Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-16 / 50. szám

(4) 1906. Deczember 16 Dr Schönherr Gyula a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának, valamint a múzeumok és könyv­tárak országos felügyelőségének előadó titkára, váro­sunk szülötte, lapunk érdemes, régi munkatársa megbetegedett. Részvéttel értesülünk a kiváló tudós­nak, múzeumunk elnökének megrongált egészségi állapotáról, amit bizonyára a túlfeszített szellemi munka okozott, egyszersmind azonban örömmel adunk kifejezést annak is, hogy mint nekünk írják, egészsége rövid idő alatt ismét teljesen helyre fog állani s inkább csak pihenésre van szüksége. Népipari vásár Budapesten. Egyik nevezetessége ma a fővárosnak a Tulipánkert szövetség ipari kiállí­tása, hol Karácson előtt tömérdek szép, értékes és czélszerü dolgot lehet jutányos áron beszerezni. A rendezéssel előkelő hölgyek foglalkoznak, köztük orsz. gy. képviselőnk felesége Földes Béláné, aki igen sokat fáradt a helybeli nőegyesület kézműipari tárgyainak rendezésével, neki és Robelly Lajosné elnöknek lehet köszönni, hogy oly nagy feltűnést keltettek ezek a fővárosban s oly nagy keresletnek örvendenek. Különösen a sásmunkák aratnak nagy diadalt úgy csinos, ízléses kiállításuknál, mint szolid­ságuknál fogva. A fővárosi lapok a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak a sásmunkákról, melyekkel nőegyletünk újabb és pedig igazán nagy diadalt szerzett a világ előtt. Himenhir. Lapunk technikai összeállításában mindig oroszlánrész jut a Nánásy-nyomda egyik derék, szakképzett alakjának: NánásyJánosnak. A nyomdász­személyzet ez ifjú tagja, akinek közismert neve külön­ben Jenő volna, nagy lépésre határozta el most magát, amennyiben megházasodik. Eljegyzése a napok­ban volt Nagy Mariskával, Nagy György polgár­társunk leányával. Az ifjú párnak úgy a nyomda, mint a kiadóhivatal és a szerkesztőség is sok szeren­csét kíván! Szép családi ünnepség volt e hó 9-én Csepey Ferencz ipartestületi elnök, városi képviselő és neje: Árvái Laura házánál. Nevelt leányukat: Kövér Katát ugyanis törvényesen örökbe fogadták. A nemes lelkű, derék házaspár ez alkalomból örömünnepélyt ren­dezett, melyen nagyszámú vendégség vett részt és sok szép köszöntőt mondottak, úgy a fenköltgondol- kozásu házaspárra, mint szeretett leányukra. Nagybánya város takarékpénztára e hó 9-én választmányi ülést tartott Gellért Endre polgármester elnöklete mellett. Az elnök meleg szavakban emlé­kezett meg néh. Stoll Gábor közjegyzőről, az intézet­nek régi idők óta választmányi tagjáról, indítványára a gyűlés jegyzőkönyvileg adott kifejezést részvété­nek. A pénztárnoki állás betöltéséről lévén szó: Madán Ferencz kifogásolja, hogy a pályázati hirdet­ményben nem volt hangsúlyozva az, hogy az illető »a pénzkezelésben jártas legyen«, holott ezt a választ­mány az ő indítványára elfogadta, Révész János pedig azt kifogásolta, hogy a pályázati hirdetmény­ből kimaradt, hogy az illető utólag is leteheti az államszámviteli vizsgálatot, pedig ez határozatilag ki volt mondva, a közgyűlés helyesbítette is a választ­mányidé vonatkozójegyzőkönyvét,demert a pályázati hirdetmény mélyen hallgatott róla, ez esetleg többe­ket visszatarthatott a pályázástól. Gellért Endre elnök konstatálta ugyan, hogy mindkét irányban mulasztás történt, azért tekintettel arra, hogy vannak megfelelő pályázók, kéri mégis a választás megejtését. Erre szavazás történt a felett, hogy legyen-e választás most, vagy halasztassék el későbbre. 11-en mellette, 9-en pedig a választás megtartása ellen szavaztak. Ezután Langer Sándor városi számtisztet 12 szóval Benedek Vilmos könyvelő 6 és Rónai Géza 4 sza­vazata ellenében pénztárnokul megválasztották. A be­téti kamatlábat 1907. jan. 1-től kezdve 37a"/o-ról 4°/„-ra emelték föl. Végül Csepey Ferencz interpellált az iránt, hogy az intézetben miért csökken a forgalom, kifogásolván, hogy az intézet személyes hitelre, úgy­szólván semmit sem ad. Erre az igazgató adta meg az érdemleges választ, mire a gyűlés véget ért. Egészségügy. Bejelentett ragályos betegségek: 255. Veisz István 374 éves, Svaiczer-utca 18 sz. gégedifteritisz, Dr Nagy János, decz. 7-én. Szabad előadás. Az ipartestület a téli időszak­ban felolvasásokat és szabad előadásokat rendez, az első ilyen szabad előadás holnap vasárnap d. e. 11 órakor lesz a városháza tanácstermében, dr Vass Gyula ügyvéd fog értekezni a soeialismwsról, remél­hetőleg igen nagy közönség előtt. Karácsoni ajándékul a nőegylet részére egész csomag apró ruhaneműt küldött Teleki Béláné szer­kesztőségünkhöz. A küldeményt a jótékonyczélu nőegylet elnökségének adtuk át. Már a pesti utat is megjártuk, sok szép dolgot láttunk, haza is érkeztünk és még mindig nem mutat az óramutató. Csak egy kis arany kellene rá s minő szerencse, éppen itt termelik az aranyat városunkban, de mikor olyan kopott itt minden, miért volna aranyos a toronyóra? Hátha talán Karácsonra meg­teszi a város, akkor aranyozzák a diót, fügét, mogyorót is, egy aranyfüst alatt erre is rá kerülhet a sor. Sok dolog lehet a városházán, hogy nem ér rá vele törődni senki a 140 városi alkalmazott közül. Nagy halestély Rumpold Gyula vendéglőjében hétfőn, decz. 17-én. Gazdag menü. Jó zene. Kifogás­talan kiszolgálat. Az estélyt eredetileg keddre tervez­ték, a Clemens Bertram hangversenye miatt azonban visszavonhatatlanul hétfőn este lesz Ádám Józsi zene­zenekara mellett. Adakozás. Az állami elemi iskolában tanuló szegény gyermekek segítésére újabban adakoztak: NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE __________________I__________ Mo lcsány Gábor 5 K, Zádor Margit 1 K, A tanító­testület Stoll Gábor gondnoksági elnök halálakor koszorw megváltás czimén 28 K, Bernhardt Adolf 2 K, özv. Peílion Béláné szül. Incze Lujza úrnő Buda­pestről 16 K. Alii. leányosztály gyűjtése 6 K 20fill, Szatmáry Béláné úrnő 20 K, Ketney Mihály 5 K, Marosán Athanászné 6 K, Hanzulovits Kristófné 5 K, összesen 256 korona 20 fill. Ruhanemüeket adakoz­tak: Hoffmann Árpád kereskedő 18 K értékben, N. N. kereskedő 15 K, kereskedők és kereskedő ifjak köre 14 K 40 f, 4 úri család 27 K értékben. A Lendvay asztaltársaság 7 pár csizmát, 56 K értékben, Mladeiovszky Lajos 5 K értékben. A ruhafélék értéke 135 K 40 fill. Clemens Bertram hangversenye, Clemens Bert­ram a világhírű tenorista városunkba érkezik s kedden itt többek közreműködésével hangversenyt fog tartani. Egyik lap Így ir róla : Bertrand Clemens. Nem győzik csodálni hatalmas és bámulatosan raffinált tenorhangját, mely a maga nagy ereje mellett is rendkívül szines és minden árnyalattal gazdag, Éhez járul még hatá­sos előadásának bámulatosan sokoldalú készsége, Cle- menst hallani elsőrendű műélvezet. így ir egyik elő kelő laptársunk arról az európai hirü énekesről, kit pár nap múlva alkalmunk lesz hallhatni. Clemens Kubelik Jánnak kísérő társa, a kivel együtt járták be Európát a zenevilág csodás varázsával. Ily előzmények után méltó kíváncsisággal nézhetünk az »AD Sz« vasárnapi matinéeje »elé« és — valószínűleg — »után« is. E nem mindennapi élvezetben úgy lesz részünk, hogy a hirneves művész itt egy régi barátját láto­gatja meg, a kinek befolyásából s az »A. D. Sz« iránti gyöngéd figyelemből közre fog működni a mi szere­tett diákjaink törekvésének előmozdítására,« Eddig a lap. Nálunk, Nagybányán b, Kováts Gézának köszön­hetjük, hogy a művész hozzánk is ellátogat. A hang­versenyen Füredy Sándor hegedűművész, Zzembery, Kováts Géza is közre fognak működni- Bár a műsort még nem kaptuk kézhez, ennyi hir kiszivárgott a ren­dezők köréből A hangversenyt a kaszinó helyiségeiben tartják. Mai számunkhoz Reizer János szatmári könyv- kereskedőnek olcsó könyvtár és rendkívüli árleszál­lítás czimü karácsoni prospektusát csatoltuk. Esküvő. Gerber Emma és Szabó Géza, holnap, deczember hó 16-án déli 12 órakor tartják esküvő­jüket Szinérváralján az ev. ref. templomban. A városi dal és zene-egylet Felsőbányán f. hó 16-án d. e. 11 órakor tartja közgyűlését a város tanácstermében. Kitűzött tárgyak: Jegyzőkönyv hitelesítés. Pénztári jelentés. 3 választmányi tag választása. Alapszabály módosítása. Fisharmonium beszerzése. Folyó ügyek. Esetleges indítványok. Nagybányá város régi pecsétje. A hivatalos lap csütörtöki számában közli, hogy a király Nagybánya szabad királyi rendezett tanácsú városnak az általa bemutatott Nagy Lajos magyar király korabeli czi- meres pecsétet adományozta. A városnak volt oka reá, hogy régi czimeres pecsétjét visszakivánja. Nagy Lajos kora aranykora volt nemcsak az országnak, hanem különösen Nagybánya városának is, mely a tizennegyedik század derekán a nagy királytól kapta jelentékeny bányászati és egyébb szabadalmait. Akkor még Asszonypataka volt a neve s csak a későbbi idők folyamán vette fel a Nagybánya nevet. Vármegyei rendkívüli közgyűlés leszfolyóhó 28-án, ez ügyben a vármegye alispánja következő értesítést küldte szét. T bizottsági tag ur! Az 1883: XV. t.-cz. 10. §-a értelmében van szerencsém értesíteni hogy a folyó év deczember 28-án tartandó rendkívüli közgyűlésen a Szatmár—mátészalkai, valamint a Nagykároly—margittai h. é. vasutak segélyezése, továbbá a székház építési költségeinek fedezése czéljából 1% vármegyei pótadó megszavazása iránt fogok előterjesztést tenni. Nagykároly, 1906. deczem­ber 10. Hazafias üdvözlettel: llosvay Aladár, alispán. Legújabb. Mint lapunk zártakor érte­sülünk, az iparos ifjak egyesületének január 12-iki tánczestélye nem a polgári körben lesz megtartva, mint azt már jeleztük, hanem az úri kaszinó termeiben. Az előkészületek az ifjúság részéről nagyban folynak, hogy az estélyt minél élvezetesebbé tegyék. A meg­hívók már e hét folyamán ki lesznek bocsátva. Köszönet. Mindazok, kik felejthetetlen jó férjem elhunytéval lesújtó fájdalmamat részvétükkel enyhí­teni igyekeztek s azt a temetésen való megjelené­sükkel'is kifejezni törekedtek, fogadják e helyen is legmélyebb köszönetemet. Özv. Schrötter Lajosné. Adakozás. Néhai Lázár Paulina, volt községi népiskolai tanítónőnek állítandó síremlék költségei­nek fedezésére,újabban adakoztak : Máramarossziget- ről, Dr. Gergely György jogakadémiai tanár s özv. Gergely Károlyné 1 — 1 koronát. Az állami el. nép­iskola tantestületének tagjai közzül: Alexy Kornél, Bányai Ida, Buday Etelka, Czárich Ida, özv. Lehr- nerné Koretkó Ludmilla, Rozsos István és Székely Árpád, 2 — 2 koronát. Almássy Anna, Bodenlósz Irma, Homola Elvira, Szabó Mária, Szabó József, Szaucsek István, 1 — 1 koronát, Stiglicz E. Laura 40 fillért. Mladeiovszky Lajos 1 koronát. K. Körmendy Sán­dor gyógyszerész Zsombolyáról kis leánya nevében 2 koronát küldött, melyet a többiekkel együtt há­lásan fogadunk és készséggel nyugtatványozunk. Eddigi gyűjtésűnk főösszege 174 korona 52 fillér, Miután a fentebbi elszámolásban kimutatott ösz- szeg egyáltalán nem fedezi még a terveit s bár sze­50. szám. rény formában felállítandó síremlék költségeit, a gyűjtést tovább folytatjuk. Czélunk az, hogy a felál­lítandó emlék, lehetőleg a hálás tanítványok ado­mányaiból gyűlt költségen legyen felállítható, mely emlék igy symboluma legyen a tanitványi szeretet és hála megnyilatkozásainak is. Ugyanazért kérjük, ne szerénykedjék senki sem azért, hogy csak fillé­rekkel képes e nemes czélunk megteremtéséhez hozzá­járulni, melyet köszönettel és készséggel fogad és hálásan nyugtatványoz helyi lapjaink utján, e nemes czél végrehajtásával hivatalosan megbízott: Doroghy Ignácz, az államosított községi tanintézetek volt igaz­gatója, kihez azeczélre szánt adományok, küldendők. Nagy hangverseny! Clémens Bertram badeni nagyherczegi udvari operaénekes magyarországi kör­útja alkalmából, Füredy Sándor hegedűművész a szat ­mári zenede tanára és több helybeli előkelő zeneked­velő szives közreműködésével, Nagybányán az Úri Kaszinó dísztermében f. hó 18-án nagyszabású hang­versenyt rendez, a következő müsorrral; 1 Nyitány Mendelsohn. Hebridák. Zongorán négy kézre előadják Abrahámné Marosfy Janka úrnő és Szaitz Irénke k. a. 2. Donizetti. Románcz. L’ Elisir d’ »Amore« operából. Énekli Clemens, zongorán kiséri Szaitz Irénke k. a. 3. Wienieawszky. Faust fantasia. Hegedűn előadja Füredy Sándor, zongorán kiséri A. Marosfy Janka úrnő. 4. Haléwy. Nagy ária a »Zsidónö«-böl. Énekli Clémens. Zongorán kiséri Szaitz Iréke k. a. 5. Magyar népdalok. Zongorán előadja berenczei Kováts Géza ur. G. Magyar népdalok. Énekli Clémene Zongorán kiséri bereuczei Kováts Géza ur. 7. Mendelsohn. Lieder ohne Worte. Vadászkürtön előadja Dankowitz Antal ur, zongorán kiséri berenczei Kováts Géza ur. 8. Gastaldon. Barcarola Musica Proibita. Énekli Clémens, zongorán kiséri Szaitz Irénke k. a. Hangverseny után társas estély tánczczal egybekötve. Kezdete este pont 8 órakor. Helyárak: Személy-jegy 2 korona, diák-jegy 1 korona. Jegyek előre válthatók Kovács Gyula ur könyvkereskedésében. Emlékeztető. A nagybányai izr. iparosok önse­gélyző egyesülete decz. 16-án, este 7 órakor a korona szállóban társasvacsorát rendez, Kereskedelmi ösztöndijjak. A debreczeni ipar és kereskedelmi kamarától városunk polgármesteréhez a következő megkeresés érkezett: Tekintetes Polgár- mesteri hivatal Nagybánya. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur 72189—1906. sz. a. leirata folytán a kamara közhírré teszi, hogy Ő császári és apostoli királyi felségének 1898. évi november hó 6 án Gö­döllőn kelt legfelsőbb elhatározása értelmében az udvari szállítói czimnek adományozásából befolyó dijak a kereskedelemügyi m. kir. miniszter előter­jesztésének legmagasabb jóváhagyásához képest O felsége néhai Erzsébet királyné dicső emlékezetére »Erzsébet királyné ösztöndíjalap« néven kezelendők és annak kamatai ipari és kereskedelmi ösztöndíjak czéljára fordítandók. Az alap kezelése és a kamatok felhasználása iránti intézkedés tárczáin ügykörébe tartozván, az 1906. évre esedékessé vált kamatokból három egyenként 2500 korona értékű ösztöndíjat alakitok, a melyekre ezennel nyilvános pályázatot hir­detek és a feltételeket a következőkben állapítom meg: 1. Az ösztöndíjak bármelyikének elnyerése iránt oly magyar honosságú fiatalabb kereskedők folyamodhatnak, kik keleti kereskedelmi akadémiai tanulmányaiknak legalább jó eredménnyel történt el­végzése után legalább három évig gyakorlati keres­kedelmi téren működtek és e mellett igazolják, hogy a tanulmányozandó terület nyelvviszonyaiban jára­tosak. Az ösztöndíjak odaítélésénél csak oly egyének jöhetnek tekintetbe, a kik katonai szolgálatukat már teljesítették vagy az alól végérvényesen felmentettek : a katonai szolgálatban töltött idő a gyakorlati mű­ködés idejébe be nem tudható és általában csakis a tényleges kereskedelmi gyakorlatban töltött idő vehető számba. 2. A pályanyertes valamely szaba­don választandó és a pályázati folyamodványban megemlitendő nagyobb kiviteli kereskedelmi kikötő­ben, mely nagy tengeren túli kivitellel bir, tartozik legalább egy évet tölteni úgy, hogy ott valamely nagyobb kiviteli cégnél állandó alkalmazást nyerjen, a kiviteli viszonyokat és kereskedelmi szervezeteket tanulmányozza s tapasztalatairól rendszeres jelenté­seket és tudósításokat küldjön. A pályanyertes magát az általam kitűzendő speciális feltételeknek alávetni, nevezetesen pedig külföldi tényleges alkalmazását záros határidő alatt igazolni tartozik. A pályanyertesek az ösztöndíjakat megfelelő működés beigazolása ese­tén a második illetve a harmadik és esetleg negye­dik évben pályázat nélkül is elnyerhetik, ha vala­mely reánk nézve jelentőséggel bíró kiviteli piacon állandóan letelepedni akarnának. 3. A pályázati kér­vényhez a következő mellékletek csatolandók; a) Születésibizonyitvány. b) Magyar honosságot igazoló bizonyítvány, c) erkölcsi és egészségi bizonyítvány, d) Családi és vagyoni viszonyokat igazoló bizonyít­vány. e) Keleti kereskedelmi akadémiai végbizonyít­vány. f) A gyakorlati kereskedelam terén kifejtett működés tartamát és a kiküldetési terület nyelvvi­szonyaiban való jártasságot igazoló bizonyítvány, g) A katonai szolgálat teljesítését vagy a felmentést igazoló okmányok (katonakönyv, hadmentességi dij- könyv stb). 4) A pályanyertesek az ösztöndíjnak kézhez vételét megelőzőleg közjegyzői nyilatkozatot tartoznak bemutatni, melyben kötelezettséget vállal­nak az iránt, hogy: a) az ösztöndíjat valóban a kér­vényükben jelzett és a nyilatkozatban újból felem­lítendő czélra fogják fordítani és a részben alávetik magukat a kereskedelemügyi m. kir. miniszter által megfelelőnek talált ellenőrzésnek, b) Ezen kötelezett-

Next

/
Thumbnails
Contents