Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-10 / 10. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 10. szám. (2) 1907. Március 10. a váltó, avagy a kötvény és a pénzre hirtelen szüksége van valakinek, amely nap beadja, az nap el is intézzük. Tudom azt is, hogy nagyobb megrázkódtatásnak van kitéve egy vidéki takarékpénztár, mely vagyonának legnagyobb részét jelzálogkölcsönre fordítja, ha a betevők megrohanják, de a betevők egy solid intézetet, milyen a mienk is, meg nem rohannak, ha annak rósz hirét nem költik. Ami a cikkben az amortisationális kölcsönre vonatkozik, arra csak az a megjegyzésem, hogy ez a kölcsönzési mód csak annyiban függ össze a takarékpénztárral, hogy az intézet igazgatósága kezeli, de különben ez egy különálló intézmény, mely nem tartozik a takarékpénztárhoz, de mivel kiadás és bevétel fordul elő, valahol el kell könyvelni s igy kerül be a zárószámadásokba. Erről valószínűleg nincs tudomása Bay urnák. Abban is egyetértek a cikkíró úrral, hogy ennek az intézetnek egy olyan igazgatóra van szüksége, aki minden idejét az intézetnek szenteli. Kifejezést is adtam ennek az eszmének már ezelőtt mintegy 5 évvel a városi közgyűlésben, de akkor nem hallgattak ream, most már nagyon is itt az ideje, de abba nem tudnék belenyugodni, hogy pályázat utján töltsék be az igazgatói állást, erre én legalább nem tudok esetet, van annak más módja is, erre azonban nem terjeszkedem ki ezen úgy is hosz- szura nyúlt cikkben, melyet nem azért írtam, mintha az igazgatónak és igazgatóságnak mentegetőzésre lenne szüksége. Becsületes munkát végeztünk. Lelkiismeretünk nyugodt! Csak föl- világositást akartam nyújtani a nagyközönségnek a Bay ur cikkében foglalt tévedésekről és most azzal fejezem be válaszomat, hogy azt a 915006 K vagyont nem kezeltük 1—T7a7a kárral, sőt mondhatom, bogy semmi kárral se kezeltük s tulszigoru a kritika akkor, midőn a városnak 9%-on felüli osztalékot szolgáltatunk be. Dr. Lovrich Gyula, Nagybánya város takarékpénztárának igazgatója. A mi szabadságidőnk — meg a nagyszálloda. Tekintetes Szerkesztő Ur! Bocsásson meg. Föl vagyok háborodva. Engedje meg, hogy 28 szenvedő társam nevében, becses lapjának hasábjain adjam elő a rajtunk elkövetett sérelmet. Ma egy hete dicshimnuszt zengtem közigazgatásunk azon érdemes tényezőinek, kik számunkra önfeláldozóig szabadságot eszközöltek ki. És ime! mi történt szerdán délután ? Ukázzal kezében jelent meg nálam a nemes városnak hites szolgája. Nagy bámulatomra értesülnöm kellett, hogy folyó hó 7-én, csütörtökön délután 3 órakor az ad hoc és a pénzügyi bizottság ülést tart. Tehát vége van már szabadságunknak ? Ha huszonnyolczunkat kizavarnak nyugalmas helyzetünkből, megtörténik-e az a képviselőtestületnek többi tagjával is? Ha a többiek szabadsága is megrövidittetik, ám legyen, zúgolódni nem fogunk, de ha csak mi leszünk a túlhajtott tevékenység áldozatai, akkor protestálunk, apellálunk és az osztó igazság minden fokán orvoslást keresünk. Mert vagy a képviselőtestület többi tagjait sem dédelgetve, tessék közgyűlést is tartani,, vagy pedig a gazdasági és pénzügyi bizottság tagjainak szabadságát is respectálva, bizottsági ülést se tessék összehívni. De ha oly tárgyról lenne szó, melynek elintézése beható értekezést igényelne, vagy amelynél a városnak mindnyájunk által óhajtott és keresett előnye kétséges lenne: akkor némileg mégis indokolható lenne a m. t. hatóság szokatlan eljárása. De kérdem : a városi nagyszálló költségvetése olyan tárgy-e, melynek elintézése beható értekezést igényel? En tagadom, mert nem éppen igénytelen nézetem szerint a »Nagybánya« f. hó 7-iki vezércikk írójának igaza van. Azért én is vele mondom: >A város minden hü fiának kötelessége az építkezés sürgős keresztülvitelét követelni. Aki ellenzi, vagy közömbös az ügy iránt, bár tisztelettel hajiunk meg az ellenvélemények előtt, a városnak nem tesz jó szolgálatot«, de én tovább megyek és tartózkodás nélkül kijelentem, hogy az hazaáruló. Se szó, se beszéd, punktum! Hogy még láthatóbbá tegyem a sok vita fölöslegességét, kérdem, a városi nagyszálló költségvetése olyan tárgy-e, melynél a fönnebb hangoztatott előny kétségesnek tekinthető lenne? Igaz, hogy 662660 korona jelentékeny összeg és hogy a tervek készítésére vonatkozó pályázatban megállapított 500,000 korona maximumnál 162,662 koronával nagyobb, hanem azoknak, kik furfangosan kiemelni mernék, hogy e többlet a pályázat feltételeivel össze nem egyeztethető, —■ vagy pedig kik a városi nagyszállónak ily költségek melletti felépítéséből a városra háramló előny iránt tisztában nem lennének, ajánlom a fönnebb említett vezércikk beható tanulmányozását. Itt mindenek előtt kiemelendőnek tartom, hogy a vezércikk számtételei pesszimisztikusan vannak megállapítva és csoportosítva. Nézzük csak sorba a számtételeket ! Sokan megütköztek azon, hogy az 500,000 K maximum 662,660 koronára növekedett és hogy ezen növekedés által az építőművészek tiszteletdija is növekedik. De ezen urak nem veszik figyelembe, hogy a pesszimisztikus alapon felállított jövedelmezőség szerint a befektetett összeg 6.66u/0 biztos jövedelmet hoz a városnak, azt pedig semmiféle pénzügyi tekintély el nem vitathatja, hogy a városra sokkal előnyösebb, ha 662,660 korona 6.66°/„-nyi jövedelme van, mintha csak 500,000 korona 6.66°/0-nyi jövedelme lenne. így vagyunk a többi számtételekkel is. Mily pesszimisztikus például a beépített telek értéke? Kétséget nem szenved, hogy ezen értéket 30000 koronánál kevesebbre leszorítani nem lehet. A szálló, étterem és kávéház bére csekély 26000 koronával vétetik számításba. Tudjuk pedig, hogy a szatmári Pannóniáért horribilis huszonnégyezer korona évi bért fizetnek. — Tudjuk azt is, Rumpold az elpusztult szállóért 7200 korona magas bért fizetett, mert bérletének többi részét a boltok és egyéb albérletekből fedezte, de azt is tudjuk, hogy nevezett vendéglősnek a legutóbbi vásár alkalmával 15-ből csupán hat szobája maradt üresen. Mindez kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a 26000 korona mennyire pesszimisztikus. így vagyunk a bolti helyiségek bérösszegeivel is. Biztos tudomásom van arról, hogy a Minoritarend házmestere és nemkülönben Mándy Zoltán házfelügyelője nem győzik az üzlethelyiség keresőket elutasítani és azzal vigasztalgatni, hogy majd felépül a nagyszálló, ott lesz majd olcsó bolt kapható. De mikor? sóhajtják a polgártársak. Bármiként »áll a bál« az bizonyos, hogy számos kereskedő meg iparos várva-várja a kilátásba helyezett üzleti helyiségek igénybevehetésének a messze távolban is alig derengő hajnalát. Ezekből a csalhatatlan logika törvényei szerint kiviláglik, hogy a fölépítendő városi nagyszálló ösz- szes bolti helyiségei, legalább is a pesszimisztikusan megállapított bérösszegek mellett értékesíthetők lesznek. Hol van a boldogtalan kereskedő vagy iparos, ki például egy timárközi boltért potom hatszáz koronát ne fizetne? Végül még nehány szó az általam kifogásolt ülés lefolyásáról. A mintegy két óra hosszat tartó ülés lefolyását rövid nehány szóval jellemezhetem : általános helyeslés, megható lelkesedés! Csak nekem jutott a szomorú szerep, hogy onnan is uj keserű tapasztalattal távozzam. Megvallom, hogy a szerencse üstökét megragadni óhajtván, feltettem magamban, hogy a szálló, étterem és kávéház bérletére pesszimisztikusan megállapított huszonhatezer koronát megajánlom, de amig én számitgattam, vájjon ingatlanaim reális értéke az ily vállalatnál szükséges anyagi garantia nyújtásához elég nagy-e? az alatt Szerencsy József polgártársam megelőzött, én pedig a biztos szerencse gyorsvonatáról ismét lekéstem. Kitűnő tisztelettel: Nagybánya, 1907. márczius 8 Garasos Márton, ex-lexes városatya. Heti krónika. Ősi szokás szerint a vásár, meg a sorozás nálunk egyszerre szokott lenni. Van benne valami előny, t. i. hogy a részeg emberek igy legalább egyszerre ordítják ki magukat. Kurjogatást hallhattunk eleget egész héten át, mert három napig tart a vásár és ötig a a járási sorozás. Nálunk szép volt az eredmény, először azért, mert még nem vándorol ki a népünk Amerikába, másodszor meg azért, mert Turóczból, Árvából, Zemplénből stb. kivándorol s nekünk azok helyett is ki kell adni a százalékot. Az emberanyag, mondják, nagyon jó volt, de azért akadt 11 törpe, akik végleg alkalmatlanok. Egy hadkötelesnek hátul volt a púpja, másnak két nagy ujja nőtt a jobbkezén, Papp György szinér- váraljai közismert siketnéma, aki már évek óta be akart önkéntesen állani, szintén sor alá került most. Szépen fejlett, ép legény a Gyurka és bizony elszon- tyorodott szegény, mikor meghallotta, hogy végleg fegyverképtelen, minden áron katona akart lenni az árva, ilyen az élet, más meg, hogy szeretne kibújni alóla. Az alkotmányos sorozásra, kiderült egy pillanatra a városi alkotmány hajnala is. A polgármester bizottsági gyűlést hivott össze csütörtökre. Sürgetős a dolog, olvad a hó, puhul a jég, építeni akarják a nagyszállodát. Egyelőre csekély 735 ezer koronát számítanak érte. Majd ha fölépül, aztán be is rendezik, csendeskén csak eléri a milliót. Ezt kellet megszavazni. A mandátum nélkül levő városatyák búsultak'illő módon a nagy összeg fölött, de hát a fennálló tételes törvények szerint nem tehettek egyebet, mint hogy azt határozták, hogy majd máskor fognak határozni. Laptársunk szerfölött erélyesen tör lándzsát a rejlik, mely csak mesterére vár, hogy egész fenségében kibontakozzék. Ha tehát, mint magyar hölgyekhez illik, haza- szeretetöket munkájukban is ki akarják fejezni, akkor gondoljanak a rónák vadvirágaira, a hullámzó kalásztengerre és az akácfalombos pihenőkre, azután tekintsenek lelkűk mélyébe s engedjék, hadd vezesse kezüket korlátlan fantáziájuk. Szabad gondolkozás és cselekvési mód, ez az ősmagyar motívumok szülője. Legyen bár az igazi művészet honába tett lépésük félszeg és sikertelen, akárcsak a mindig másokba kapaszkodó gyermek mozdulatai: de az önállóság tudata, az alkotási szabadság csakhamar megacélozza parlagon heverő tehetségeik idegszálait és Isten gyermekeihez méltóan, szabadon, mintegy önmagukból fognak teremteni. S mi fő, ezáltal nagyban hozzájárulnak a magyar műipar fejlesztéséhez és terjesztéséhez. A szives érdeklődőknek még elárulhatom, hogy gróf Zichy és több műértő véleménye szerint igazi magyar mintákkal egyedül a régi fém, bőrtárgyakon, valamint a varrott csipkedíszeken találkozunk ; mert őseink jobbadára csak bőr- és fémmunkákat készítettek, ősanyáink pedig az önszőtte köntöseiket, a juhok szőrmediszét utánzó színes rojtokkal majd pedig a kelt népektől tanult azsurcsipkével ékítették. Nélkülözhetetlen eszközeik és ruházatuk ékitésére szolgáló motívumokat többnyire az őket környező természeti jelenségekről lesték el, de akad olyan is, ki valamely történelmi monda alakjait, eseményeit örökítette meg, vagy hazafias érzelmeinek adott kifejezést munkájában. De eme kis útbaigazítással nem akarom mondani, hogy egyesek kiállított munkáiban nincs egyéniség, nincs művészet. Oh, nem! Ott van mindjárt a fehér leány fehér kalottaszegi futója, melynek redői úgy simulnak egymáshoz, mint készítőjének imádsá- gos keze. Fenséges, egyszerűségében úgy ragyog ez a hószinű kézimunka a sok tarka hímzés között, mint a mező színes, pajkos tündérei közé tévedt illatos erdei gyöngyvirág. S most egyik-másik kedves olvasóm talán arra kiváncsi, hogy ki hát az a fehér leány? . . . Megsúgjam? ... Ha napsugárban, esőben és hóban egyforma pontossággal az Isten háza felé látom lépkedni ezt a szelíd arcú lányt, mindig valami tiszteletteljes meghatottsággal tekintek reá. Kit e szent kép látásánál nem fog el hasonló érzelem, az úgy sem ismeri őt igazán. A hószinű munkáról Stoll Tiborné mesés türelemre és subtilis érzelmű lélekre valló asztalkészlete terelte el a figyelmemet. E munkán egyre ismétlődő mozaik mintácskák azt a benyomást teszik, hogy készítőjének nagyon édes álma lehetett s többször, sokszor-sokszor vágyott azt átélni, mig végre minden cselekedete ebből az egyetlen ábrándból szövődött. De haladjunk tovább a munkásság remekei között. Pillantásunk mintegy elbűvölve pihen meg Mikes Anna bársonyégetéssel díszített faliszőnyegén és pamlagvánkosán. Mikes Anna modern, fogékony felfogással egyesíti a szigorú formádat: ez az, mi munkáinak olyan sajátos varázst ad. Az egész megkapó stylizátió pedig elárulja, hogy alkotója szereti a meleg, szinpompás légkört és a változatos hangulatokat. De ni-ni, itt Kiss Béláné faégetéssel ékített szekrénykéjén és hangjegytartóján kissé ugyan még a byzanci genre felé hajló, de magyarosan tömörített mintára bukkanunk. Az ügyes kidolgozás sok rejtett tehetségről tanúskodik. A motívumok alkotójának kezét valószínűleg az emlékek és a vágyak vezették. Lebilincselő nemes egyszerűséggel fogja föl a modern művészetet Rozsos István. Kis szekrénykéjének finom kivitelű faragása szakavatott, munkaszerető kezekre vall. De most hadd időzzem Morágyi Rózsika festményei előtt. Ennyi művészet, ennyi érzés egy szerény kis vászondarabon ; szinte hihetetlen ! Semmi erőszakos színösszevetités, semmi hivalkodás. Egyik tonus bámulatos lágysággal olvad össze a másikkal. Murányi Rózsika mindenik képe úgy hat, mint egy nemes tartózkodással telt női szívből eredő természet és emberszeretet nyilvánítás, mely akarva-aka- ratlanul édes illúziókat keltett bensőmben a fiatal művésznő egyéniségét illetőleg. A két ellentétes év szakot ábrázoló kép bármelyik fővárosi kiállításon is sok bámulóra akadna. De nemcsak ezek, hanem virág-ábrái is elragadóak, élethűek. Szinte kételkedhetnénk, hogy azokat a rózsákat nem a természet nagy Ura lehelte oda, hanem egy az ihlet áramától áthatott kis női kéz. E feledhetetlen képekről Nagy Lujzika zárdái jelenetére kalandozik pillantásom, majd pedig árvizet ábrázoló festményén pihen meg. E képek kivitele ideális felfogásról, tág eszmekörről és gazdag érzelemvilágról regél. A színek és formák alkalmazási módjában ébredező lélek titkon remegő húrjai sírják ki magukat egy a világnak szóló mosolyba rejtőzve. Nagy Lujza képeinek szemlélése közepette eszembe jut egyik rokonom megjegyzése, midőn ily- forma kérdést intéztem hozzá: »Mondd csak, micsoda varázsszert alkalmazol, mi festményeidet oly meghatóan igazzá teszi, hogy imádkozni lehetne előttük ?« — Hm, mit ?!... Hát a könnyeimmel vegyítem a színeket s nem a kezemmel, hanem a lelkemmel dolgozom; — hangzott a bánatos mosolylyal adott válasz. De vessünk egy beható pillantást Neubauer Hermin szabad szárnyalásu genialitással megfestet
