Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-03 / 9. szám
(2) 1907. Március 3. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 9. szám. Nem rajtunk múlt, hogy ezt nem vagyunk képesek megtalálni! S hogy újabb cikkének fejtegetései »főtisztjeink« jutalmazási kérdésében közmegelégedésre szolgáló alkalmul nem valók, azt hiszszük bővebben tárgyalni talán nem is szükséges, mert hiszen tekintettel immár egész cikksorozatának a jutalmazásokra vonatkozó hosszunyaku retortán átment érvelései összeségére, végeredményként sajnos még mindig csak azt tudjuk ezekből leszűrni, hogy igenis »főtisztjeinknek« dukál a jutalom, mert hát . . .? Legyen kegyes azonban cikkíró ur, a kilátásba helyezett további cikkeinek egyik-másikában »főtisztjeink« jutalmazásának felszínre került kérdésénél oly dolgokat pengetni, hogy már mi is találhassunk valamelyes kihámozható bár apróbb uj szemet, amelyet a jutalmazásoknál nyugodt lelkiismerettel elfogadható érvül támogathassunk. Hogy takarékpénztárunknál a rendelkezésre álló vagyonnak egyik része kárral kezeltetik, azt megírta más és neki is lehet igaza, hogy az idei jövedelem azért mégis nagyobb, mint az előző éveké volt, azt mi irtuk, abban meg nekünk van igazunk, hogy a tisztviselők többlet munkáját az igazgatóság pénzügyi politikájával összezavarja s két külön cikket egynek vészén, holott az egyik alatt név is van, ezt ön cselekszi t. cikkíró ur, és abban, ezer bocsánat, önnek nincs igaza. Szabad legyen úgy mellesleg megkérdenünk cikkírótól, ha ön is elfogadja, hogy a takarékpénztár sok pénzt parlagon hevertet, miért nem történtek erre nézve intézkedések, pl. »főtisztjeink« egyike- másika részéről, akiknek kötelessége is volna — hisz ezután külön javadalmazásban részesülnek —, hogy a takarékpénztárunk belügyeinek helyes irányításában, ha szükséges fellépjenek, közreműködjenek? Vagy a cikkíró jutalma után számíthatunk ily intézkedésre is? A nőegyesület kiállítása. Ma d. e. 10 órakor nyílt meg a helybeli jóté- konycélu nóegyesületnek általunk előre jelzett kiállítása a polgári iskola rajztermében. Azokat a tárgyakat ugyanis, amiket Temesvárra küldenek az ottani nagyobbszabásu, mondhatjuk országos kiállításra, díszes csoportokba szedték s bemutatják csekély dij mellett városunk közönségének. Az ügyes és lelkes asszonyok és leányok egész serege sürgött-forgott tegnap az iskolában, hogy a halmazzal küldött tárgyak tömkelegéből rendezett csinos, egységes képet mutasson be az érdeklődőknek. Női kézimunkák és festmények képezik a zömét a gyűjteménynek. Az állami iskola női kézimunka tanfolyama külön csoporttal vesz részt Temesvárott. Küld rengeteg fehérneműt szebbnél-szebb csipkékkel, fehér hímzésekkel, kalotaszegi varottasokat, színes-, lapos- és tühimzéseket, égetett munkákat, rajzokat, festményeket. Városunk müveit hölgyei szintén temérdek munkát küldenek. így remek kézimunkákat, hímzéseket, gyönyörű festéseket, selyemre, vászonra, fára, égetett famunkákat stb. Lakos Imréné háziasszonyi cikkekkel, kivonatokkal, befőttekkel vesz részt s az éléskamrának 50-féle cikkével. Lesznek műkedvelő fényképek is. Igen szép hatást tesz Molcsány Adél és Lili bársonyégetésnek nevezett remek szines munkája, Kiss Bélánénak égetett díszítésekkel színezett házi gyógyszertára. Dr. Vassné Mikó Pálma őszi tájképe; Neubauer Hermin festménye : egy gyermekfej, mely a leg- müvészibb igényeket is elragadja, Nagy Lujza árviz- képe, Sziklay Dezső téli tája, Lende Béla erdörészlete, Morágyi Rózsika hangulatos vizi tájképe. Szerednyiczky az öreg lengyel fölkelő 7 képpel, u. m. Szent István a pogányok közt, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, talmas könyvágenst, a gyermekek pedig még tekin- tetől is megrezzentek. Dr Crane irigykedve legeltette szemeit hatalmasan megtermett barátján s igy sóhajtott föl: — Ha tehetségemet a te ló-erőddel összeköthetném, a legnagyobb jogi tekintély lehetnék. Ezt mondva a fiskálisnak, hirtelen pompás ötlete támadt. — Jim, — kiáltott föl Crane — azt szeretném, ha társam lennél. Tudom ugyan, hogy azt sem tudod, mi a különbség a törvényszakasz és az idei csirke között, de ezzel az alakkal, e komoly arccal és bikahangoddal többet érsz nekem, mint a legjobb ügyvéd. A társam leszel s mint társamat kitűnő, most ideérkezett ügyvéd gyanánt mutatlak be. A védőbeszédeket majd én irom, te meg betanulod s kemény nézéssel, bölcs arccal, te dörgöd el azokat majd a tárgyaló teremben. Ezzel megalakult a »Dr Crane & Co.« nevű ügyvédi cég, mely működését azonnal megkezdte. így érkezett el a nagy és fontos * pör tárgyalása. Dr. Crane Jim-et már mint ügyvédtársát mutatta be. A jelenvoltak ámultak döbbenéssel nézték Jim-et, aki tiszteletet keltő tagbaszakadt alakjával, komoly arcával, bölcs, félelmes tekintetével olyan volt, mintha valami megelevenedett erkélytartó »At- las«-szobor« lenne. Jim két óra hosszáig magolta dr Crane beszédét, majd társa jelezésére fölkelt. — »Elnök ur« — szólt... 1848. genre kép, Szarvas a havason, Pusztai élet. vesz részt s'.intén az érdekes kiállításon. De lehetetlen elősorolni mindazt a szépet, kedveset és igazán értékeset, ami itt gyönyörködteti a szemet. Legjobb a kiállítást személyesen megtekinteni. Nyitva volt ma szombaton délelőtt és délután s nyitva lesz holnap, vasárnap d. e. 10 órától 12 óráig, valamint d. u 2 órától 5-ig. Belépő-dij: Személyjegy 50 fillér, gyermekjegy 20 fillér. Családjegy 1 K. Aki megtekinti, annak müizlése mindenesetre épülni fog s azt előre is megjósoljuk, hogy a pálmaágat nem a szereplő férfiaknak, de a nőknek fogja nyújtani, kik száz türelemprcbán mennek keresztül, mig létesítik tündérujjakkal azokat az ízléses, finom, megfizethetetlen csoda dolgokat, miket egyszerűen női kézimunka név alatt ismer a prózai világ. Egy meg nem festett kép. Nem tudok úgy belépni a város takarék pénztárának tanácsszobájába, hogy a mulasztásnak egy feltűnő esete ne bántson. Ugyanis az igazgatósági szobában meg van festve a volt igazgatók közül Dr. Tóth János s a jelenlegi igazgató, Dr. Lovrich Gyula. Jól tette az igazgatóság, hogy igazgatóit meg- festtette, gyöngéd figyelem ez, elismerés és hála az illetővel szemben. Az azonban feltűnik, hogy Bercsey Lajosnak, a takarékpénztár alapitó igazgatójának képe nincs sehol. Pedig, ha meg van föstve a jelenlegi igazgatónak képe, kinek működése még nem a történelemé és véleményem szerint mégis helyes, hogy meg van föstve, úgy kétszeres hiba, hogy annak az alapitó igazgatónak képe hiányzik, ki ha nem születik, alig hiszem, hogy a többi igazgatók képei is diszitnék a termet. Ezt nevezem én a mai kor szellemének, mely mindig a fennlévő napot dicséri s megfeledkezik a lenyugodottról, melynek születését köszönheti. Azt modhatná valaki, hogy hiszen Bercsey Lajos képe a városháza tanácstermét is díszíti, tehát le van róva a hála emléke és érdemei iránt. Erre az a válaszom, hogy Bercsey Lajosnak a tanácsteremben eltöltött múltja és ott szerzett érdemeinek emléke van csupán azzal a 100 frtos Sikó Miklós féle képpel megörökítve ; de az a múltja, amit mint a takarékpénztár alapitója szükebb családjában, az intézet igazgatósága körében eltöltött ez által még nincs elismerve s azt az érdemet hivatkozással egy más közhelyen lógó olcsó képpel le- róvni nem lehet. Nem lehet még a történelmi hűség kedvéért sem, mert idők múltával a jövő hálás nemzedék előtt, mely a történelmet nem nagyon kutatja, feltűnő lesz, hogy miért nincs minden intézeti igazgató megfestve és miért nincs épen az alapitó igazgatónak képe a többi között? Ez a nemzedék nem fogja ismerni már az összefüggést a tanácsterem és az igazgatósági szobában szerzett érdemek között. Ez a nemzedék a hiányzó képre vonatkozólag azt a jogos következtetést fogja levonni: igaz, hogy az illető alapította a takarékpénztárt, de talánkésőbb úgy viselte magát, hogy nem érdemes arra, hogy képe tiszteletben tartott emlékű utódai között helyet foglaljon. Kérem tehát az intézet igazgatóságát, vagy fest- tesse meg Bercsey Lajosnak arcképét, vagy okolja meg nyíltan alapítójával szemben tanúsított eddigi magatartását; mert hisz Bercsey Lajos már 23 éve halott, igazgatói működése 30 éve a történelemé. S ha már annak idején ravatalára nem jutott az általa alapított takarékpénztártól egy szerény koszorú, jusson legalább az őt megillető helyre most egy képmás. 23 évig volt idő felette gondolkozni. E hang olyan volt, mintha az orgona legmélyebb hangját szólaltatta volna meg valaki. — Elnök ur — szólalt meg újból Jim — készen vagyunk a tárgyalásra. A hatalmas hang betöltötte a termet, kiröppent a folyosóra, az utcára, mint valami zugás, bugás, valami zene akkord . . . Az esküdtek sápadtan reszkettek, az ellenfél ügyvédei falfehéren ültek helyükön. Ijedt tekintetek meredtek Jimre, aki méltósá- gosan ült le, hogy dr Crane jelzésére időnként föl- álljon s az esküdtek felé dörögje: — »Biró ur és esküdt urak 1 Ártatlanul idehurcolt védencünk érdekében emelünk szót !« . . . S amint Jim a dr Crane védő beszédét leírhatatlan méltósággal, mesteri hanglejtéssel és csodálatos kifejezéssel elmondotta, a légy zümögését is hallani lehetett a mélységes csöndben . . . Az esküdtszék csak 10 percig tanácskozott. A »Dr Crane & Co.« védenczét fölmentették. Mikor a fölmentő ítélet elhangzott, a tömeg majdnem halálra gázolta a vézna ügyvédet, dr Cra- ne-t, ki az egésznek kieszelője volt, hogy — társát, a kitűnő ügyvédet üdvözölhesse. A vézna kis ember, a csupa-agy fiskális fölkapkodta könyveit és elsompolygott, mig Jim, a társ, a nagy észhez illő méltóságos alak nagykomo- lyan engedte, hogy a biró, az esküdtek, a hallgatók kezeit szorongassák. így diadalmaskodott dr Crane a Co. révén .. . Ad vocem Bodóné. — Levél a szerkesztőhöz. — Tekintetes Szerkesztő úr! Fogadja élénk részvétemet! Még csak azt sem mondhatom, mennyire sajnálom, hogy a küzdőtéren kapott sebei vérzenek. Mire valók is azok az indokolatlan kirohanások! Vegyen példát nemes ellenfelétől, aki hajmeresztő kirohanásaival szemben nyugodtan, gyöngéden és legmesszebbre menő tárgyilagossággal válaszol. Mig az egyik »a lovagiasság szabályainak legkorrektebb betartásával forgatja vítőrét«, a másik »éktelen hadonászást visz véghez.« És kik ők? Ki emez? Ki amaz? Döntse el nem Bodóné, hanem az idealizmusnak magaslatán ülő, bekötött szemű és mérleget kezében tartó szépséges Istennő. A főtisztviselőség érdemeit nem ismeri? — Mi lenne más, mint a munka ? Szerfölött sok és jó munka! Hát még a rendkívüli munka és annak áldásos eredménye! Nagy feladatra vállalkoznám, ha főtisztviselőink összes rendkívüli munkáit felsorolni akarnám. A sok közül csak egyre akarom becses figyelmét felhívni. Szabadsága, szünideje van mindenkinek. Van a bíráknak, a tisztviselőknek, a tanároknak, a diákoknak stb., szóval mindenkinek. Csupán nekünk városi atyáknak soha sincs szabadságunk, szünidőnk. És miért nincs? Mert helyettesítésről nem gondoskodik a törvény, mert senki sem vállalkozik helyettünk dolgozni. így van az nemcsak széles e hazában, hanem az egész világon! Azonban, ó Ég! mi történik? A fölkelő napnak jótékony sugarai honnan derengenek a városi atyák panaszára? Ami főtisztviselőink tevékenységének óriási hegységéről. Igen, ők megtalálták az arkánumot! Ok megmutatták, miként lehet az egész képviselőtestületet szabadságra meneszteni. És a dolgok folynak tovább a szabályszerűség tág medrében. Éolynak pedig azért, mert főtisztviselőink helyettünk is dolgoznak. Az »Etmihinon?« cikknek írója a városi takarékpénztár dolgainak tárgyalása közben mondja : »el kell ismerni, hogy a pénztári tisztség más pénztári viszonyokhoz képest igen kis javadalomban részesül s igy a múlt évi nagyobb munka a jutalmazásokat teljesen indokolja.« Deéna»Quod uni justum« cikkírónak adok igazat és kérdem: ha a városi takarék- pénztár négy tisztviselőjét azért jutalmazták, mert az ötödiknek munkáját nehány hónapig végezték, hogy ne érdemelnének főtisztviselőink is jutalmat, midőn tudj’ Isten mennyi ideig egyszáztizenkét városi atyának felelősséggel járó munkáját önszántukból teljesítik. Itt pedig annál nagyobb az érdem, mert mig a takarékpénztárnál kényszerhelyzet állott be, itt nem mutatkozott semmiféle kényszerítő körülmény, itt a rendkívüli munkát főtisztviselőink tevékenységének fékezhetlen rugója idézte elő. És mégis amazt honoráljuk, emezt pedig nem? Hol itt az igazság ? Azt tanácsolom tehát Tek. Szerkesztő urnák, hogy máskor óvatosabb legyen a közlendő cikkek megválogatásában és feltéve, hogy a »Mást beszél Bodóné«-t arany keretbe tétette, a gondosan kiválogatott cikkeket is, mielőtt azokat közölné, az aranykeretben tündöklő lovagias szabályokkal hasonlítsa össze. ( Őszinte részvétem ismétlése mellett, — kitűnő tisztelettel ,, , Garasos Marton ex-lexes városatya. Heti krónika. Egy év előtt írtam az utolsó heti krónikát, akkor országos ex-lex volt, sötét felhők tornyosultak alkotmányunk egén s nem tudtuk, hogy megvirrad-e még valaha, nem lesz-e mindig éjszaka? Most az elsőt irom ebben az esztendőben, most meg városi ex-lex van, két hónapja nincs törvényes képviselet és valószínűleg nem lesz még vagy két hónapig. Ha Isten őrizzen, most valamelyik »főtiszt- viselő« meghalna, nem helyezhetne a képviselet koszorút a ravatalára, ha véletlenül drágasági pótlékot, vagy jutalmat kellene sürgősen kiosztani, nincs aki megszavazza, ha valaki azt a hallatlan merészséget követné el, hogy megfellebbezné ügyét a tanácstól a képviselethez, csodálkozva tapasztalná, hogy itt ma nincs kivel beszélni. A megrágalmazott tisztviselőnek nem szolgáltathat elégtételt, a jót nem hívhatja meg, a rosszat nem bocsáthatja el Nagybánya, mert ex-lex van, a város meghalt, a város nem létezik. Talán feltámad majd husvétra, hiszen minden igazságnak megvan a maga husvétja. Aszonypataka nemtöje lefelé fordította a fáklyát, de az ország vígan van, szavaz, adót szed és soroz. Esténkint felhangzik nálunk is a »czapistráng«, ez a szokatlan zene, mert hát itt a sorozó-bizottság. Szedik a legények javát csapatostul. A polgári kör termeiben álltak mérték alá a fiuk, ott, ahol a farsangot végigtáncolták s három közül csak kettő jött ki onnan eskü nélkül, de nem házasságra eskették fel, hanem »szárazon és vizen, golyóra, akasztófára« benn tartották katonának, mert a törvény nem törölheti el a véradót a XX. században sem.
