Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-04 / 9. szám
(2) 1906. Márczius 4. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ bányai festőiskola egyik jónevü mestere, Grünivald Béla mutatkozik be, a kit külön dicséret illet azért, mert ünnepélyes fellépéséhez magyar művészhez illő magyar nevet választott. Iványi (Grünwald) Béla hiven követi a nagybányai müvésztelep hitvallását, melyet Ferenczy Károly, a nagybányai Krisztus alapított. Apostolai közül Thorma, Csók, Glatz, Réti s mások neve mellett Iványi (Grünwald) neve is előkelő hangzású. Eredetiséget benne ugyan keveset találunk, de mint festőpoéta, több értékeset, a szin- és fényhatások terén pedig sok érdekeset alkotott. A művész bemutatott 80 vászna és rajza közül a »Baromfi-udvar«, mely 1886-ban készült, még erősen fénykép hatású, modora francziás és müve telve sok finomsággal. A tiz évvel később festett »Hold kelte« ez. festménye, melynek előterében karámban heverő bivalyok és tinók látszanak s a gulyás, amint a háttérben kelő holdat figyeli, — már sokkal szélesebb modorban készült, de itt még a hangulat, a költői tartalom izgatta a művészt. Ezen a csapáson haladva, talán művészi egyénisége teljesen eredeti maradt volna. Kollekcziójában bemutatott legklaszi- kusabb müvei mind azok, ahol a színek melancho- likus zenéjét, a mélyebb szinakkordokat, a lágyabb tónust kultiválja. Ámde csapongó fiatal lelkét elragadta Ferenczy ragyogó színeinek káprázatos játéka, ecsetének merész járása, s művészi pályájának harmadik korszaka ez az ő vajúdása Ferenczy színei és thémái fölött. A »Háromkirályok«, a «Bérezek között«, a »Műteremben«, a czigány-thémák mind Ferenczy lelkének visszhangjai. Iványi (Grünwald) Béla művészi tudása azonban olyan komoly, hogy e visszhangból is érdekes, szép zenét komponál. így pl. a »Czigányok lakodalom előtt« s a »Czigányok a mezőn«, az előbbi eleven kompozicziójával s emez üde szinhatásával, fölér akármelyik eredeti Ferenczy-féle czigány-képpel. Ragyogó színkeverései és világítási problémái különösen azokat a mübarátokat izgatják, akik arra esküsznek, hogy a művészetnek ma nem lehet más feladata, mint színeket, fényhatásokat és technikai vaskossá- gokat produkálni. Minket első sorban a szív érdekel, a művész-poéta, aki nemcsak görögtüzet és athleti- kai mutatványokat alkot, hanem a leikéből is ad valamit. Művészünknek szerencsére van lelke is s épen ezért kollekcziójában sok a drága kő, nemcsak a színes üveg. Néha a legigénytelenebb thémáját, pld. néhány szénaboglyát, poézissel találja fel. Kisfaludy lelke szólalt meg a »Bérezek között« ez. nagyobb vásznán, ahol romantikusan szép erdei lakáson régi magyar úri társaság gyűlt össze, hogy vigadjon. Mint festőt, első sorban a felhők-poétájának nevezhetnők, oly szeretettel keresi az égboltozaton úszó fellegek beszédességét. A felhő misztikussága izgatja még a »Jupiter és Io« ez. thémánál is, ahol sokféle változatban keresi azt a hagulatot, mely Io szerelmi odaadását leglágyabban kifejezi. A rendelkezésére álló anyag közül különösen szereti a pasztellt. Ezzel készültek a pompás tuniszi vázlatai. De ropogósán, erőteljesen folynak ecsetjéből az olajjal kevert ultra színek is. Ennyi erővel és érzéssel a még alig 40 éves fiatal művész még sok nagyobb szabású müvet alkothat s kétségkívül alkotni is fog. A Budapesti Hírlap igy ir: A Nemzeti Szalon gyűjteményes kiállításai során most Grünivald Béla képei kerülnek a közönség elé, s nem kételkedünk, e kiállításnak is lesz akkora sikere, a mekkorát a derűs kedvű, a mindig jóban bizó művész megérdemel. Grünwald elbeszélő piktor; szeret nagy masszákkal, súlyos ellentétekkel dolgozni, érzéke nagyon finom a dekorativ hatások iránt, munkájából soha a forma s rajz nem hiányzik, — képeinek rendesen van meséje is, de sohasem olyan érzelgő, soha nem olyan utszéli, hogy az képe művészi komolyságának megártana- Színeiben gazdag, erőteljes, bár nem a szinproblémákat keresi. Érdekes a festésmodora is; tud temperamentumosán széles lenni úgy, hogy nemesen egyszerű és distingvált marad. Mint jónevelésü, fegyelmezett ember, aki erejét nem üres nagy mozdulatokban, nem léha nyújtózkodásokban adja ki. És milyen egészséges! Nem sző elméleteket ködből: az egyénitett realizmus embere, azé a realizmusé, amely mindig a nemzeti kultúrák legteljesebb és éppen legegészségesebb korában virágzott. Nem törődik ő azzal, milyen lesz az ember százezer év múlva, — beéri azzal a jelennel, amely Isten csodáiban oly gazdag, hogy gyönyörűségét alig győzi közölni velünk a művészet. Azt festi csak szívesen, amit egészen jól lát. Nem a távolba vesző háttereket keresi, nem akarja együvé simítani a végtelent a végessel, — neki az ég az ég, a föld a föld, s égen- földön megleli ecsetje azt, ami szép. Két esztendőt töltött Rómában Fraknói Vilmos püspök, a magyar művészet fenkölt lelkű istápolójának római magyar-művész házában, érdekes, hogv az a színekben ugyan pompás, itt-ott a magyar vidékekre emlékeztető, de mégis oly melankolikus, a múlandóságra szüntelen figyelmeztető táj, mily befolyással volt Grünwald művészetére. Amikor elment, azt kérdeztük : vájjon duzzadó, folytonos derűben viruló életöröme nyer-e egy kevés zamatot abból a megadással teljes nagy melankóliából, a melyet a legnagyobb olasz művészek remekeiben találunk? . . . Megnyilik-e kissé pogány hajlamú lelke a szánalom érzetének, ami azután öntudatosabbá avathatja szerencsés optimizmusát ? ... A választ meghozta képein, amelyeket Rómában festett: hozott nehány igen tartalmas ígéretet, hogy majd most, ismét idehaza, értékesíteni fogja, egészen a magáévé teszi azt is, amivel tapasztalatai odakünt gazdagodtak. És hazahozta, meggyarapodva, költői közvetet- lenségét s tisztaságát, egyenes utón járó igaz lelkét, művészi szeretetreméltóságát. Rómában festett képei előtt is tanakodhatunk •• mi a megkapóbb, a lebilin- cselőbb azokon a vásznakon ? Az érintetlen hamvu őszinteség? A művészi becsületesség? Az igazi gyermekmesékben van olyan művészet, a milyennel ő színben, valőrökben s a kép tárgyában is szolgál. Milyen üde mese például nagy képe: A három királyok! Szinte hallja az ember: ... és elindultak Napkeletről a bárom királyok és mentek, mentek, mendegéltek, mind ragyogó napsugárban, szüntelen kék ég alatt, örökké viruló olajfák mentén, derékig virágos pázsitban és vezette pedig őket a betlehemi jászolhoz, a Megváltó böl- csejéhez, a pompázó fiatal tavasz . . . Hogy tudott valaki ilyen lenni vagy ilyen maradni ebben a tülekedő, marakodó mai világban ? Úgy, hogy szinte könnyelmű optimizmusa telve van szerencsés fatalizmussal, s ő — mialatt az ö művészete üdeségét szolgálja —■ majdnem behunyt szemmel lejt keresztül az élet sánczain: amit érez, azt cselekszi, hiszen az érzése tiszta és alacsony szándéka soha sincsen. Szinte bizonyos benne, hogy e világon minden, de jól sikerül. Lám, ez a kiállítás is sikerült. 9. szám. Révész Tibor. Kedves gyermekarcz elevenedik meg emlékezetemben e névvel. Tiszta tekintetével a mint előttem van, sokat látok abból benne, a mi az embert társai közül kiemeli. Látom szemében azt a tüzet, mely az észnek nagyobb erejét már a gyermekben megmutatja. Abból a sugárból, melyet az értelem e gyermekarezra festett, érzem, hogy az ember több a pornál, sokkal magasabban álló minden másnál a földön . . . Tibiké mosolygó, kedves, jó gyermek volt. Szülőinek reménye, büszkesége, a rokonok előtt okos, figyelmes fiú, az ismerősöknek is gyönyörűsége. Legjobb tanulója egy osztálynak, akiben sok gyöngédség: a gyermeki léleknek finom bája volt. De a gyermek virág. Egy hirtelen villanása a haragos sorsnak éppen reá sújtott. Gyorsan, mint amilyen hirtelen az ég dördülése. Szemének lángja elhamvadt, arczának mosolya megfagyott. Letört a kedves virág. A családi környezetben mindenütt üres egy hely, hiányzik egy kedves arcz, egy jó gyermek, a ki gyermeki ötleteivel, tisztaságával, mosolygásával, vidámságával derűt árasztott maga körül Tibiké meghalt. Örökre elveszett a kedves virág. Szülőinek, szeretteinek csak a fájó emlékezés maradt. Oda lett a szülők vidámsága. . . * A kis ravatalt számos koszorúval borították a rokonok, barátok, igy a mint feljegyezni sikerült, a mélyen sulytott szüléken kívül: A nagymama és Erzsiké néni Budapestről »Annak a jó kis Tibinek.« — Nagyapáék Felsőbányáról. Szokol Margit »Isten veled« felírással. — Riszdorfer József^ és neje Sárospatakról. — Kulcsár Lajos és neje Ermihályfalváról »Szeretett keresztgyermeküknek.« — Ötömösy Gyuláné, »Minus néni« felírással. "A kedves Tibinek, Riszdorfer László és családja Mezőhegyes.« — Özv. Biltr Istvánné és családja. — Vásárhelyi Gyula és felesége. — »A kedves Tibikének — Miklós, Kálmán és Palkó« (Szabó Miklós, Szabó Kálmán, Zelenka Palkó). — »Tibinek— Gabó« (Incze Gáborka). — »Kis barátjának — Ernőké (Del- hányi Ernő). Különfélék. Himenhir. Paul jatcab Antal zalatnai pénzügyi számtiszt febr. 26-án vezette oltárhoz Weisz György m. kir. főmérnök leányát: Juliskát. Esküvő. Simon Aurél misztótfalusi kapszulagyáros, okleveles gyógyszerész, márczius 5-én, hétfőn délután 4 órakor tartja esküvőjét Nagybányán, az ev. ref. templomban, Rácz Anna polg. isk. zenetani- tónővel. A vöröskereszt egyesület febr. 24-iki mulatsága igen fényes és szép bál volt. Díszítése a teremnek meglepően művészi, a közönség előkelő és nagy, a hangulat kedves. A jelenvoltak névsorát következőkben adjuk: Asszonyok: Bertalan Miklósné, Glanzet- Róbertné, Gellért Endréné, Gellért Béláné, György Gusztávné, Hunteszhagen Ödönné, Homola Gyuláné, Halmai Józsefné, Langer Sándorné (dominóban), Kondor Sándorné, P. Kosztka Viki, Kádár Antalné, Kiss Béláné, Kováts Sándorné, Ocsárd Sándorné, Obla- tek Béláné, Szentmiklósy Józsefné, Stoll Gáborné, Stoll Béláné, Schmidt Jenőné, Újhelyi Hugóné, Turman Olivérné. — Leányok: Berks Émmike, Gellért Aranka (dominóban), Glanzer Mádi (dominóban), Gellért Elma, Halmai Aranka (dominóban), Homola — Pedig én azt hittem — szólt pityeregve a feleségem — hogy a gombóczczal kivihetem nalad azt, ami után úgy kívánkozom. MuczuskámI egy idő óta olyan furcsa kívánságaim vannak ! — No, hála Istennek ! — kiáltottam fel, meg- czirógatva a feleségemet — már igazán itt volt az ideje I Gyerünk angyalom, írjuk meg a mamának isi — Maga majom! — felelt a feleségem, Hej I más dolgon töröm én a fejemet . . . Tudja mit fogadott nekem esküvőnk idején? — Örök hűséget, angyalom 1 s úgy éljek, hogy meg is tartottam ! — szóltam, de egyidejűleg a hátam mögött begörbítettem a mutatójjamat is, nehogy valamikép — ha tan gondolatban megtévedtem volna — az átok fogjon rajtam! — Meg annál is nagyobbat I — válaszolt a feleségem. — Megígérte, hogy bálba visz! Juj! úgy szeretném már egyszer kitánczolni magamat! — De hogy kisérjelek én bálba, mikor nem értek a lánczhoz! Hat hét alatt a táncziskolában nem tudtam egyebet eltanulni, mint a »franczia négyes« végén a komplimentet I — Hát ha én megtanítom, bálba megyünk ? kérdé epekedve a feleségem. Hogyne Ígértem volna meg, mikor tudtam, hogy úgy sem megy velem semmire. Igazán nincs érzékem a táncz iránt: még a balettben is soh’sem a tánezot, mindig csak a tánezosnékat néztem. Ezalatt Kati megvetette az ágyat s váratlanul előttem teremve, lerántotta az egyik czipőmet. Már mérgemben arra készülődtem, hogy közvetlen összeköttetést teremtek a másik lábam, meg a Kati háta között, mikor az ajtón a szomszédunkban lakó fiatal orvost látom berohanni egy czekkerrel és kötéllel a kezében. A Kati futott a tányérmelengetés közben érte, rémülten magyarázgatva néki, hogy ő a konyhában éppen a rántást kevergette, mikor a nagyságos ur megkeveredett. — Kedves doktorkám! nincs semmi baj, csak egy kis félreértés! — szóltam neki. — Rögtön elmúlik — válaszolt a doktor — tessék csak ezt a kupicza riczinusolajat lenyelni! És én lenyeltem ! — Doktor ur. most meg én kérném valamire — szólt a feleségem. Tánczoljon velünk egyet! A doktor bámulva nézett ránk s aztán megint az olajos üveg és a kötél után nyúlt. Jónak láttam előtte is kimagyarázni magamat. — A feleségem engem akar tánczolni tanítani, hogy bálba mehessünk. Ha a doktor ráér és beáll »vizávi«-nak, szívesen fizetek fél honoráriumot. A doktor tudomásunkra hozta, hogy ö tulajdonképpen rettenetesen el van foglalva, de csak megteszi rendes pácziensei kedvéért és velünk tánczol. Megnyitottuk tehát a táncziskolát ! A feleségem engem zenekarnak nevezett ki: én íütyöltem, a feleségem pedig a doktorral járta. Es itt meg kell jegyeznem, hogy ez volt hét évi házasságunk alatt az első eset, hogy a feleségem úgy tánczolt, ahogy én fütyöltem. A doktor igen ügyesen kapkodta a lábait. Annyi bizonyos: ha én beteg leszek, tánezmestert hivatok ! A szemléleti oktatás befejeztével, átléptem én is a gyakorlati térre. Felálltunk a négyeshez! Más tán- ezosné hiányában a feleségem egy székhez utalt, azt állitván, hogy tanulásra az is jó. Tekintettel a feleségem 80 kilónyi súlyára, előbb a Schöberl-székkel akartam magam angazsálni, de aztán mégis egy karcsúbb, nádból készült teremtés után nyúltam. A muzsikát a négyeshez magunk szolgáltattuk, az én tánezosném kivételével, O persze folytonosan hallgatott, bár én a kurizálásban is gyakoroltam mellette magamat I Már az első figura: a »pantalon« végén úgy kifáradtam, hogy kénytelen voltam leülni a táncosnémra. A > négyes különben gyönyörűen ment, bár éti állandóan hamisan énekeltem hozzá. De hát kérem, nem vagyok én hegedű, pedig olykor még az is hamisan szól. A hatodik figuránál azonban rettenetes baleset történt. A négyesrendező doktor éppen azt komman- dirozta, hogy: — »Hatodik figura! otkolón I« — s én a felett való örömömben, hogy már a vége felé járunk, olyat találtam a tánczosnémmal a padlóra toppintani, hogy a tánezosnémnak kitörött a — három lába. Másnak a kárán is lehet ám tanulni: kérem hlögyeim, méltóz- tassanak a bálokon vigyázni! Erre én kijelentettem, hogy csak eleven tánezos- néval tánczolok, vagy pedig sztrájkolok, A feleségem beleegyezésével tehát felkértem a Katit, s az alatt, mig ö kiment mosdani, a büfé után néztünk. Az üzletek csukva s más nem lévén a háznál; herbatheát ittunk, a hiányzó vacsora helyett pedig — Katinak a konyhából bekiáltott indítványára — a feleségem vacsorapénzt adott. A szupé alatt azon törtük a fejünket, hogy honnan szerezzünk zenét. A gyorspolkához a Kati énekelt — de nem vált be; kipróbáltuk a zenélő albumot is, de én a csárdásnál olyan kurjongatást vittem véghez, hogy attól nem lehetett a muzsikát hallani. Végre egy ötletem támadt. A szomszédunkban lakik egy öreg kisasszony: hét kutyával, hét macskával és egy zongorával. Ahhoz írtam a következő levelet: »Kedves Néni! Komoly teendőm lévén, az éjjel csendre van szükségem. Kérem, — ne zongorázzék! Fiúi tisztelettel. Válasz váratik.«
