Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-07 / 40. szám
TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEM ■VLAJSÁZRŰKTAIP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. r----------------------------------------Ok tóber hatodikén. ___________ Ot t voltam, ott jártam én is azokon a szent helyeken, melyekhez e napnak szomorú eseményei fűződnek. Láttam a várat rideg tégla falaival, a földhányásokat, sánczokat, kaszamátá- kat. Láttam beszegezve a börtönszobának még ablakát is, hol utolsó óráikat töltötték a siralom - házban. Közös hadsereg magyar legényei sürögnek- forognak az udvarban. Miért zárták be az ablakot, miért szegezték be még a hasadékokat is? Talán, hogy ne gondoljanak rájuk, ne imádkozzanak az ablak előtt. Hasztalan. Az emlékezésnek nem lehet parancsolni, a szeretetet nem lehet bilincsbe verni. Sokan keresik fel ott kint a váron kivül az emlékoszlopot, mely mesterséges halmon emelkedik a maga igénytelenségében. Itt akasztották fel őket, akiket babérkoszorúval kellett volna övezni s itt is nyugosznak többnyire, de hogy melyik pontján a kukoriczásnak, azt a legszorgosabb kutatás daczára sem tudták eddig fölfedezni. Éppen olyan ellentét az a kukoricza-föld az emlék-oszlop körül, mint a gyümölcsárus kofák Arad piaczán a gyönyörű szobor körül. Ezen könnyű volna segíteni, amazon nehezebb, de nem lehetetlen. Meg kellene vásárolnia a nemzetnek a szántóföldet, mely az emlékmű körül elterül s ott valami csodaszép parkot létesíteni. De hogyan kívánhatunk ilyet, mikor még egy képet sem tudunk megvenni, pedig ez sokkal olcsóbb volna! Egy időben mozgalom indult meg a kuko- riczás megvétele iránt, ma azonban ez, úgy látszik, egészen elaludt s a honfinak keserűsége még nagyobb az elhagyott helyen, a profán környezetben, hogyha oda zarándokol. Mostani ünneplésünk talán mélyebb, kiterjedtebb, hatalmasabb, mint az eddigiek voltak, hisz a negyvennyolcz nevével összeforrott független párt ül a kormányszéken, de még mindig nem elég impozáns ahhoz, hogy egy iszonyúin megcsufolt, megalázott nemzet felháborodását és magasztos kegyeletét tolmácsolja. Meg kell építenünk mielőbb a már évtizedek óta sokat emlegetett »Pantheont« ott az ország szivében, Budapesten s legelsőnek oda helyezni az aradi tizenhármat; a hazáért vérzettek ők, ott a helyük a haza szivében a legelső helyen. Hogy mindnyájunk szivében bent vannak s hogy ilyenkor hálás elismeréssel, hazafiui és honleányi szeretettel, babérral rajongással vesz- szük őket körül, abban nem kételkedhetünk, hiszen láthattuk városunkban is a tegnapi ünnepélyeken. Nem haltak ők meg. hanem templomainkban állanak s tanítják a népet hazaszeretetre! A bérkocsik és bérkocsisok. Nincs szándékomban sokat írni róluk, mert ha hosszadalmasai! ir az ember, többnyire el se olvassák, hát csak úgy egész röviden mondok el egyet-mást, ami megszívlelni való ezen a téren. Tagadhatatlan, hogy valamit javult a helyzet bérkocsik dolgában, több is az alkalmatosság, meg jobb is, mint pár évvel ez előtt,mikora nagybányai szegénység már az állomásnál a bérkocsisokról széniébe meredezett az ideérkezett vendégnek. Ma tűrhető alkalmatosságok bonyolítják le a forgalmat, azonban még mindig nagy hiba, hogy nincsenek üveges hintók. Az őszi hideg estéken, szélben, téli fagyban bizony sokkal kellemesebb behúzódni égy zárt üvegeAkocsiba, mint tűrni szabadon az idő viszontagságait. Betegek, öregek, könnyen hülő egyének, családos apák, anyák szívesen adnának 10°/n-kal nagyobb dijat is, ha zárt hintóbán utazhatnának. Ez különben tisztán üzleti kérdés, talán majd csak akad élelmes vállalkozó, aki mer kezdeni e részben valamit. Az azonban már nem üzleti szempont, hogy úgy a kocsik mint a kocsisok tiszták, csinosak legyenek. Bukarestben kék bársony reverendában és orosz sapkában elegáns ember ül a bakon, a tátrai idegen- forgalmi vállalat csinos magyar zsinóros öltözékben járatja kocsisait, más ruhában hajtaniok egyáltalában nem szabad. Hát ha nem is luxuriosus megjelenést, de egyforma tiszta, csinos ruházatot kívánnánk azoktól a kocsisoktól, akik a közönségnek szolgálnak. A bakon rongyos, piszkos ruháju embert nézni és tűrni kellemetlen állapot. Ha valami felvonulás, ünnepélyes alkalom van, akkor még jobban ki rí az ellentét s egészségi szempontból is erősen kifogásolható az, ha a fiakker-kocsis avult, mindenféle anyaggal impregnált öltözetben jár, kel közöttünk, ül mellettünk vagy-előttünk. Szívesen venné a közönség, ha valami olcsó egyenruhát tenne kötelezővé a rendőrkapitányság a bérkocsisoknál és pedig úgy, hogy a gazdák legyenek kötelesek beszerezni. Egy lélekzetre még csak egyet mondunk el. A bérkocsisok nagyon jól teszik, hogy a piaczon állanak a kocsival. Erre nagy szükség van, de azt már nem jól teszik, hogy éppen az aszfalt mellett állanak. Sok pénzbe kerültek azok a járdák, sok szegény embert zaklatnak, végrehajtanak az árukért s a Főtér nálunk sétány is egyszersmind, a űakkerek bűze tehát nagyon bosszantó ott közvetlenül az aszfalt mellett. Én azt hiszem, hogy 8—10 lépéssel beljebb is állhatnának minden sérelem nélkül s kötelezhetők volnának, hogy mindennap este vagy reggel desin- ficiálják a helyet, melyen tartózkodtak. Ezeket a kívánalmakat tisztelettel ajánljuk az uj rendőrkapitány figyelmébe s úgy hisszük, hogy egy kis jóindulattal és egy kis szigorral sok üdvösét lehetne e részben is keresztül vinni a nagy közönség megelégedésére. Hadiparancs 1849-ből. Márczius tizenötödike és október hatodika alkalmából minden évben szoktunk közölni egy-egy történelmi emléket a szabadságharcz idejéből. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha t. olvasóinknak ez alkalommal Ferczel tábornoknak egy hadiparancsát mutatjuk be, melyben nagybányai nevekkel is találkozunk. A nevezett okirat egész terjedelmében szószerint jgy hangzik: 25. sz Hadosztály parancs. Újvidék april hó 17-én 1849. A 1 Fik hadtest főparancsnoka Ferczel Mór Tábornok urnák mai napon Újvidék főhadiszállásán kelt hadi parancsa, a benne foglalt rendeletnek legsúlyosabb felelet terhe alatti teljesítés végett a dandár parancsnokságoknak kiadatik, amint következik : A Bács elfoglalását és Pétervárad biztosítását eszközlő hadsereg kitüntetett egyénei jutalmazásául rendelkezésemre bocsátott kir. érdemjelekkel, következő egyének, következő érdemük folytán, f. hó lG-án díszittettek fel. 1. Gál László ezredes, és Bács—szegedi had 1-ső hadosztályának parancsnoka a folyó évi márt. ö-én Bajmóki csatábani vezérkedéséért, hol is a szerb sereg általa megveretett, és 3 ágyujok elfoglaltatott, továbbá a Szent-tamási ostromnál, hol a csatorna és Bara sánczok elleni támadást vezérlé, és végre Kovil Sít. Ivánnál ápril 13-iki éjjeli megtámadás, s abból követVilágos. Köd borong a világosi réten, Reményünknek húnyt le csillaga! Bújdosik a magyar nádon-éren. Lesz-e vájjon még szép nappala? Fűszálai világosi rétnek Rejtett hangon, suttogva beszélnek: »Nincs elveszve az ügy, mit a nemzet, Kényszerítve sorstól, föladott: Feltámad a törzs, a viharedzett, Amely mostan lombtalan halott: Kisarjad a szabadság szent fája S új nap derül a magyar hazára.« Oh, ha tudnám, hogy e suttogásban Mi az ábránd, mennyi a való ; Hej, ha tudnám : a magyar hazában Lesz még ünnep, harci riadó Nem hárulná borongósra kedvem, Világos, hogy emlékedet zengem! Taksonyi József. Röptében a nagyvilág körül. épzeletem bejárja a világot A fölkelő nap szép szigetéig . . . S az emberiség bölcsője helyétói, Megláthatni mindent mi nagy, mi szép — — Tó-országot s a kéklö fjordokat, Majd napsugaras délre szállani . . . Oly sejtésszerü színes kuszaságban Váltakoznak utam irányai. u Ködös Brittániába mindig vágytam : Az albionok életébe nézni . . . — S vágytam Provence dallal teli mezőin A nap fényében vadvirágot tépni. Szeretném látni Svájcz jégkupoláit . . . S Nápoly vig lazaroni életét . . . Puritán holland házakba belátni . . . Capriban szívni olasz ég legét. A regék tündérvárosának képe Lagúnáival, már oly régi álmám . . . Gondolierik színes dala mellett Siklani a vizen a holdsugárban. Látni Rómában a Collosseumot, A fórumot, szent Péter templomát . . . Párisban járni az elysée-i mezőket, S nézni a Louvre örökszép Vénuszát. Alhambra fényes, büszke csarnokában Szerettem volna egyszer nézni szét; Ábencerrágok ifjú vég-sarjáról Hallottam egykor gyászos mór regét. A holdsütötte Ganges partok is, Mindig vonták csapongó képzetem . . . Majd az újvilág ültetvényein, Majd öserdeiben bolygott velem. Amerikából visszatérő útban — Képzeletben oly vágyva néztem szét ; Ah úgy szerettem volna föltalálni Robinson drága kedves szigetét . . . Afrika partja mentén elbolyongva Lelkem a tenger mélyébe figyelt: Harangzúgást vajh’ nem hallok-e onnan ? Hol hullámsirban »Atlantisz« pihen. Hamlet hazája mellett elrepülve Megpihentem a sziklás partokon . . . A bus királyfi sorsán elmerengve, Eltölté lelkem néma fájdalom. Gusztáv Adolf honából viszatérve, Kölnben a dómot vágynám látni én . . , Drezdában . . . elmerülni a festészet Több évszázados, sok műremekén. A Rajna fölött csöndesen szállongva Brünhild siralmát véltem hallani ... És szerte megreszkettették a léget Szilaj valkürök vad „hojotoh’!‘‘ i ... Lengyelhon földjén árnyék néma ser'ge Nyugtalanul bolyong ide-oda ... — Ha föl nem lelik »azt« amit keresnek, Nem lesz nyugalmuk a sirban soha. A Csendes Oczeán fölött csapongva A „nagyság“ mély fogalma megkapott: Lázas röptömben itt érzem először: Milyen atomnyi semmiség vagyok. Leszálltam hát az íriszek honába A fölkelő nap hősei’ szigetén . . . S ott újra földerültem — nyájas arczu, Ferde szemű lánykáik énekén. Szentpéterváron vágynám áttekintni A Newskij prospekt nagy arányait . . . Onnan — távol — ólombányákba szállni, Csak bírná el szivem látásait . . .
