Nagybánya és Vidéke, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-03 / 22. szám
(4) 1906. Junius 3. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 22. szám. Kugliverseny az Iparos Ifjak egyesületében. Pünköst első és másodnapján tartja szokásos kugliversenyét az egyesület. Első dij egy szép ezüst óra. p Fekete tücsök Nagybányán. A fekete tücsök városunkba is megérkezett. A városi erdő Petcfi-völgy- beli pagonyában és a liget táján már jelentkezett. Be csapódik a házakba, épületekbe, kamarába; sőt az emberbe is és mind nagyobb számban rémitgeti a gazdákat. Jó lesz résen lenni a gazdasági egyesületnek s komolyan hozzálátni az általános munkához, mielőtt szőlőink elpusztulnának. Szerkesztőségünkben nehány példány fekete tücsök megtekinthető. Beszélnek a kövek. A Hid-utczán a községi iskola mellett valami korlátot csináltak, ez okból vagy egy hónap óta a hídnak déli oldalán nagy kőrakás díszeleg. Hogy az éjjel járó-kelők nyakukat törhetik, vagy hogy a szekerek sötétben nekimennek és veszedelembe jutnak, azzal úgy látszik nem törődik senki. Minek is, úgy is rövid az élet, egy nappal előbb vagy később hal meg az ember, az teljesen mindegy. Sőt talán jó volna minden utczára ilyen kőrakásokat létesíteni. A nagybányai rém. kath. esp. kerület tanitói Pály Ede esperes elnöklete mellett május hó 29-én d. e. tartották első alakuló köri gyűlésüket, bő s ta- tanulságos programmal P'elsöbányán. A gyűlést isten- tisztelettel kezdték meg, a szt. misét maga az esperes szolgálta. Mise után a helybeli tanítók négy minta- tanitást tartottak : az I. osztályban a beszéd és értelemgyakorlatokból Dimand Károly, a II. osztályban a számtanból Vagányi Kálmán, a III—IV. osztályban a nyelvtanból Jékly Károly s az V—VI. osztályban Magyar László a földrajzból. Mind a négy tanítás a legjobban sikerült, úgy, hogy élvezet volt végighallgatni. Ezek után Lachmann Ferencz láposbányai tanító olvasta fel tartalomban gazdag s tanulságos értekezését a következő czimmeL »Milyen nevelő hatása van a játéknak a népiskolában.« Gyűlés után kegyeletüket rótták le a kartársak a felsőbányái temetőben nyugvó Ábrahám kartársuk sírjánál, melyet virágokkal ékesítettek fel. Délben pedig az esperes vendégszeretetében részesültek s csak a késő délutáni órákban oszlottak szét a kerületbe szép emlékekkel s köszönettel szivükben. Czukrászat kibővítés. Tisztelettel tudatom, hogy 12 év óta fenálló czukrászatomat egy Ízléses és csinos kávéteremmel bővitettem ki, hol úgy mint eddig is czukrászatomban, feketekávé, tea, kül- és belföldi csemegeborok, naponta friss különleges palaczkos sörök a legnagyobb figyelemmel és előzékenységgel lesznek kiszolgálva. Miért is a múltban tapasztalt szives pártfogást kérve, vagyok szolgálatkész tisztelettel Gyön qyüsy Gyula. Az országos vas és fémipari kiállításra a fővárosba fehánduló szakközönségnek, mint vaskereskedőknek, vaskereskedő segédeknek vas és fémiparosoknak, munkásoknak stb. a kereskedelemügyi Miniszter kedvezményes vasúti jegyeket engedélyezek A kedvezményes utazásra jogosító igazolvány vagy az illetékes kereskedelmi és iparkamaráknál, vagy pedig a »Magyar Vaskereskedők Országos Egyesületénél« Budapest, VI. Gyár-u, 64. díjtalanul kapható. Gyümölcs földolgozó gépek kikölcsönzése. Darányi földmivelésügyi miniszter oly községeknek, a hol nagyobb gyümölcstermelés várható, nehogy a friss gyümölcsöt áron alul keljen értékesíteni, Lumont-féle csidermalmot, Mafille-féle almaborsajtót, Rőder-féle kmerikai vándor aszalót, Győry-féle talvigára szerelt szeszfőző készüléket engedélyezett 3-6 heti használatra cs pedig ingyen. Az ez iránt való kéréseket jülius 15-éig kell bemutatni. Nagyobb mennyiségben szilvát termelő községeknek 600 korona éitékü Ca- senille-féle aszalókat örök tulajdonul ajándékoz tárcája terhére a miniszter, ha a 2-3 száz kor. kitevő éptési költségeket az illető községek elvállalják. Zongorahangoló Debreczenből Komáromy M. zongoraraktáros és hangszerkészítőtől városunkba érkezett. Vállalkozik zongorák hangolására és mindenféle hangszerek javítására is. Úgyszintén elad kitűnő zongorát, graromofont, saját készítésű zongorahangu, vasbelszer- kezetü czimbalmokat és mesterhegedüt jutányos árak mellett, részletfizetésre is. — Előjegyzéseket elfogad Kovács Gyula könyvkereskedő. Számos gazda kívánsága folytán és általában a gazdaközönség érdekében folyó hó 2i-től kezdő- dÓleg 26-ig bezárólag aratógép kezelési kurzust ren- demnk a gazdaközönség gépészeinek az aratógép kezelésben való kiképzése czéljából. Ezen kurzuson résztvehet mindazon gazdasági gépész, aki folyó hó 21-én, hétfőn reggel irodánkban (Váczi-körut 32.) bármelyik földbirtokos ajánló levelével jelentkezik. Születtek. 202, Május 20. Joszip Miklósnak »Demeter«; 203. Május 22. Makrai Károlynak »Mária«; 204. Május 28. Anderi<ó Arthurnak »Alexandrin Dóra«; 205. Május 28. Kosztin Sándornak »Lajos« nevű gyermeke. Népmozgalom. A folyó év május havában házasság köttetett 4, született 25. Az év elejétől május végével házasság köttetett 39, született 205, meghalt 203. Hasonlítva az előző év hasonidejével, akkor volt a házasságkötések száma 44, most 39, kevesebb 5. A születések száma 187, most 205, több 18. A halálozások száma 170, most 203, több 33. Házasságkötések. F. évi május havában házasságot kötöttek: 1. Bagosi Sándor és Török Ilona nagybányai, 2:Gencz József és Nemes Mária nagybányai, 3. Hahn Mihály és Fajka Anna nagybányai, 4. Szenesük Demeter és Polink Mária nagybányai- kőbányatelepi lakosok. Kihirdetés alatt állanak. 1. Kincza Gábor nagybányai és Hidegkúti Flória felső ujfalusi, 2. Kerekes Lajos és Kiss Emma nagybányai lakosok. Meghaltak: 198. május 26. Tanczler Háni özv. Miszti Károlyné, róm. kath. 66 éves, kisbirtokos, szivhüdésben. 199. május 28. Máié Pál, róm. kath. 6 éves bányamunkás gyermeke, veselobban. 200. május 28. Schuller Teréz özv. Hunteszhágen Ferenezné, ág. hitv. evang. 86. éves, aggkorban. 201. május 28- Junger Lajos, izr. 23 napos, czipész gyermeke, bélhurutban. 202. május 30. Érnék Anna, róm. kath. 18 napos, bányász gyermeke, veleszületett gyengeségben. 203. május 30. Bencsik Lajos, róm. kath. 8 hónapos, mészáros gyermeke veleszüle let szívbajban. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Révész János. BUDAPESTEN AZ EGYETLEN FÜGGETLEN ELLENZÉKI nagy napilap: AZ ÚJSÁG Előfizetési ára: Egész évre . . 28 K. Félévre . . . 14 K. Negyedévre . . 7 K. Egy hónapra . 2.40 f. Gyönyörű albumajándék karácsonyra AZ ÚJSÁG miuden előfizetőjének kivétel nélkül. Megrendelési czim: AZ ÚJSÁG kiadóhivatala, Budapest, V1L, Kerepesi-ut 54. V A* .♦>'. ♦>♦>♦>*> A* ♦> „♦>, A* ♦> ♦> *> ♦♦♦ ♦> ♦> ♦> ♦> *t* "♦> •> ♦> ♦> ♦>♦>''•> ♦>1 ♦> •> v ❖ ❖ ❖ ❖ •> ♦> * v •> * ♦> •> ♦:* * ♦> * •> * * * •> * * ♦> * * * *>'j (Jj <* ♦> Kg ** m m ❖❖ M HHj il Kronsteiner Károly Cs. k. oszt. szab. Magy. kir. szab. OMLOKZAT-FESTEKEK. Viharmentes. Mészben oldható, épületek mázó Iá- ára. 49 árnyalatban, kilója 24 fillértől felje b b. kilő elegendő 10 négyszögméternek kétszeri mázolására. Mosható mázolások. úgymint zománcz, homlokzatfesték, száraz és lapidonfesték, pépnemü, SO árnyalafban, vízben mosható, egyszeri bevonásra Te tf, színét nem hagyja. Költségar négyszügmterenkint 5 fillér. Meglepő siker. Kimerítő prospektusok és mintalapok ingyen és bérmentve. I isztelettel tudatom a nagyérdemű helybeli és vidéki közönséggel, hogy ZPONTI SZÁLLrÓ czim alatt uj vendéglőt és kávéházat nyitottam a városháza mellett, a Vár-utcza elején s törekvésem odairányul, hogy mint eddig is a t. közönség megelégedését érdemeljem ki. Helyiségeim s a berendezések, kiszolgálás, ellátás stb. a modern kor igényeinek teljesen megfelelnek. Szobák jutányos áron rendelkezésre állnak. : ■ Minden csütörtökön és vasárnap zene. .... Na ponta friss töltésű palaczkos sörök kaphatók. Tisztán kezelt daróczi és sikárlói borok házhoz való kimérésre literenként 30 kr. — Hegyaljai tállyai bor házhoz való kimérésre literenként 52 kr. 50 literen felüli vételnél külön árengedmény. Tisztelettel _______, a Központi szálló tulajdonosa