Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-16 / 37. szám
(2) 1906. Sseptember 16. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE szeretném első sorban és magyar szivemnek egész lelkesedésével megczáfolni. Sajnos, mégsem tehetem. Mert — valljuk be az igazat — csakugyan szegénynek kell lennie annak az országnak — vagy legalább is hiányos a társadalmi berendezkedése — amelynek fiai évente százezerszámra kénytelenek a föld túlsó felére vándorolni, hogy mindennapi kenyerüket —- amihez itt nem juthattak hozzá — odakint keressék meg. És különösen szegény lehet az az ország, amelynek egyik előző kormánya idegen hajóstársaságokkal szemben szerződésileg kötelezte magát arra, hogy évente ennyi meg ennyi magyar honpolgárt szállíttat Amerikába. Ezeken a már-már tűrhetetlen állapotokon segítenünk kell és pedig úgy kormány-intézkedésekkel, mint társadalmi utón, mert különben belepusztul ez a sokat sanyargatott nemzet. * Az elsők között voltam, akik örömmel és igazi lelkesedéssel tűztük föl a magyar szimbólumot. Fájdalom a tulipán hamarosan hervadásnak indult, illetve — bronzból lévén — olvadni kezdett, elolvasztotta a régi magyar betegség, a — szalmaláng! Hol van ma a tulipán? Ki viseli ma már ezt az igazán szép és a nemzeti felbuzdulás jegyében született szimbólumot? — Senki! Úgy tűnik föl előttem az egész mozgalom, mint mikor egy nagy beteg — a halál közeledtével — föleszmél még egy pillanatra, de csakhamar ismét visszaesik lethargikus állapotába. A mi társadalmunk is feleszmélt egy pillanatra, de ma már ismét ott vagyunk, ahol a tulipánmozgalom előtt voltunk: tele marokkal szórjuk a pénzt a selejtes osztrák árukért. * A nemzetiségi kérdést igy akarja megoldani: 1. Jó és tisztességes közigazgatást kell létesíteni és a hatóságoknak kötelességükké kell tenni, hogy a nemzetiségekkel szemben — tekintve túlérzékenységüket — a lehetőségig méltányosak legyenek. 2. Gyárak és egyéb üzemek létesítése által — a társadalom bevonásával •— gondoskodnia kell a nép megélhetéséről. Ennek az intézkedésnek meg lenne az a foganatja is, hogy az agitátorok által eddig kihasznált és félrevezetett román nép csakhamar feleszmélne; megtudván azt, hogy ki az igazi barátja és ki kárhoztatja nyomorra, hogy önző czél- jaira felhasználhassa. 3. Azokat az intelligens románokat, akiknek kazafisága és megbízhatósága minden kétségen felül áll — és ilyenek szép számmal vannak — a szükséghez képest megfelelő hivatalhoz kell juttatni. 4. A községi és felekezeti iskolákban nem szabad megelégedni azzal, hogy a magyar nyelv tanítása kötelező, hanem úgy ennek, valamint a kényszeriskoláztatásról szóló 1868. évi XXXVIII t.-czikk- nek teljes végrehajtására szigorúan ügyelni kell. 5. A jelenleg nyomorban sínylődő felekezeti és községi tanítók fizetését — állami segélylyel — úgy kell rendezni, hogy az az állami tanítók fizetésével egyenlő legyen. Ezzel szemben azonban követelni kell, hogy a felekezeti és községi iskolákban alkalmazott tanerők a magyar nyelvből a legközelebb eső állami tanitóképezdében — záros határidőn belül — vizsgát tegyenek. Mert személyes meggyőződésem szerint sokan vannak a nemzetiségi tanerők között, akik a magyar nyelvet csak keservesen, törve beszélik. Egy kis jóakarattal mindenki beláthatja, hogy az általam fentebb körülirt módszer legalább is alkalmasabb a nemzetiségekkel kötendő állandó béke létrehozatalára, mint a folytonos gyűlölködés, az örökös perpatvar és az egymástól való idegenkedés. jogi vizsgákon annyiszor buktattak el a statisztikából, hogy egészen hozzá szoktam a statisztikához. Én azóta mindent számolok: a pénzt, meg az éveket kivéve. Ezt a kettőt nem érdemes: mert a pénz úgy is elmegy, az évek meg úgy is eljönnek! Igen, olyan szenvedélyemmé lett a statisztika, hogy pl. mikor ama bizonyos népszámlálási lapokat kellett kitölteni: én valóságos gyönyörűségben úsztam ! Pont éjfélkor kezdtem hozzá, de egy órakor már úgy benne voltam a töltögetésben, hogy, ha a feleségem meg nem állít, hát cica legyek, ha nem hat gyereket irok be a számláló lapba, pedig össze-vissza csak öt van. Ez a vallomás — a mit most tettem — azért fontos, mert csak az említett bűnöm: a statisztikálás révén mondottam most meg önöknek, hogy 3 nap alatt 47, mond: negyvenhét és fél cseléd kukkantott be hozzánk. A felet, úgy tessék érteni, hogy azt már be sem eresztettem egészen : becsaptam az orra előtt az ajtót. A csengetyü már előbb belefáradt: a 33-ig csak bírta, de aztán berekedt és nem szólt többé semmit a dologhoz. Mindegyik leány cselédkönyvet hozott magával. — Ezt az okmányt a közoktatás ügy barátai találták ki abból á célból, hogy a feleségeink a negyedik polgári befejezése után az írásban továbbra is gyakorolhassák magukat. Huj! mennyi iráshibát láttam én ez alatt a 3 nap alatt. Hisz maga a feleségem is — a ki pedig felsőbb leányiskolát végzett, sőt akárhányszor meg is bukott benne — még az idén is arra a lapra, a melyen a névnapjára szóló prézentek iránt tett hozzám javaslatot, az ékszert »x«-szel irta; igy ni : »éxer«. — No de nem is tudtam elolvasni: — kez- tyünek olvastam, aztán azt vettem néki ! No de nem Mutassuk meg a müveit nyugati nemzeteknek, — hogy évszázadokra terjedő örökös küzdelmeink daczára — mi sem maradtunk el mögöttük és hogy ha akarjuk, meg tudjuk egymást érteni. És ha csakugyan megértettük egymást, ha létre tudjuk hozni az őszinte, a komoly, a tisztességes békét — akkor lesz csak igazán nagy, hatalmas és független Magyarország.« Különfélék. Személyi hir. Lapunk szerkesztője ma délben Budapestre utazott, hol a Washington-ünnepélyen részt fog venni. Áthelyezések. A vallás és közoktatásügyi miniszter Rencz János dr pozsonyi kir. kath. főgimnáziumi tanárt a nagybányai állami főgimnáziumhoz, Arvay Ilona, kapnikbányai tanítónőt a marosvásárhelyi áll. el. iskolához helyezte át. Kinevezés. A szatmári kir. törvényszék elnöke Illés Istvánt a szinérváraljai járásbíróság mellé hites tolmácsul nevezte ki. Uj bányaesküdtek. A pénzügyminiszter Ráth Ferencz gyakornokot Nagybányára, Mihalovics János kapniki gyakornokot Krassószörénybe bányaesküdtté nevezte ki. Esküvő. Csiktapolcai Lázár Miklós Csiktapolczá- ról eljegyezte aranyitkai Svaiczer Boriskát Tusnádon. Himenhir. Néhai Méder Ferencz volt nagybányai előkelő polgárnak fia Gyula ma tartotta esküvőjét Brassóban Forkert Rezső leányával Erzsikével. Az esküvőt este 7 órakor a sétatéri Forkert-féle étteremben díszes lakoma követte, melyen városunkból a vőlegény édes anyja, özv. Méder Ferenczné és sógora Bálint Imre városi erdőtanácsos vett részt. Ovóintézkedés. Felhívom a város közönségét, hogy a hagymázos megbetegülések helyén az ürülékeket okvetlen mésztejjel fertőtlenítsék. Egyben figyelmeztetem, ezen betegség ragályos, tehát át- hurczolható természetére, miért is a beteggel s külö- nöáen annak fertőzött ágyneműjével és éjjeli edényével való érintkezés kerülendő. Aki a beteget ápolja, a beteggel s különösen az ürülékes edény vagy ágybelijével való érintkezés után a kezét okvetlen és minden esetben szappannal és vízzel mossa le és csakis előzetesen eszközölt kézmosás után és a betegszobától távol, tehát más helyiségben étkezzék. A mésztejjel fertőtlenítés ellenőrzésével Bartha Károly rendőrőrmestert bízom meg. Szatmárit, 1906. augusztus hó 27. Tankóczy főkapitány. Mint a nyájas olvasó láthatja, ez a hirdetés nem Nagybányán kelt, hanem Szatmáron, mivel azonban itt is egészen jól alkalmazhatjuk, jónak láttuk tájékoztatásul közölni, ha már a mi hatóságunk sehogy sem akar ebben a kérdésben megmozdulni. Újdonság a felsőbányái vasúton. A szénatéren már régóta vártuk, hogy a felsőbányái vasút a gödröket betölteti és elplanirozza. A vonal létesítése alkalmával ki volt ugyanis kötve, hogy a térnek piaczjellege nem változik, hogy a sínpárnak nem szabad töltésen kiemelkednie, a közlekedés fennmarad úgy, mint eddig volt stb. Most ahelyett, hogy a földszinelés megtörtént volna, meglepetésül kapott a szénatér egy ujnyi vastag sodronyt, mely nyugatkeleti irányban végigvonul az Erdő-utczától az Agyagosig, a sínek mellett 60—80 cm. magasságban. Egy-két elkeseredett tehén már neki is ment marha- gyűléskor és majdnem öngyilkossá lett. Ezzel a sodronynyal kezelik t. i. a föld felett az agyagosi sorompót. Ez a sodrony veres fonalként húzódik végig a szénatér tanulságos történetén, reméljük azonban, hogy nem sokáig fog a gödrökkel együtt, mert a 37. szám. város csak nem tűrheti, hogy egyik fejlődő piacz- terét ily módon tönkretegye egy általa istápolt vállalat, mely szerződésszerüleg is kötelezve volt a térnek rendezésére. Washington ünnepély. Vettük a következő meghívót : Budapest székesfőváros tanácsának közoktatási (VII.) ügyosztályától. IV., Központi városház, II. emelet, 228—230 sz. Ns. Révész János szerkesztő urnák Nagybánya. Meghívó. A Washington György emlékére amerikai magyarok adományából Budapesten, a városligeti tó déli partján emelt szobor leleplezésének 1906. évi szept. hó 16-án, vasárnap d. e. 11 órakor Budapest székesfőváros közönsége által rendezendő ünnepségre. Ez a meghívó egy személyre szóló belépő jegyül szolgál. Megjelenés disz- magyarban vagy fekete ünneplőben. Az ünnepség sorrendje: 1. Himnusz. Előadja a budai dalárda. 2. Rákosi Jenő beszéde az országos nemzeti szövetség szoborbizottsága nevében. 3. Zempléni Árpád ünnepi ódája. Szavalja a szerző. 4. Kohányi Tihamér, az amerikai szoborbizottság elnökének beszéde, amely- lyel a szobrot a székesfővárosnak átadja- 5. Bárczy István polgármester beszéde, amelylyel a szobrot a székesfőváros részére átveszi. 6. A szobor megkoszorúzása. 7. Záróének. Előadja a budai dalárda. egy kiterjedt és előkelő régi polgár család női tagja hunyta szemeit f. hó 14-én örök nyugalomra. Hosszas sorvasztó kór gyötörte már régebben, de azért halála mégis oly váratlanul jött. Jótékonysága és áldozat készsége folytán sokak szeretete és áldása kiséri sírjába. A megboldogultat Fazekas-utcai házában helyezték díszes ravatalra, a szobák falait gyászlepeÉ borította, mig a halott vas antik érckoporsóban feküdt; remek kivitelű selyem szemfedő alatt, a koporsót és ravatalt az elhunyt gyermekei és testvérének koszorúja borította, mig kétfelől a ravatal oldalán délszaki élő növények és Candalaberek díszelegtek. A temetés 14-én d. u. 4 órakor ment végbe óriási közönség részvéte mellett. A temetést Szőke Béla plébános celebrálta nagy segédlettel, szertartás után pedig Szőke megható szavakkal ecsetelte az elhunyt emlékeit és munkás nemes életét. Beszentelés után Mladelouszky Lajos első temetkezési intézetének matt fekete diszmagyarba öltöztetett testőrei emelték le a nehéz érckoporsót a ravatalról és helyezték a már várakozó pompás üveges gyászkocsira és megindult a menet az összes egyházak harangzúgása között ki a temetőbe. A család gyászlapja igy hangzik: Alólirottak mélyen megtört szívvel jelentjük úgy a magunk, valamint az összes rokonok és jó ismerősök nevében is, hogy a szeretett jó édes anya, nagyanya, testvér, anyós és sógornő özv. Krompászky Károlyné szül. Riha Éva folyó hó 12-én d. u. 7,1 órakor, életének 63-ik, özvegységének 20-ik évében megerősítve az üdvösségünkre rendelt szentségekkel, hosszas betegség után elhunyt. A megboldogult hült tetemét folyó hó 14-én d. u. 4 órakor fogjuk a róm. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyezni. Éelki üdvéért az engesztelő szent miseáldozatot pedig folyó hó 15-én d. e. 10 órakor fogjuk az Egek Urának bemutattatni. Nagybánya, 1906. szeptember 12-én. Legyen áldott emléke 1 Nyugodjék békével! Krompászky Mária férj. Petky Gyuláné, Krompászky Róza férj. Szász Jánosné, Krompászky József és neje: Maksay Emma gyermekei. Özv. Krompászky Ivá • rolyné szül. Kleba Zsuzsa menye. Riha Róza férj. Bellán Józsefné, Riha Jozefa férj. Podlócz Sándorné testvérei.. Petky Gyula, Szász János vejei. Petky Ferencz, Petky Gyula, Petky József, Szász Gyula, Szász Ilonka, Krompászky Károly unokái. Podlócz Sándor, özv Riha Jánosné és gyermeke férj. Undi Domokosné sógora és sógornője. Feltűnt továbbá a cselédkönyvekben az, hogy a tintával irt bizonyítványnál a legtöbb malacot az »erkölcsisége« cimü rovatban találtam, — de rendkívül megnyugtatott mellette az a körülmény, hogy valamennyi cseléd »egészségesen távozott«. Szóval, hogy számokkal fejezzem be a számokkal kezdett jellemzést, annyit mondhatok — s lesz-e asz- szony, ki nem ért egyet velem ? — hogy a mai cselédek közül egyik 19, a másik 2 hijján 21 ! * Cseléd hiányában áttértünk a vendéglői kosztra, de hát kérem azt se lehet kibírni, — hisz tudják az urak, hogy még a házasságra is rendesen csak az veszi rá az embert! Igazán kétségbe voltunk esve s pláne én, mikor egyszer csak újból látom ám, hogy az asszony megint előszedi a sifonérból a konyhakötényt, meg a szakács- könyvet. No hogy milyen ijedten rohantam el hazulról s hogy délben megint mily ijedelemmel állítottam be a lakásomra, azt elképzelhetik. El voltam készülve rá, hogy ma meg bizton valami pecsenyét készít meg az asszony tortának! És kérem a hol legnagyobb a veszély, ott van a segítség 1 Tudják ki nyitotta ki nékem délben az ajtót ? A mi régi jó szakácsnénk: a miattam elcsapott Kati ! — Hát maga hogy került ide ? kérdém tőle. — Hogy-e ? Hát mán csak nem bírtam ki az én édes nacscságám nélkül. Hoztam neki bizonyítványt arról, hogy nem tudok én Írni, meg hogy testvirem sincs, hát nem én írtam azt a levelet! Van ám Kati, meg nacscságos ur a második emeleten is ! Özv. Krompászky Károlyné bántom tovább az asszonyokat: hisz egyetlen hibájuk úgy is csak az iráshiba. Még csak az kéne, hogy ahhoz is értsenek ! Minden cselédkönyv elején ott van a személy leírás — de nem ér semmit, mert rendesen ilyeténképpen hangzik: szeme rendes, szája rendes, orra rendes, füle rendes; különös ismertető jel: pl. egy fekete szemölcs a talpán. Hát már most aztán tessék szétismerni a cselédeket ! Csak itt-ott találtam, holmi felvilágosító kiigazítást a személy leíráson, igy hogy : szája — nagy I Ugyancsak a cselédkbnyvek, meg a statisztika révén megsúgom önöknek — s ez bizonyára az urakat is fogja érdekelni — hogy a 47 cselédjelölt közül 34 volt barna, 12 meg szőke. A 47-ik nem hozott cselédkönyvet és a feje is be volt kötve : csak az ebédnél tudtam meg, hogy az is szőke! Tudatom önökkel továbbá azt is, hogy a cselédjelöltek fele azért nem állott be hozzánk, mert nem volt elég »kijáró«-ja, a másik felét meg azért nem fogadta meg a feleségem, mert volt »bejáró«-ja. Mert hát határozottan konstatálhatom, hogy cselédjeinkben a rokoni szeretet erősen ki van fejlődve. Nem akadt olyan, kinek egy pár szivéhez nőtt fivére, vagy legalább unokatestvére ne lett volna és sajátságos — hjah ! mit nem tesz a falusi levegő ! — mind bevált a közös hadsereghez. Volt köztük olyan is, ki csak oly feltétel alatt akart beszegödni, ha mosogatás után egy órát a zongorában gyakorolhatja magát. Sőt akadt olyan is, ki franciául is beszélt, de annyira »zárvamegyei« kiejtéssel — hogy a feleségem, a ki pedig hiba nélkül tudja még a francia négyest is, csak akkor tudta megérteni, ha tótul hallgatott reá.
