Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-11-05 / 45. szám
Nagybánya, 1905. November 5. — 45. szám. XXXI. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4- K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt. Es eszünkbe jut az is, hogy van a városnak a tőkési dombon egy bekerített, be- fásitott területe, van tiz éve, hogy azt temető- kertnek kihasították, még boldogult Turman idejében történt, aki szerette volna ezt a kérdést végleg megoldani, de nem sikerült, elvitte a kérlelhctlen halál őt is, egv más temetőbe. Mi is lesz hát ezzel a darab földdel? talán elég ideig hevert már parlagon, minden rendeltetés nélkül. Vagy alkalmas a temető czéljaira, vagy nem, ha igen, miért nem rendezik be s ha nem, miért nem keresnek más területet. A huszadik században valóban elérkezett az ideje annak, hogy egyenlők legyünk az életben, egyenlők a halálban s mikor az enyészet angyala elszólit egyet a család tag jai közzül, ne válaszszák el a testvért a testvértől, hitvest a hitvestől, szülét gyermekétől, hisz a halottak békés emberek. Köztük nincs felekezeti viszály! Színészet. A hétnek nevezetes eseménye, hogy grófFes- tetich Andorné szül. Demjén Rózsa megkönyörült a szegény társulaton s lerándult ide két előadásra. E tette annál szebb volt, mert hevenyészett színpadunkon, egy kis teremben fellépnie oly művésznek minő Festetichné igazi áldozat. Szombaton 28-án a Fameliás hölgyet mutatta be igazi remek előadásban nagyon szép közönség előtt, mely sürü tapsokkal igyekezett meghálálni művészi alakítását, azonban a környezet, a többi szereplők, bizony nagyon mögötte maradtak. Dumas darabja s a jeles művésznő oly distingvált közönséget vonzott, aminőt ez a színi szezon még nem látott. Hasonlóközönség előtt játszott vasárnap is, csakhogy vigabb, igazi társalgási darabban, amelyben sokszor kellemes derült hangulattal élveztük művészetét, ma este Lomniczy is jól játszott mellette s a többi szereplők szintén megállták helyüket, különösen Madas Pista a pinczér szerepében. A művésznőt gyakran nyílt színen is lelkesen tapsolták s valósággal ünnepelték. Előadás után összejövetel volt a kaszinó helyiségében Jóska zenéje mellett, hol Festetich Andor és neje is részt vettek. Az estélyen előkelő közönség volt jelen, s tósztokban, zenében, dalban egyaránt nem volt hiány, sőt még jó borban sem. A kedves, rokonszenves művésznő és előzékeny finom modorú férje egészségéért szívesen üritgettük a poharat, iegfellebb azt sajnáltuk, hogy ez az estély búcsú-estély volt. Színészeink kedden Szilágyi Erzsébet jutalmául Herczeg Ferencznek a »Dolovai nábob leányai ez. színmüvét adtak elő kis számú közönség előtt, de azért csinosan és jó kedvvel. Tarka színpadjuk csütörtökön november 2-án zajlott le egy csomó monológgal, meg Kox és Box- xal. Azóta is minden este játszanak s talán holnap lesz a búcsú estélyük, azután Beszterczére mennek. Ha visszatekintünk erre az őszi évadra, közönségünk ellen nem sok panaszunk lehet, még kevesebb a színészekkel szemben. Ami nem sikerült, s a mi gyarlóság vegyült itteni szereplésükbe, többnyire annak a mizerabiiis állapotnak tudhatjuk be, hogy ma Nagybányán tulajdonképpen nincs hol játszani s az egész dolog erőszakolt valami volt. De hát túlestünk rajta, mint a sváb a hideglelésen, hanem hogy egyhamar nem fogjuk megint élűiről kezdeni, az bizonyos. A ragály nem szűnik. Fájdalom, a héten ismét rosszabbra fordult a helyzet. November elsején egyszerre 4 esetet jelentettek s egy hét alatt ismét 7 megbetegedés fordult elő. Minden napra egy esik, bizony sok ez 10000 lakossal biró kis városunkban. Az uj esetek következők : Okt. 29. Köves Tibor 3 éves, vörheny, Lakatos-utcza, dr Kádár. Okt. 29. Lövy Ignácz fia Jó zsef, 2 éves, gégecrup és vörheny, (meghalt nov. 2-án) Kigyó-u. dr Gondos. Nov. 1. Grünberg Antal leánya, 4 éves, vörheny, Kis-piacz, dr Gondos. Nov. 1. Burián Ferencz 2 és fél éves, vörheny, Kígyó utcza, dr Winkler. Nov. 1. Mayer Bernát 5 éves, vörheny, Uj-utcza, dr Gondos. Nov. 2. Balog György, 9 éves fia, kanyaró, Gyarmat, dr Nagy. A rendőrkapitány komolyan veszi a dolgot s ma jelentést adott be a tanácshoz, melyben sürgős intézkedéseket kér. Mi is csatlakozunk hozzá. Ezek között is van olyan beteg, akinek környezetében egész csoport gyermek futkos, aki a konyhában fekszik, vagy a kinek hozzátartozói tőle 3 lépésnyire pálinkát mérnek. A czédwlálcat nem ragasztják lei. Legalább mi vörös ezédulát még ebben az esztendőben egy házon sem láttunk, daczára a sok bajnak. Enyészet és örökkévalóság. — Irta: ALEXY ELZA. Komor novemberi délután. Lebangoltság, megmagyarázhatatlan lankadtság uralkodik a temésze- ten. Bágyadt szélhullámok suhannak át a légen. Nyomukban ezer és ezer lombszikra zizegve hull a földre. A kopár fák mint kialudt fáklyák me- redeznek az ég felé. A mezők és erdők színes mécsei, az éj hideg lehelletétől érintve kialusznak. Napasszony fényes arcza szürke ködfátyolon át bánatosan tekint kedvesére, a haldokló földre. Tekintetéből kialudt a hév, mosolyából eltűnt az elragadó, széditő gyönyör. Arca egyre fakóbb, csókjai fagyosabbak lesznek. Jeges párák szállanak le a földre. Szélmenny- asszonv kétségbeesett sivitással száguld át hegyeken és völgyeken s szétszaggatott ködfátylát szemfödőül borítja a földre. íme a vég! íme a halál! * Esteledik. A közelgő éj sötét árnyai körülhálóznak mindent. Csak ott, hol máskor némaság és homály uralkodik, — a halottak honában ma ezer és ezer fénylő pont gyűl ki. Az emlékezés csillagai, a szeretet lángjai ezek. Mennyi fény, mennyi virág, mennyi illat, mennyi köny, mennyi édes beczéző szó, mennyi néma sziv- tépő fájdalom, mennyi hívogató jaj. A halottak ülnek-e ma diadalünnepet, vagy az élők elhunyt kedveseik iránti szeretetének lángjai alkották a fénytengert? A megkoszorúzott márványoszlopok, a sym- bolikus szobrok mindmegannyi árny, mindmegannyi gondolat, melyek egy emberélet küzdelmeiről, sikereiről szenvedéseiről és gyönyöreiről regélnek. . . 1 A nagy, a hires emberek hantjai valóságos fényárban úsznak, jelezve a dicsfényt, mely az elhunytat körülveszi. Hymnuszokat zengedeznek sírja körül. Pálmaágak, babérlevelek, díszes aranyfeliratu selyemszalagok simulnak a művészi kivitelű márványemlékhez. A köztisztelet egész virágpiramisokat hord sírjára, mert ez igy szokás, ez társadalmi kötelesség. így gyászolják, a kit tisztelnek, dicsőitnek. Amott egy hanton nehány szál gyertya s egy élővirág koszorú. Az egyszerű kőkeresztet gyászruhás nőalak remegő karjai ölelik át. — Boldogságom! — Mindenem! — susogja a fiatal asszony a mély fájdalomtól el-elfuló hangon. —- Oh, mennyire vágyom, mennyire epedek utánad. — Ébredj, ébredj, vagy vigyj magaddal a sötét mélységbe. Bárhol légy is, csak veled, csak nálad akarok lenni! A bánatos asszony mellett két fehér ködmönös kis jószág áldogál. Puha kezecskéikkel meg-meg simogatják, rózsás ajkukkal csókolgatják a hideg kőkeresztet. S csendesen sirdogálva kérlelgetik az Istent, hogy az égben nagyon, de nagyon jól bánjon az ő kedves papuskájukkal. így gyászolják, akit szeretnek. Haladjunk tovább a halottak kertjében. A díszes hantok elmaradoznak, gaz felverte horpadt keblű dombocskák tűnnek fel. Csak itt-ott pislog egy-egy gyertya, mely épen elegendő világosságot nyújt, hogy a hantok mellett dideregve sirdogálók ínséges külsejüket megvilágítsa. Dúlt arczu elzülött férfiak keserű kifakadások között kelnek ki Isten és a sors ellen, mivel egész családjukat a sírba sorvasztotta. Égész sor hant mögött töpörödött ránezos képű anyóka jár fel s alá. Kiaszott kezeivel néha megsimogatja egyik-másik sirdomb göröngyeit s valami beczéző szót mormog magában. Azután ismét csendes megnyugvással tovább pergeti olvasóját. így gyászolják a szegényeket. Ä temető árka mellett már csak félhomály dereng, pedig még itt is vannak hantok. De sehol egy szál gyertyácska, sehol egy koszorú. Itt nyugosznak, akiket megvetnek. Az ínséges pinczelakások és sötét tömlöczök fenekéről kerültek ide a még sötétebb földbe. Hát ezekről a tévútra jutott szegény lelkekről nem emlékezik meg senki? De mégis! A jeltelen hantok felé magas férfialak közeledik. Sötét tekintetű fényes szeméből szellem, erély és szenvedély tükröződik vissza. Arczának határozott mély vonásai elárulják, hogy olyan ember, ki a legiszonytatóbb gonoszságtól, a legvadabb kegyetlenségtől, a határtalan gyöngédségig, a végtelen könyörületességig, mindenre képes. A férfiban Zsibó Ákos, hírneves irót ismerjük meg. Mit keres ez ember a kopár hantok között? Hisz az ő helye ott van, hol fény és pompa uralkodik. Zsibó az 5005. számmal jelölt sirdomb előtt állapodik meg és behinti azt illatos fehér szegfüvei. Szemeibe valami reménytelen végtelen bus kifejezés lopódzik. Szája körül megjelen az a keserű gúnyos vonás, mely nyílt visszatükröződése ama fájó barázdáknak, melyeket az élet és a sors ekéje szántott szivébe. — Atyám ! — mormogja a férfi, félig résztvevő, félig szemrehányó hangon. Ez a szó- magába foglalja, Zsibó szomorú küzdelmekkel telt, öröm és boldogság nélküli életét. ÜMEai számunk: © ©ld.a,l. November másodikam Halottak napja van. A nagy természet, mintha csak a feltámadást akarná jelképezni, oly gyönyörű verőfényes nappal kedveskedik. Régen láttunk ilyet. Ez a nap, mondják nem is ünnep, hisz nincs veressel a kalendáriumban s ha az is csak egy felekezeté. Am azért mozgásban van az egész társadalom, nemcsak a rom. katholikusok, de a reformátusok, evangélikusok, görög katholikusok is kimennek a temetőbe, sokan világítanak nagy pompával, száz száll gyertyával, sokan meg egészen mellőzik a külsőségeket, mcgelégesznek a szív belső gyászával. A közönség tehát négyfelé vándorol, a város különböző végeire és különbözőképpen viselkedik. Sok derék, jeles ember akad itt is, ott is, amott is a 'sirdombok alatt, sok kedves féríi és nő, akik a múlt évben még velünk igy vitágitottak, ma már ők is a néma társak közé vegyültek! E mellett különösen a gör. kath. és róni. kath. temetőben feltűnő a sok friss picziny sir. Egykor mosolygó apró emberkék nyu- gosznak azokban, kiket elvitt a veszedelmes betegség, a ragály. Vannak, akik azt mondják: 3—4 gyermek egy héten, az még nem hnj kivételes intézkedéseket nem parancsol. Jöjjenek ide és nézzék meg, mint gyűl össze egy év alatt egész kis néma csapat, melynek egv-egy tagja, kitudja, mily nagyra hivatott lett volna! Minő nagy veszteség városra, egyházra, hazára! Bejárjuk egyik temetőt a másik után, legalább némileg megnyugszik lelkünk, ha igy leróvjuk a kegyelet adóját és kérdezzük, miért kell nekünk még a halálban is széthúzódnunk? Nem elég, ha az életben űzzük, vádoljuk, ostromlójuk, vágjuk egymást egy hazának gyermekei. íme, még a halálban sem lehetünk egyek!
