Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1905-02-12 / 7. szám

TÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEGJELENIK JVEILsTIAIEENr

Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt.

Munkát a népnek.

Nagyon régen nem volt ilyen kemény és hosszú telünk. A hegyeket méteres hó borítja s bár nappal már ereje van a napnak, csendesen megindul az olvadás, ám azért az esték, éjjelek és reggelek még mindig nagyon hidegek.

A szegénynépet igen megviseli az ilyen időjárás. Az élelem elfogyott, fűtőanyag nincs, kereset nem kínálkozik, valóban sokak helyzete kétségbeejtővé válik és mi ennek is tulajdonítjuk, hogy az elmúlt hónapban a halálozás szám- aránya oly ijesztő mértékben emelkedett.

Megkíséreltük a népkonyhák, melegedő szobák szükségének hangsúlyozását karácson előtt, szavunk a pusztában hangzott el. Most már mást kell hangoztatnunk a dermesztő hideg végnapjaiban s nem messze a tavasztól és pedig azt, hogy adjunk mielőbb munkát a népnek.

Az év programmjából ismerünk egyet-mást. Épülni fog a minoriták nagy bérháza, lehet, hogy a főgimnázium magyar-utczai homlokzata is, a zazari malom, ez évben készül a villamos világítás. Tervbe van véve a Nagybánya — magyarlápos! ut továbbépítése szintén.

A pénzverö-utczai árok beboltozása és betömése, a Petöfi-utcza szabályozása stb.

Tudomásunk szerint a fernezelyi kénsav- gyárnak az év végéig készen kell lennie, ezzel úgy vélekedünk, összefüggésben áll a fernezelyi vasút kiépítése.

A múlt év helyzeten sokat segített a felsőbányái vasút, melynek munkálatainál sok ember kapott kenyeret, de a mint az említettekből látjuk, az 1905. év sem lesz kedvezőtlenebb a népre nézve, bár mi a kilátásba helyezett munkálatoknak csak egy részét soroltuk itt fel, de az is elég biztató a munkásemberre nézve.

Csakhogy a tél hidege által meggyötört, az éhség által megviselt népet a reménység szavával már nem lehet kielégíteni, neki gyors segélyre, mielőbb munkára van szüksége.

Dicsérettel emlékezünk meg a Minorita- rendház azon határozatáról, hogy már márczius

15-én megkezdi a magyar-utczai homlokzat építését. Sok embernek fog ez kenyeret adni.

így kellene határoznia és tennie minden építtetőnek, minden munkaadónak, mennél előbb ; foglalkoztatni a munkás-kezeket. Kétszeres haszon volna ebből, egyrészt a nép megélhetésének hathatós előmozdítása, másrészt az is, hogy a munkaadó kora tavaszszal olcsóbb bérek mellett végeztetheti ugyanazt a munkát.

Vajha figyelmeztetésünknek több eredménye lenne, mint a hirtelen beállott kemény tél elején hangoztatott humánus javaslatunknak.

Horthy Béla.

Az uj képviselőházban van már egy piktor és pedig nagybányai Örvendünk rajta, hogy nagybányait vittek be, nem csak azért, mert pátrink, hanem mert sokkal radikálisabb a nagybányai iskola, mint bármely más és igy csakugyan helyesebb volt egyenesen a secessiósok táborához fordulni s nem czammogni lassan a színtelen és a mézeskalácsszinü iskoláktól egészen a természetimádó nagybányai fiukig.

Az újság a következő kis szellemes rajzot hozza az uj képviselőről:

Egyetlen festő-tagja a magyar képviselőháznak. Régebben volt egy : Szinnvei Merse Pál. Megpróbálkozott a politikával ő is De nem vette be a természete. Megfordult, visszament a műterembe. És festett újra s a hír, a mely már szépen kezdte eltemetni, megint a szárnyára vette és vitte föl, a ina gasba.

Most Horthy Béla hagyta ott a műtermék Vájjon meddig bírja ő?

Annyi bizonyos, hogy'"hágj on jő festői vesztünk. A Hollósv Simon tanítványa volt Münchenben, azután Parisba ment és hires mestereknél tanult tovább. És azután kezdett alkotni. Szépet, művészit, hangulatost. A nagybányai gárdának egyik legszálasabb legénye lett.

A mig külföldön járt. csendes, zárkózott ember volt. És liberális. Megbarátkozott Zola Emillel, a kinek haláláig nagy tisztelője maradt. Állandóan leveleket váltott vele.

Most meg Rakovszkyékkal van egy táborban.

Nem marad ez mindég igy. És bizonyos, hogy a képviselőház nyer vele. Égy férfiembert és egv neves festőt. Ha megint jön egy deczember tizenhárom, nem szorulunk színtelen és élettelen, művészet nélkül való fotográfiákra. . .

HETI KRÓNIKA.

Nem akarunk unalmasak lenni s minden évben ugyanazt elmondani a Kálvin-bálról, pedig igazság szerint mivel a bál is ugyanaz, .tehát a tudósításnak is változatlannak kellene lennie.

Ha uj vonást akarunk fölfedezni, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon modernizál a rendezőség. Attól, a mikor kézbefogtuk a kappanczombot, meg a kenyeret, mikor ki-ki itta a maga borát, mikor 5 helyen is ettek és tánczollak egyszerre s mindenütt más-más társadalom alakult össze, mikor 60 kr. volt a belépő dij és nem merték 1 frtra emelni, mert igen drága lesz az muzsikáért, teremért, meg vacsoráért: ezektől már bizony messze vagyunk.

Valami mélabus hangulat vonul végig az idei bálokon, mintha a politikai ónos álom nyomná itt is a kebleket, de majd kibontakozik mindez husha- gyókeddig.

Akkorra a legutolsó vigalmi éjszakán, még egyszer kinek-kinek megjön a kedve s záradékul nagy ricsaj tartatik örök emlékezetnek okáért.

Batyubál után jobb volna ősi szokás szerint slitaget (olvasd slitazst,) magyarul tömeges szánkirándulást rendezni Felsőbányára. Régente ez a téli programiunk egyik főpontja volt. 20—30 szán összeállóit s nagy csengés-bongással fölrepült a testvér- városba. hol vidám mulatsággal várták.

Ma azonbau a kirándulás nem volt összehozható, bizonyosan azért, mert most már vonaton mehetünk Felsőre, tehát a szánkó le van sajnálva. A vasutunk azonban rosszabb egv Luftballonnál, minap is 3 és I, óra alatt tudtam a Szénatérről — kedvező szelekkel — Felsőre jutni, ennyi idő alatt pedig Kossuth Ferencz is eljut Budapestről Bécsbe, kedvezőtlenebb szelek mellett is.

A vo'lí.h leb A. - iiiíti* vdt'iyLi > i n? feszélyezzen minket; ilyen hóbőségben mégis csak indokolt volna egy síi tage.

féli unalmunkat a héten különben az Uránia igyekezett elűzni, sikerei azonban kevésbé sikerültek, mint máskor. Mozgó-képei túlságos odaadással mozognak s aztán a felolvasás sem volt olyan lelkes, mint azelőtt. Zacsovics ur (a felolvasó) itt kezdte meg működését s igy hiányzott még a gyakorlat, majd ha nyáron, mint »Zrínyi«; visszatér hozzánk, akkor már, reméljük, sűrű tapsokat fog aratni.

Bejártuk Norvégiát, Dalmácziát, Japánt, tanultunk, élveztünk sokat, de itt-ott el is álmosodtunk, mert nincs veszedelmesebb, mint sötétben unatkozni,

Esténkint azután valóságos Norvég-klímában mentünk haza, ropogó hóban, lü fokos hidegben

Zempléni Árpádnál.

— Irta: Révai Károly. —

Csöndes falucskám ringató ölébűl Kiszálltam én is emberek közé ;

Jaj nehezen ment! . . . a poéta vénül, Fejét a dér már végig öntözé. írása lassú, modora iromba,

Bágyadt szemében nincs már semmi fény. Kaczagva szól a fővárosi pompa:

»Hej, mit keressz itt te fakó legény?«

Hogy mit keresek ? . . . Poétára vágytam ! Valami édes szomjúság gyötört,

Falumban többé nyugtot nem találtam,

A »mehetnékem« lázasan kitört,

Hisz’ életemnek vége lesz maholnap,

Az út, hol járok, — lefelé vezet;

S ha nem egyébért, hát vigasztalónak Szorítsak egyszer baráti kezet.

Kopogtam. Bent a költő istennője Susogva kérdé : »ki van oda kint?«

»Az Érzsinóták méla éneklője !«

Nyilik az ajtó, szemembe tekint.

E kopott vándor apja Erzsikének ?

Arczán barázdák, fején szürkeség.

E fonnyadt ajkon csendült meg az ének ? Egymásba öltve annyi kis mesét?

Ej, félre most a meddő tűnődéssel! Hozzátok jöttem, ime itt vagyok!

Ereztem azt, hogy magyar szivességgel Enyhe meleget nyújt a házatok.

Sokáig fáztam, melegedni vágytam,

S letenni a sok gondot és terűt.

. . . A költő jött és átölelte vállam ;

»Isten hozottDs szive ajkára ült.

S a fakó vándort mint beczézgetétek, Folyván a szó, mint rohanó patak ! Aranyos Erzsit százszor kérdezétek,

Miért örökké áldva-áldalak !

Piroska lelke alászállt az égből,

Hogy jelen legyen a találkozón:

Egy sóhaj röppent ártatlan szivéből:

»Ne félj 1 Erzsiért én imádkozom !«

_______

S hullt gyors ütemben az idő fövénye,

Vándor poéta ismét útra szállt;

De oda lopta szerető szivébe,

Amit a költő házában talált.

Szives barátság, verőfény nem álom,

Mind egy halomban itt van lelkemen;

S most kis falumban társtalan magányban Ennél melegszem szünes-szüntelen ! . . .

Staunton Godfrey eltűnése.

Irta: A. CONAN DOYLE. Fordította: ENGEL JENÓ. ^2)

— Igazán ? a báró a leggazdagabb ember Angliában.

— Igen, Godfrey is szokta mondani.

— És az ön barátja a legközelebbi rokona ?

— Igen. Egyedüli örököse a nagy vagyonnak. Daczára ennek, sohasem adott Godfreynek egy schil- linget sem. Az öreg irtózatos tösvény.

— És a báró válaszolt-e ?-— Nem.

— Mi szándéka lehetett az ön barátjának, hogy a nagybátyjához menjen ?

— Valami úgy látszott, mintha aggasztotta volna, a mi pénzzel van összefüggésben, csak természetes, hogy a báróhoz forduljon segítségért.

— Majd megtudjuk. Ha az ön barátja a bárót akarta meglátogatni, úgy magyarázza meg kérem, hogy mit jelent annak a szegényes öltözetű embernek a látogatása oly későn és mit jelent a felindulás, mely azt követte ?

— Overton bambán nézett reánk. — Nem tudom, szólt végre.

— Nos, nem tesz semmit, ma szabad időm van és örvendeni fogok, ha e dolognak nyitjára jövök. Annyit azonban mondhatok önnek, hogy jó lesz a versenyre elkészülni a nélkül, hogy az eltűntre számítana. Nagyon fontos okai lehettek az eltűnésre és ez okok valószínűleg tovább is távol fogják őt tartani.

Most elmegyünk a szállodába és felkeressük a portást. Lehetséges, hogy valamit még megtudhatunk tőle.

— Lássam csak — szólt Holmes a portáshoz, amint a Staunton Godfrey által lakott szobában az ágy szélére telepedett — ön nappali szolgálatot végez?

— Igen uram, este 11-kor szoktak felváltani.

— Az éjjeli portás nem vett semmit észre ?

— Nem. Színház után egy fiatal pár jött még, több senki.

it

— On tegnap egész nap szolgálatban volt?

— Igen uram.

—- Kapott-e Staunton ur napközben leveleket vagy sürgönyöket ?

— De igen, egy sürgönyt.

— Oh! és mikor?

— Úgy 6 óra körül.

— És hol volt Staunton ur akkor ?

— Itten, ebben a szobában.

—- Jelen volt ön mikor a sürgönyt felbontotta ?

— Igenis, vártam vájjon lesz-e válasz.

— Nos ?

— Választ irt, azonban azt mondta, hogy ne várjak, majd ö maga fogja elvinni.-- Mivel irta a választ?

— Tollal.

— Holmes felállott és az asztalon levő sürgöny blanketták közül egyet felvéve, kérdezé: ilyenre irta a választ ?

— Igen, uram.

— Kár, — szólalt Holmes — hogy nem czeru- zával irta, mert abban az esetben az alul fekvő blankettán megmaradt volna a nyoma. Annyit azonban konstatálhatok, hogy ludtollal irta. Nézzük csak, vájjon nincs e nyoma az itatópapiroson. Megvan.

Ezzel a felső ivet leszakította és azt megfordítva, ez volt olvasható :

»Legyen velünk, az Isten szerelmére,«

ZvTai számunk © old.a-1.