Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-05-07 / 19. szám
(2) 1905. Május 7. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 19. szám. romban, nagypénteken, mise után a templom előtti téren egy csomó deszka volt összehordva, emellett a fiatal generatio nehány kiválasztott tagja bottal felfegyverkezve állott s midőn a hívők a templomból jöttek ki, a deszkákat bottal ütötte. Ez a valódi, tiszta tény- De csak ennyi s nem több. Nálunk, Kapnikbányán ezt a szokást »Pilátus verésének nevezték, hogy divat- e még ? nem tudom. Hogy a pap kijőve a miséről, Pilátust megégeti in effigie, miközben a bányász-zenekar rázendít: »Meghalt a cselszövő« — kiszinezése a dolognak. Hogy miféle szokás ez ? Mi a magyarázata ? A következőkben felelhetek, illetve magyarázhatom meg: 1. Ezen szokás (t. i. »Pilátus verés): vallásos meggyőződésen alapuló népitélet. Ha már a régi keresztények, a szenvedő Krisztus iránt érzett mély szeretetből kifolyólag a hálás kegyelet dicsfényével vették körül, mindazon sze mélyeket, kik Istenfia szenvedését enyhítették : mint Czirenei Simont, Veronikát, a siránkozó jeruzsálemi asszonyokat, stb. — Csak nagyon természetes, hogy viszont a keresztény népérzület a maga judiciumá- val sújtsa azokat, kik az ártatlan halálát okozták. A nép ugyanis úgy gondolkozik: Judás megkapta jutalmát, a zsidó nép a világon szétszóródott, a káromló lator elkárhozott, mind meg kapták büntetésüket, csak a gyáva Pilátus maradt büntetlenül . . .! A vallásos nép lelkülete módot keresett tehát magának, hogy büntesse, elégtételt vegyen magának-azon, kinek kezében volt letéve a Megváltó sorsa. Nos, tudjuk, hogy sokszor elég van téve, ha egyes elitéltet in effigie végezhetnek ki. Hasonlóképen megkönnyebbül a Krisztuson szánakodó lélek is, ha látja, hogy a Krisztus — gyilkosok közül, egy se marad büntetlenül. 2. A vallásos nép ezen philozophiájától eltekintve, nem is oly helytelen ez a szokás, »hogy az ilyenek nem hasznára, de kárára volnának az ethnó- graphiai kutatásnak.« Hisz maga a kath. anyaszentegyház magasztos szertartásaiban pl. a lamentafók utánra bizonyos zajt, zörgetést elő is ir: »fit fragor et strepitus« vagyis »egy kis zaj, zörej történjék « Ezen zaj, zörej pedig emlékezteti a hívőket arra, hogy Krisztus halálakor a föld megindult, a kősziklák megrepedtek. Nagy valószínűség szerint a »Pilátus verés« ezen szertartás tulhajtásából keletkezhetett. Szmollen Pál. HETI KRÓNIKA. Mujkos bácsi úgy ment Budapestre, hogy 9 éves fiát is magával vitte s ha az öreg bosszankodott a világ gonoszságán, a kis fiú egy-egy mondásával derűt varázsolt ajkaira és megvigasztalgatta. Mikor látta a gyerek a kirakatokban a viasz modelleket divatos ruhákban, igy szólott: — Apám, mit fizetnek azoknak a néniknek, hogy ott ülnek az ablakban ? Majd igy kiáltott fel: hisz ez a főváros csupa cseléd elhelyező intézet! olvasván a sok közvetítő üzlet gyakori czégéreit. Legjobb mondása volt azonban a Pista gyereknek a Paprika Jancsi színházban az asszonyverő vén emberre vonatkozólag ez: — Ugy-e apám azok ott férj és feleség, a kik verik egymást ? 1 Jól mulattam én is a héten Pesten jártomban Mujkosékon, különösen mikor megkérdeztem Mujkos bácsit, a ki ismét házasodni akar, hogy van-e valami házassági akadály ő közte és jegyese között s imigy felelt nekem: — Volt egy, de az meghalt! Ám egészen más ügyben jártam s igy el kellett fordítanom figyelmemet a világ hivságáról. Beszédbe elegyedtem egy finn barátommal Yrjővel (György) s látván láttam, hogy érdeklődik sorsom iránt, kérdeztem tőle mit tanácsol, maradjak-e a kedves erdőkoszoruzott, madárdalos, hegy-völgyes vidéken, vagy menjek-é a gyári életet élő Budapestre ? A finn igy felelt reá: — Sita kuusta kuuleminen, jonka juurella asunto. Nehogy zavarba legyen az olvasással a nyájas olvasó, azt is megjegyzem, hogy kiejtve igy hangzott ez a mondat : —- Szite kúszta kúleminen jonka júrella aszunto! Magyarra fordítva ez az értelme; »Azt a fát hallgasd meg, melynek gyökerén van a házad.« Azóta mind hallgatom a tánaK susogását és las- san-lassan kezdem megérteni, t. i. hogy: —- Félig az enyém már Budapest, mert én akarom; hogy ő akarja e, azt majd meglátjuk június 4-én. Idehaza egészen kitavaszodott a pár nap alatt mig távol voltam; a hangulat vig, örömteljes, verőfényes lett, mig a felsőbányái vonat is elkezdett tánczolni és széles jókedvében lefutott Tótfaluba. A rossz nyelvű nagybányaiak pedig elterjesztették, hogy a felsőbányaiaknak megszökött a va- sutjok, sínestől, házastul, mindenestül. Egy szép reggelen eltűnt, csak álom volt az, hogy ők négyszer zónázhatnak hozzánk naponta! Ne tessék azonban elhinni, mert a vasútnak semmi baja sincs, tegnap utazott rajta a krónikás. Különfélék. Személyi hir. Gellért Endre polgármester vasúti ügyekben e hó 3-án Budapestre utazott, távollétében Torday Imre helyettesíti. Himenhír. Szúnyog Mihály országgyűlési képviselő, mint a fővárosi lapokban olvassuk, feleségül vette Burger Etelka urhölgyet Budapesten. Révész János ev. lelkész, budapesti bemutató beszéde a deáktéri templomban igen nagy számú előkelő közönséget gyűjtött egybe s beszéd után a főváros előkelőségei siettek üdvözölni a szónokot, aki igen megnyerte a közönséget, s akit az egyháztanács első helyen jelölt az állásra. Révész választása jun. 4-én lesz s valószínűleg Kacziány Jánossal ketten fognak küzdeni, aki fővárosi hitoktató, s mint ilyen összeköttetésekkel bir Budapesten. Részletesebb tudósítással azért nem szolgálunk olvasóinknak, mivel a fővárosi lapok bőven foglalkoztak Révész bemutatkozásával. Eljegyzés. Szepessy László kir. bányatisztjelölt a napokban jegyezte el Bertalan Miklós bányafönök leányát: Jánky Roxánt. Házasság. Róka P. Pál május 2-án d. e. 11 órakor tartotta esküvőjét Nagykörösön az ev. ref. templomban Benkö Imre főgimnáziumi tanár leányával Lénkével. Jörgné Draskóczy Ilma költeményei »Versek czim alatt a napokban hagyták el a sajtót Singer és Volf- ner kiadásában. A kitűnő poéta dalkötetével, térszüke miatt, jövő számunkban foglalkozunk. A nagyvendóglő épületének azon részéről, ahol a diszterem és a kávéház van, különböző hírek keringenek a városon. A kiküldött bizottság megállapította, hogy »közvetlen veszély még nem forog fenn, minthogy nagyobb repedések sem a főfalakban, sem a boltozatban nem láthatók< egyelőre tehát, úgy látszik, nem lesz egyéb kötelessége a városnak, minthogy pontosan megfigyeltesse a további változásokat s eszközöltesse a szükséges csekély javításokat. A jótókonyczélu nöegyesület holnap, május hó 7-én d. u. 3 órakor rendes gyűlést tart, melynek tárgya 1. Elnöki előterjesztések. 2. Cselédnevelő intézet. Verekedés. Klein Márton italmérő annak kijelentésére kért föl bennünket, hogy a múlt héten nem az ő korcsmájában volt verekedés, hanem ahoz közel az utczában, s nem is nagy verekedés volt, hanem csak olyan kisebb méretű összeszólalkozás. Tíz, illetőleg tizennyolcz éves találkozó. Felkérem azon osztálytársaimat, kikkel ezelőtt 18 évvel együtt kezdtük Nagybányán az első gimnáziumot, hogy a nyáron barátságos összejövetelre gyűljünk egybe Nagybányán. Ezelőtt két évvel igen jól sikerült találkozást rendeztek volt V. osztálybeli társaim, midőn is tiz éve volt annak, hogy érettségit tettünk, a múlt évben is rendezhettek volna tiz éves találkozót volt III. osztálybeli társaim, de sajnos, az elmaradt. Sajnálnám, ha az idén megint elmaradna. A tízéves találkozókat állandóan fen kellene tartani, Igen kellemes, nemes, kegyeletcs kis ünnepély szokott az lenni. Még akkor is, ha többen elmaradnának, lennének elegen. Azok, kik 18 évvel ezelőtt együtt kezdték a gimnáziumot a kővetkezők: bányaiak: Altnéder Ferencz tanár, Ábrahám Ambrus, Babán Miklós Írnok, Baumann Andor, dr Csókás Vidor, Csutor Aladár, Dávid Zsig- mond orvos, Deák Kornél, Farkas Adolf könyvelő, Fáy Sándor festő, Gondos Győző tanár iparisk, Gózsa János f dr Gyirászin László számtiszt, Harácsek Béla dijnok, Herschkovits L., Horváth Pál Kolozsvár, id. Hotya Miklós asztalos, Kimpán Emil pap, Krizsán Gábor tanitó, Kulcsán János, Langhammer József, Laurán Pál, Márai Lechner Károly könyvelő, Lechner Sándor, Lonkay Béla, Lugossy Endre számtiszt, Marosán Andor, Méder Gyula kereskedő s., Mihalcsik Ferencz, Mostis Sándor | Nagy Miklós, Nyilván Aurél jogász, Ötömösy Zeno drd, Pap János, Pap Szilviusz, jogász, Petki Zoltán, Péter Fausztin erdész, Poszvék Zoltán jogász, Rausz János, Smit Sándor gazdász, Schwarz Lajos bányaszak. Spiczuli Károly, Szabó László, Szopkó Lajos kereskedő s. Trautman Márton hadnagy, Vass Albert, Vinkler Guido erdészeti számtiszt. Azok, kik pedig, ezelőtt tiz évvel a nagybányai főgimnáziumban tették az érettségi vizsgát, a következők : Altnéder Ferencz, Bencsik Brúnó, Facsinay Sándor, Feldman Mózes, Filep Gyula, Goldstein Lázár, Gyirászin László, Hikl Imre, Holló Gyula Gellért, Husovszky László, Josepovits Hersch, Kaba J. Tihamér, Kaszaniczky István, Kimpián Emil, Krenkó G. Mihály, Laszkáry Gyula, Nagy Jenő, Nucz János Sze- vér, Ötömösy Zénó, Péter Jusztin, Pillér Lajos Andor, Schück Armin, Szabó M Medárd, Tamás P'ulvió, Várna Tneophil, (Azok neve, kik az I-ső osztályt is Nagybányán végezték, dűlt betűkkel van szedve.) Kérem tehát volt osztálytársaimat, hogy vegyék kezükbe az ügyet s rendezzenek tiz il'etöleg tizennyolcz éves találkozót. Csókás Vidor dr s. 1. Ursus a hü rabszolga« czimü regényes korrajznak szétküldését a jövő héten, május 14-én kezdjük meg, amikor belőle az első füzet fog megjelenni. Az áll. főgimnáziumban e hó 4-én kezdődtek a VIII. osztály vallástani vizsgálatai és pedig 4-én volt a g. kath 5-én az izr., 6-án a r. kath., ág. év. és tülennünk, a mig odajuthatunk az arany vár küszöbére — csak a küszöbére, mert arról még álmodni sem mertünk, hogy be is jussunk az örök jólét birodalmába. De nem is vágyakoztunk mi olyan nagy szerencse után! Magamnak csak az volt minden vágyakozásom, hogy biztos födél alá jussak és meg legyen mindennap a betevő falatom. A kötelesség- teljesítésben kerestem a gyönyörűségemet, a többit rábíztam a jó Istenre és sohasem támadt szivemben keserűség, hiú zúgolódás. Pedig lett volna okom a háborgásra, mert be nehéz volt megszereznem azt a keveset, a mire szükségem volt, hogy kezem, lábam tovább mozoghasson! De a sok küzdelemnek volt egy jó haszna: az emberismeret. Most, öregkoromban 'bízvást állíthatom, hogy emberismeret nélkül bajos bandukolni az élet utján, mert minduntalan eltéved az ember, mint a tanács nélkül útnak indult vándor. De azt is hoz- zátehetem, hogy emberismeretet csak a küzdelmek között tanulhatunk. Magamfajta tanitóembernek meg épen nagy szükségem volt mindig az emberismeretre. Hiszen csak az a tanítás hasznos igazán, mely az emberismeretből vonja le a tanulságokat. Velem különös eset történt mindjárt rektorságom kezdetén, módot adva nekem arra, hogy belepillantsak az emberek leikébe s tükröt tartsak embertársaim elé: hadd ismerjék meg ők is magukat, mint a hogyan én megismertem őket. A kis faluban, ahol rektorkodtam, nem nagyon adakozók, vagy — mondhatnám — jószivüek voltak az emberek. Igaz, hogy nagy szegénység nehezedett rájuk s nagy bajba kerítette őket a rossz esztendő, így esett, hogy ők bizony nem szívesen látták a koldusokat, ha mindjárt féllábu, félkezü, dologra képtelen obsitos katona lett volna is. Hire is ment a mi falunknak a koldusok között s szegények messze elkerülték vándorlásuk közben még a határát is. De volt ennél nagyobb baj is! Még egymáson sem akartak segíteni soha s ha egyik-másik falubeli nyomorúságra jutott, bizony tőlük hiába várt segítséget. Mindenki azt mondogatta: Én nem segíthetek, én szegény vagyok, segítsen rajta más, a gazdagabb. Mikorén a faluba kerültem, nagy nyomorúsággal tengette életét az elődöm özvegye. A szegény tanitó, amikor meghalt, nagy szegénységben hagyta az özvegyét. Hiábavaló volt a szegény asszonynak minden könyörgése, nem akadt ember, aki házába fogadta volna, élelemmel elátta volna, hogy öregségében ne szenvedjen szükséget. Mindenki a másikra tolta az emberszeretet kötelességét; »Segíts rajta te, hiszen módosabb vagy.« »Miért segítsek épen én? Nincs még elég ember rajtam kivü! a faluban ?< így beszéltek. Végre is én szántam meg a szegény asz- szonyt s holmi apró, házkörül való szolgálatokért befogadtam kis vityilómba s megosztottam vele szűkös falatomat. Pedig be kevés volt magamnak is! Pénzbeli fizetésem említésre sem érdemes. Abból éltem csak, amit a lakosságnak időnként be kellett szállítani a kamrámba tanitóbér fejében. Kevés időre a faluba megérkezésem után kidobolta a kisbiró, hogy elkövetkezett a kommen- czió ideje s mivel épen szüret volt, mindenki egy meszely borral járuljon hozzá a rektor ellátásához. Ki is tettem az udvarra egy kádat, hogy majd abba töltögessék a kommencziót. Ha nem csorog, cseppen — gondoltam. — Sok meszelyből akó is válhatik! Boldogan vártam tehát a kommencziót, mely idejében meg is érkezett A kitűzött napon minden szőlősgazda beállított az udvaromra s beletöltötte a kádba a maga járandóságát, a meszely bort. Mikor azután az utolsó ember is elhaladt a kád előtt, boldogan merítem bele a borba a poharamat, hogy köszöntőt mondjak a jószivü adakozókra. Lelkes szavak után felhajtottam a poharat, de egyszerre elállt szemem szájam — viz volt, amit ittam. — Mi ez ? — tört ki belőlem a harag. — Hát bor helyett vizet hoztak kentek ? A gazdák kezdetben jámbor arczot vágtak, mint aki nem érti a dolgot, majd egyik is, másik is hebegett valamit De én nem tágítottam. Oda ugrok a kapuhoz, bereteszelem és igy kiáltok dörgő hangon : — Innen ugyan ki nem mennek kentek, amig meg nem találom a titok nyitját Hosszas és kemény faggatásoknak végre az lett az eredménye, hogy a gazdák szégyenkezve valott- ták meg a turpisságukat. Mindenik azt gondolta magában : Ha én magam vizet töltök a kádba, észre sem veszi a rektor. Az a meszely viz nyomtalanul eltűnik a sok meszely bor között. Igen ám, de mindenik igy gondolkodott, s vízzel telt meg a kád. Mikor ezt megtudtam, nagy szomorúság vett erőt lelkemen. Odafordultam ezután a szégyenkező gazdákhoz és komoly, elborult arczczal szóltam hozzájuk: Lássák, kentek, ebből az esetből nagy tanulságot vonhatnak le. így vannak kentek a jó cselekedettel is. Mindnyájan azt mondják, ha jó cselekedetről van szó: Ha én nem segítek a boldogtalanon, azért még nem veszhet éhen. Én csak egy ember vagyok, az én segítségem nélkül ellehet a boldogtalan. De valamennyien igy gondolkodnak ám, s a jó cselekedetből semmi sem'leszen. A gazdák lehajtott fejjel távoztak udvaromról. Még az nap mindenik két meszely bort hozott s mindenik ott hagyott nálam valami pénzbeli segítséget a rektor özvegye számára. A koldusok sem távoztak ezután üres kézzel a faluból.
