Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1905-11-05 / 45. szám

Nagybánya, 1905. November 5. — 45. szám. XXXI. évfolyam. NAGYBÁNYA ES YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4- K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-lk szám alatt. Es eszünkbe jut az is, hogy van a vá­rosnak a tőkési dombon egy bekerített, be- fásitott területe, van tiz éve, hogy azt temető- kertnek kihasították, még boldogult Turman idejében történt, aki szerette volna ezt a kérdést végleg megoldani, de nem si­került, elvitte a kérlelhctlen halál őt is, egv más temetőbe. Mi is lesz hát ezzel a darab földdel? talán elég ideig hevert már parlagon, minden rendeltetés nélkül. Vagy alkalmas a temető czéljaira, vagy nem, ha igen, miért nem rendezik be s ha nem, miért nem keresnek más területet. A huszadik században valóban elérke­zett az ideje annak, hogy egyenlők legyünk az életben, egyenlők a halálban s mikor az enyészet angyala elszólit egyet a család tag jai közzül, ne válaszszák el a testvért a test­vértől, hitvest a hitvestől, szülét gyermekétől, hisz a halottak békés emberek. Köztük nincs felekezeti viszály! Színészet. A hétnek nevezetes eseménye, hogy grófFes- tetich Andorné szül. Demjén Rózsa megkönyörült a szegény társulaton s lerándult ide két előadásra. E tette annál szebb volt, mert hevenyészett színpa­dunkon, egy kis teremben fellépnie oly művésznek minő Festetichné igazi áldozat. Szombaton 28-án a Fameliás hölgyet mutatta be igazi remek előadásban nagyon szép közönség előtt, mely sürü tapsokkal igyekezett meghálálni mű­vészi alakítását, azonban a környezet, a többi sze­replők, bizony nagyon mögötte maradtak. Dumas da­rabja s a jeles művésznő oly distingvált közönséget vonzott, aminőt ez a színi szezon még nem látott. Hasonlóközönség előtt játszott vasárnap is, csakhogy vigabb, igazi társalgási darabban, amely­ben sokszor kellemes derült hangulattal élveztük művészetét, ma este Lomniczy is jól játszott mel­lette s a többi szereplők szintén megállták helyüket, különösen Madas Pista a pinczér szerepében. A mű­vésznőt gyakran nyílt színen is lelkesen tapsolták s valósággal ünnepelték. Előadás után összejövetel volt a kaszinó helyi­ségében Jóska zenéje mellett, hol Festetich Andor és neje is részt vettek. Az estélyen előkelő közön­ség volt jelen, s tósztokban, zenében, dalban egy­aránt nem volt hiány, sőt még jó borban sem. A kedves, rokonszenves művésznő és előzékeny finom modorú férje egészségéért szívesen üritgettük a po­harat, iegfellebb azt sajnáltuk, hogy ez az estély búcsú-estély volt. Színészeink kedden Szilágyi Erzsébet jutalmául Herczeg Ferencznek a »Dolovai nábob leányai ez. színmüvét adtak elő kis számú közönség előtt, de azért csinosan és jó kedvvel. Tarka színpadjuk csütörtökön november 2-án zajlott le egy csomó monológgal, meg Kox és Box- xal. Azóta is minden este játszanak s talán holnap lesz a búcsú estélyük, azután Beszterczére mennek. Ha visszatekintünk erre az őszi évadra, közön­ségünk ellen nem sok panaszunk lehet, még keve­sebb a színészekkel szemben. Ami nem sikerült, s a mi gyarlóság vegyült itteni szereplésükbe, többnyire annak a mizerabiiis állapotnak tudhatjuk be, hogy ma Nagybányán tulajdonképpen nincs hol játszani s az egész dolog erőszakolt valami volt. De hát túl­estünk rajta, mint a sváb a hideglelésen, hanem hogy egyhamar nem fogjuk megint élűiről kezdeni, az bizonyos. A ragály nem szűnik. Fájdalom, a héten ismét rosszabbra fordult a helyzet. November elsején egyszerre 4 esetet jelen­tettek s egy hét alatt ismét 7 megbetegedés fordult elő. Minden napra egy esik, bizony sok ez 10000 lakossal biró kis városunkban. Az uj esetek követ­kezők : Okt. 29. Köves Tibor 3 éves, vörheny, La­katos-utcza, dr Kádár. Okt. 29. Lövy Ignácz fia Jó zsef, 2 éves, gégecrup és vörheny, (meghalt nov. 2-án) Kigyó-u. dr Gondos. Nov. 1. Grünberg An­tal leánya, 4 éves, vörheny, Kis-piacz, dr Gondos. Nov. 1. Burián Ferencz 2 és fél éves, vörheny, Kí­gyó utcza, dr Winkler. Nov. 1. Mayer Bernát 5 éves, vörheny, Uj-utcza, dr Gondos. Nov. 2. Balog György, 9 éves fia, kanyaró, Gyarmat, dr Nagy. A rendőrkapitány komolyan veszi a dolgot s ma jelentést adott be a tanácshoz, melyben sürgős intézkedéseket kér. Mi is csatlakozunk hozzá. Ezek között is van olyan beteg, akinek környezetében egész csoport gyermek futkos, aki a konyhában fekszik, vagy a kinek hozzátartozói tőle 3 lépésnyire pálinkát mér­nek. A czédwlálcat nem ragasztják lei. Legalább mi vörös ezédulát még ebben az esztendőben egy há­zon sem láttunk, daczára a sok bajnak. Enyészet és örökkévalóság. — Irta: ALEXY ELZA. ­Komor novemberi délután. Lebangoltság, meg­magyarázhatatlan lankadtság uralkodik a temésze- ten. Bágyadt szélhullámok suhannak át a légen. Nyomukban ezer és ezer lombszikra zizegve hull a földre. A kopár fák mint kialudt fáklyák me- redeznek az ég felé. A mezők és erdők színes mécsei, az éj hideg lehelletétől érintve kialusznak. Napasszony fényes arcza szürke ködfátyolon át bánatosan tekint kedvesére, a haldokló földre. Tekintetéből kialudt a hév, mosolyából eltűnt az elragadó, széditő gyönyör. Arca egyre fakóbb, csókjai fagyosabbak lesznek. Jeges párák szállanak le a földre. Szélmenny- asszonv kétségbeesett sivitással száguld át hegyeken és völgyeken s szétszaggatott ködfátylát szemfödőül borítja a földre. íme a vég! íme a halál! * Esteledik. A közelgő éj sötét árnyai körülhálóznak mindent. Csak ott, hol máskor némaság és homály uralkodik, — a halottak honában ma ezer és ezer fénylő pont gyűl ki. Az emlékezés csillagai, a szeretet lángjai ezek. Mennyi fény, mennyi virág, mennyi illat, mennyi köny, mennyi édes beczéző szó, mennyi néma sziv- tépő fájdalom, mennyi hívogató jaj. A halottak ülnek-e ma diadalünnepet, vagy az élők elhunyt kedveseik iránti szeretetének lángjai alkották a fénytengert? A megkoszorúzott márványoszlopok, a sym- bolikus szobrok mindmegannyi árny, mindmegannyi gondolat, melyek egy emberélet küzdelmeiről, sike­reiről szenvedéseiről és gyönyöreiről regélnek. . . 1 A nagy, a hires emberek hantjai valóságos fényárban úsznak, jelezve a dicsfényt, mely az el­hunytat körülveszi. Hymnuszokat zengedeznek sírja körül. Pálmaágak, babérlevelek, díszes aranyfeliratu selyemszalagok simulnak a művészi kivitelű már­ványemlékhez. A köztisztelet egész virágpiramisokat hord sírjára, mert ez igy szokás, ez társadalmi kötelesség. így gyászolják, a kit tisztelnek, dicsőitnek. Amott egy hanton nehány szál gyertya s egy élővirág koszorú. Az egyszerű kőkeresztet gyászru­hás nőalak remegő karjai ölelik át. — Boldogságom! — Mindenem! — susogja a fiatal asszony a mély fájdalomtól el-elfuló hangon. —- Oh, mennyire vágyom, mennyire epedek utánad. — Ébredj, ébredj, vagy vigyj magaddal a sö­tét mélységbe. Bárhol légy is, csak veled, csak ná­lad akarok lenni! A bánatos asszony mellett két fehér ködmönös kis jószág áldogál. Puha kezecskéikkel meg-meg simogatják, rózsás ajkukkal csókolgatják a hideg kőkeresztet. S csendesen sirdogálva kérlelgetik az Istent, hogy az égben nagyon, de nagyon jól bán­jon az ő kedves papuskájukkal. így gyászolják, akit szeretnek. Haladjunk tovább a halottak kertjében. A dí­szes hantok elmaradoznak, gaz felverte horpadt keblű dombocskák tűnnek fel. Csak itt-ott pislog egy-egy gyertya, mely épen elegendő világosságot nyújt, hogy a hantok mellett dideregve sirdogálók ínséges külsejüket megvilágítsa. Dúlt arczu elzülött férfiak keserű kifakadások között kelnek ki Isten és a sors ellen, mivel egész családjukat a sírba sorvasztotta. Égész sor hant mögött töpörödött ránezos képű anyóka jár fel s alá. Kiaszott kezeivel néha megsi­mogatja egyik-másik sirdomb göröngyeit s valami beczéző szót mormog magában. Azután ismét csendes megnyugvással tovább pergeti olvasóját. így gyászolják a szegényeket. Ä temető árka mellett már csak félhomály de­reng, pedig még itt is vannak hantok. De sehol egy szál gyertyácska, sehol egy koszorú. Itt nyugosznak, akiket megvetnek. Az ínséges pinczelakások és sötét tömlöczök fenekéről kerültek ide a még sötétebb földbe. Hát ezekről a tévútra jutott szegény lelkekről nem emlékezik meg senki? De mégis! A jeltelen hantok felé magas férfialak közeledik. Sötét tekintetű fényes szeméből szellem, erély és szenvedély tükröződik vissza. Arczának határo­zott mély vonásai elárulják, hogy olyan ember, ki a legiszonytatóbb gonoszságtól, a legvadabb ke­gyetlenségtől, a határtalan gyöngédségig, a végtelen könyörületességig, mindenre képes. A férfiban Zsibó Ákos, hírneves irót ismer­jük meg. Mit keres ez ember a kopár hantok között? Hisz az ő helye ott van, hol fény és pompa uralkodik. Zsibó az 5005. számmal jelölt sirdomb előtt állapodik meg és behinti azt illatos fehér szegfüvei. Szemeibe valami reménytelen végtelen bus kifeje­zés lopódzik. Szája körül megjelen az a keserű gú­nyos vonás, mely nyílt visszatükröződése ama fájó barázdáknak, melyeket az élet és a sors ekéje szán­tott szivébe. — Atyám ! — mormogja a férfi, félig résztvevő, félig szemrehányó hangon. Ez a szó- magába foglalja, Zsibó szomorú küz­delmekkel telt, öröm és boldogság nélküli életét. ÜMEai számunk: © ©ld.a,l. November másodikam Halottak napja van. A nagy természet, mintha csak a feltámadást akarná jelképezni, oly gyönyörű verőfényes nappal kedveskedik. Régen láttunk ilyet. Ez a nap, mondják nem is ünnep, hisz nincs veressel a kalendáriumban s ha az is csak egy felekezeté. Am azért mozgásban van az egész tár­sadalom, nemcsak a rom. katholikusok, de a reformátusok, evangélikusok, görög katho­likusok is kimennek a temetőbe, sokan vilá­gítanak nagy pompával, száz száll gyertyá­val, sokan meg egészen mellőzik a külsősé­geket, mcgelégesznek a szív belső gyászával. A közönség tehát négyfelé vándorol, a város különböző végeire és különbözőképpen viselkedik. Sok derék, jeles ember akad itt is, ott is, amott is a 'sirdombok alatt, sok kedves féríi és nő, akik a múlt évben még velünk igy vitágitottak, ma már ők is a néma tár­sak közé vegyültek! E mellett különösen a gör. kath. és róni. kath. temetőben feltűnő a sok friss picziny sir. Egykor mosolygó apró emberkék nyu- gosznak azokban, kiket elvitt a veszedelmes betegség, a ragály. Vannak, akik azt mond­ják: 3—4 gyermek egy héten, az még nem hnj kivételes intézkedéseket nem parancsol. Jöjjenek ide és nézzék meg, mint gyűl össze egy év alatt egész kis néma csapat, melynek egv-egy tagja, kitudja, mily nagyra hivatott lett volna! Minő nagy veszteség vá­rosra, egyházra, hazára! Bejárjuk egyik temetőt a másik után, legalább némileg megnyugszik lelkünk, ha igy leróvjuk a kegyelet adóját és kérdezzük, miért kell nekünk még a halálban is szét­húzódnunk? Nem elég, ha az életben űzzük, vádoljuk, ostromlójuk, vágjuk egymást egy hazának gyermekei. íme, még a halálban sem lehetünk egyek!

Next

/
Thumbnails
Contents