Nagybánya és Vidéke, 1905 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1905-05-28 / 22. szám
V Nagybánya, 1905. Május 22. m V 29 \ ;ai XXXI. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK HVEIUNTIDIEIISr -VAS AZRUST-A-IP Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányai-utcza 20-ik szám alatt. A Széchenyi-társulatról. 1886. deczember 16-ikán néhai Schlauch Lőrincz szatmári püspök nagyszabású beszédet tartott a szatmármegyei Széchenyi-társulat közgyűlésén, mely alkalommal a következő nevezetes szavakat mondotta: »a nemzeti közművelődést általánossá kell tenni, a munkába, mely azt valósítani van hivatva, be kell venni az ország minden lakóit, hogy a milyen közös volt a múlt dicsőség, olyan közös legyen a jövő nagyság.« Szatmár megye már rég kijelentette, hogy a nevelés, a tanitás terén kívánja a felvilágo- sodottságot terjeszteni, hogy szűnjenek meg az előítéletek, melyek a magyar nemzet haladó törekvéseiben elnyomási szándékot képzeltek, másrészt, hogy a haza szeretetére buzdiltassa- nak mindazok, kiket az isteni gondviselés majdnem egy évezreden egymáshoz kötött. Mi — úgymond a Széchenyi-társulat akkori elnöke — fennhagyván az államnak saját hatáskörét, a művelődés utján akarjuk a magyar nemzet erejét gyarapítani. Beszédének végén nagy tisztelettel emlékezett meg Szatmár vármegye nagylelkű adományáról, miszerint a társulatot rendes évi pótadóval segélyezi, s a legszebb reményekkel tekint a jövőbe. Azóta két évtized telt el s az eredmény, mit a legnagyobb magyar navét viselő társulat elért, nem oly mélyre ható, mint azt minden jó hazafi remélte. Legalább a társulat igazgatójának legutóbbi jelentése nagyon panaszosnak találja a helyzetet. Mi mindenben igazat adunk neki. Korunkban az ideálok iránt való lelkesedés kialvófélben van s a politikának egy-egy agyréme, a közjogi kérdéseknek a legpará- nyibbja is százszorta jobban számíthat érdeklődésre, mint a nemzet haladásának igazi emeltyűje: a közművelődés. A politikai assimilatiót társadalmi assimi- latiónak kell megelőzni és a nemzeti suprema- tiának kulcsa nem a kényszer erejében fekszik, hanem erkölcsi fölényben. És mégis fájdalommal kell látnunk a magyar közművelődési egyesületek rohamos hanyatlását, mig ennek :ellentéte- és következményeként gyönyörködhetünk naponta a nemzetiségek túlkapásaiban. A közönség valami csodától és azonnal várja az országos közállapotok változását, feledi, hogy a tudománynak és a szeretetnek munkája kell, hogy megépítse a jövő Magyar- országot. Nem tagadjuk, hogy nálunk Nagybányán sincs meg már az a lelkesedés a Széchenyi- társulat iránt, a mi 20 év előtt volt. A derék társulatnak azonban nem szabad csüggednie, sokáig nem tarthat ez igy, az igazság nafc-g-yőz nie kell, már pedig a Széchenyi- társulat léte és működése egy nagy nemzeti igazság, melynek zászlója, ha jelenleg nem lobog is fennen, talán látszólag nyugvóra hanyatlik, de porba nem hullhat, sőt meg fogja látni a magyar közművelődés fényes győze- delmét. Nagy Béla igazgató jelentése teljes szövegében igy hangzik: Múlt évi közgyűlésünk bizalma továbbra is az én vállaimra helyezte társulatunk kormányzását. Az- a közöny, mely a nehéz időkkel együtt jár s mely most oly sok kultur-egylet működését zsibbasztja, nem tagadom, csüggedéssel tölti el lelkemet társulatunk jövője iránt s ez a csüggedés, a társulat jövője iránti aggodalom érlelte meg bennem a gondolatot, hogy kérjem a közgyűlést, helyezze a társulat kormányzását szerencsésebb és erélyesebb kezekbe. Én nem kerestem a társulat bizalmát, de mert kegyes volt azzal ismételten megtisztelni s mert ragaszkodott abbeli álláspontjához, hogy ü konAnyzás továbbra is kezeim között maradjon, hazafias kötelességemnek ismerlem meghajolni az egyhangú akarat előtt s igy a köteles hálával erőmhez képest lelkesedéssel szolgálom továbbra is ezt a szent ügyet! Sajnos, a viszonyok még mindig nem oszlatták el azt a közönyt, melyet imént és a múltban is említettem. De csak nem tagadja meg a gondviselés segítő kezét a nemzettől, kiderül mielőbb hazánk borús ege s a hazafias czelt szolgáló kultur-egyletek nem fogják nélkülözni a társadalom érdeklődését, lelkes támogatását és segélyét. Az alapszabályokban körülirt czélokat egy perezre sem tévesztve szem elől, zajtalanul, csendben de lelkiismeretes körültekintéssel munkálkodtunk az elmúlt évben is. Az anyagi erő korlátái azonban beleszóltak terveinkbe, meg kellett maradnunk a régi határok között. A kisdedóvás köti le első sorban erőinket. A községek adóalapja oly kicsiny, hogy az azután esedékes 3 százalékos óvodai pótadőt jelentékeny segélyekkel kell pótolnunk, hogy az intézmény fentartását biztosíthassuk. Miután a kisdedóvási törvény ezen pótlásokat állami segélyekből helyezte kilátásba, kezdeményezésünkre a vármegye közigazgatási bizottsága ez évi jelentésében sürgette az állami támogatás keresztülvitelét. Ha ennek eredménye lesz, felszabadult anyagi erőnket más térre helyezzük, hol oly sok volna a tenni való. Mindazonáltal nem kell bizonyítanom, hogy a kisdedóvásra fordított anyagi erő sem czéltalan befektetés. S általános gyermekvédelmi s közművelődési szempontból hazafias kötelessége társulatunknak ez intézmények fentartása, illetve gyámolitása addig is, mig a kisdedóvási törvény végrehajtásával ezen kötelezettség levétetik vállairól. így az elmúlt évben 108 községben tartottuk fenn a gyermekmenhelyet. A múltakban teljesített segélyezésekkel pedig már 21 menhelyet a községek tartanak fenn saját erejükből. A menhelyek segélyezésére 10219 koronát fordítottunk s igy egy gyer- tnekmenhely átlag 94 korona segélyt igényelt. A menhelyek fentartása 39030 koronába került. Ebből a társulat 10219 koronát, a költségek 28811 koronát fedeztek, 150 korona pedig adományok, ott hol lehetett mérsékelt óvási dijakból és forrásokból került ki. Látogatta a menhelyet 8892 kisded, 1582 rk., 2501 gk., 4176 ev. ref., 21 ág. ev., 612 izr., 6745 magyar, 321 német és 1828 román. A menhelyek működését a elyi felügyeletet teljesítő felügyelőbizottságok kisérik éber figyelemmel, az előfordulható kifogásokat nyomban tudomásunkra hozzák, hogy azok megszüntetése érdekében a lépéseket megtehessük, azonkívül magunk is szerzünk a menhelyek látogatása alkalmával azok működése felől személyes tapasztalatokat. Az alsókapniki menhelyünk állami kisdedóvodává szerveztetett át, az igy felszabadult erőnket más intézmény létesítésére fordítjuk. Társulatunk az iskola támogatására siet az ifjúsági egyesület segélyezésével, a tanítók jutalmazásával és az esti tanfolyamok fentartásával. A nemzetiségi helyeken működő áll. iskolák ifjúsági egyesületeinek az első szervezésnél segélyt és megfelelő könyvtárt adtunk rendelkezésére. Az esti tanfolyamokat pedig az oly idegen nyelvű felnőttek számára tartjuk fenn, anyagi erő hijján még mindig korlátolt számban ugyan — kiknek őszinte akaratuk a magyar nyelv elsajátítása, mely gyermekkorukban nem állott módjukban. Nem egy meglett korú ember sajátította el a tanfolyamokon a magyar nyelvet s igaz hálával emlékezik meg a társulatról, mely arra neki módot nyújtott. Az elmúlt évben Apában, Aranyos- megyesen, Avasfelsőfaluban, Dengelegen, Ilobabányán, Kányaházán, Patóházán, Vámfaluban tartottunk fenn ily tanfolyamokat s azokon 572 egyén vett részt a legszebb eredménynyel. A tanfolyamokat az állami és gk. tanítók vezették teljes odaadással és buzgalommal. Az ifjúsági egyesület használatára 800 kötet könyvet adtunk ki s több tanítót anyagilag is jutalmaztunk. A nagysomkuti áll. iskolát látogató más közKöltészetem. — Irta: RÉVAI KÁROLY. — Mit egykor ifjan czélomul kitűztem, A boldog sors a dal honába vitt; S a mezőt járva, koszorúba fűztem A bársonyos rét vadvirágait. Tiszta kebellel, lázas ifjú szívvel Imádtam a költészet istenét, Es kértem, hogy avasson engem is fel, S tegye fejemre áldó szent kezét. S termett a dal, mint a mezőn a virágok, Bűvölő mámor lepte meg szivem ; Az ifjúkori első ideálok Sok könnyet sírtak egy-egy éneken. De volt mosoly is. csók is osztályrészem. Szelíd ábránddal gondolok reá; A dalba tettem lelkemet egészen, Mely mint a dajka, úgy elringatá’. O, mennyi kincset találtam a dalban! Hitet, vigaszt a csüggedés között; Dal volt kísérőm minden viadalban, Mig jártam én az ádáz harezmezőt. A lelkem ezer virágot fakasztott. Fénylett szivemben minden gondolat; S ha egy bimbót a szél le is szakasztott. De meghagyd a legszebb szirmokat. Dallal köszöntém ifjú életpárom. Az első csóknak zengve himnuszát! Örökös dal közt tűnt le a határon A megsiralott boldog ifjúság. Egv negyedszázad szállt el igy felettünk, A szőke hajra rászitált a dér; S bár könytől ázott kenyeret is ettünk, Az édes dal még most is, most is él! S jött kis leányom! szerelmünk gyümölcse, Szomju szivünknek nyíló tavasza; Húsz meddő évre eljött, hogy betöltse, Mit álmodott a költő valaha. Az volt aztán a diadalmi ének ! És csillogott a verőfényes ég; Egy sugarától az ő kék szemének Eltűnt körül a bántó szürkeség! 0, csak ne jöjjön némaság szivembe! A koporsóig kísérjen a dal! S mikor a lelkem száll a végtelenbe, Egy dal legyen az utolsó sóhaj. Nem hervad el tán nyári nap hevétől, Mert mind a szivem gyökerén fakadt; kis kedveseimnek marad örökségül Minden virág és minden gondolat! . . . Népdal. Nádfödeles kis kunyhómat ákáczfalomb eltakarja; Egész nyáron madárdaltól hangos a mély ereszaíja; Fecske-család könnyű szívvel dalolgat a boldogságról. Kis tanyája meg van védve a zivatar haragjától. Az én csöndes kis kunyhóm is meg van védve, a [vihartól, Vén akáczfa dús lombjával oltalmazva reáhajol. Hej, de magam fázom benne, mint a madár, ha [nincs párja, Árva szivem a fészkembe berepülő párját várja. Niola. Ha olvasom. Ha olvasom levelidet Olyan fájó érzés lep meg. Egy-egy soron elmerengek S két szememből könnyem pereg ... Ha olvasom levelidet, Egyedül a kis szobámba : Ráhajolok, megcsókolom, ügy rakom a ládikámba! Obelkó Aranka. Két szép fényes csillag. Két szép fényes csillag Tűnt föl a nagy égen . . . Egymás mellett haladt A végtelenségben. Hűtlenűl az egyik Párjától elszakadt . . . Az meg örök utján Némán tovább haladt! számúink: © old.a.1.
