Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-11 / 10. szám
(2) 1906. Márczius 11. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Bár mi nem helyeseljük mindenben ezt a legújabb közfelfogást, közöljük mégis az ide vonatkozó legfrissebb érveket már csak curiosum képpen is. Azt mondják a modern felfogás úttörői, hogy parlamentáris államban kell, hogy mindenki, aki a törvénynek alá van vetve, aki annak engedelmeskedni köteles, aki közterheket visel: beleszólhasson a törvényhozók választásába. — A népképviseleten nyugvó alkotmánynak elemi feltétele, hogy minden teljeskoru állampolgárnak joga van részt venni hazája és igy közvetve saját sorsának intézésében olyképpen, hogy képviseletével azt bízza meg, a kiről felteszi, hogy érdekeit legjobban fogja érvényesíteni. Magától értetik tehát, hogy e véleménye kifejtésére minden teljeskoru állampolgárnak, tekintet nélkül nemére, módot is kell nyújtani. Hazánkban a összes állampolgárok jogegyenlőségét nemi külömbség nélkül, számos törvény biztosítja. Hogy csak egyet említsünk, a magyar állam- polgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879-iki törvény közjogi szempontból nem tesz semmiféle különbséget férfi és nő között. Mindazok a törvények, a melyek az állampolgárokra kötelességeket rónak — a védkötelezettség kivételével - férfiakra és nőkre egyaránt kötelezők. Ebből pedig az következik, hogy a politikai jogoknak a nőktől való megtagadása csakis az évezredek előtt keletkezett és azok folyamán megszokott előítéleteken, valamint a férfiaknak egyoldalú és elfogult gondolkozásmódján alapuló óriás igazságtalanság. A mikor tehát a törvényhozás a nőktől kifejezetten megtagadja az országgyűlési választó-jogot, — egy sorba helyezi őket azokkal, a kik bűncselekmény elkövetése okából nem bírnak választó-joggal, úgyszintén azokkal, akik kiskorúság okából, vagy azért nem vehetők föl a választók sorába, mivel elmebeli fogyatkozás miatt gondnokság alatt állanak. Ezzel pedig választási törvényünk a nőnek mindezeknél a személyeknél sokkal kevesebbre becsülését fejezi ki. Mert hiszen a 18 éves ifjúból 20 éves korában lehet választó, de a családját a legnagyobb önfeláldozással fentartó hitves és anya sohasem részesülhet ebben a jogban. És a legnagyobb gonosztevő, a mikor politikai jogainak újból élvezetébe lép, ismét szabadon gyakorolhatja a »legszebb polgári jogot«, mely azonban soha sem jut osztályrészül annak nőnek, a ki talán emberi kötelességeit példásan teljesiti. Mintha csak azt akarná a férfiak törvényhozó testületé ezzel feltüntetni, hogy még az erkölcsileg és szellemileg legalacsonyabban álló férfit is akkor, a mikor az állam ügyeiben való részvételről van szó, nagyobb értékű és magasabb rendű lénynek tekinti, mint a szellemileg és erkölcsileg legmagasabban álló nőt. Nem igaz, hogy a nők átlagos műveltségi foka alacsonyabb, mint a férfiaké és hogy ebből az okból nem ruházhatók fel a politikai jogokkal. De ha igaz lenne is, miért nem adott a törvényhozás választó-jogot legalább azoknak a nőknek, a kik magasabb műveltségűket oklevéllel képesek bizonyítani, ugyanolyan oklevéllel, a milyennek alapján választási törvényünk a férfiaknak, jövedelmükre való tekintet nélkül, megadja a választó-jogot? Érthetetlen és semmivel sem menthető mulasztást követett el a magyar törvényhozás akkor, a mikor annak idején nem adta meg a nyilvános élet minden terén a férfiakéval egyenlő jogosultságot azoknak a nőknek,a kik tudori, orvosi, tanári, tanítónői stb oklevéllel bírnak, mikor az oklevél megszerzésénekelőfeltételei a nőkre és férfiakra nézve azonosak. Téves nézet az is, hogy a természet állja útját a nők és férfiak egyenjogositásának. Tisztán az ezredéves gyámság okozta, hogy a nők oly kevéssé önállóak, hogy a férfiaktól annyira függőkké lettek. Igen gyakori ellenvetés az is, hogy a nők maguk sem akarják a szavazati jogot. Ez az ellenvetés, a nők egyrészével szemben alkalmazva, nem egészen alaptalan, de nyilván arra a szomorú körülményre vezethető vissza, hogy a nők átlaga, csakúgy mint a férfiaké, ma még nem képes fölfogni a politikai jogok birtokának óriási horderejűt és azt, hogy a közügyekben komolyan és hasznos módon részt- venni mindenkinek elsőrendű kötelessége. A nők választó jogát ellenzők táborának legfontosabb ellenérve végül az, hogy ha nőknek megengedik a politikával való foglalkozást, akkor el fogják hanyagolni otthonukat és családjukat. Ezt ez ellenvetést azonban minden egyéb válasznál és érvnél jobban megczáfolják azok a tapasztalatok, a melyeket oly államokban szereztek, a hol a nők több vagy .kevesebb politikai joggal bírnak. E tapasztalatok mindmegannyjan megegyeznek abban, hogy a nőknek politikai jogokkal való felruházása a társadalom erkölcseire a lehető legkedvezőbb befolyással volt. A szellemileg és erkölcsileg megerősödött nő mindenkor sokkal biztosabb és megbízhatóbb támasza lesz a családjának, mint az alárendelt és függő helyzetben levő nő a jelenben; a szellemileg is magasan álló nőtől bizton reméljük a családi életnek a mainál sokkal nagyobb bensőségét és szilárdságát. Meg kell adni tehát a magyar nőnek is a választó-jogot, a magyar közélet hasznára, a magyar törvénvhozás elfogulatlan gondolkozásának dicsőségére ! A kérdés mindenesetre nehéz, mert az édes anyának, a ki katonát nevel a hazának, a ki 4 5 gvermeket istápol, véd s a családi élet sok terhével áídozik a közjónak, az édes anyának szívesebben megadhatnák a szavazó-jogot, mint a diplomás kisasszonyoknak, már csak azért is, hogy a nők között még élesebben ne különítsünk el igy egy kasztot. Viszont, ha a családanyák is belemélyednek a politikába és nem csak az apák, akkor mi lesz odahaza a családi szentélylyel. Ezt a kérdést különben ad infinitum lehet folytatni. ha a nők választók lesznek, akkor bizonyára választhatók is. Tehát még jobban kiterjesztendő a jog, mint a hogy egyesek azt kontemplálják. Különfélék. Márczius 15-nek megünneplése. Városunkban a szokott módon fogják ez idén is, méltó, hazafias ünnepségekkel márczius 15-ét megülni. A vezető szerepet ez úttal is a polgári kör viszi. — Emelni fogja az ünneplés díszét az, hogy Földes Béla is eljön hozzánk erre a napra. A templomokban a szokásos ünnepségeket megtartják a már megszokott időben délelőtt. A főgimnáziumban az önképzőkör diszgyülést tart e napon A polgári körben este 6 órakor kezdődik a dalegyesület énekével az ünneplés Ajtai Nagy Gábor dr beszédet, Boron- kay Béla szavalatot tart, valamint Veszprémy Lajos az iparos ifjúság másodtitkára Incze Béla hegedűszólót játszik Simon Aurélné zongora kísérete mellett. Az iparos ifjak önképzőköre szinten szép ünnepségekkel emlékezik meg márczius 15-ről. Tekin10. szám. tettel a polgári kör estélyére, ők 18-án este 8 órakor fognak nagyszabású emlékünnepélyt tartani, mikor is Morvay Gyula első titkár fog emlékbeszédet mondani. A budapesti nagybányai ifjak köre szintén nagy ünnepélyességgel üli meg márczius idusának évfordulóját. A programm, melyet az e napokban tartott rendes havi közgyűlésén állapítottak meg, a következő: 1. Hymnusz. Éneklik a kör tagjai. 2. Elnöki megnyitó. Tartja Zoltán Lássló elnök. 3 Talpra magyar! Szavalja Gerber Béla. 4. Diszebéd. Tartja Somlyó Lajos. Vonós négyes. 6. Szántó Manó szavalata. 7. Záróbeszéd. Tartja Nagy Ferencz titkár. 8. Szózat. A nagybányai kör tisztelgése dr Földes Bélánál. Márczius 8-án csütörtökön déli 12 órakor jelent meg a nagybányai kör küldöttsége br Földes Béla egyetemi tanár a kerület volt képviselőjénél, hogy tiszteletét tegye a »Nagybányai Ifjak« körének nevében. A küldöttségben Barna Sándor, Füvessy Gyula, Gerber Bála és Somlyó Lajos vettek részt a küldöttség szónoka Zoltán László a kör elnöke volt. Beszédében kifejezi, hogy habár a hatalom meg is szüntette azt a szoros kapcsot, amely Földest Nagybánya városához csatolta, mindazonáltal ők ép oly bizalommal jelennek meg most is, mintha még mindig a kerület képviselője volna. Ezenkívül röviden ismertette a körnek állapotát és czélját s kérte, hogy körükben való becses megjelenésével tüntesse ki őket. Földes hosszú beszédben, szép szavakban köszönte meg a küldöttség tisztelgését, említette, hogy mennyire rokonszenvez a minden nemesért lelkesülő hazafias ifjúsággal, kilátásba helyezte a körben való megjelenését s megígérte jóindulatát és pártfogását. A helybeli ág. h ev. templomban holnap, márczius 11-én d. e. 9 órakor Boronkay Béla ref. s. lelkész fogja az istentiszteletet tartani. A miniszter köszöneté. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter — Baltai János kapniki kir. erdőmester állami iskolai és óvodai elnöknek köszönetét fejezte ki, mivel az alsókapniki óvódás és iskolás gyermekek felruházásához 240 koronával járulni kegyes volt. Emlékeztető. Holnap vasárnap, márczius 11-én a főgimnázium tornatermében délután 3/4 4 órakor, a József kir. Herczeg Szanatórium-egyesület javára előadás lesz. A kiválóan érdekes műsor és az igazán nemes, magasztos czél bizonyára szép közönséget fog vonzani az intézet falai közé. Az ügyet t. olvasóinknak legmelegebben ajánljuk portolásra. Czáfolat. Az a hir, mely a lapokban Serly Gusztáv dr vm. főorvos lemondásáról és Ilosvay főszolgabíró nyugdíjaztatása iránt beadott kérelméről megjelent, mint értesülünk, nem felel meg a valóságnak. A megyei általános tanítóegyesület f. hó 7-én Szatmáron választmányi ülést tartott, melyen a vidéki megyebeli tanítók tanuló gyermekeinvk számára létesítendő internátus alapjának összehozásáról, a »Tanítók Háza« pártolásáról s a közgyűlésnek előkészítéséről tárgyaltak a tanítók. Eljegyzés. Bíró Gábor debreczeni kereskedő eljegyezte özv. Orosz Lajosné nevelt leányát: Ercsey Etelkát. Az izraelita jótékony nőegylet 1905-ik évi működéséről Hirsch Jakab titkár a következőket jelenti: Természeti törvény és a Gondviselés bölcsesége nyilvánul meg abban, hogy az emberiség létfentartását támadó veszélyek növekedésével, az ellenszerek és védeszközök is szaporodnak, úgy, hogy az életet fentartó és megsemmisítő tényezők folyton egyénbe és ha senkinek sincs kifogása, elbeszélem az enyémet. — A tiedet Károly bácsi, kiáltá élénken Gertrud, a te eljegyzésed történetét ? hát menyasszonyodát hová tetted ? — Azt mindjárt meghallod, feleié Károly bácsi — adj csak más pipát meg hamutartót, azután poharamat töltsd meg 1 így! Kikötöm, hogy senki se szakítson félbe, ha ezt meg nem Ígéritek, meg sem kezdem történetem elbeszélését. Majd ha mondom : vége, bámulhattok, lármázhattok, de a mig beszélek, semmiféle kérdésre nem válaszolok s elvárom, hogy minden közbeszólástól tartózkodni fogtok, beleértve az »ohó«-t, az »ó jaj«-t és »talán csak nem-et is. Punktum.« Szükségesnek tartom előzetesen megjegyezni, hogy valamint vannak emberi lények, kiket embertársaik soha sem tartanak egész embernek, kik ősz hajjal is a kiskorúság jellegét viselik magukon, éppen úgy vannak egyesek, kiket soha sem soroznak a fiatalok közé, kik úgyszólván a bácsi szereppel születtek és kiknek nem mindég kellemes, hogy mindenkor és mindenütt bácsi czimmel tiszteltetnek meg. Ezen utóbbiak közé tartozom jó magam is. Az ellen, hogy most túl az ötvenen, mindenki ezredes bácsinak nevez, nincs kifogásom, mert e réven vannak jogaim és kötelezettségeim, melyeket kedvelek. Könnyelmű öcsémet megleczkéztethetem anélkül, hogy adóságait kénytelen lennék megfizetni, kedvelt kis húgom bele avat szive titkába, anélkül, hogy kelengyéjéről gondoskodnom kellene. Szóval most, a bácsi czim nem bánt. De másként áll a dolog 20 -30 éves korban, midőn az ifjúnak bizonyos — nem jelentéktelen — igényei vannak, főként ha csinos, derék legényről van szó, ki a tánezteremben is éppen úgy, vagy még jobban állja meg a helyét, mint sok más fiatalember. Ezen korban nem valami kellemes dolog innen is, onnan is, jobban mondva mindenünnen »bácsi« czimet hallani. Hát ha még az ifjú hölgyek ama behízelgő, ártatlan, bizalommal szólítják meg a nagyralátó ifjút : »bácsi- kám, a füzértánezra még nincs tánezosom, tánczolja azt velem«, vagy »bácsikám, ugy-e elengedi A. vagy B-nek a keringöt, hiszen önnek az úgy is mindegy,« No de azon kor, midőn az ily csekélységek bántottak, szépen elmúlt észrevétlenül jutottam a három X túlsó oldalára és »bácsi« szerepemmel annál könnyebb volt kibékülni, mert feltett szándékom volt nem házasodni. A G. városban állomásozó ezredhez 19 éves koromban jutottam. G-ben talált hadnaggyá, főhadnaggyá, századossá történt kineveztetésem s igy nem csoda, hogy az ottani társadalomhoz tartozó családokban oly mindennapos voltam, mint a tarka kutya. Különösen egy háznál oly gyakran fordultam meg, mintha oda tartoztam volna. Müveit, kellemes család lakott e házban. A családfő — mondjuk — törvényszéki elnök volt. Az elnökék elsőszülött leányának vastag fonatokban csüngő szőke haját, még midőn bölcseségét könyvtáskájában hordta hazafelé, raeg-meg húzogattam és valamint azon időben »Károly bácsi«-ja voltam, éppen úgy maradtam az neki, midőn az iskolásleányból »bakfis« és a bakfisból »kedves szép hajadon« lett. Elragadó szépségű, vidor jókedvű leánnyá nőtte ki magát Erzsiké. Úgyszólván apai öröm fogott el, midőn láttam, hogy nem egy kartársam pillangó szárnya, a kék szem tüzén szikrát fogott és az ünnepelt hölgy pisze orrocskáját fönhordva, oly biztosan, zavartalanul mozgott, mintha észre se vette volna, hogy bájával, szépségével, -utólérhetlen modorával, mily pusztítást okozott, mily sebeket ejtett a fiatal emberek szivében. A szép leány körül forgolódó udvarlók egyike, jó barátom volt, nevezzük öt Ferencznek, Csinos, derék szál legény, bajusza magyar huszárnak is becsületére vált volna. Jó fiú volt minden tekintetben, egyedüli hihája a hatarozatlansága volt. Okos dolognak tartom, ha a lóvásárló a kiszemelt lovat tetőtől talpig ismételve megvizsgálja, jár- tatja, lovagoltatja és húszszor is meggondolja, hogy az ő kívánalmainak megfelel-e a ló és megéri-e az »utolsó« árt és az alkut csak azután köti meg. A lóvásárlás nagyon fontos és kényes kérdés. Hanem hogy valaki egy év, sőt még annál is hosszabb idő alatt, ne tudja biztosan szere*i-e, az általa minden alkalommal kitüntetett leányt annyira, hogy nőül vegye-e, no azt már nem tudom megérteni. Lám mily üdvös volt, a megszakítást lehetetlenné tenni: Máskülönben most az egész hölgycsapat azzal támadna, fontosabb-e a lóvásár kérdése, mint a sziv- beli ügye én nekem, elbeszélésem folytathatásának rovására, legalább is tiz perczig mentegetődzni és védekezni kellett volna. Az én Ferencz barátom a fennebb vázolt helyzethez hasonlóban leledzett, és midőn egy tánczmulat- ságról, köpönyegjeinkbe orrunkhegyéig burkolódzva, hazafelé ballagtunk, oly keservesen sóhajtozott, hogy a kökeménységü szív is ellágyulhatott volna. Kérdezhettem — mi bajod ? de attól óvakodtam, két okból, először mert baját ismertem, másodszor pedig mivel elvem volt, a szerelmeshez szivbeli ügyei tárgyában kérdést nem intézni. Az emberiség ezen osztálya borzasztó unalmas, mert ha egy ilyen flótás szerelmi ügyének elbeszélését megkezdi, annak se hossza se vége. Én kénytelen voltam egyszer reggeli után öt óráig egy szerelmessel az utczán barangolni és ábrándozását végig hallgatni, ha lakásom felé fordultam, megragadta köpönyegem gombját és a kelletlen séta folytatására kényszeritett — ha te őt úgy ismernéd mint én — és ehez hasonló ömlengéseket kellett reggeli öt óráig akkor hallgatnom, midőn hét órakor — tehát két órával később — a gyakorlatok téren kellett lennem. Nem, ilyesmibe másodszor nem engedőm magam beugratni. Nem mendtam tehát egy szót sem. De jaj nekem, ö hallgatásom daczára hozzáfog. — Károly — mondja sóhajtva— képzelhetsz magadnak oly helyzetet, hogy az ember ne tudja mit akar?
