Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-15 / 15. szám
Boldog1 üimepekellj! Nagybánya, 1906. 'W/ Április 1 ). 15. szám. XXXII. évfo NAGYBÁNYA ES VIDÉK TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK LKILTLDEnST VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. Pár nap előtt igazi Nagypéntek-je volt a magyar nemzetnek; súlyos kétségbeejtő helyzetben sínylődött az ország, de minden Nagypéntek-nek meg van a maga Husvét-ja s ime ma örömmámorban úszik az ország, hogy meg van a béke, az üdvös kibontakozás. Deáknak emlékezetes húsvéti czikke sokat ért kétségtelenül, de mindenesetre többet ér egy czikknél a valóság, a minisztérium, melyben Wekerle, Kossuth, Apponyi, Andrássy és a többi nagyok foglalnak helyet. íme minő más hangulat most a mi ünneplésünk, mint a milyenre kilátásunk volt eddig'elé. Lidércznyomástól szabadult és föllélegzik elégülten a nép. Nyitva a templomok, az áhitat zsolozsmája hangzik s keresi az utat az éghez, a népek sorsát kegyelmesen intéző Nagy Ur Istenhez. Az egyházi és a világi béke kettős nagy érzelme boldogan ölelkezik. Márt múlt számunkban örömmel hoztuk a hirt az ápril 7-iki nagy jelentőségű kiegyezésről s múlt vasárnapi külön sürgöny kiadványunkban a minisztérium megalakulását is jeleztük röviden. Igazi virágvasárnap volt ez, vigaság ünnepe pálmákkal, levelekkel, rózsákkal, tulipánokkal, lelkesedő sereggel. A íöltámadott Jézus a béke pálmaágával betér szegényhez, gazdaghoz, palotákba, kunyhókba s vigaszt visz azoknak is, a kiknek szenvedés, nélkülözés, nyomor, gyász az osztályrészük. Jövel Jézus! Szállj be á mi városunkba, a mi házunkba is, leheld ránk békés szellemedet, erősits, nyugtass meg, bátorits a küzdelemre tovább, nem csak a létért, — hisz erre az állat is képes, — de nemes eszmékért, boldogságért, szabadságért, egyházért, hazáért! Ne csüggedjetek, feltámadunk! Meghonosita:: !ó iparágak. Kosutány Ignácz kolozsvári egyetemi tanár, a nagy nevű iró, az országosan ismert tudós igazi nagybányai most is, annyira együtt érez velünk, hogy a város jólétének és felvirágoztatásának kérdése öt is sokszor foglalkoztatja. Hálás elismeréssel lehetünk a Kosutány fiuk iránt, a kik a nagy városokból is visszavágynak a Rozsály völgyébe s kiknek szive vonzalma most is a miénk. Pár nap előtt történt, hogy Kosutány Ignácz levelet intézett Szabó Adolfhoz, a helybeli gazdasági egyesület elnökéhez s fejtegetve a város jólétét előmozdító irányeszméket, sok szép gonOh csakhogy itt vagy végre! újra itt . . . Bérezés hazámba, — kedves kikelet! . . . Virágzó fák, bomladozó rügyek Bűvös álomba ejtik lelkemet. Örül jöttödnek minden a mi él! A beteg is s a lelki szenvedő . . . Hiszen a lég oly enyhe, balzsamos; . . . Csicsergéstől hangos a rét, mező. Keressed föl a temetőket is . . . Virág’id a hantokon hintsed szét; S a gyásszal sújtottak fájó szivébe Lopjon mosolyod egy csöpp enyhülést. , * Öntsön hitet a csüggedő lelkekbe Teremtő erőd hatalmas varázsa . . . ... Te visszatért örökszép nagy csoda . . . Téged köszönt most szivem dobbanása! Takács llus. A csibész. — Irta Laky Imre. — Van-e fővárosi ember, ki a csibészt nem ismeri? A pesti csibészt?! Mert ez csak »pesti« s nem »budapesti«. Budán elvétve akad egy-kettő az ó-budai kavics és homokbányák rejtekhelyein. A csibészvilágnak specziális válfaja a pesti csibész. Leginkább hasonlít a párisi gaminhoz. Egy kicsit még vadabb, durvább annál, durvábbá tette az éretlenül bevett vaczkorja a szoczializmusnak. Hasonlít egy kissé ahhoz a már-már kivesző, gonoszsága daczára valami jóleső derűvel áthatott fajhoz is, amit valamikor régen, mikor még a főváros nem volt »szék- és főváros«, mikor utczáin még a régi patdolatot vetett föl, melyek mindegyike méltó volna egy-egy vezérczikkre, részletes kidolgozásra. A rendkívül érdekes levélnek tartalmát bó- kivonatban közöljük itt, hadd olvassák azok, a kik érdeklődnek a város sorsa iránt: Kedves barátom! A készség, melyben olyan váratlanul részesültem, kötelez, hogy tovább is fűzzem az eralékbeszédben megpendített eszméket és különösen azt mondjam el: miképen gondolnám én Nagybányának jólétét emelni és előbbre vinni. A mi magát a városnak háztartását illeti, a következőkre kérném figyelmedet: 1. Komlótermelés, mely a városnak valamelyik telkén eredményesen volna művelhető úgy, hogy egy 10—20 holdas terület évenkint 10—15 20 ezer koronával emelhetné a város bevételeit. Ez az összeg eleinte arra volna fordítandó, hogy a komlótelepbe befektetett tökét a városnak visszafizesse. Azután pedig állandóan arra fordittatnék, hogy abból a város a saját népe számára kereset forrásokat nyisson részint az által, hogy munkavezetőket utaztat, kik az idegenben eltanult ipari munkát Bányán meghonosítsák, részint azáltal, hogy a város maga kezdeményezve, buzdítva, sőt az első berendezés költségeit viselve indíthatna meg egyes iparágakat. Ezen iparágaknak olyanoknak kellene lenni: 1. hogy kis tökével meglehessen indítani és folytatni ; 2. hogy a gyáripar versenyének az ne legyen hozzáférhető, nehogy a nagy tőke eltiporhassa; 3. hogy olyan czikkeket állítson elő, melyek mindenütt kelendők, úgyhogy messzeföldön piaczra találjanak, végül 4. hogy lehetőleg könnyen és olcsón szállíthatók, tehát forgalomképesek legyenek, mert Bánya messze esik a kereskedelem országújától és a nagy szállítási dij elnyomna minden törekvést. Ilyen iparágak gyanánt ajánlanám : 1. A szegény nép számára a selyemhernyó te~ nyésztést, mi által maguk a gyermekek saját ruházatukat játszva megkereshetnék. 2. A gyümölcs conserv készítést. 3. A candirozott gyümölcs készítést, mit Nagybánya kiváló minőségben készíthetne. Tanulmányul Kecskemét szolgálhatna. 4. A nyakkendő készítés (mindenféle alakban). 5. Müvirágkészités selyemből női toilettek számára. Mind a kettő fökép a női kezeknek nyújtana bőséges jövedelmet s mint házi ipar kiválókép alkalriárchális diák-tüntetések vig zaja csapongott, — suszterinas névvel tiszteltünk meg. Diáktüntetés nem létezett suszterinas nélkül. A merre a diákok elháladtak, arra kiürült a vargának, suszternek, csizmadiának, czipésznek stb. a műhelye. Kötéllel sem lehetett az inast visszatartani. Mikor kezdődött az ablakverés a régi négykrajezáros u. n. susztertallérokkal, az inas a világ minden kincséért se dugott volna el egy ily czélját tévesztve az útra hullott suszter-tallért. Amint felkapta, azon módon bravúros kanyaritással dobta vissza a magasba s zsupsz! csörömpölve hulltak a földre a czélbavett ablaküveg cserepei. Mit tudta ö, ki az a Janszky tábornok, ki egy koszorúval akarta arczul csapni a nemzeti múltat! mit tudta ö, mi az a Hentzi-szobor ? azt tudta csak, hogy a diákok haragusznak erre is, arra is, s ö tüzbe-vizbe ment volna a — diákokért! Édes Istenem! hová tűntek a régi suszterinasok !? Azok a bohó, életkedvvel ficzkándozó, akasztófára való kis suszterinasok, kik annyi bosszúságot okoztak egy- nek-másnak, kik annyi kaczajjal derítették az utcza hangulatát ? — Hová lettetek ti vig, András bácsit, kofa nénit bosszantó suszter-inasok ? Hol keressünk benneteket ? Ott vannak ők a szakegyletek mérges légkörében, hol a szoczializmus, az anarchizmus ideális virágait a pártvezérek, a néptribunok a cloaka szennyével öntözik, ott vannak ők a tüntetésekben — ó! nem az immár életerejét vesztett diáktüntetésekben, hol örömtől sugárzó arczczal dobálták vissza a lehullott susztertallérokat, — hanem abban a komor, gyűlöletet, irigységet lihegő, hazátlanságot hirdető felvonulásokban, miket a szocziálista vezérek rendeznek oly zászlók alatt, melyeken ez a jelige: Ijapunls: mai száma © cJd.al. Husvét ünnepén. Tavaszi akkordok. Te mindig visszatérő nagy csoda . . . . . . Üdvözöllek ! . . . Tündérálom . . . tavasz ! Véled megtérő kis dalosid ajkán Mostan a legzengőbb hymnust fakaszd ! Késtél . . . s egyszerre itt vagy . . . újra itt . . Bérezés hazámban kedves kiki let! A természet nászöltözetbe’ vár . . . Aranysugár ragyog a táj felett. Ha volt valaha szivet emelő. Káprázatos, tündöklő a tavasz . . . Tavasz s a feltámadás ünnepe . . . E nemzetre ma kétszeresen az ! * Pár nap előtt még hideg szélvihar Késői hófelhőket kergetett . . . S nehéz idők közelgő sötét árnya Kísértett a haza sorsa felett. A természetben s a nemzet sorsában Egy rövid hét alatt mily változás : Virágzó gályát ringat most a szél . . . S milliók szivéle szállt megnyugovás. « Oh ért-e már e nemzet valaha Ily örömben megszentelt ünnepet?! Virágos kert most a magyar haza . . . Tulipán nyit a szivekben — s felett! Varázshatalommá lett e virág, Mert komoly, nemes czél a talaja: E jelben kell, hogy eljöjjön a nemzet Jogainak teljes diadala! *
