Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-18 / 46. szám

46. szám. 1906. November 18. (3) Gyászhir. Kiss Béla helybeli vasúti osztály­mérnököt súlyos csapés érte. Apósa Tóth Károly nyugalmazott főkapitány, aki ilyen minőségében 28 évig szolgálta Kunfélegyháza városát s nyolcz év óta nyugdíjba vonult, rövid szenvedés után e hó 12-én meghalt éjjel V2 1 órakor, életének 63-ik, boldog házasságának 33-ik évében. Neje szül. Gotsch Juliánná; Nelly Kiss Béláné, Ferencz, Bella Kiasz Sándorné és István nevű gyermekei, hat unokája és kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése nov. 13-án d. u. 3 órakor volt r. k. szertartás szerint Kunfélegy- házán általános részvét mellett. A derék, jókedvű, tipikus magyar úri embert városunkban is számosán ismerték s fájlalják korai halálát. — Áldás legyen emlékezetén. A vármegyei múzeumi és könyvtári bizottság november hó 19-én d. u. 3 órakor Nagykárolyban ülést tart, melyre az illetékes bizottsági tagokat meg­hívja Péchy István főjegyző. Választás lesz Nagybánya város takarékpénztárá­nál, a nyugalomba vonult Szirti Vilmos pénztárnok utódját fogják nemsokára megválasztani. Nov. 15 én járt le a pályázat, hire is járt előre, hogy lesz 50 aspiráns a szélrózsa minden irányából s hogy a leg­több embernek hő vágyát képezi most az, hogy takaréki pénztáros legyen. Végre mi történt, hárman pályáztak mindössze; hogy meg ne sértsük őket, közöljük betűrendben •' Benedek Vilmos könyvelő, jelenlegi helyettes pénztárnok, Langer Sándor városi számtiszt, Rónay Géza városi közgyám. Mikor lesz a választás napja, azt ma még nem lehet tudni, még kevésbbé azt, hogy ki lesz a szerencsés győztes. Valami nagyon különben nincs mit sietni a dologgal, mert a takarékpénztárnál jelenben alkalmazásban levő négy tisztviselő, a mostani forgalom mellett, minden fennakadás nélkül, teljes pontossággal, meg bir felelni a kivánalmaknak. Meghívó. Az Orsz. magy. bányászati és kohá­szati egyesület nagybányavidékí osztálya folyó évi deczember 1-én, délután 4 órakor, Nagybányán, a kir. bányaigazgatósági tanácsteremben osztálygyülést tart. Tárgyak: 1. Folyó ügyek, 2. Indítványok. 3. Előadá­sok. Gyűlés után társas estély hölgyek részvételével a a Casino termeiben. — Vendégek szívesen láttatnak. Nagybányán, 1906. évi november hó 18-án. Neubauer Ferencz elnök, Szellemy Geyza, titkár. A nagybányai állami elemi iskolák az Erzsébet emlékünnepélyt hétfőn délelőtt 10 órakor tartják. Az ünnepély programmjában az emlékbeszédeken kívül szavalatok és hazafias dalok lesznek. A belterületi iskolában az emlékbeszédet a fiuknál Székely Árpád, a leányoknál Szokol Margit tartja. A kültelki iskolák a veresvizi és kereszthegyi nőegyleti óvoda helyi­ségében ünnepelnek. A kereszthegyi iskolában Rozsos István, a veresviziben pedig Bodenlosz lima tartanak beszédeket. A gondnokság t. tagjait, a szülőket és érdeklődőket ez ünnepélyre tisztelettel meghívja: Az áll. el. iskola tanítótestülete. Búcsú. Mindazon rokonaim, kartársaim és jó ösmerőseim, kik szeretettel vettek körül, férjemmel hirtelen Amerikába történő elutazásom miatt: fogadják ez utón búcsúmat, kérve, hogy továbbra is tartsanak meg szives jó emlékökben. Papp Matild, v. állami tanítónő. Pályázat. A felsőbányái városi jegyzői állásra az alispán kihirdette a pályázatot, mely szerint a pályázati kérvények deczember hó 1. déli 12 óráig adandók be és deczember 2-án d. e. 11 órakor lesz megtartva a választó közgyűlés. Közgyűlést tart a helybeli főgimnázium segélyző egyesülete nov. 20-án, (kedden) d. u. 3 órakor, a főgimnázium tanácskozó termében gróf Teleki Géza, elnöklete mellett. A közgyűlés tárgyai lesznek. 1. Titkári jelentés. 2. Zárószámadás. 3. Az 1906-7. évi költségvetés. 4. Esetleges indítványok. Talán nem lesz érdektelen, ha ez alkalomból röviden ismertetjük az egyesület 1905—1906. évi működését. A kedve­zőtlen körülmények nem engedték, hogy a segély- gyűjtést nagyobb mérvben eszközöljék. A múlt éwel szemben azért a bevétel nem kevesbedett, mert három uj alapitó tag egyszerre befizette az 50 - 50 K alapítványt s Thanhoffer Pál ez évben is beküldte évi 20 K adományát, bár most pártoló tagok gyűj­tésére nem küldtek szét iveket. A közgyűlés a folyó évi segélyezésre 500 K-t szavazott meg. Egy 300 K-ról szóló régi követelésnek mint behajthatlan- nak törlését elhatározta, hogy a vagyonkimutatásban hiába ne szerepeljen. A választmány elnöke, Jurko- vich Emil gimn. igazgató, megvált az egyesület vá­lasztmányának vezetésétől. A m. k. bányaigazgató­ság segélyezésre ez évre is Kiss Gyula VI. o. tanulót mutatta be, a felsőbányái tkp. igazgatósága ez úttal nem élt a bemutatás jogával. Az egyesületbe az el­múlt év folyamán alapitó tagul beléptek s az 50 K-ás alapítványt befizették: Szaitz Mihály (Erdőszáda) Teleki Béla (Nagybánya) s a szatmárvármegyei tanári kör. Az alapitó tagok száma: 65, kik közül még hát­ralékban van részletek befizetésével 3 tag. A rendes tagok közül a folyó évben kilépett 1, maradt 27 Jövedelem volt az alaptőkéhez csatolandó 20°/0 le­vonásával 440'36 K, a múlt évről maradt 68537 K, összesen 1125'73 K, kiadás 538 04K: maradt 587’69 K s ez a jövő évi kiadások fedezete az alapszabályok értelmében. Az alaptőke volt az 1904/5 év végén 4746 K, ez évben befolyt alapitó tagoktól 290 K, csatoltatott a jövedelem 20“/n HO K, összesen 5146 K, ebből töröltetett a közgyűlés határozata folytán 300 K behajthatatlan követelés, maradt 4836 K. amely takarékpénztárban van elhelyezve. A közgyűlés ál­NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE. tál megszavazott 500 K segélyt a következő 17 ta­nuló közt osztották szét: Lőwi Lajos I. oszt. 30 K, Ilia László II. oszt 15 K, Buttyán Gábor III. oszt. 30 K, Csurai Károly 40 K, Tordai Gergely 15 K, Tóth Gyula 30 K, Vajai Sándor 30 K, Fiktusz Gá­bor IV. oszt. 35 K, Kovács Károly 35 K, Szalmayer Béla 30 K, Demeter György V. oszt 35 K, Hajnal Lajos 20 K, Herskovits Mór 15 K, Lebovits Izsák 20 K. Búd Aurél VI. oszt. 15 K, Kiss Gyula 50 K, Bagosi József VII. oszt. 40 K. A pénzsegély mellett a szegény tanulókat ellátta az egyesület használatra adott tankönyvekkel és rajzszerekkel. Felsőbányán kiveszik a részüket a szórakozásból erősen: 10-én Szabadhegyi színtársulata tartott ott előadást, Szmolen Tóni-val köszöntött be. 11-én és 13-án Balthazár »a legnagyobb magyar bűvész« ren­dezett müvészestélyt igen érdekes mutatványokkal. 16-án megint a színészek játszottak, a «Tetemrehivás«-t mutatták be. Sajnálattal jelezzük, hogy a szinielő- adásoknak nem nagy volt a közönsége. Felső-Fernezelyen a g. kath. egyház részére f. hó 11-én rendezett tánczmulatság igen szépen sikerült, az összes bevétel jegyek és felülűzetésekből 351 K és 49 fillér, amiből levonva a kiadásokat az egyház­nak igen szép összeg marad. Papp Lajos lelkész fáradhatatlan tevékenysége szép eredménynyel vég­ződött Éjféli szünóra alatt a bizottsági elnök, Papp Lajos sikerült tósztban köszönte meg vendégeinek megjelenését és biztosította őket, hogy a karácsom szent ünnepek alatt ismét fognak találkozni az egyház által rendezendő második tánczmulatságon. A vendé­gek reggelig kitartottak és még öt órakor is járták fáradhatlanul a ropogós csárdást. — Felülfizettek: Schrötter Lajos 5, az az öt koronát, Smillár Vilmos egy koronát, Kriszt Jolán egy koronát Papp Lajos lelkész 2 koronát, Dumitrán Flóra 2 koronát, Hobán Károly 2 koronát, Somotyuk Gábor 1 koronát, Albu László 1 koronát, Kovács Imre 1 koronát. Fogadják a tisztelt felülfizetők az egyház legmélyebb köszönetét. Országos vásár. A mártonnapi vásár igen nagy, mondhatnánk szokatlan forgalmat mutatott. A hétfői külső vásárra 1019 szarvasmarhát, 511 lovat, 103 juhot, 337 sertést hajtottak fel. Összesen tehát 1970 darabot. Elkélt 417 szarvasmarha, 69 ló, 44 juh, 254 sertés. Az árak rendkívül magasak úgy a sertés, mint a marha-piaczon. Túlzott árak uralkodtak. A kirakó vásárban a kereslet nagyobb volt, mint a kínálat. Ezt különösen a vasutaknak lehet tulajdonítani, melyek minden irányból tömérdek vevőt szállítottak be, annyira, hogy az elutazásnál nem bírtak elég helyet adni az utasoknak, akik az előtornáczon, lépcsőkön is helyet foglaltak a kocsik szinte, recsegtek a fölös számú utas alatt. Kérjük a főnökséget, hogy vásárok és búcsúk alkalmával kellő számú kocsikról gondoskodjék, mert az kellemetlen, hogy a pénzéért az ember még a marhakupéban se kapjon helyet. A kabalisztika segélyével minden név és szüle­tési év részére szerencsesorsjegyeket helyezett el pecsét alatt a Kiss Károly és Társa bankháza (Buda­pest, Kossuth Lajos utcza 13.) Mindenki kihasznál­hatja az alkalmat! írja meg nevét, születési évét és a Kiss bankház azonnal elküldi a pecsét alatt lévő szerencsesorsjegyet. — Köztudomású, hogy a Kiss bankház által már sok ezer család lett gazdag és boldog. Kísérelje meg szerencséjét mindenki Kiss nél, mert Kiss szerencséje Nagy ! Idei bortermésünk statisztikája. Nagybánya város határában levő szőlővel beültetett termő terület 320. kát. hold, ezen az idei bortermés 1650 hektoliter; friss szőlő eladatott 6000 kgr. ebből borszőlő 5000. kgr, csemege szőlő 1000 kgr, a szőlő ára 28—40 fillér között volt. Jelentékenyebb kárt tett a szőlők­ben a szept. 25. 26. 27-iki fagy. A halálozás aránya igen kedvezőtlen Nagybányán ez idén már eddig 33 3 pro miile, a mint mondani szokás, érthetőbben szólván, ez azt jelenti, hogy min­den ezerből eddig 33 embet halt meg, az év végéig azonban a múltakon okulva lesz 40 is. Ezzel szemben nagyérdekkel olvastuk dr. Gondos Viktornak amerikai fejtegetéseit a »B. H.«-ban. Gondos most Amerikában tanulmány utón van s azt írja, hogy Chikagóban, ebben az óriás városban, mindöszze 14 ember hal meg ezerből évenként. Ilyen város is van tehát a világon. Azt jelenti ez polgártársak, hogy ott 71 évig élnek az emberek, mig nálunk csak szerény 25 év jut egy ember számára. Talán mégis kellene már valamit tenni ebben az elszomoritóan komoly dologban. Méhészeti Szemle. Vettük Pataki Béla szatmármegyei gazd. egyesület méhészeti szakoszt. előadója szerkesztésében meg­jelenő »Méhészeti Szemle« novemberi számát. Mint a többi úgy e szám is a méhész gazdákra nézve, szakférfiak tollából hoz becses közleményeket. Ajánljuk e lapot méhészeink párt­fogásába. Jótékonyság. Zádor Margit 2 koronát küldött a tüdőbajosok szanatóriuma javára. Szives adományát illetékes helyére juttattuk. Foulard selyem 65 krajczártól 3 forint 70 kraj- czárig méterenkint blúzoknak és uszályos ruháknak való. — Bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag mintaválaszték postafordultával. Henneberg selyemgyára Zürich. A két legnagyobb ékszerész czég a Debreczen- ben 30 év óta fennálló Blau Lipót és 24 év óta fennálló j Löfkovits czég egyesült s most Löfkovics Arthur czége alatt vezettetik. Ki óriási választékból meg­bízhatóan és jutányosán óhajt vásárolni menyasszonyi ékszert, ezüstöt stb. nyugodtan fordulhat Löfkovits Arthur ékszerészhez Debreczenben. Született: 388. nov. 5. Neuberger Istvánnak »Endre Mihály«. 389. nov. 5. Kunyák Andrásnak »Károly«. 390. nov. 10. CsicsóDemeternek »Juliánná«. 391. nov. 10. Gorgán Jánosnak »László«. 392. nov. 10. Lupsa Jánosnak »Gábor«. 393. nov. 8. Raiz Lajosnak »Ferencz«. 394. Sávolszki Mihálynak »And­rás«. 395. nov. 11. Herskovits Józsefnek »Éliás« nevű gyermeke. Meghaltak: 358. nov. 9. Bakó Juliánná gör. kath. 2 éves, bányamunkás gyermeke, nehézkórban. 359. nov. 9. Petrilla Katalin róm. kath. 12 napos, szolgáló gyermeke, veleszületett gyengeségben. 360. nov. 9. Kunay Tibor Rezső ág. hitv. evang. 7 hónapos, pék­mester gyermeke, rángásokban. 361. nov. 11. Petrucz Mária özvegy Klucs Józsefné gör. kath. 64 éves, nyugbéres bányászná, szívbillentyű bántalomban. 362. nov. 10. Bányai Juliánná gör. kath. 76 éves, alamizsnás, aggkórban, 363. nov. Hotka Dominika, gör. kath. 4 hónapos, erdőmunkás gyermeke, szamár­hurutban. 364. nov. 14. Májer Károly izraelita, egy hónapos, asztalos mester gyermeke, gyomorbélhurut- ban. 365. nov. 16. Román Teréz, gör. kath. 18 éves, szolgáló, hashártyalobban. 366. nov. 16. Kosztin Károly róm. kath. 28 éves, kocsis, hasihagymázban. Kihirdetés alatt állanak: 1. Buttyán Gyula Demeter és Pap Mária nagybányai. 2. Horzsa János és Ravasz Mária nagybányai. 3. Décsei József és Pozajevich Verőn nagybányai lakosok. Adakozás. Nagy Iday Ferenczné Bay Mária 4 koronát küldött szerkesztőségünkhöz a szegény Tóth- család részére. Köszönettel nyugtatjuk. Rabbi akiba mondását: nincs többé uj a nap alatt, meg- czáfolja az «Érdekes Könyvtár» («Rejtvényvilág») szépirodalmi folyóirat, melynek, érdekes tartalma daczára, előfizetési ára egész évre, eddig nem létezett, csekély 2 korona. «Rejtvény­világ» állandó ingyenmellékletének minden egyes megfejtője, kivétel nélkül, értékes könyvjutalmat nyer. Ez sem létezett eddig. — A legközelebb megjelenő újévi füzetet bárkinek, ki a lapra előfizetni, vagy arra előfizetőket gyűjteni kiván.ingyen éi bérmentve küldi «Érdekes Könyvtár» kiadóhivatala, Buda­pest, V., Kálmán-utcza 2. Előfizetésgyűjtők állandó tisztelet- példányt és ezenkívül értékes jutalomkönyveket kapnak. Na­gyon ajánljuk a folyóiratot olvasóink figyelmébe. Felelís szerkeszti és laptulajdonos: Révész János. Egy jó szakmáju varrónő elvállal jutá­nyos árak mellett mindennemű nőiruha és fehérnemű varrást. Házakhoz is olcsó árban ajánlkozik. Bencsics Kornélia. Libamezö 2, 1649, szám. Faeladási hirdetmény. A nagybányai m. kir. főerdőhivatal a kerületéhez tartozó láposbánvai m. kir. erdőgondnokság A. ü. o. II. vgs. 10. tag 40/a osztagból kihasználható 80.4 k. hold kiterjedésű területen kijelölt és folyó­számmal ellátott 5869 drb tölgyfának eladása iránt zárt Írásbeli versenytárgya­lást hirdet, melyre vonatkozó ajánlatok f. évi november hó 28-án, délelőtt 10 óráig fent megnevezett főerdőhiva- talnál nyújtandók be. Kikiáltási ár: 15149 korona. Bánatpénz: 1515 korona. Az ivenként 1 koronás bélyeggel s jelzett készpénzben, vagy a kincstári sza­bályzatok szerint óvadékként elfogad­ható értékpapírokban bánatpénzzel ellá­tott zárt írásbeli ajánlatokban a meg­ajánlott favételár számokkal és betűk­kel tisztán és olvashatóan kiírandó s ha­tározottan kijelentendő, hogy ajánlattevő az árverés alapját képező általános ár­verési, valamint az ezekhez fűzött szer­ződési feltételeket ismeri, magát ezek­nek feltétlenül aláveti. Ezektől eltérő vagy elkésve érkezeit ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az árverési és szerződési feltételek úgy a nagybányai m. kir. főerdőhivatal- náí, mint a láposbánvai m. kir. erdőgond­nokságnál a hivatalos órák alatt bármi­kor megtekinthetők. Az ajánlatok kellően lepecsételt bo­rítékban nyújtandók be és következő fel­irattal láttandók el: „Ajánlat az 1906. évi 1649. számhoz.“ Nagybányán, 1906. évi nov. hó. M. kir. főerdőhivatal.

Next

/
Thumbnails
Contents