Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-25 / 47. szám
November 25. — 47. szám. XXXII. nvnEOKrzBiLZEisrirK: ■v.A.sAiR.iixr.A.iF' Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Felsébányai-utcza 20-ik szám alatt. Hazafias kegyelet. Egy fiatal kis ügyvédbojtár: Füley Lajos, igazi tizenhárompróbás nagybányai gyerek, néh. Füley Gusztáv járásbirónak a fia, az ö hazafias szivének meleg érzetével leült az Íróasztalhoz és lelkes indítványt irt az iránt, hogy Nagybánya terei és utczái közül egy párt Rákóczi Ferenczröl és bujdosó társairól kellene elnevezni. Az írással beköszöntött a városi igtatóba és numerus alatt be is adta. A tanács végzést hozott rá, mást nem hozhatott, bár maga is föllelkesedett a fiatal ember előterjesztésén, mint azt, hogy nem lévén városi képviselő az indítványozó, a közgyűlés elé nem terjesztheti az aktát. Füley azonban nem nyugodott, eljött lapunk szerkesztőségébe s keresett aláírót, Révész János, a kurucz nótáknak 15 év óta különben is lelkes apostola szives készséggel irta oda nevét, majd aláírta örömmel, Szerencsy József és Szabó Adolf is. Trés faciunt collegium, az indítványt be lehetett adni. Szerdán tárgyalta a közgyűlés, egyhangúlag el is fogadta. S mikor Torday elnök kijelentete, hogy ez tulajdonképpen egy lelkes ifjú kezdeményezéséből indult meg, annál lelkesebb, ki- törőbb éljenekkel kisérték a jelenvolt képviselők. így lett a mi főterünk Rákóczi-tér, a Fasor Thököly Imre-utcza, a Szénatér Zrínyi Ilona-tér, az Uj-utcza Bercsényi Miklós-ufcza. Az utczák megválasztását szerencsésnek találjuk. Rákóczi Ferenczhez méltó a város legelső tere, a piacz; Zrínyi Ilonának, a hős amazonnak, aki kemény csatákat vívott a némettel, odaadtuk egyetlen bástyánkat, mely még fennáll s azt a teret, ahol a legvéresebb csatákat vívta Nagybánya századokon keresztül, a falait ostromló ellenséges hadakkal, Bercsényié ettől a nevezetes kaputól a várfal mellett vonuló ut, Thököly fejedelem neve pedig, hadd emlékeztessen arra, hogy a fasor elején állottak valaha, az ö idejében a régi protestáns fatemplomok. Szerencsésnek találjuk a megválasztást, még azért is, mert történelmi vonatkozású utczane- veinket nem érinti, az olyan semmit mondó elnevezések pedig, mint fő-tér, széna-tér, uj-utcza, fa-sor, mai napság már lejárták magukat. Büszkeség. (Pailleron szonettje.) Törhetlen büszkeség éltemnek fegyvere, Munkám alapköve, hitem vashorgonya. Szírt ez, hatalmasabb, mint bármely korona; Irigynek túl magas, idő nem bir vele. Más törvényt, mint övét nem nézek s tűrök én. Sújthat a fájdalom, magam hívom ki még! Nem téveszt semmi út, nem aggaszt semmi vég; Tudom, mit akarok, s a nevem örök »Én« ! Díjul a gyűlölet tőlem hiába vár Egy gyönge szót, panaszt, egy haragjajt habár: Ki oly lentről került, ily magas bért ne várjon. Minden csak messzi zaj e bérczről, hol vagyok : Hallgatom s nevetem, hallgatok s haladok; Lenézés mosolyom, megvetés hallgatásom. Zempléni Árpád. A z s ú r. — Humoros felolvasás. — Irta : Vrabély Armand dr. II. A nagy nap. A Zaplacsek-család belemászott a zsúrba! Szombaton zsúr lesz ! Szétküldtem a meghívókat: Zaplacsek ur és családjánál minden szombaton otthon vannak ! Már másnap, hétfőn megkezdtük az előkészületeket. A mama vikszet főzött a szobapadló beeresztésére. Oda settenkedtem én is és egy jól ellesett pillanatban Örömmel üdvözöljük tehát a képviselet gyors, egyhangú, hazafias kegyelettől áthatott és minden tekintetben megfelelő intézkedését, legyen szabad reménylenünk, hogy ha hamarább nem is, de legalább karácsoni meglepetésül látni és olvasni fogjuk már a nagynevű uj táblákat. Epilógus ? Hogy valamely vita megnyugtató befejezést nyerjen, első feltétel a tévedés beismerése és helyre- igazítása. Bálint Imre ur epilógusának megírásánál ezen feltételről megfeledkezett. Elhiszem, hogy f. hó 15 iki czikkét, igazságának akkori tiszta tudatában irta meg, de annál inkább bámulok epilógusának első szavain. »A mit ittam, megírtam.« Ha ezzel azt akarja kifejezni, hogy minden állítását fönntartja, kénytelen vagyok igazságának tiszta tudatát kétségbe vonni. Ugyanis azon állítása, hogy az erdészeti bizottságra és szabályrendeletre vonatkozó összes iratok nekem véleményezés végett kiadattak, nem felel meg a yalóságnak. Mint az általam aláirt elismervény, valamint az iktatókönyv igazolja, hozzám csak a határozat és a szabályrendelet küldetett, mely körülményre f. hó 16-án személyesen figyelmeztettem őt s igy az »Epilógus« meg- irása előtt alkalma volt erről meggyőződést szerezni. Igénytelen nézetem szerint akkor sem járunk el helyesen, ha a befejező czikkben, megvilágításra szoruló érvekkel lépünk fel. Ily hibás érvnek tartom én a városi erdőjövedelemnek, a kincstári erdőjövedelemmel való összehasonlítását. Távol legyen tőlem a kincstári erdőkezelést védelembe venni. Mióta nyugalomba léptem, a kincstári erdőkezelés legkf'vésbbé sem — a városi erdőkezelés pedig, mint városi képviselőt nagyon — érdekel. A fönnebb említett összehasonlítás helytelenségét sem mint nyug. m. k. erdőigazgató, sem mint városi képviselő, hanem mint erdész, akarom kimutatni. Ha két erdőnek jövedelmét párhuzamba állítjuk, úgy számolnunk kell a jövedelem tényezőivel. Gondoljuk meg azt, hogy ha a kincstári erdőterület 10%-a tölgyerdő lenne és az Nagybánya közvetlen szomszédságában állana, továbbá, ha a városi bérezés erdők 40%-a a Rotundán túl lenne, az erdőjevedelmeknek párhuzamba való állítása még akkor sem lenne igazságos, mert a kincstári erdő- kezelést oly magasabb szempontok befolyásolják, melyek a kincstári erdők jövedelmét csökkentik, a városi erdők jövedelmét pedig emelik. Ilyen például az, hogy a kincstár semmiféle várossal vagy községgel — tehát Nagybányával sem — versenyez, erdőtermények értékesítése tekintetében. Nem folytatom, mert hiszem, hogy ennyi is elég, az érv helytelenségének kimutatására. belesóztam a szaft közé két skatulya tiszaujlaki bajuszpedrőt — skatulyástól. De m.eg is volt a hatása! Másnap beeresztettük a szobát; heten vikszeltük, a mama verte hozzá a taktust. A viksz megadta a padlónak a a fényt, a »bartviksz« meg az illatot! A padló fényének megóvása végett én a hét többi napjaira Kneip- kurát indítványoztam. Elfogadtatott! Harisnyában jártunk a padlón valamennyien: mamuszban csak a papa. Kedden kölcsön kértük a teás-edényeket, meg a székeket. Én is el voltam nagyon foglalva: egyptomi czigarettahüvelyeket töltöttem meg a vendégek számára hazai kapadohánynyal, meg a 2 krajezáros rövid szivarokra húzogattam rá az innen-onnan összeszedett regalitász-gyürüket. Szerdán sonkavágás és zsemlye-meszelés! Csütörtökön hangverseny-próba! Igen, mert vendégeinket ily gyönyör részeseivé is akartuk tenni. Pénteken a mama a papa szalonkabátját puczolta ki. Hozatott egy liter benzint és egy liter rózsavizet; előbb bekente a kabátot benzinnel, attól kijöttek a foltok, aztán megfürösztötte a kabátot rózsavízben attól meg visszajöttek a foltok! Tanuljanak hölgyeim 1 A mama is tanult az eseten s másnap előbb öntözte meg a kabátot rózsavízzel s csak aztán kente be benzinnel. * * * * * Végre felvirradt a dicső nap estéje 1 A meghívókat — mint említettem — már jó eleve szétküldtük. Aggályokat csak a lakás kezdetleges berendezése okozott: igy pl. nem volt az ajtón csengetyü. Hejh 1 pedig milyen elegányosan veszi ki magát, ha a szalonban ülő vendégeknek a csengetyü zengése adja tudtára az uj vendégek érkeztét. De Savanyu ur mindenen tud segíteni. Ha az »Epilógus« fönnebbi megjegyzéseimet fölöslegessé is tette volna, mégis kénytelen lennék a t. olvasókat egy jelentős körülményről felvilágosítani. Aligha csalódtam, ha föltételezem, hogy Bálint Imre úrtól sokan rossz néven vették, hogy a f. hó 18-iki czikk utolsó pontjára nem válaszolt és nehogy ezen hiedelmük hamis következtetésre vezesse, készséggel kijelentem, hogy válaszolt. A válasz, egyrészt annak kilátásba való helyezése, hogy az erdészeti bizottság, valamint a szabályrendelet tárgyalása alkalmával találkozunk, másrészt azon panasz, hogy mint okleveles erdész, a városnál — sicut figura docet — egyedül van. Ezen válasz engem teljesen kielégít, mert a kérdésnek egyéb czélja nem volt, mint kimutatni, mily szüksége van a városnak erdészeti bizottságra. Azt, hogy Bálint Imre urnák a rönkőről való »szebb« fogalmát valamely szaklap tárgyalhatná, tréfának tartom. Szabó Adolf. A társadalom a tanítókért. Midőn az alábbi sorokat, lapunkban, illetékes helyről kifejezett kérelemre közöljük, tesszük ezt a legőszintébb rokonszenv kíséretében, azzal a hő óhajtással, vajha mennél szélesebb körben keltenének azok visszhangot! Harmincezer ember forrong Magyarországon. Harmincezer tanító követel tisztességes munkája után tisztességes fizetést, melyet immár 36 éve csak ugv mutogatnak ennek a számra és intelligenliára nézve tekintélyes tábornak a hatalom emberei, mint egykor a Jehova mutatá Mózesnek a Nébó hegyéről az Ígéret földjét. , Ámde Magyarország harmincezer tanítója torkig van már az Ígéretekkel. A mérték betelt és most alamizsna helyett fizetést követelnek, amely képzettségüknek, szakmabeli és társadalmi munkájuknak megfeleljen. Azt akarják, hogy szűnjék meg végre az a szégyenletes állapot, mely példátlan a kultur- államokban, liogy a tanító anyagi ellátása igen sok esetben messze alattaáll annak, amit az életben olyanok élveznek, kik a népiskola által nyújtott szellemi kincsek után nyertek tanítóikhoz mérten fényes jövedelmű hivatalt, hogy ne is szóljunk a középiskola négy vagy nyolez osztását végzettekről, akiknek előhala- dása, tisztes megélhetése minden pályán jobban van biztosítva, mint a felettök vagy velők egy színvonalon álló tanitóé. A tanítók ez abnormis állapotok megváltoztatására mindent megtesznek, ami módjukban áll és ezzel sok van mondva. Minden újságolvasó tudja, hogy a napi sajtó elismerésre méltó módon küzd igazaikért, a mi szintén nagyfontosságu tényező ebben a társadalmi forrongásban. Megtörténhetik azonban, hogy ezen intensiv Felhivattam a segédházmester — magyarul »viczi« — hetedik fiát; az ajtóra csengetyüfogót akasztottam! s a fogó végére erősített madzagot rákötöttem a gyerek lábára s kezébe csengetyüt adva, odabujtattam az előszobában levő kaminba. Meghagytam neki: ha a lábát megrángatják, nyissa ki a kamin-ajtót s aztán csengessen egy nagyot. De ime, jönnek a vendégek! Először is a csengetyü élénk zengése közt Ébenhöh Lengemér philosopter kor- és polgártársam érkezett meg. Igen derék fiú, nagy mathematikus és kitűnő cziterázó. Neve bár különös, de már folyamodott a magyarosításért: »Ébenhöh«- röl »Éhenbög«-re‘ Hangversenyünkön ö is szerepet volt viendő. Majd Kutyaberki Taksony érkezett meg. Nagyon előkelő gyerek 1 A mamája egyszer egy valóságos grófnéval utazott egy kupétában Kőbányára. Fiatal, de világlátott! Bajusza »még« nincs, — haja »már« nincs! Nem is lesz, de volt! Különben igen szolid fiatal ember. De egyszerre csak erős ajtócsapkodással kevert dörömbölés riasztott fel diskurzusunkból. Kirohantam .. . s rögtön láttam a bajt. A csengetyünk megszökött! A jövő viczije elköltötte a kaminban a szórakozásul benyújtott két fekete retket s aztán elunván magát, a csengetyü zsinegét, mely lábát volt hivatva rángásba hozni, odakötötte a kamin ajtajára s az uj vendég rángatására most ennek az ajtónak csapkodása csinált oly pokoli lármát. Sietve nyitottam ajtót. Zaplacsek ur közvetlen főnöke: Krumpholcz Mátyásisegédtelekkönyvvezetőur és élete párja: Krumpholczné Onagysága, vagy tiz darab, XIV. Lajos korabeli pukkedli, egy díszes kis mopszli, Lapunk mai száma © old. ad.
