Nagybánya és Vidéke, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-08 / 36. szám

(21 1907. Szeptember 8.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

36. szám.

semmi nedvesség sincs, mi táplálja hát a szomjas növényzetet ?

Milyen kellemetlennek tetszik az esős idő és minő megmérhetetlen kincset rejt magában. Szomorúan néz a gazda a lesütött, lefonnyadt szántóra, rétre, felsóhajt: Istenem, ha esőt kapott volna, milyen jó termésem lenne. A gyümölcs is egyre-másra hull és a legnagyobb része férges, ennek is hiányzik az éltető nedvesség. És őszire a rendes betakarítás után szomorúan konstatálja a gazda, hogy csak a fele maradt a rendes termésnek, kihat a száraz idő az erdők növekedésére, sőt a bányászatra is, mert a bányavállalatok nem képesek az ércet feldolgozni. Ha ezt mind fölszámítjuk, magas összeg lesz az eredmény, nem igen fedezi a láp terméshozama az egyes gazdák, illetve határok terméskárosodását.

Tagadhatlan az, hogy a láp lecsapolásával óriási televénydus területet nyert az ország, de talán inkább egy nehány nagybirtokos. Ámde hány falu lett koldussá a láp környékén ? hány magyar polgár vándorolt ki a láp környékbeli falvakból Amerikába azért, mert elvesztette a rendes megszokott munkáját, keresetforrását.

Mig a láp állott, sok métermázsa halat, csikót fogtak belőle, ellátták a környékbeli falvak, váró sok piacát annak idején. Sok szegény ember hozzájutott olcsó pénzért egy-egy jó ebédre való hal vagy esik ételhez. Kevesebb kellett a vágott húsból és igy az is olcsóbb volt. A téli időben hány család fonta a gyékényeket, lábtörlőket, méhkasokat, a lápról szedett sásból, elég sokat termelt és igy olcsó pénzért meg lehetett venni. A. mióta a sást Bihar megyéből veszik, éppen kétszeres árt kell fizetni egy darabért, amelyet sásból fonnak.

Hát az a felséges vadászélvezet, amit a lápon lehetett csak feltalálni. Két vadász beült egy lélek- vesztőbe, beevezett a lápra, vadkacsa húzás alkalmával nem tudtak annyi patront vinni magukkal, a mennyi vad lövésre jött, százával lőtték a kacsát, vadludat, gémet, sárszalonkát stb.

Ha mindezeket számításba vesszük és összegezzük, alig ha nagyon sokkal kevesebb lesz az eredmény pénzértékben kihozva és összehasonlítva a mostani ringó kalászokból ki hozott eredménynyel.

Az ember már az őskorban harcra kelt a természettel, igyekezett azt meghódítani Iépésről-lépésre. Ha egy jobb, termőbb területet fedezett fel, az erősebb elvette a gyöngébbtől még akkor is, ha ez a gyöngének életébe került. Tudjuk a történelemből a sok véres hóditó hadjáratot, melyeket csak leginkább azért vezettek, mert jobb országot, termőbb földet nyertek vele. így van ez még ma is, az ember teremteni nem tud, tehát hódit némelykor haszonnal, némelykor kárral, persze a jó szándék meg van. A jó remény vezeti mindig és mindenütt.

Nagyon sok ma a meghódított területek száma, melyeket a kultúra hódított meg és adott át a fejlődésnek. Számtalan erdőterületet irtottak ki és szántóföldet csináltak belőlök, gyümölcsöst, szőlőt, szép eredménynyel. Némelyik bevált jól, némelyik elromlott, se erdő, se szántó, elpárolgott a televény, terméketlenné vált. Érezhető az elpusztított erdők visszahatása a fapiacon is. Háromszoros lett a fa ára egy évtized alatt s amint jelzik, csak most kezd hágni igazán. Vannak olyan területek, amelyeket a szó legszorosabb értelmében csakugyan meghódítottak, mint pl. a Deliblati futóhomokot megkötötték nagy fáradsággal, még nagyobb pénzáldozattal, de meghódították s ma már termő és hasznot hozó. Ezen kívül van számtalan olyan terület, mely terméketlen talajnak volt minősítve, ma már szépen be- erdősült és évek múlva hasznot is fog adni.

Ilyen meghódított terület az ecsedi láp is mező- gazdasági szempontból. Azzal a dús televényes talajjal

Lásd kedvesem, — levelem kezdetét A nyári napfény hevitette át . . . Szivemben még üdén, még frissen élt. Színes pompában sok emlékvirág.

De mig szedtem volna, — lelkem fölött Oly sok bántó dolog végigsöpört: Bizalmat letört, emléket elragadt.

Bár egy-két emlék még üdén maradt, De a nyár elszállt, az ősz megérkezett; Oly hirtelen jött, még oly idegen,

Mi ő rá, ő reánk néz hidegen — — Olmos felhők födik a kék eget . . . Lomhán feküsznek meg a bérceken. Komor a táj, mindenütt némaság;

Oly laktalan, csöndes a lombvilág . . , Hervadt levelen esőcsepp remeg

Elvitte a nyár dalos kedvemet . . .

Ha újra felragyog a napsugár,

S azúr égboltról önti melegét,

Sárguló lombok fölött szerteszét . ..

S ha újra suttog langyos esti szél,

Hitegetve, hogy most is itt a nyár — —

Dalos kedvem tán újra visszatér.

Ott. kedves falum csöndjébe, ki tudja, — — Tán emlékim is uj szint nyernek újra.

S Pestről, s a pesti első délutánról,

Melynek emléke most is oly meleg,

Hallani fogsz majd újra Nioládtól.

Édes! írjál te is .. . Isten veled!

Nagybánya, 1907. szemtember hó.

Kánaán-föld s talán éppen az a baja, hogy túlságos sok benne a televény. Amint mondják a kukorica karvastagságra nő, 20—30 ágat hajt és valamennyin csövet hoz, de a folytonos növésben meg nem érhet, őszszel tejes máiénak szedik le. Egy kis hiba a számításban. Ez még talán javítható is, de mi lesz akkor, ha ilyen nagy szárazságban egyszer meggyül a láp és el-ég az áldást osztó talaj, vége lesz a nagy ártéri költségnek, kárba vész, lezsugorodik a terméketlen talajok sorába: nem bizonyos, de bekövet- kezhetik. Nagy lesz a csalódás mindenütt. A legnagyobb a miénk, kik évről-évre érezzük a szárazság folytán anyagi kárunkat. Nincs módunkban ellene küzdeni, öntözni kellene a réteket, legelőket, de honnét? mikor a források, patakok mind ki vannak száradva. Állítsák vissza az ecsedi lápot!

Kosztróüer György kisbirtokos.

r

Órarend változás a gimnáziumban.

Sokan és sokat írtak már arról, hogy Magyar- országon a nevelés félszeg, elavult, helytelen és semmi tekintetben sem felel meg a müveit világ igényeinek. Mint mindenben, úgy a nevelés tekintetében is Ausztriának a hatása alatt állunk. Szemüveges és bölcs államférfiak odaát vaskos könyvekből ollózva, rendszereket állítanak be a társadalomba. Ezek a rendszerek aztán tért hódítanak, élnek és mikor hibáik miatt kimúlni volnának kénytelenek, akkor itt vagyunk mi magyarok és megmentjük őket — a maguuk számára.

Mindenki belátja, hogy a magyar ifjúságnak a nevelése helytelen alapokra van fektetve, de a helyzet javítását célzó felszólalások ez ideig még a pusztában kiáltottak szavaként, eredménytelenül, nyomtalanul hangzottak el a levegőben. Felszólalásokra, feljajdulásokra volt példa elég. Nem csoda, ha sokan szidják a rendszert, még azok is, akik a rendszer követőivel nagyon meg vannak elégedve. Ne szégyeljük bevallani, hogy a magyar ifjúság testileg és szellemileg satnya, bárdolatlan és mikor kikerül az iskolából, nem képes megállani a lábán. Testének izmai petyhüdtek, szervezetében benne vannak a különböző kóroknak és nyavalyáknak a csirái, a lelke lankadt, a szive kérges, fásult, az agyára mázsáknak súlyával nehezedik a fölösleges és az ifjúság erejét meghaladó ismeretek terhe. Tagjaiban nincs mozgékonyság, izmaiból hiányzik a ruganyosság, inai gyöngék, idegei betegek, csontjai és gerince fejletlenek. Az ismeretekben nem ismeri ki magát s amit tud, azt se biztosan, azt se alaposan tudja. Mindennek egyedül a rendszer az oka, ne az ifjúságban s még kevésbé a tanárokban keressük mi a hibákat, mert mindenben egyedül a rendszer a bűnös. Más, jobb, tökéletesebb rendszerre volna szükségünk.

Ha imponál előttünk a nyugat kultúrája, ha megcsodáljuk az angol praktikusságát, a francia Ízlését, a német szorgalmát és kitartását, menjünk hát tanulni hozzájuk. Sok kiváló magyar tanférfiu irt már az angol nevelésről. Köteteikben nem győzik eléggé magasztalni annak előnyeit, felsorolni tökéletességeit. Mi azonban egyre távolodunk az angolok módszerétől.

Az angol nevelés módszerének az a vezérelve, hogy a szellemi foglalkozás idejét arányosan váltogatni kell a testi foglalkozásra, tornázásra szánt idővel. A gyerek és fejletlen ifjú ne görnyedjen egyfolytában sokat a könyv mellett, hanem a tornában és játékban felüdülve, apróbb részletekben emészsze meg a nagy tananyagot.

Csak igy lehet erős, praktikus és logikusan gondolkodó ifjúságot nevelni.

Ezek után csodálkozva kérdezzük, miért van ez igy Angliában s miért valósul meg ennek az elvnek ellenkezője a nagybányai főgimnáziumban ?

Mint értesülünk ugyanis főgimnáziumunkban a déli 'egy óráig tartó tanítási rendszer lép éleibe. Tanárra és diákra nézve is kényelmesebb ez látszólag, mint a régi, mert a délután szabadon marad. Azonban az ifjúság szellemi erejét romlással fenyegeti. Hiszen ki meri azt állítani, hogy egy 10—16 éves fejletlen ifjú egyfolytában 5 óráig bir tanulni. Vagy ha tanul is, mert az órarend rákényszeríti, hasznára, szellemi erejének fejlődésére válhatik-e az a tanulás?

Mindnyájan tudjuk, hogy 2—3 órai komoly szellemi munka teljesen kimeríti az ember erejét. Ennyi időn túl való foglalkozás már elhódítja, beködöli az ember agyát.

Sajnálattal halljuk tehát, hogy a nagybányai kis diákoknak mindezek mellett is 5 óráig kell egyfolytában tanulniok. Mert hiszen az órák között levő 10 percnyi szünet-idő csak nem elég arra, hogy a munkában kifáradt kis diák agyát felüditse.

Nagy városokban nem uj ez a déli 1 óráig tartó tanítási rendszer. Ott azonban ez szükséges rósz, mert a tanulók sokszor 2—3 kilométeres távolságról is járnak iskolába. Nálunk ez a körülmény nem jöhet számításba s még sem tehetünk, úgy, ahogyan praktikus, okos és helyes volna, mert hát a rendszer erősebb, mint a mi akaratunk. K D

Sztrájkmozgalmak.

Ahelybeliszociáldemokraták képviseletében Sle- veczky Lajos, asztalos segéd f. hó elsejére, azaz: a múlt vasárnapra népgyülés tartására kért engedélyt a helybeli rendőrkapitányi hivataltól. A gyűlés tárgyaiul két nagyjelentőségű kérdést jelentett be, u. m. a kivándorlásról és az általános, titkos, közsé- genkint való szavazati jogról.

Smaregla Mihály főkapitány a bejelentést nem vette tudomásul, ami annyit jelentett, hogy a gyü- léstartásra az engedélyt meg nem adta. Ez még a múlt pénteken történt, mikor is aztán kérelmezők a kapitányi végzést megfelebbezték az alispánhoz.

• A rendőrkapitány az iratokat a felebbezéssel együtt még aznap fölterjesztette, ennek dacára szombaton mégis sürgöny érkezett az alispánt hivataltól az iratok sürgős beterjesztése iránt.

Vasárnap megérkezett a szoeiálista vezér Jócsák Kálmán Budapestről, ki is a földmunkások országos szövetségének a titkára. Varga Ferenc eyy másik népvezér még csütörtökön jött ide »előkészíteni a hangulatot« ami neki, valljuk meg őszintén, sikerült is Ezeket küldték ki a központtól.

Jócsákot a vasúti állomástól vasárnap d. e. 8/i 10 órakor nagy riadallal és lelkesedéssel hozták be s egyenesen a kapitányságra mentek, mert gyűlési engedély még mindig nem volt.

A népvezér itt követelődzőit, gorombáskodott, de semmit sem ért vele, mert a kapitány kijelentette, hogy vele szóba nem áll, hanem csak Sleveczkyvel, aki az engedélyt kérte.

Ekkor kirukkoltatták a bányászokat is. Miholka Sándor, Hubert András, Rettegi, Jablonovszky bányamunkások kérték a gyűlést, majd jöttek az ácsok, kömivesek stb.

A rendőrkapitány a lappangó cselédsztrájk és kitörőben levő bányásztrájkra való tekintettel, hivatkozva a csendőrlétszám csekélységére is a népgyü- lésre az engedélyt meg nem adta, mert a felelősséget a rendfenntartásért nem vállalhatta.

Az volt a kapitány felfogása, hogy kevés csendőrrel, baj esetén csak lövetni lehet, ő pedig nem akar vérontást előidézni. Nagyobbszámu őrséggel megengedte volna a gyűlést, igy azonban nem lehetett. Később az alispán is helyeselte a kapitány intézkedését.

A készenlétben volt 14 csendőr megszállotta a Thököly-teret, a ligetet, az ipari szakszervezetet stb. már amint lehetett. Ennek dacára a népvezérek oly merészek voltak, hogy a Karcsú köz 2. sz, a. levő szakszervezeti helyiségben beszédet tartottak mégis, Jócsák előadása szerint csak mintegy 70 embernek és csak »tudományos» dolgokról, de hogy mily szép eredménynyel, mutatja, hogy más nap, szept. 2-án kiütött Nagybányán az általános sztrájk.

A csendőrök feloszlatták a szakszervezeti titkos népgyülést s elfogták a két budapesti kiküldöttet, bevitték a rendőrséghez, hol ideiglenes letartóztatásba helyezték Jócsákot és Vargát.

A rendőrkapitány hétfőn este hozta meg az ítéletet s mindjárt ki is hirdette, hogy az illetőket bujtogatás miatt 15-15 napi elzárásra és 200 K pénzbírságra ítéli, továbbá, mint közveszélyes izga- tókat egyszersmindenkorra kitiltotta a városból s elrendelte, hogy illetőségi helyükre toloncoltassanak.

Szept. 2-án este V2 & órakor kisérték át az elvtársak nagy éljenzései között a rendőrkapitányi hivatalból a két apostolt a városházára. Ekkor mintegy 400 főnyi tömeg támadólag lépett föl s ki akarta őket szabadítani a fogságból, a csendőrök azonban szuronyt szegeztek s pár jelentéktelenebb sérülés és ütés arán szétoszlatták a tömeget.

Varga Ferenc szatmári lakost, mivel nagykőrösi illetőségűnek találtatott, már kedden reggel haza- toloncolták Nagykörösre. Jócsák azonban, aki megtagadta Pettyént, budapesti illetőségűnek mondotta magát, mint a földmunkások orsz. szövetkezetének titkára. Ez iránt tehát sürgöny váltások folytak Budapesttel, hol nem akarták öt odavalónak elismerni, végre is a budapesti elvtársak közbenjárására megjött az értesítés, hogy Jócsák pettyéni iletőségü. Ezek szerint a főkapitány e hó 5-én d. e. 11 és fél órakor Pettyénbe toloncoltatta s igy a népvezér viszontláthatta szülőfaluját.

A tanács már 2-án magáévá tette a kapitány intézkedését, helyeselte a gvüléstartásra az engedély meg nem adását, sőt fegyveres erőt is kért. A polgár- mester személyesen beutazott Nagykárolyba. A helyzetet súlyosbította az, hogy a veresvizi bányászok