Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-25 / 26. szám
(2) 1905. Junius 25. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 26. szám. az üzletébe heti nyolc dollár fizetéssel ;• alája rendeli egy durva, erősmarku üzletvezetőnek, kiküldi utazónak, fokonkint teszi meg könyvvezetőnek, majd helyettes osztályfőnöknek és mikor a fiú megházasodik, csak akkor enged neki heti hetvenöt dollár fizetést. De a nyolc és a hetvenöt dollár közt húsz levél van és a húsz levélben rengeteg sok intelem az élet minden mozzanatáról, a tanulásról, műveltségről,, a szerelemről és a házassági Ígéret megszegésének minősített vétségéről, az utazókról és a vevőkről, a viccekről és a sületlenségekről. S az öreg ur minden elmés megjegyzését szereti egy-egy történetkével fűszerezni, a mely illusztrálja köznapi, de józan és talpraesett filozófiáját. Csakhogy Pierrepont urnák is megvan már a maga külön filozófiája, a mely nem egy lényeges pontban eltér a Vén disznó életbölcseségétő. A dollárkirályfi már szégyenli, hogy nagy vagyonának zsir- szaga van és ő maga a Kis malac melléknévvel ékes; neki már arisztokrata hajlamai vannak és ezért föllázad az üzletvezető zsarnoksága ellen, mire helyettes osztályfőnök lesz, már fölöslegesnek érzi és kidobja azt, a kinek ő a helyettese. De a jó vér benne sem tagadja meg magát; a könynyelmüség ifjú évei hamarosan lezajlanak, aztán belőle is fiatal fővel jó- ravaló férj lesz, a ki épp ugy,elösmeri szép kis felesége igáját, mint a papája. És aztán elejétől végig jókedvű, aranyos humora, mulatságos fickó ez a Kis malac. Néha nagyon szemtelenül beszél a papájával, de azt nem vesszük tragikusan: hisz ő sem gondolja komolyan. Mennyi minden okulás kínálkozik. ebből a két könyvből! Csikágót, a vagyonért való tülekedés gyújtópontját, Newyorkot, a szédelgők és milliárdosok hazáját, a hideg és előkelő Bosztont sokkal világosabban látjuk belőlük, mint a legjobb útirajzból; s mindezen túl még otthont látunk, családi életet és pedig egy érdekes család életét. Ez a könyv azok közé tartozik, a melyeket mindenkinek el kell olvasnia. Minden kor, minden osztály, minden foglalkozás talál benne valamit, a mi különösen rá nézve érdekes és tanulságos. Elsőül a magyar ifjúságnak ajánljuk szeretettel. A mi fiaink sokszor szánandó áldozatai az elavult, fárasztó és egyhangú ismeretközlésnek, mely vagy a rég letűnt századokban,’) vagy a felhők között kóvályog; egy kis friss életet gyakorlati bölcseséget és emberi erkölcsöt tanulnak Lorimer és Merriman könyvveiből. — Egy egy könyvnek az ára négy korona. Megrendelhető a Budapesti Hírlap könyvkiadóhivatalában vagy bármely könyvkereskedésben. HETI KRÓNIKA. A nagykárolyi diákok, mint úttörők, megkezdték a kirándulást Nagybányára ezen a nyáron és ezen a héten, már most majd jön utánok a többi; de jöhet is bátran : a ragály, mintha elvágták volna, egyszerre megszűnt, amint az iskolát bezárták; ez a sok eső még a baczillusokat is megöli, nemcsak a kis gazdákat. Egészen ellentéte a tavalyi esztendőnek. Amint kisüt a nap, sietnek az emberek levágni a füvet s az ég még jobban siet, hamar rnegfüröszteni, igy most kint hever majd az egész város szénája, vagyis elmondhatjuk, »nincs rendben a város szénája.« S minő napszámok ! Egy fáta 80 krajczárt követel, mai nap- ság ; hát még a kaszás! Gyümö'cstermésre pedig semmi kilátás. Nehez darabant-idöket élünk ! Na de majd segít rajtunk az uj vasút, a gyors, mely hivatva lesz kereskedelmi forgalmunkat megkétszerezni, ha csak úgy nem járu.ik vele, mint a felső- bányaiak, akiktől a vonat ide hozza a vevőket, a gyors meg majd tőlünk viszi el Szatmárra. Julius elseje küszöbön, a sokat ígért uj vonatról azonban még szó sincs, a főnökök nem tudnak semmit róla, úgy játszik az igazgatóság velünk, mint macska szokott az egérrel; csakhogy egyszer körmei közzé kerültünk, most már tűrjünk és hallgassunk. Lehet, hogy a belügyminiszter nagybányai nyaralása is e miatt marad el, mert 14 órányira a fővárostól bajos egy miniszternek hüsölni. De ha a gyorsvonathoz volna csatlakozás, akkor messzebbről is fölkeresnének minket szívesen. Tehát attól, akit Korvin Mátyáshoz hasonlítottak igazságosságban, most mát csakugyan elvárja ezt a tengeri kígyóvá vedlett harmadik vonatot a krónikás. Különfélék. KristófFy József belügyminiszter, Szatmár vármegye főispánja, e hó 25-én, azaz holnap búcsúzik a vármegyei tisztikartól és a rendezett tanácsú városoktól, ez alkalomból városunkból és a vidékről is többen Nagykárolyba utaznak. A népszerű főispán távozását általában sajnálják £T megyében, Nagy László alispánról több lapban olvassuk, hogy a belügyminiszteri államtitkárságra van kisze rnelve s hogy ez ügyben már tárgyalt is vele az uj kormány. Nincs kizárva tehát, hogy vármegyénk ebben a válságos időszakban éppen főispán és alispán nélkül marad. A belügyminiszter nyaralása, Megbízható helyről vesszük a sorokat, hogy Kristóffy József, a ki j mint főispán Nagybányán óhajtotta egész családjával a nyarat tölteni, most hogy a belügyminiszter- séggel megbizatott, részint elfoglaltsága, részint a nagy távolság miatt, kénytelen a nagybányai nyaralásról lemondani, pedig legutóbbi kárlsbádi tartózkodása nem hatott jól egészségére s a nagybányai nyaraláshoz nagy reményeket fűzött a volt főispán. Esküvő Teleki Domokos gróf e hó 18-án vezette oltárhoz Teleki Edine grófnőt, Teleki Sándor sornkuti gróf leányát. A kaszinó választmánya e hó 18-án uj tagokul fölvette Zsembery Tivadart, Várady Albertet, Ma- lahovszky Imrét. Az egyesület legrégibb tagját, id. Smit Sándort tiszteletbeli taggá választotta s a hangversenyek rendezésére külön bizottságot választott. Az érettséget tett ifjak szokásos báljukat e hó 28 án tartják a kaszinó helyiségeiben. Himenhir. Harsányi Pál olcsvaapáti ref. lelkész julius 4 én tartja esküvőjét Nagybányán Teleki Jankával, Teleki Béla leányával. Személyi hir. Ijgyártó Sándor kir. főügyész az itteni kir. járásbíróság bűnügyi osztályának megvizsgálása czéljából pár napot városunkban töltött s e hó 24-én székhelyére Debreczenbe hazautazott. . Szőke Béla r. kath. h. plébános Ur napja alkalmából a plébánián nagy ebédet adott. Mai számunkhoz Alexy E. Ursus a hü szolga czimü regényes korrajzának 49—56 lapját mellékeltük. Tánczmulatság. Az izr. filléregylet julius 8-án, a Széchenyi-ligetben nyári tánczmulatságot rendez. A nagybányai kir. bányatanácsosi állás betöltésére és ezzel kapcsolatos állásokra vonatkozó eddigi hírek nem egyebek egyéni kombináczióknál, a minisztérium a tárgyban még nem határozott. Jótékonyság. A nagybánvai áll. anyakönyvi hivatal ma bontotta fel a vakok perselyét s az abban talált 14- K 90 fillért mint a f. év első felében a közönség által adott összeget elküldötte a vakok intézetének. A nyaraló közönség szórakoztatásáról a m. orsz. kárpát-egyesület helybeli választmánya gondoskodik az által, hogy hetenként 2—3 kirándulást redez a város környékén levő gyönyörű pontokra, vagy pedig társas összejöveteleket rendez. Nem szándékunk Felsőbányát a magas aristokra- tia nyári üdülő helyévé s ez által drágává tenni, vendégeink nagyobb részét bírák, tanárok, tanítók s oly hivatalnokok kara adta eddig is, kik egész éven át dolgozva, vágynak a jól megérdemelt pár heti üdülésre, de anyagi viszonyaik nem engedik meg, hogy családjukkal együtt valamely divatos hazai, vagy külföldi nyaraló, vagy fürdőhelyen töltsék el szabadságidejüket.. Ily vendégek nyaraló helyéül akarjuk megtartani továbbra is Felsőbányát s czélunk az, hogy itt kevesebbe kerüljön nekik az élet, mint otthon a városban s igy egész csáládjukkal jöhessenek s az itt tartózkodáson megtakarítsák az útiköltséget; hogy ez lehetséges, az onnan van mert hasonló olcsóságu, kevés létezik M agyarországon. A városnak most már kitűnő vízvezetéke van, mely a főbb utczákat behálózza s a vasút is kiépülvén Nagybányáról Felsőbányára a fuvardijat meg lehet takarítani. A vonat négyszer indul Nagybánya felé s naponként négyszer érkezik. Felvilágosításokkal Nyisztor István városi tanácsnok szolgál készségesen és szükség esetén lakásokat is biztosit; az épikezésre nézve pedig értesítést ad Farkas Jenő polgármester. Két könyv Amerikáról. Nincs még tiz esztendeje, hogy Amerikáról való fogalmaink nagykorúakká lettek. Ma már valamivel jobban vagyunk e pontban. A köznép, fájdalom, nagyon is jól ismeri Amerikát és a művelt osztály tudásának forrásai is bőven buzognak. A múlt év egész áradatját ontotta ki a st-louisi kiállítás alkalmából az érdeklődőknek és a ki kiment, az hozott magával egy csomó éleményt és emléket, a melyet lázas sietséggel fújt föl vaskos könyvvé, vagy legalább is ciklusos ujságközleménynyé. De a ki sokat utazik és keveset gondolkozik, hajlandó úgy tekinteni minden várost, mintha az az idegenforgalom számára készült volna s érte élne kizárólag. Mivel ő maga egyedül és elhagyatottan bolyong az ismeretlen utcákon, arról teljesen megfeledkezik, hogy ebben a városban vannak emberek, a kik itt élik le egész életüket, születésüktől halálukig, nem az egyik gyorsvonattól a másikig; itt élnek, dolgoznak, szenvednek, családot és községet alkotnak, sajátos szokásokat fejlesztenek, külön hagyományaikból táplálkoznak. A ki ebbe az életbe nem tekintett bele, az ismerheti a város holt részeit, múzeumait, képeit, szobrait, utcáit, tereit, temetőit és pályaudvarait; de azt, a mi benne elsősorban érdekes, nem ismeri. Ezért tartom én üresnek a mi sok Amerika-tudósunk fecsegését; azért köszöntőm őszinte örömmel azt a két könyvet, a mely a Budapesti Hírlap kiadásában a mai napon megjelent. Az egyiknek szerzője George Horace Lorimer, cime; Egy dollárkirály levelei fiához; a másikat Charles Eustace Merriman irta, A dollárkirályfi levelei papájához néven. A két könyv egy testvér. Lorimer pompás levelei ihlették Merrimant a válaszoló levelek megírására A dollárkirály, John Graham, a csikágói disznóhús nagykereskedő a kit a börze a Vén disznó gyöngéd melléknévvel tisztelt meg; Az öreg ur alant kezdte és erre nagyon büszke. Élelmessége, szorgalma, esze a legnagyobbak közé emelte. Fiát, Pier- repontot a bosztoni Harvard-egyetemen nevelteti, de igyekszik kordában tartani és mihelyt lehet, beveszi Hiába rimánkodott a szerencsétlen, nem hallgattak szavára a durva szolgák. Még azt sem engedték meg neki, hogy tehénkéjét magával vigye. A kőszívű gazda, a mikor megtudta, hogy szerencsétlen bérese után egy tehén maradt örökségül az özvegyre meg az árvákra, kegyetlen örömmel kiáltott fel: — Az az enyém! tőlem lopta, az én legelőmön hizlalta! A szegény özvegy odarohant hozzá, térdre esett előtte s könyörögve kérte : ne fossza meg őt attól a sovány tehénkétől, a melyet keserves munkával szerzett pénzen vettek. Hiába könyörgött, a kőszívű ember dühösen rivalt rá : — Az a tehén az enyém 1 Tőlem loptátok, az én legelőmön hizlaltátok. A szegény asszonyt, akinek szeméből megeredtek a fájdalom és a keserűség könnyei, durván taszitolta el magától a kőszívű ember. Eközben egy könycsepp a kezére hullott. Elment az özvegy keserves zokogással, ott hagyva a tehénkét az istállóban. Koldusbotra jutott volna gyermekeivel együtt, ha egy jó szomszédja meg nem könyörül rajta és szolgálatába nem fogadja. II. A kőszívű ember kezét, amikor a szegény asszony eltávozott tőle, egyszerre rettenetes fájdalom kezdte marni. Mintha valami szúrás esett volna rajta, mintha méh csípte volna meg, egyetlenegy helyen érezte csak a fájdalmat Sebnek pedig nyoma sem volt azon a helyen; semmi sem mutatta, hogy miből keletkezett a rettenetes fájdalom. Ha tüzes vassal sebezik meg, akkor sem érezhetett volna nagyobb kint. És ez a kin napról-napra növekedett, rettenetesebbé vált, hiába raktak a fájós helyre ezerjófüvet meg mindenféle orvosságot. A szenvedő ember, amikor meggyőződött róla, hogy a tudákos asszonyok semmi módon sem tudnak segiteni rajta, nagy kétségbeesésében még a pénzes ládáját is kész volt már kinyitni — tudós orvosokat hivatott s ígért nekik aranyat, ezüstöt, csak szüntessék meg rettenetes fájdalmát. A tudós orvosok megvizsgálták a kezét, amelyen nyoma sem volt sebnek. — Hol érzi a fájdalmat? — kérdezték tőle! A szenvedő ember keze fejének egy kis pontjára mutatott: —- Itt, itt, csak itt. A tudós orvosok csodálkozva néztek össze, majd tanácskoztak s azután mindenféle orvossággal megpróbálták a fájdalom megszüntetését. De amikor hiábavalónak látták minden igyekezetüket, végre is kereken kijelentették : — Ezen a bajon mi nem tudunk segiteni. . — Mindenemet, egész vagyonomat odaadom, csak segítsenek rajtam! — jajgatott a szerencsétlen. De az orvosok szánakozva hagyták ott; nem lehetett rajta segiteni. — Akkor nem kell az élet! Ilyen rettenetes fájdalommal nem akarok élni! Es kétségbeesésében kirohant a házból s futott egyenesen a folyó felé. Az emberek az utczán meg rémülve tértek ki előle s keresztet vetettek, amikor utána néztek. Reszkető lába alig alig bírta meg ösz- szegörnyedt testét, kezével félelmetesen kapkodott ide oda, mintha a levegő is kitért volna előle, ösz- szekuszált ősz haját lengette, czibálta az őszi szél. Vad rohanásában útja ama ház előtt vezetett el, amelynek jószivü gazdája szolgálatába fogadta volt a béres özvegyét. Az árva gyermekek épen kint játszottak a kapu előtt a porban s mikor megpillantották az eszeveszetten rohanó, kétségbeesett embert, felugrottak a földről, odafutottak hozzá, megragadták kabátja csücskét s keservesen kezdtek kiabálni: — Bácsi, bácsi, maga vette el a mi tehénkénket. Adja vissza a mi kedves tehénkénket. A kétségbeesett embernek egyszerre összeszo- rult a szive s e pillanatban eszébe jutott az a sok gonoszság, amit életében elkövetett. Fuldokolva kiáltotta oda a gyermekeknek : — Visszaadom, visszaadom! Mindent visszaadok . Az egyik fiúcska erre lélekszakadva rohant be a házba, miközben torkaszakadtából kiabálta: — Visszaadja a bácsi a tehénkét. Azt mondta, hogy visszaadja . . . A kiabálásra a ház népe kifutott az utczára, a szegény özvegy asszony is velük. A fiúcskák ezalatt még görcsösebben akaszkodtak bele az öreg kabátjába, örömmel kiáltozva : — Ugy-e igazán visszaadja a tehénkénket, a mi kedves, fehér tehénkénket! A szegény özvegy asszony, amikor megértette, hogy miről van szó, örömében maga is odarohant a gyermekekkel viaskodó öreg emberhez, megragadta a kezét, hogy majd megköszöni a váratlan jócselekedetet. Szó azonban nem jött ajkára a nagy megindulástól s örömét is csak a szeméből kifakadt könny árulta el Az örömnek ebből a könnyéből egv csepp oda hullt az öreg ember kezére, épen arra a helyre, ^melyet az a másik keserű könycsepp úgy égetett. És e pillanatban egyszerre megszűnt az a szörnyű kin.
