki a maguk bitang- ságának és gazemberségének szennyes hálóját . . . Nagy bűn az államhatalomtól, hogy a parasztságot, ezt a legértékesebb néposztályt, nem részesíti kellő jogi védelemben az uzsorások és a csalók szövetkezete ellen. A börziánerek — a búzával és egyéb mezőgazdasági terménnyel kicsinyben és nagyban üzérkedő társulatok és vállalatok — itt nálunk, Magyarországon, úgyszólván egytől-egyig mind-mind törvény által szabadalmazott és államhatalommal védelmezett gonosztevők. A parasztság hóhérai és vérszopói. Összeszövetkeznek ezek a heréskedő hiánák, ezek a merkantilszipolyok minden évben; valóságos kalóz támadást rendeznek a magyar parasztság józan erkölcse és napélő kenyere ellen. *A kereskedelem és forgalom szabadalmait, útját, módját, eszközét, hatalmukba kerítik. A piaczok és vásárok mindenható zsarnokaivá lesznek. Ők oldanak és ők kötnek. Rajtuk kívül és akaratuk ellen nincs forgalom, nincs üzleti és kereskedelmi élet. Ők egymással összeszövetkeznek rajtuk kívül álló mindenki másnak, de főleg a magyar parasztságnak megrontására.
