Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-04 / 44. szám

(2) 1906. November 4.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

44. szára.

Tévedni emberi dolog s miután az erdő 1.887000 koronában van fő vagyonúnkként leltárunkban. Ezen fővagyont tévedéseknek kitenni nem láttam jónak, ezért sürgettem az erdészeti ellenőrző bizottságot, hogy a városi erdészet vezetőjét a felelősség alól is ez által részben mentesítsem s igy valóban sajnálom, hogy ez már eddig is a saját érdekében nem létesittetett,

jjp. Sokszor kis dolgokból származnak nagy kellemetlenségek s igy ennek elhárítására — midőn értesültem, hogy a láposbányai erdőrészen 15 írttal adatik 1000 karónak való tölgyfa — tettem meg interpellátiomat, midőn is a vizsgálatba bevonás helyett arról nyertem tudomást, hogy utólag egy ily faeladás befizettetett, később midőn értesültem, hogy bélyegezetlen rönkök hozatnak le az erdőből, ismét interpelláltam, a vizsgálathoz nem lettem meghiva, de azt találták, hogy a ledöntött fa pecsételve volt. Azonban a hosszú rönkök vágattak fel s igy volt pecsételetlen rönkö kivihető. Ezen eljárást én helyesnek nem tartom, mert ha egy pecsételetlen rönkö az erdőből kiszállítható, úgy e czimen több hiba is könnyen merülhet fel.

Láttam esetet, midőn a városi erdőbeli fuvarostól vétetik épületfa, mit, ha ő be is fizet, mégis nem helyeselhető, mert tudjuk, mily nehéz az ilyenben az ellenőrzés s igy ne keressük csak személyekben a hibát, hanem biztosítsuk magunkat intézményekkel s fogadjuk Deák szelleme szerint az oppozi- tiot, ki oly bölcsen állapítja meg: »nem könnyű az oppozitioban részt venni, nem czifraság az, melyet csak azért keres valaki, hogy hiúságát kielégítse; rideg, komoly megfontolás, a tárgyak megítélésében csüggedést nem ismerő buzgóság a jónak ismert vélemény védelmében szükségesek az oppozitionál azon elhatározással, hogy kimondja véleményét, habár többséget nem nyerne is, kimondja nyíltan, ha maga maradna is, legyen csüggedetlen vigyázó és becsületes, hasznos szolgálatot teend, habár hatása kicsinek látszik is. Stoll Béla.

Szatmárt petróleumfmomitógyár. Nagybányán üveggyár.

Tessék kérem Nagybányáról Szatmárra jönni olyankor, mikor a petróleumfmomitógyár kiállhatat- lan fojtó füstje a városon elterjed. Leírhatatlan, hogy milyen kellemetlen ez a város lakóinak; különösen a gyenge mellüeknek. Ezek valósággal úgy érzik magukat, mintha üvegbura alá helyeznék őket, mely alul a levegőt kiszivattyúzzák. Az egészségesek is menekülnének előle, de nem lehet.

Tessék megnézni valamely lapban Zacherlin hirdetését. Humorosan, mulatságosan van lerajzolva egy város melynek, lakosai rovarok. Zacherlin éri őket: egyik összeesik, másik szobájába menekül, harmadik elrejti arczát stb. stb. így vagyunk mi itt Szatmárt, mikor a petróleumfmomitógyár füstje elterjed a városon. A ki eszik, annak kiesik a kés és villa kezéből, elmegy az étvágya. Aki a Kossuth- kertbe menekül, azt még jobban fojtogatja a füst. Hiába zárkózunk szobánkba s csukjuk be az ablakokat, az a finom, fojtó füst oda is behatol s betölti a szoba minden zegét-zugát.

A helyi lapok egyhangúlag szidják az elöljáróságot, mely a gyárat engedélyezte.

Néha egész kíméletlen hangon szólalnak fel:

»Ha már vízvezetéket nem csináltak, hogy egészséges vizünk legyen, hát ne rabolják el azt amit a természet ingyen ád, ne rabolják el a levegőt, ilyen engedélyek adásával. A levegő az élet, aki a

levegőt rabolja el, az az életet veszi el! Szégyen’ hogy ilyesmi megtörténhetik a mai korban. Szégyen' hogy még mindig küzdenünk kell a levegőért. Erős önmegtagadásba kerül, hogy mérsékeljük magunkat s ne jellemezzük jobban azokat, kik ilyesmiket megtűrnek, elősegítenek, meg nem akadályoznak.«

Ilyen és ehhez hasonló kifakadásokat olvashatunk a helyi lapokban valahányszor a gyár irányá bál fuj a szél s szenvednünk kell annak kimondhatatlanul kellemetlen füstje miatt.

S az elöljáróság?! Bizony az most szánja-bánja, hogy ilyen engedélyt adott meggondolatlanul s szeretné is megvonni, de most már késő. Mert ha visszavonná olyan cifra kártérítési port akasztana a gyár a város nyakába, miből épen ki nem gázolna.

Midőn az engedély megadásáról volt szó-, itt is akadtak bölcs és előre látó férfiak, kik a város lakosainak érdekét szem előtt tartották s tiltakoztak az engedély megadása felien; de sajnos kisebbségben maradtak. Az üzlet, a nyereség, a város fejlődése, ezek a jelszavak győztek.

Itt is Budapesttel érveltek, hogy ott is van petróleumfmomitógyár s még hozzá bent a városban. Itt is hivatkoztak tekintélyekre, hogy a petroleumszag nem árt, hisz szagoltatják, sőt itatják némely beteggel stb. stb.

Beszéltek mindenfélét s ime most itt a szomorú valóság. A tények! a tények! azok bizonyítanak!

A fernezelyi kohó-füstje rózsaillat ahhoz képest amit ez a gyár önt ki magából. S hallatlan, hogy nincs ellene mentség, mert az engedély megadásakor a szerződést elhibázták s most nem szüntethetik be.

Szatmár város és annak lakossága ki van szolgáltatva egy gyár önkényének, egyes emberek meggazdagodási vágyának, egyes ember üzleti nyerészkedésének. Hát nem nevetséges, nem hihetetlen dolog-e ez a XX. században? Furfangos spekulánsok egy egész városon kifogtak. Kérem ez a köpeckniki esetnél is nevetségesebb s sokkal károsabb, ott csak 4000 márkáról volt szó, de itt 27.000 ember tüdőjéről, levegőjéről.

A főkapitány igyekszik némileg korlátozni a füst elterjedését azáltal, hogy különféle óvintézkedések felállítására kötelezte most a gyárat s mig azok elkészülnek, addig legyünk türelemmel. Hátha azok az intézkedések használnak. S ha nem használnak? — akkor tűrjünk tovább mig, a görény majd valamikor önként elmegy a vidékről. De elmegy-e?! Ha már egyszer befészkelte magát, bizony nem megy el.

Aki talán kételkednék abban, hogy amit itt leírtam valóság-e, azt arra kérem: 1. Jöjjön Szatmárra több időre s győződjék meg személyesen róla. 2. Nézze át a szatmári lapokat 1905. szept. 1906. okt. 31-ig. 3. Kérdezősködjék a városnál, hogy s miként történt az az engedély megadása.

Nagyon tanulságos lenne ezt tanulmányozniok azoknak, kik annyira óhajtják, hogy Nagybányán is legyen üveggyár.

Nagybányán is akadtak — úgy mint Szatmárt — higgadt, tapasztalt, a közügyek terén érdemekben megőszült emberek, kik óvták a várost az elhamarkodott lépéstől, de, kisebbségben maradtak. íme itt mégis nekik adott igazat a tapasztalat az eredmény, de most már késő. Nagybányán még nem késő. Szatmár város kárán tanulhat mindenki.

Nagybányának, mely arra van hivatva, hogy gyógyhely, nyaralóhely legyen az is elég arra, hogy végkép elriassza az üdülést keresőket

Az a szakvélemény a figyelmes olvasó előtt olyan: ibis redibiskénthangzik, mintha azt mondaná

egy orvos : a kolera járvány éppen úgy nem árthat mint a tífuszjárvány, annak a kinek nincs reá hajlama.

Csak annyit akarok elérni e soraimmal, hogy a nagybányaiak kérdezzék meg a szatmáriaktól, hogy mi is van azzal a petroleumfinomitógyárral s azután határozzanak. Dr. Csókás Vidor.

Különfélék.

A Rákóczi ünnepélyek, mint az egész országban, úgy nálunk is magasztosan, gyönyörűen folytak le. Lapunk múlt száma részletesen leírta az ünnepségeket, igy azokhoz nincs mit hozzá tennünk. Kiemelkedő pontja volt az ünneplésnek a hétfő esti kivilágítás, mely festői, inpozáns részletekben gazdagon fojt le, A lobogó disz szintén remek képet nyújtott, a kereskedők, iparosok különösen kiemelendő áldozatkészséggel önként járultak hozzá nagyban az ünneplés emeléséhez. Múltkori tudósításunk kiegészítéséül hozzuk, hogy a díszközgyűlésén Gellért Endre és Égly Mihály remek beszédeik után Vass Gyula és Révész János szólották még a tárgyhoz, továbbá, hogy a központi elemi iskolában Isten szabad ege alatt, az udvaron volt az ünneplés, melyre vonatkozólag tudósitásunk ez: A helybeli áll. elemi iskola a Rákóczy emlékünuepélyt két csoportban tartotta meg. A belterületi és kereszthegyi iskola tanulói a hid-utcza nagy iskolájának udvarán együtt ünnepeltek, a veresvizi iskola pedig külön a nöegyleti óvoda helyiségében. Mindkét helyen voltak szavalatok, kuruczdalok s a programban volt a hymnusz is A veresvizi iskolában felolvasott Rozsos István, a hid-utczai iskolában tüzes beszédben méltatta a nap jelentőségét Székely Árpád. A belterületi iskolában szép számmal voltak jelen az érdeklődők. A többi iskolák tartalmas programját lapunk 43 ik számában közöltük. Még csak annyit említünk meg, hogy mind a három napon igen kellemes, szép idő kedvezett a nagy ünnepségnek.

A polgári hör vasárnap esti ünnepélyén a dalárda a himnuszt énekelte, Boronkay Béla Inc c Lajosnak ez alkalomra irt »Jön Rákóczi« czimu lelkes és művésziesen szép költeményét szavalta tűzzel és nagy hatással. Szántó Dezső érczes, csengő hangján »Messze messze Rodostóban« czimü dalt énekelte, Szaucsek István zongora kísérete mellett. A dalárda kuruc: dalokat adott elő sürü tapsok között, Rusznyák bányászzenekari tag tárogatón fújt bus kurucz melódiákat. Az ünnepélyt közös vacsora követte.

Személyi hir. Dr. Róth Ferencz kir. törvényszéki elnök a napokban városunkban időzött, a kir. járásbíróság ügymenetét vizsgálta meg s a tapasztaltak fölött megelégedését nyilvánította.

Vármegye. Falussy Árpád dr. főispán Szabó Istvánt Nagykárolyba, Kállay Szabolcsot Fehér- gyarmatra, Szabó Zsigmondot Szinérváraljára osztotta be, Jékey István dr. közigazgatási gyakornokot pedig Erdődre h. szolgabiróvá nevezte ki.

Kinevezés. A m. kir. igazságügyiminiszter Károly Imre s. telekkönyvvezetőt telekkönyvvezeíővé nevezte ki.

A reformátusok két uj harangja, az »esz« és >>gé« a héten megérkezett. Pozdech József utóda Tbury Ferencz gyárából került ki az igazán remek két szép mü. Incze József helybeli polgár szívességből, saját fogatán hozatta be őket s a szerelő azonnal munkájához fogott Az uj harangok holnap, vasárnap reggel 9 és 7*10 órakor szólalnak meg először. A 72^0 órakor tartandó istentiszteleten Soltész Elemér lelkész alkalmi imát mond; a harangszentelés ünnepélyét azonhan csak a jövő vasárnap nov. 11-én tartja meg az egyházközség. Sok nézője akadt a hatalmas harangok felhúzásának, melyek

Ez apró gyémántszeraecskék legjobban jellemzik Temérdek költői művészetét s gondolat és érzés világát. Ritkán és keveset irt, közel hatvan év alatt termett verseiből másfélszáz lapnyi kötetet válogatott össze. Futó ötletek, melyekben évek ereje és bölcsessége tömörült össze, legjobb munkái. Szelíd, mély érzés, jótékony derű van legtöbbjében. Élénk ész valamennyiben. Kicsi könyv maradt utána és e szerény gyűjtemény mégis tartós életet biztosit nevének, mert igaz minden szava, eredeti minden színe, költői, zenei minden sora. Hosszú életét mely munkában, mások ügyes-bajos dolgával törődésben telt el, a költészet aranyozta be, ez tartotta meg öt utolsó napjáig teljes lelki frisseségben.

Soká fényeskedjék emlékezete. (Zitl.)

Egy kis harang története.

Irta: Révész János.

Az evang. toronyból, hétfőn d. u. öt órakor, Rákóczinak, a nagy fejedelemnek sírba tétele alkalmából, egy ezüst szavú kis harangnak bübánatos csengése hallott.

— Na, most már a lutheránusoknak is van ha- rangjok.

— Eddig sose volt, most nekik is szól.

— Nem olyanok többé, mint a zsidók.

Eféle megjegyzést sürven hallottam a legkülönbözőbb változatokban, noha az ilyen felkiáltások épp azért mert önkéntelenül jönnek, nem bírnak mindig kellő alapossággal.

Volt bizony nekünk a múltban is, sőt voltak szép harangjaink.

A hitjavitás kezdetén a XVI. században, még néhai való jó Heltai Gáspár sőt Kopácsy István idejében is az egész város a lutheri reformácziót vallotta s csak 1576-ban vált kétfelé Nagybányán a protestantizmus. A debreczeni zsinatig tehát Nagybánya összes harangjai a lutheránusoké voltak, nekik szólották.

A kettészakadás után a Szent István templomát a reformátusok bírták, a Szt. Márton templomát az evengélikusok egész 1687-ig, tehát teljes száztíz esz tendeig. Ez alatt a 110 év alatt a mai kéttornyú szt. háromság teploma helyén állott Szt. Márton templomának harangjai látták el az evang. egyháznak ebbeli szükségletét.

1692-ben fatemplomot építettek ugyan, de 1705. szept. 12-én Rákóczi visszaadta ősi templomukat s igy megint annak harangjai szolgálták az ev. egyházat.

A protestánsok nem csalódtak Rákócziban. 1706-ban csakugyan visszanyerték templomaikat. A szécsenyi országgyűlés (1705. szept. 12.) a nagybányai protestánsok ügyeit is tárgyalta. Ez országgyűlésre az itteni evangélikusok Schultz Pétert küldték követül. A gyűlés azt határozta, hogy az ágostai hitv. evangélikusok visszakapják a Szt. Márton, a helv. hitvallásunk a Szt. István templomát a hozzátartozó jogokkal, a »pápisták« a Szt. Miklós templomot. Éppen akkor született meg az a határozat, mikor fél Nagybánya le volt égve. 1705. márcz. 18-án ugyanis a Magyar-ut- czában d. u, 2 órakor tűz támadt s végig vonult az egész piaczon, ki a Hid-utczán, mikor a nagymalom és a ref. fatemplom is leégett.

A szécsenyi határozat végrehajtására comissiót küldöttek ki, melynek tagjai voltak a pápisták részéről Orosz Ádám, az evangélikusok részéről Róth János, a reformátusok részéről Kazinczi András. Á comissio 1706. jan. 8-án jelent meg a helyszínén s a következő napon az egész polgárság jelenlétében visszaadta a templomokat a hozzátartozókkal együtt a protestánsoknak.

Úgy a reformátusok, mint az evangélikusok több rendbeli felírásokkal igazolták a templomhoz, harangokhoz s egyéb ingóságokhoz való jogukat, az általuk romjaikból fölépített templomok tehát ismét vissza szálltak reájuk, megnyíltak a kapuk, megszólaltak a harangok, öt esztendeig ismét szabad volt a vallás gyakorlata a protestánsok nagy örömére. Ez az év másrészről arról a szomorú dologról nevezetes, hogy ekkor romboltattak le a város falai.

Az ónodi országgyűlésre, mely 1707. május és junius havában zajlott le, a még fenforgó sérelmek orvoslása, különösen a dézma és a papi telkek rendezése végett követeket küldöttek az egyház részéről. E követek voltak a lelkész és Protzner Mihály, tehát az ev. egyház két lelkes, buzgó vezére. Minthogy azonban ezen az országgyűlésen más nevezetesebb tárgyak vették igénybe a karok és rendek idejét, azért nem jutott idő a vallási sérelmek tárgyalására nyilvános ülésen, hanem a compillatorok, névszerint Gerhard György tanácsos és Gyöskö Pál a békés kiegyenlítést ajánlották s ez iránt a város tanácsát is megkeresték. Ez évben kapott tehát az ev. egyház dézma képen 120 köböl bort. A barátságos kiegyezés abból állott a reformátusokkal, hogy ha nagyobb termés lesz, akkor több bort adnak a lutheránusoknak, ha kisebb, akkor kevesebbet.

Ebben az évben vetették ki a dicát (rovást), a melyben minden pap részesült. Fizetett minden hivő 3 irtot, 7* köböl búzát, 74 köböl zabot és 8 font húst.

Mindezek Rákóczi alatt történtek. Mindennap zugtak-bugtak tehát azok a lutheránus harangok, hívogatták az élőket, elsiratták a halottakat s felriasztották a lakosságot, mikor tűzvész, vagy háború adódott.

De egyszercsak letűnt a dicső Rákóczi fényes csillaga, kibujdosott a nagy fejedelem pogány földre,