Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-06 / 40. szám
(49 1907. Október 6. 40. szám. munkát messzé felül fog múlni. A könyv minden háznak dísze lesz és bolti ára húsz korona. A jubileumi albumot újonnan belépő előfizetők is megkapják, ha most legalább egy negyedévre 6 koronával előfizetnek. A »Budapest« előfizetési árai: Egész évre 24.— K., fél évre 12.— K., negyed évre 6.— K., egy hóra 2. K. — Mutatványszámokat kívánatra bárkinek küld a »Budapest» kiadóhivatala Budapesten IV., Sarkantyus- utca 3. sz. Gyilkosságok. Az idők. szomorú jele, hogy egyszerre három gyilkosságról kell hirt adnunk. Az egyik még a bajfalusi búcsú alkalmából történt, Poducz Gábor is ott volt a bucsusok között s bizonyára nagyon jól mulatott, mert belevegyült ő is a verekedésbe, az országúton kirántott valami kerítésből egy jókora karót s azzal oly erősen kontyon verte rokonát, és cimboráját, Poducz Pétert, hogy a 21 éves ember azonnal szörnyet halt. A tettest elfogták s szándékos emberölésért vizsgálat alá helyezték. A magyarlápost vásárra is sok a panasz, a mesteremberek, különösen a kovási révet szidják, meg a verekedő legényeket, kik a szekeret is megállítják ; a legutóbbi vásárról, két marhahajtsár nagy egyetértésben bandukolt hazafelé hajtván ritka szakértelemmel a fáradt marhákat. Útközben ők is ki- j fáradtak, nemcsak a marha t. i. Kis Péter sürgyei és Tira Mojsza dióspataki lakosok. Lénárdfaluban 1 pálinkáztak, elhatározták, hogy felváltva hozatják a bájitalt, közben azonban a szesz annyira elborította elméjüket, hogy azon vesztek össze, hogy ki következik a pálinkarendelésben. Mojsze felülkerekedett, Kiss nem engedett, nem akart hozatni, erre dulakodni kezdtek, végre Mojsze agyonverte Kiss Pétert aki olyan 40 - 50 év közt levő ember volt. Halált okozó súlyos testisértésért vizsgálati fogságban van. Alsófernezelyen egy derék, szorgalmas, jóravaló 24 éves kovácslegényt találtak halva szerdán az országúton. Bartha Miklós sülelmedi ember volt az, kit a fernezelyi vasút építésénél alkalmaztak 3 hét óta s aki már ki volt nevezve az államvasutakhoz kovácsnak, október 10-én foglalta volna el állását, ő azon- | ban kissé tanulmányozni akarta ezt a vidéket. A vizsgálóbírói kiszállás megállapította, hogy Barthát megfojtották. A nyomozás széles körben megindult. Csütörtökön temették a jobb sorsot érdemelt magyar legényt Fernezelyen ref. szertartás szerint a község és a vasúti vállalat igen nagy részvéte mellett. I Felhívás Szatmármegye nagyérdemű községi elöljáróságai, lelkészi és tanítói karához! A szövetkezetek iránt fölkeltett érdeklődés és népszerűség tagadhatatlanul ki teszi az ily ügyben nem eléggé jártas kis gazdákat annak, hogy eselleg a körülményeket nem eléggé ismerők olyan szövetkezeti alakulásba vezessék őket, melyek viszonyaiknak meg nem felelnek s igy a szövetkezeti kérdés egészséges fejlődése helyett azzal szemben bizalmatlanságot eredményeznek. Az ily káros eredményeknek elkerülése céljából felelősségének tudatában határozta el múlt évben vármegyei Gazdasági Egyesületünk — mely vármegyénk területére nézve e kérdésben magát illetékesnek tekinti — hogy a fogyasztási, értékesítő stb. szövetkezetek ügyét kézbe veszi, s a közös raktárból eszközölhető beszerzés, a lehetőleg redukálható költség, főleg pedig a közelről lehetséges intenzivebb ellenőrzés érdekében vármegyénk területén falusi áru-szövetkezetek felállítására egy speciális szervezetet létesít. E szövetkezetnek már is 6 falusi s egy szatmári nyílt üzlete van, melyek valamennyien e rendszer helyességéről tanúskodnak, mert kellő ellenőrzés mellett nemcsak a minőségek, de méltányos árak tekintetében is közmegelégedésére működnek Természetes azonban, hogy e műlrödés annál nagyobb előnyöket tud a lakosságnak biztosítani, mentül több község segíti elő csatlakozásával a nagyobb forgalmat s igy önön érdekük, hogy szövetkezeti alakulások esetén e szervezetet vármegyénk községei ne mellőzzék. Felhívjuk ennélfogva az érdekeltek és érdeklődők szives figyelmét szervezetünkre azzal a kéréssel, hogy ott, hol a fogyasztás, beszerzés és értékesítés keretébe vágó bárminemű szövetkezet alakítását látnák célszerűnek, a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetéhez (ez idő szerinti iroda Szatmár, Yerbőczi-utca 5. sz.) tájékozás végett bizalommal fordulni szíveskedjenek. Tüzet jeleztek tegnap, okt. 4-én délelőtt 11 és 3/i órakor a toronyból. A közönség persze a nagy szárazságban — meg egy kis szél is volt — rémülettel futott össze és kellemesen csalódottt. A vár-utcai Singer-féle sörösben gyűlt ki egy kémény s szórta a szikrákat a zsindely fedélre, sikerült azonban gyorsan eloltani minden veszély nélkül. A dologban az a legérdekesebb, hogy az előtt való nap takarították a kéményt. Valóban kérdések-kérdése, hogy mi égett hát abban a kéményben, ha a kormot letakari- tották benne? Erre a kérdésre szeretnénk elfogadható feleletet kapni. Nyilatkozat. Tisztelettel tudatom a nagyérdemű közönséggel, hogy az a kósza hir van elterjedve Nagybánya és vidékén, mintha én kezdettem volna el Felsőbánya városból a vasúti állomásig a vízvezeték levezetését. Igenis, költségvetésemet 1906. év decemberben benyújtottam Mandel és Révész vállalkozó uraknak, mely a kezeim közt levő és a szerkesztőségnek bemutatott levél szerint azzal lett visszautasítva, hogy egy budapesti nagy cég 60°/0'kal olcsóbban vállalta. Tehát ki volt az illető nagy cég azt nem kutatjuk, de tessék most a szakértelmüségnek Ítélkezni, ki volt a drágább, én-e, vagy pedig az, akinek munkáját teljesen fel kell szakítani és újból építeni. Ezzel csak azt NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE akarom megmagyarázni, hogy mindig igaz az a magyar közmondás »olcsó húsnak hig a leve«. Egy vízvezetéki berendezéshez megkivántatatik az ahoz szükséges szakértelem, mert ennek hiánya folytán óriási költségek merülnek föl. Gólya János. Születtek : 334. szeptember 27. Lázár Lajosnak »Adolf.« 335. szept. 23. Sesták Gézának »Ilona.« 336. szept. 27. Mike Jánosnak »János Mihály.« 337. szept. 27. Dobai Jánosnek »Sándor.« 338. szept. 27. Sesták Jánosnak »Ilka.« 339. szept. 30 Roth Antalnak »Ferenc.« 340. okt. 2. Vargha Magdolnának »Mária.« 341. okt. 1. Jég Sándornak »Erzsébet.« 342. okt. 3. Árgyilán Máriának »György.« 343. okt. 1. Rettegi Lajosnak »Juliánná Margit.« 344. szept. 28. Lázár Máriának »Szeréna« nevű gyermeke. Elhaltak: 240, szept. 28. Ulmann Antal, róm, kath. 6 éves, kincstári gépkezelő gyermeke, vörheny- ben 241. szept. 29. Pétül Erzsébet, róm. kath. 9 hónapos, kereskedősegéd gyermeke, nehéz fogzás. ban. 242. szept 29. Veisz Anna, róm. kath. 2 évesbányász gyermeke, tüdőlobban. Kihirdetés alatt ál anak . 1. Zoltán Fülöp nagy- bánya-kőbányatelepi és Szaszarán Ilona felsőlerne- zelyi. 2. Grólmucz József, alsófernezelyi és Moldo- ván Anna nagybányai. 3. Szabó Molnár Demeter és Petrenusz Paraszkéna gyertyános? 4. Kosztin György hidegkúti és Madarász Mária nagybányai. 5. Oncse Miklós nagybánya-borpataktelepi és Bunyi Eszter hosszufalui lakosok. A kiadóhivatal üzenetei. Oláhtútfalu. Az év végéig teljesen ki van egyenlítve. II. A.-né. Már ezt a számot Felsőbányára küldöttük, egyébiránt intézkedtünk a cim megváltoztatása iránt. E. K. Mégis csak különös, hogy valaki másfél éven át egész rendes dolognak tartja, hogy a lap járjon neki, bár csak egy sorába kerülne, hogy ráírja a lapra : »nem fogadom el«, azt nem teszi, hanem jóhiszemüleg küldeti általunk a lapot időtlen-időkig s végre nagy büszkén megtagadja az előfizetést, pedig ilyen végvidéki helyen, ahol sok nehézséggel kell küz- denünk s mi is a magyar közmivelödésnek egyik orgánuma vagyunk, szinte hazafias kötelesség meg nem vonni a támogatást a magyar sajtótól. Egyébiránt nem fizetni, régi úri tempó, különösen könyvért, lapért. Marhahúst nem illik ingyen elfogadni, de lap, könyv ! hja ! az egészen más. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Révész János. 1824. szám. A nagybányai m. kir. főerdőhivatal helyiségében, az lOOT-ik évi november hó 28-án délelőtt ÍO órakor nyilvános Írásbeli versenytárgyalás fog tartatni a láposbányai és fernezelyi m. kir. erdőgondnokságok összes erdejében törzsenként kijelölt és az 1908—1917. egymásután következő tiz év alatt kihasználandó, mellmagasságban 20 cm. vastag és ennél vastagabb nyárfa eladása iránt. A 10 év alatt kihasználandó mintegy: 11.668 m3 nyármü és haszonfa és 6472 m3 nyártüzifa. Kikiáltási ár: 38240 K. Bánatpénz: 3830 K. Az árverési és szerződési feltételek a nagybányai in. kir. főerdőhivatal irodájában a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők és álvehetők. Nagybányán, 1907. szept. hó 24-én. 1920—1907. szám. Faeladási hirdetmény. A nagybányai m. kir. főerdőhivatal kerületéhez tartozó láposbányai erdőgondnokság kezelése alatt álló és Fehérszék község határában elterülő »Hika« nevű 2 kát. 1351 négyszög öl kiterjedésű erdőterületen levő 69.956 tm 3-t kitevő 107 drb tölgytörzsnek eladása czéljából zárt írásbeli versenytárgyalást hirdet, melyre vonatkozó ajánlatok f. évi október hó 31-én délelőtt ÍO óráig fennevezelt főerdőhivatalnál nyújtandók be. Kikiáltási ár 1014 korona. Bánatpénz 101 korona. Az ivenként 1 korona bélyeggel és megfelelő bánatpénzzel ellátott zárt írásbeli ajánlatokban a megajánlott vételár számokkal és belükkel tisztán és olvashatóan kiírandó s határozottan kijelentendő, hogy ajánlattevő az árverés alapját képező általános árverési, valamint az ezekhez fűzött szerződési feltételeket ismeri, magát azoknak feltétlenül aláveti. Ezektől eltérőleg kiállított avagy elkésve érkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Ajánlatok kellően lepecsételt »Ajánlat az 1907. évi 1920. számhoz felírással ellátott borítékban zártan nyújtandók be. Az árverési és szerződési feltételek úgy a nagybányai m. kir. főerdőhivatalnál, mint a láposbányai m. kir. erdőgondnokságnál a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők. Nagybányán, 1907. okt. 3-án. liasyar Sir. MiMal. A Lakatos-utcában fekvő 6-ik sz. a. levő házastelek, közel a piachoz, két szoba, konyha, kamara, istálló, melléképületek, satöb. jutányos áron eladó. Értekezni lehet a tulajdonossal: Gyalay Gyulával Felsőbányái utca 17. szám. A nagyérdemű közönség szives xx tudomására, hozzuk hogy a „VACUUM“ F. O. kizárólag Spinetti Sándor vas-, fűszer- és festék-áru üzletében kapható Nagybányán. Kiváló tisztelettel Vacuum Oil Company részv.-társ. Budapest. >ÖO<XXXXX><XXXXXXXXXXXXXXXXXXX)<XXXXXXXXX>0< nanar Kir. loeriooivaiai. Lengyel Lajos speciális ne■&fog-ász r ff E (A lapitta tott 1882. évben.) N agybányán Kispénzverff-utca 6. sz. Bérbe kiadó a polgári leányiskolával szemben, a Felsőbányai-utcza 68. számú ház, mely áll 3 szoba, konyha, kamara, mellék- épületekből. Értekezni lehet a tulajdo- ----- —_ nossal ugyanott. ... —r f • i r A Mm fiS ii szövete naponta friss TEA-VAJ Vés és yad kilogramos adagokban 1 kiló 3 kor. 20 fillér. Egyelőre késziti a m.-láposi tej szövetkezet. FISCHER és TSA NAGYENYED FA« és SZŐLŐISKOLÁK 150 G00 Gy mölcsfa csemete, 1.0G0.ÖG0 Gyümölcsfa - alany, 1,000.000 Élő sövény csemete sétunyfák, díszcserjék, tűlevelű- iák, rózsák stb. 1,000.000 sz lőoltvány. Euro pai és amerikai sima és gyökei vessző. Különlegesség: üsemegeszolő- oltványok. 30.000 Kiváló szép beszterczei és boszniai szilvára csemete. I Árjegyzék 1 V ingyen. \U