Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-11 / 6. szám

(2) 1906. Február 11.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

6. szám

gyár irodalmat s ma már 57 teljesen felszerelt könyvtárral rendelkezik, melyek sorában 13 vándorló könyvtár mint meghonosítója szerepel a vándorköny- tár intézményének Magyarországon. Lebonyolította ez évben az egyesület a számára engedélyezett tárgysorsjátékot is, mely 20 500 koronával gyarapította az egyleti vagyont. A D. K. E. az ország kulturális mozgalmaiban a lefolyt évben is tevékenyen részt vett; uj tagok és adományok gyűjtése körül pedig a Somogyvármegyei s a Komáromvármegyei közművelődési fiókegyletek fejtettek ki nagyobb tevékenységet, amint egyáltalán ez a lelkesen dolgozó két fiók, — melyek élén Tallián Gyula, Sárközy Aurél, Lőrinczy György s Andorka EÍek állanak, — tudott csak maradandóbb sikereket produkálni, de már a Balatoni Kultur Egylet kénytelen volt működését teljesen beszüntetni.

Hogy mennyiben sikerül Széli Kálmán, Palla vicini Ede őrgróf és Rákosi Jenőnek a D. K. E. kiváló és tiszteletre méltó vezéreinek nemes törekvéseik megvalósítása, ki tudná azt ma megmondani, de kétségtelenül nagy megnyugvásul szolgálhat, hogy az ország egyik legnagyobb közművelődési egyesületének élén ők haladnak!

Amidőn ezekben röviden ismertettük a D. K. E. széleskörű tevékenységét, felhívjuk külön is olvasóink figyelmét, hogy a legkisebb adományokat is továbbítjuk az egyesület javára, mely tizenöt éves fenállása alkalmából évi közgyűlését február 28-án Budapesten az uj városháza közgyűlési termében fogja megtartani s ezen alkalommal Széli Kálmán diszelnök szózatot fog intézni a magyar társadalomhoz.

Ma tic sk a Jenő. |

Tudtuk, vártuk már mindennap, hogy elvágja élte foilalát a sors keze, mégis könybe iábbadt a szemünk, mikor meghallottuk, hogy Maticska tegnap hajnalban meghalt!

Mily kegyetlen végzet is az, mikor a tehetséges ifjú, lelkében a teremtő erővel, szivében ezer vágygval és reménynyel sírba száll élte kezdetén, anélkül, hogy tulajdonképp élt volna.

Maticska Jenő csak 20 éves volt, fiatal festő, akinek nagy jövőt jósoltak a hozzáértő szakemberek. Daczára fiatal korának, már nehány év óta számba- vehető festményeket1 készített s szorgalmatosán tudott dolgozni, úgy hogy Nagybányán, majd minden úri háznál lehet látni egy-egy szép Maticska-féle tájképet.

Ezekben a festményekben megörökítette magát az ifjú piktor, ezek fogják őt legjobban siratni, mert majdnem hangosan kiáltják, mily kár volt annak meghalni, aki ilyeneket tudott alkotni.

Tüdővész vitte el, költők és művészek, ifjak betegsége. Ez a rettenetes kór, mely egy év alatt pl. 1903-ban 65724 egyént vitt el Magyarországból. Versenyez az amerikai kivándorlással. Egy hónap alatt legutóbb Budapesten 205, Magyarországon 5063 egyén volt az áldozata.

Be sok tehetséges, derék fiatalembert, be sok ártatlan, szép, kedves leányt ragad magával és még sem védekezik az ország ellene eléggé, a rossz levegő, a por, ezek a fő terjesztői, de ki törődik levegővel, porral, mikor kenyérre van szükség.

Harczolt, küzdött ő is a kenyérért, szegény özvegy édes anyjával együtt. Talán legboldogabb volt

akkor, a mikor az elmúlt évben Grünwald Béla az ő kedves mestere, ki vitte magával szerétéiből, barátságból, humanizmusból Italia meleg éghajlata alá, Rómába városi segélvlyel. Ott föléledt a fiú, ismét dolgozott kedvvel, sokat, fölvidult, de mikor visz- szajött, megint erőt vett rajta a kór.

A magyar festészetre igazán nagy veszteség az ő halála, a díszes gárda egy jeles taggal gazdagabb lett volna. Az ecset kihullott a kezéből, a palétá összetört, ott nyugszik az ifjú tehetetlenül a ravatalon. Ejtsetek egy könnyét érte, mert megérdemli az, aki rövid idő alatt olv hosszú pályát futott meg s díszt hozott szülővárosára.

Maticska tegnap éjjel halt meg, nehány nap óta nagyon rosszul volt s úgy ő, mint környezete készen várta a halált.

Mladeiovszky első temetkezési vállalata helyezte ravatalra a testet s miként a környezetből tudjuk, sok előzékenységet, szívességet, áldozatot gyakorolt, szemben a müvészhalottal, hogy temetését az elhunythoz méltóan rendezne. Ma egész nap a ravatalon kiterítve feküdt édesanyja lakásán a meghalt ií|u és sokan fölkeresték a halottas házat, meg könnyezték a tragikus véget.

Temetése holnap, vasárnap délután lesz. A család gyászlapja különben igy hangzik :

»Özv. Matuska Jánosné édesanya, leánya Mariska, mint testvére úgy a maguk, valamint az összes rokonok és jóismerősök nevében is fájdalmas szívvel jelentik, hogy a szeretett gyermek és testvér: Maticska Jenő folyó hó 9-én, hajnali 4 órakor, életének

20-ik évében hosszas és gyötrő fájdalmas betegség és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után csendesen elhunyt.

A megboldogult hűlt teteme folyó hó 11-én

d. u. 3 órakor fog a r. k. vallás szertartása szerint a Nagypénzverő-utcza 1. számú gyászházból örök nyugalomra tétetni. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise-áldozat 11-én reggel 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni.

Nyugodjék békében és az örök világosság fé- nyeskedjék neki.«

Visszajöttél édes hazádba meghalni, oh bár sokáig élhettél volna még érette, az ő hírnevének, dicsőségének emelésére!

Nyugodjál békében!

HETI KRÓNIKA.

Már abból is látom, hogy valami nagy bajba keveredik ez a szegény ország, mert innen is, onnan is különös csodákról értesítenek bennünket Szűz Mária képe nem régen könyezett Mária-Pócson s egész nagy vizsgálat lett a dologból. ,,

Most meg a máramarosi Rahóról azt Írják, hogy ott találta fel a repülőgépet valami Ribász Sándor atyánkfia. Roppant kedélyesek a rahóiak, ők egyenesen részvénytársaságot nyitnak rá.

Giródtótfaluban felszállott az első utas a napokban a vasút megnyitása óta, a történelmi esemény a börzén egész lázas izgatottságot keltett.

Még csak egy üstökös hiányzik az égen és kész a háború Egyéb nem is kell hozzá, (meg a katona ) A nyomor és szenvedés már úgyis meg van.

Minap is egy barátommal a polgáriban mulattunk reggelig s másnap oly nagy nyomor és szenvedés vett elő, hogy kénytelenek voltunk korhely- levest enni s tovább mulatni.

De hiszen azért van farsang, hogy mulasson az

ember, kivehettük belőle bő részünket a héten is. kaszinó bál,jégünnepély muzsikával,petróleum-köcsögökkel és görögül nem tudó görögtüzekkel. Ma este megint csak mulatság az urikaszinóban, fényes altisztibál, olyan, a milyet még nem látott Nagybánya'; közbe-közbe tombolázás a polgáriban, kedélyes est az iparos körben. De van Felsőbányán, Somkuton, Váralján, Szatmáron is több, mint valaha. Egyelőre tehát a nyomor és szenvedés csak az apák zsebeiben mutatkozik.

Az abszolutizmus aggasztó hírei közepett mégis örvendetes az iskolák megnyitása, hogy 3 hónapi szünetelés után végre összegyűlhetnek az apró muzsafiak.

uk a jövő oszlopai, azért ideje, hogy egy kis tudománynyal inegerősitgessék magukat. A tanítóknak és tanítónőknek pedig a kettőzött munkához sok szerencsét kíván a krónikás.

Különfélék.

Az iskolák és óvóintézetek megnyitása.

A városi főorvos, dr. Herczinger Ferencz e hó 7-én az alispánnak a helybeli elemi iskolák megnyitását véleményezte, mivel a járvány szü- nőfelben van.

Ilosvay Aladár h. alispán nehezen adott választ a fölterjesztésre, talán érezte, hogy kétes értékű még az iskolák megnyitása, tegnap azonban táviratilag is megsürgette a polgármester a választ s igy ma d. e. 11 órakor Ilo ;vay sür- gönyileg elrendelte kellő desinficiálás után, az elemi iskolák megnyitását. Gellert Endre polgármester erre intézkedett, hogy az összes iskolák és óvodák t2-én, hétfőn megnyittassanak. Vegyék tehát tudomásul úgy a helybeli, mint a vidéki szülék ez utón is, hogy gyermekeiket már hétfőn reggel küldjék az iskolába.

A községi iskolát legelőször október 12-én szüntették be a ragály miatt, hosszabb szüreti szünidő czim alatt, előbb okt. 25-ig, majd nov. 1-ig, azután nov. 8-ig, de látva az iskolaszék a ragály terjedését bizonytalan időre beszüntette a tanítást.

Decz. 1-én próbálták megnyitni az iskolákat, de újabb megbetegedések fordultak elő s e miatt decz, 22-én ismét bezárták.

Azóta állandóan szünetelt a tanitás.

Mondhatjuk tehát, hogy. ebben az iskolai évben legfeljebb 8 hétig tanítottak az idén és legfellebb 4 hónap áll még rendelkezésre. Kemény munkájuk lesz tehát az elhanyagolt koponyákkal a szegény tanirtóknak és tanicónöknek.

Csak legalább már most taníthatnának, hiszen ideje, hogy a gyermeksereg többé parlagon ne heverjen, ám az a baj, hogy a ragályt teljesen megszűntnek még most sem mondhatjuk,

A helybeli lakosságnak dobszó utján is értésére adták a sokakat igen közelről érdeklő hirt.

kelni; a felhőknek sírni; de a magyar embernek nem volt szabad meg se mozdulni . . .

Nem volt szabad saját halottjait eltemetni, azok felett sírni ; még hangosan imádkozni is tiltva volt.

Még rémitöbb tilalom alatt állt a közös nagy halott, az édes haza felett virrasztani! Szurony volt mellének szegezve, a ki mert érte tenni valamit, gyászt ölteni felette, sírni, avagy imádkozni. A vérünkben taposó orgyilkos sereg rutul szembe köpte az időt megtagadva tetteikkel, hogy a szeretet tanításának tizen- kilenczedik századában élünk . . Úgy tűnik fel, mintha Brennus vad germán hordái keltek volna fel sírjaikból és dúltak volna keresztül rajtunk, rásütögetve az emberek homlokára: «Jaj! a legyőzőiteknek !<

Néma lön ezen a mi egész földünkön minden, még a harangok is.

A nagy csendességet csupán az egész országban szerteszáguldozó győztes rabló serig vad lármája, féktelen tombolása zavarta meg . . r

Urbán serege is igy jelent meg Nagybányán.

Megsarczolni jött a várost. A merre járt tűz és és vér jelölte a nyomát. A piacztéren voltak kiszögezve ágyúi. Éjjel-nappal égett a kanócz. Az őrség készenlétben.

Megparancsolta keményen, hogy mig ö itt tanyáz, egy árva hang se legyen a városban. Még a minoriták egyetlen harangocskájának a szavát is megtiltotta, A rósz lelkiismeret nem szereti a harangszol hallani. Fél, kétségbeesik tőle, mint Faust.

Hanem most az egyszer az ártatlan kis harang nem engedelmeskedett a gőgös vezér dölyfös parancsának. Visszafelelt neki daczosan, rémesen, hogy mindenkiben megfagyott a vér, a ki meghallotta.

A durva katonák elszállásolása és élelmezése is a polgárság vállára nehezedett. A nép látva a marta- lőcz sereg beözönlését, aggódó lélekkel várta a törté- nendőket és bezárta magát hajlékába.

A mint mentek a sereget elszállásolni, mindenütt zárt ajtókra találtak.

Jelentették ezt a vezérnek.

Ur'oán tajtékzó dühvei rettenetes parancsot ád, hogy a legelső zárt ajtót törjék be és a gazdáját fegyver közt hozzák a főhadiszállásra.

A katonák úgy tettek, a mint Urbán parancsolta.

Mindjárt a. legelső lakást, a mi kezük ügyébe került, feltörték, hol a kis Család szorongó szívvel, elfojtott lélegzettel ült.

— Hol a gazda ? — rivalt a kvártélymester.

— Itt vagyok! — felelt egy öszbevegyült férfi.

— Hogy hívják ?

— Virág Antal! — volt a válasz.

— Mars ! előre ! a főhadiszállásra !

Es még szóhoz sem jöhetett, már hat szuronyos kozák kituszkolta saját házából az uiczára. Házanépe mindenütt nyomában sirt, jajgatott. Urbán nem ismert irgalmat. Kegyetlen lélekkel elrendelte, hogy a békés polgárt másoknak való példaképpen lőjjék főbe azonnal a piacztér közepén.

— Meglátom én ! — toporzékolt dühében — hogy melyik Kossuth-kutya meri parancsom áthágni. Ki nem akar nekem engedelmeskedni !

Hasztalan volt szegény családjának minden esdek- lése, rimánkodása, a vérszomjas vezér parancsát kegyetlenül végrehajtották.

A szomorú példa csakugyan megrendité a lakosokat és a lesújtott emberek titkon nyitogatták ki ajtóikat a vad tömeg előtt, szállást és élelmet adva békés házaikban a gyilkos ellenségnek.

Virág Antal családja térden állva könyörgött, rimánkodott Urbán előtt atyjuk holttestéért, vagy csak azt engedje meg, hogy hadd búcsúzzanak el hideg tetemétől.

Nem engedte egyiket sem.

Parancsára éjjel vitték ki holttestét elásni. Oda, valahová — a temető árkába.

De a mint vitték a sötét éj félelmes csendjében ;

egyszerre el kezdett szólni, kongani, rémesen kiáltani a minoriták kis harangja.

— Mi az?! - ordít fel magánkívül Urbán és egy katonát szalaszt a minorita atyák házfőnökéhez azzal az üzenettel: hogyha abba nem hagyják tüstént a harangozást, rögtön pozdorjává löveti a konventet és az egész várost.

A há/főnök halálra ijedt. A kolostor lakói összefutottak félelmükben.

— Nem huzza azt senki. — feleié a házfőnök — Tessék megnézni. Ez valami Isten-csodája.

És elmentek a kis templom kórusára, a hol az egyetlen kis harang kötele lógott le az űrben érintetlenül. A hávfönok keresztet vetett nngára és mindnyájan ámulva néztek fel arra a kis nyilasra, a honnan a kötél ereszkedett alá.

De azért a kis harang csak szólt, csak kongott, csak kiáltott tovább — annál rémesebben.

Erre gyorsan felszökött a vakmerő katona a kis torony szűk ajtócskáján és elrémülve látott egy szép leányt szétbomlott hajjal, vadul égő szemekkel, a mint teljes erejéből veri egy nagy vaskalapácscsal a harang csengő oldalát.

Virág Antal leánya volt ez az őrjöngő szép leány. Az atyja temetésére harangozott. Mely alatt a szomorú harangozás alatt a szegény örült leány szive és a kis harang keble is megrepedt.

Azóta szól oly fájó epedéssel, oly siralmas pa- naszszal ez a megtört keblii harangocska, mintha most is érezné, most is tele volna szive az édes haza fájdalmával és az őrjöngő szép leány szörnyű kétségbeesésével, égő keservével . . .

... És én el-elhallgatom ábrándos estéken a megtört kebiü kis harang fájó bus kongását. Mintha figyelmeztetne bennünket valamire l . . .

Mit érez ekkor az én szivem, hol jár gondola tóm ? . . . Hol tudna merengeni másutt? Letűnt nagy időkön s édes jó hazámon . . .